1955-ben kötött kommunistaellenes szövetség, amely Szovjetunió déli határa mentén tömörítette a Közel-Kelet térségének amerikai szövetségeseit. A paktum tagjai voltak: Irán, Irak, Pakisztán, Törökország és az Egyesült Királyság. Az Amerikai Egyesült Államok ettől a szövetségtől névleg távol maradt, de mindvégig aktívan támogatta. Miután Irak 1959. augusztus 20-án kilépett, nevét Központi Szerződés Szervezetére (CENTO) változtatták. Irán és Pakisztán 1979-es kilépésével a CENTO gyakorlatilag megszűnt.

1917. november 2-án kiadott nyilatkozat, amely a brit kormány álláspontja az Oszmán Birodalom felosztásával kapcsolatban. Ebben Nagy-Britannia támogatásáról biztosítja a cionistákat egy zsidó nemzeti haza megteremtésében Palesztinában, azzal a kikötéssel, hogy „semmi sem csorbíthatja a Palesztinában fennálló nem zsidó közösségek polgári és vallási jogait, illetve a bármely más országban élő zsidók jogait és politikai státusát.”

Bolgár Macedón-Drinápolyi Forradalmi Bizottság, mely 1894-ben alakult és nevét 1896-ban vette fel. A bizottság célja Macedónia és a török Trákia (Edirne-Drinápoly környéke) teljes politikai autonómiájának kivívása volt az Oszmán Birodalmon belül. E mozgalom gyökerében a „bulgarofil” macedón fiatalok szervezete volt, mely az ezidőtájt macedón vidékeken erősödő szerb nacionalista törekvések reakciójaként alakult. Ugyanakkor ezt az autonómiát nem a frissen függetlenné vált Bulgária közvetlen alárendeltjeként kívánták elérni. Politikai szervezetük mellett katonai, félkatonai alakulatokat is létrehoztak, melyeknek tagjait komitiknek, komitadzsiknak nevezték.

A Balkán-félsziget a három nagy dél-európai félsziget legkeletebbike. Az Appennini- és a Pireneusi-félszigettel ellentétben (ahol világos természeti és társadalmi határvonalak figyelhetők meg) a Balkán északi határa nem „vonal” jellegű (border), hanem „zónás/sávos” (frontier), a balkániságot jelentő tulajdonságok fokozatosan mennek át közép-európaiságba. Ennek magyarázata egyrészt az egyértelmű északi természeti határvonal hiánya, másrészt az egyes lehetséges határvonalak és zónák (etnikai, nyelvi, kulturális, történeti, politikai, vallási stb.) egymást keresztező futása. Kiindulási alapunk, hogy a térség határai és kiterjedése nem egyértelmű. Ahány tudományág foglalkozik a Balkánnal annyiféle lehatárolás és határmegvonás alkalmazható. Három nagy csoport a természeti, a történeti-társadalmi és a politikai megközelítés. Szinte mindegyik megközelítésnek van minimum és maximum verziója is aszerint, hogy mely területeket tart a Balkánhoz tartozóknak és melyeket nem. Ez alapvetően meghatározza nem csak a külső szemlélő/kutató térséghez való viszonyulását, a vizsgálat tárgyának kiterjedését, hanem a térségen belül élők, a térséggel kapcsolatba hozható államok attitűdjét is. Ennek magyarázata, hogy a Balkánhoz való tartozás nem pozitív kategória, akinek lehetősége van rá igyekszik menekülni innen. Problémát jelent, hogy a legelfogadottabb Balkán-lehatárolás természetes határvonalakhoz kötődik, de mégis leginkább történeti-társadalmi jelenségek kiterjedését veszi alapul. Ez a lehatárolás azonban nem esik egybe a mesterséges politikai határokkal (ezért egyes kutatók szerint politikai földrajzi értelemben nem is tekinthetők megfelelő határnak), minek következtében egyes államok részben a Balkánhoz tartoznak részben nem. Ez megnehezíti az állam-szintű vizsgálatokat, illetve kompromisszumra kényszerít a térség kiterjedését illetően. Történeti szempontok vizsgálatba vonása esetén az államhatárok 20. századi gyors és többszöri változása sokszor rajzolta át a Balkánhoz, mint politikai közösséghez tartozó területek kiterjedését. A legelfogadottabb álláspontok szerint a Balkán északi határa a Soca (Isonzo)–Száva–Duna vonal, mely jól látható vonalas természetföldrajzi jelenségekhez kötődik. A másik legelfogadottabb nézőpont szerint a Balkánt bizonyos államok alkotják, tehát a Balkánnak nincs stabil természeti határa, hanem az éppen valaki által oda sorolt országok politikai határai jelölik ki, így értelemszerűen időben változó.

