Tartalom
A Föld történetét elsősorban a hegységekbe gyűrt üledékes kőzetekből tudjuk kiolvasni. Ezeknek az üledékeknek a lerakódása, felgyűrődése, majd lepusztulása a fentebb vázolt lemeztektonikai folyamatok eredménye. Az idősebb hegységek általában mélyebben lepusztultak, így a prekambrium folyamatairól csak szórványos ismereteink vannak. Az első kontinens (szuperkontinens) az Ur-nak nevezett őskraton, amelynek feldarabolódott részei ma az afrikai, dél-amerikai és indiai kratonokban találhatók meg.
A Föld sűrűség szerint elkülönült rétegei (övei) közül kezdetben az óceáni típusú litoszféra volt a legkülső. Egyes kutatók szerint az archaikumban élénk lemeztektonikai folyamatok zajlottak, amelyek főként abban tértek el a maiaktól, hogy a lemezek – kisebb méretük és vastagságuk következtében – gyorsabban mozogtak. A kontinentális litoszféralemezek kezdetei, az őskratonok a késő-archaikumban, mintegy 500 millió év alatt jöttek létre. Ekkor alakult ki a mai kratonok területének 7 százaléka.
A lemeztektonikai aktivitás a proterozoikumban lelassult az archaikum mobilis időszakához képest. Az archaikum után jelentős tömegű ultrabázisos magma nem tört többé a felszínre, megszűnt az összefüggő komatiit-öv (ultramagas olvadáspontú és igen alacsony viszkozitású olvadék-öv) a kéreg alatt, lehetővé téve a mai lemeztektonikai folyamatok beindulását. A litoszféra jelenkori vastagságának 90%-át 2,5 milliárd évvel ezelőtt érte el.
A kontinentális litoszféra ősi elemeit, a kontinensek „magját” kratonoknak nevezzük. A kratonok felszíni kibúvásai a pajzsok (pl. a Baltikumban a Balti-pajzs), a fiatalabb üledékekkel fedettek pedig a platformok (pl. az orosz tábla).
A kezdeti kratonok kialakulásának magyarázatára több elmélet született. Mindenesetre magmadifferenciációnak, pl. részleges megolvadásnak kellett lejátszódnia ahhoz, hogy a bázikus összetételű litoszférában a savanyú kontinentális kéregdarabok is megjelenhessenek. Legvalószínűbb, hogy ez a korai lemeztektonika szubdukciós folyamatai során játszódott le.