A Balkán és a „balkániság” minőségét ebben a kontextusban érdemes értelmezni. A természeti tájban a megművelt európai kultúrtájjal szemben a vad, természeti állapot, a pásztorkodásra használt hegyvidék képe jelenik meg uralkodó sztereotípiaként. A települések képe az elterjedt vélekedés szerint keleties és gondozatlan (akkor is, ha számos ellenpéldát tudnánk felsorolni, ugyanis a közvélekedés nem a tapasztalatból, hanem a sztereotípiákból ítél). A balkáni társadalmak – a közkeletű vélekedés szerint – kulturális jellegükben keletiesek. Ez a leginkább meghatározó kép, amiben az „európaiak” megragadják a különbséget. Alapja a vallási sokszínűség, a nagy létszámú századok óta jelenlévő iszlám csoportok és az oszmáni időszakból megmaradt számos szokás. A társadalom szövete valóban sok tekintetben különbözik, például a nemzeti közösségben gondolkodás, nem utolsósorban a Közép-, vagy a különösen Nyugat-Európához képest később bekövetkezett nemzetté válási folyamat miatt más jellegű, illetve sokkal intenzívebben megélt. Az individualizáció kevésbé jellemzi a térség társadalmait. A háborús erőszak másféle cementet képez ezen társadalmakban, mint a nyugatiasokban. A politikai berendezkedést a tekintélyelv határozza meg, a konfliktusok elintézési módja az európai közvélekedés szerint az erőszak. A demokratikus berendezkedés több esetben valóban az európai modell paródiája. Az európaiság sok tekintetben összeforrott a gazdagság, a jómód jeleivel, amivel szemben a balkáni társadalmak a szegénység, illetve a szélsőséges jövedelmi és vagyoni helyzet képét mutatják. Láthatjuk, hogy a balkániság ismérveit szinte minden tekintetben az Európához tartozással ellentétben fogalmazták, illetve fogalmazzák meg. A „balkániság” nem létezhet az „európaiság” nélkül. Az „európaiság” viszont nem értelmezhető az Európa és Ázsia közötti különbségtétel nélkül. A Balkán kultúrföldrajzi területi kategóriáját alapvetően az Ázsia és Európa közötti kapcsolati terület jelleg határozza meg.

Meglehetősen pejoratív elnevezés, melyet azokra a többnyire kis kiterjedésű, instabil államokra használnak, melyek monokultúrás mezőgazdasági termékek exportjától függnek. A banánköztársaságot általában katonai puccsal hatalomra került vezetők, szűk, de gazdag oligarchia (mely a saját érdekeit messze az állam vagy az állampolgárok érdekei elé helyezi), korrupt hivatalnokok irányítják. A lakosság többnyire szegény, de mindig óriási szakadék tátong a szűk irányító elit és a többségi lakosság vagyoni helyzete között. A név a közép-amerikai, valóban banánexportáló kisállamok analógiájára készült (Guatemala, Honduras). Napjainkban negatív jelzőként a korrupt, törvénytelen eszközökkel irányított, gyenge jogbiztonságú államokra is használják, függetlenül a monokultúrás mezőgazdaság meglététől.

Horvátország pannon részének délnyugati területe, melynek magját a Zrinska gora (Zrin hegység) adja. Északi határát a Sziszeki Száva mente, déli határát a szárazföldi, a keletit pedig a Szana folyón húzódó bosnyák-horvát határ alkotja. Területi, regionális különállása a XVIII. században a határőrvidéki rendszer ezen részének a horvát bán alá rendelésével – báni határőrvidék létrehozásával– alakul ki, innen is ered a neve. A határőrvidék e szakaszán a szerbek jelentették a többségi etnikai elemet.

1939-ben létrehozott közigazgatási egység a királyi Jugoszláviában, mely jelentős autonómiával bírt a korábbi bánsági rendszerben meghatározott bánságokhoz képest. Területe csak részben egyezett az 1918-ban a délszláv államhoz csatlakozott horvát területekkel (Horvát-Szlavónország, Dalmácia) ugyanis a Szerémség nagyobb része, a Drávaszög (Baranya háromszög) és Boka Kotorska területe nem képezték e területi egység részeit. Ugyanakkor teljes Nyugat-Hercegovina valamit jelentős észak- (Brčko, Derventa, Gradačac) és közép-boszniai (Travnik, Fojnica) területek is részeit képezték. Bár a második világháború megakadályozta a Banovina Hrvatska teljes körű létrehozását és működését, mégis ez közigazgatási és egyben autonóm terület tekinthető a horvát államiság jugoszláv korszakban való megjelenésének.

vagy Bánát (Banatus Temesiensis), azaz a Temesi Bánság a Kárpát-medencében elhelyezkedő Délvidék közel 30000 km²-nyi kiterjedésű (28522 km²) önálló régiója, amely a történelmi Magyarország többi régiójától társadalmi-gazdasági fejlődésének jellegzetes vonásai révén karakterisztikusan elkülönült. E jellegzetes vonásokat felerősítette, hogy a pozsareváci béke (1718) után katonai igazgatás alá helyezték e területet (1778-ig), koronatartományként és határőrvidékként Bécsből kormányozták. Az Udvari Kamara közvetett és közvetlen beavatkozásai a nemesi vármegyék (Torontál, Temes, Krassó) visszaállítása (1779) után ugyan megváltoztak, azonban a társadalmi-gazdasági-települési tér valamennyi elemét átfogó, az abszolutizmus merkantilista jegyeit is magán hordozó hatások lenyomatai napjainkig kimutathatóak a régióban. A Bánság olyan egységes történeti, politikai és gazdasági régió volt, amelynek XVIII-XIX. századi fejlődése sajátos társadalmi-települési, etnikai, néprajzi és kulturális arculatot adott e vidéknek. A régió, mint a Délvidék keleti pereme, természetföldrajzi értelemben is átmeneti jellegű terület. Gazdasági egységét mutatja, hogy a Kárpát-medence mindhárom jellegzetes tájtípusa szoros kapcsolatrendszerbe került egymással a jól működő földrajzi munkamegosztás alapján, az eltérő tájtípusok termékfeleslegét is bekapcsolva a gazdaság vérkeringésébe. Északon a Maros, nyugaton a Tisza, délen a Duna folyók határolják le, míg keleti határa a Vaskapu-szorost a Marossal összekötő merőleges vonal, mely megyékre levetítve Temes, Torontál és Krassó-Szörény területét foglalja magába. A Bánság földrajzi és kulturális egységet is képezett a Bácska és a történelmi Erdély között. A Bánság, mint puffer zóna közismert sajátosságokkal is rendelkezett (pl. áramlási kapu, gyűjtő- és elosztó csomópontokkal, kulturális ütközőtér stb.), azonban kevesebb figyelem irányult a régió belső jegyeinek mélyebb (pl. népességszám változás okai, etnikai összetétel sajátosságai, kultúrák egymás mellett élése, interkulturalizmus stb.) magyarázatára és napjainkig ható elemeinek kutatására. A Bánság egysége, önálló, sajátos arculata, minden tekintetben különbözött a környező makro régióktól (Bácska, Erdély, Szerbia) és mindez ma is entitásként él a bánsági emberek tudatában.

A királyi diktatúra bevezetésével (január hatodikai diktatúra) 1929 nyarán olyan közigazgatási rendszer lépett életbe, melyben a Jugoszláviát alkotó egykori történeti területi egységek (Horvát- és Szlavónország, szlovén tartományok, Dalmácia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró Koszovó-Metóhia Ószerbia stb.) helyét (nagyrészt) folyókról elnevezett bánságok vették át. A kilenc új közigazgatási egységből hatban (Dunai, Moravai, Zetai, Vardari, Vrbászi, Drinai) volt ortodox többség, háromban pedig katolikus (Tengermelléki, Szávai, Drávai). A leginkább feldarabolt történeti régiók a jelentős iszlám vallású lakossággal rendelkező Bosznia-Hercegovina és Koszovó voltak. Ezekkel szemben a Drávai Bánság területe nagyrészt a történeti szlovén-horvát határon húzódott. E közigazgatási rendszer néhány változtatással – melyek között a legjelentősebb a Banovina Hrvatska (Horvát Bánság) létrehozása volt a Szávai és Tengermelléki Bánságokból – fennállt egészen 1941-ig, a királyi Jugoszlávia felbomlásáig.

Az egykori Baranya vármegye azon részének elnevezése, melyet a trianoni békeszerződéssel a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz csatoltak. Ma Horvátország része. A terület nagyrészt (bár nem teljesen) a Drávaköz, vagy Drávaszögként megnevezett területet fedi le, ezért a megnevezések ma már szinonimaként is használatosak e területre. Közigazgatásilag a teljes baranyavári, részben pedig a siklósi és a mohácsi járás egykori területei alkotják.

A több mint 2 millió baszk nagy része a spanyolországi Baszkföldön, valamint kisebb számban Navarrában és a Pireneusok lábánál Franciaországban él. A 2,1 milliós lakosságú Baszkföldön széleskörű területi autonómiát alakítottak ki. A baszkok már a középkortól kezdve nagyfokú önállóság létrehozására törekedtek. Egy sor mentességet, privilégiumot szereztek meg, mindez az általuk lakott terület kedvező geopolitikai helyzetéből, valamint ipari és kereskedelmi központi szerepéből következett. A térség földrajzilag bizonyos értelemben elszigetelt, s ez kedvezett a baszkok nemzeti önállóságának. A harmincas években a központi hatalom politikája miatt tovább erősödött a nemzet különállása, végül 1936-ban megszerezték az autonómiát. De a francó-i diktatúra alatt megszüntették jogaikat, s az állandó harc odáig fajult, hogy jelentős részük radikalizálódott és szélsőséges szervezetet alapított. A baszk szeparatista mozgalom, az ETA (az Euzkadi Ta Askatasuna, a Baszkföld és Szabadság) a terroristák eszközét is felhasználva harcolt a jogaiért. A diktatúra bukása után 1978-ban megindult az autonómia tartalmának kidolgozása, a többi tartományhoz képest jóval több jogot sikerült biztosítani, pl. a pénzügyi függetlenséget, az adó beszedés jogát. Ugyan a spanyol központi kormányzat néhány fontos kérdésben, mint a honvédelem, a külpolitika megtartotta az irányító szerepét, de a széles körű területi autonómia a klasszikus formában működik. Rendelkeznek önálló parlamenttel, kormánnyal, minden intézményben a baszk nyelv használata biztosított, a feliratok kétnyelvűek, az oktatásban a különböző képzési szinteken lehetőség van a nyelvi identitás megőrzésére. Az eredmények elérésében nagy szerepet játszott a békés eszközök használó Baszk Nacionalista Párt. 2005-ben a Baszkföld az önálló nemzet elismerése érdekében Spanyolország föderalizálását tartotta volna célszerűnek, de ezt a központi spanyol törvényhozás elutasította. Napjainkban is zajlanak az egyeztetések a spanyol kormányzati szervekkel, viszont az ETA végleges leszerelése nélkül érdemleges eredményre nem számíthatnak.

Csata, melyben a jugoszláv partizáncsapatok a vörös hadsereggel megsegítve nagy áldozatok árán (csak a vörös hadsereg 1297 harcost vesztett) átkeltek a Dunán, Bezdán (Szerbia) és Kisköszeg (Batina, Hovátország) között a második világháborúban. A csata által megszűnt a tengelyhatalmak ellenőrzése a Drávaszög felett, és a Duna vonalán megnyílt a további operációk lehetősége Budapest és Bécs irányában.

Az ortodox, illetve a görög katolikus egyházakban a szerzetesek Nagy Szent Vazul nevéből származó megnevezése. Az említett Baszileiosz volt ugyanis, aki a keleti szerzetesség egyházi reguláját a 4. században kidolgozta.

A Csendes-óceán visszafoglalására irányuló terv. Lényege, hogy (szigetről szigetre haladva = békaugrás) először a stratégiailag fontos szigetek ellen intéztek támadást. MacArthur csapatai Új-Guineán át nyomultak a Fülöp-szigetek felé, míg Nimitz a kisebb szigeteken (Marshall-szigetek, Iwo Jima, Marina-szigetcsoport, Okinawa) át haladt Japán felé.

1991. december 8-án a belarusz-lengyel határvidéken lévő Belavezsai erdőnél Oroszország, Ukrajna és a Belarusz Köztársaság hivatalosan megállapodott egymással a Szovjetunió megszüntetéséről. December 12-én Oroszország kikiáltotta a függetlenségét a Szovjetuniótól, majd december 21-én a 10 volt és a még formálisan tagköztársaság, Üzbegisztán képviselői is kimondták a Szovjetunió megszűnését.

Belga-problematika: A mintegy 30000 km2 területű, több mint 10 millió fős lakosságszámú, 1830 óta független, 1993 óta pedig szövetségi államként funkcionáló Belgium legnagyobb problémáját a több évtizede tartó flamand-vallon ellentét jelenti. A hollandul beszélő északon élő flamandok, illetve a délen tömörülő franciául beszélő vallonok hiába élnek csaknem két évszázada ugyanazon állam keretei között, eltérő nyelvük, kultúrájuk, hagyományaik, identitásuk megakadályozta, hogy a kettő nagy etnikumból egységes belga nemzet alakuljon ki. A feszültséget az utóbbi időben leginkább az észak-dél fejlettségi és jövedelemkülönbség, illetve a foglalkoztatottságban tapasztalható eltérés okozza. A flamandok számára terhes, hogy az északi fejlettebb Flandriából jelentős pénzátáramoltatás történik a szegényebb Vallóniába. A flamandok tekintélyes része, míg a vallonok jóval kisebb hányada támogatja a függetlenedést.

A világ egyik legdrágább vasútvonala, mely összeköti a szerb fővárost a montenegrói Bar kikötőjével. Így gyakorlatilag végig „szerb” területen haladva biztosítja a szerb magterület kapcsolatát a tengerhez. 1976-ban készült el a 476 km-es vonal, mely Szerbián és Montenegrón kívül 9 km erejéig Boszniát is érinti. A kevesebb, mint 500 km-ből több, mint 114 km alagút (254 db) és 14 km viadukt (435 db).

Banglades és Északkelet-India (Nyugat-Bengália) határán, a két állam között megosztva elterülő történeti-földrajzi régió. Alföldi fekvésű (Gangesz-alföld), rendkívül sűrűn lakott vidék, az indiai szubkontinens egyik legszegényebb régiója. Lakói a bengáliak (kb. 250 millió), nyelvük a bengáli. A régiót kettészeli a hindu-muszlim vallási-kulturális törésvonal.

85 km széles szoros Észak-Amerika legnyugatibb és Ázsia legkeletibb pontjai között. Nevit Vitus Bering dán származású felfedezőről kapta. Jelentősége kettős: egyrészt az észak-amerikai kontinens benépesülésének egyik feltételezett útvonala, másrészt a hidegháború idején egy zárt, feszültségekkel teli határszakasz a két szuperhatalom között. Ekkoriban a vasfüggöny mintájára jégfüggönynek (ice curtain) nevezték.

1961 és 1989 között az NDK területén, Nyugat-Berlint elválasztó műszaki zár, határépítmény, melyet 41,91 km hosszan 3,6 méter magas, 58,95 km hosszan 3,4 méter magas vasbeton határfal, 68,42 km hosszan 2,9 méter magas drótkerítés, 113,85 km hosszú jelződrót alkotott. 186 megfigyelőtorony őrizte azt a határt, ahol 125 haláleset történt a közel 30 év alatt. A Fal 1989 novemberében bekövetkezett leomlása (melyet az 1980-as évekre kialakult gazdasági- és pénzügyi válság eredményezte társadalmi feszültség generált) szimbolikusan a hidegháború végét jelentette.

A nagyhatalmak nyomására Berlinben 1878. június-július időszakában tartott kongresszus revideálta a San Stefano-i békeszerződést. A megállapodás során tulajdonképpen egyik balkáni államnak sem engedélyezték, hogy megvalósítsa eredeti elképzelését, bár elismerték Szerbia, Románia és Montenegró függetlenségét. Az Oszták-Magyar Monarchia okkupálta Boszniát és Hercegovinát, illetve elfoglalta a Novi Pazar-i szandzsákot. Megszűntették és feldarabolták az orosz hídfőállásnak tekinthető Nagy-Bulgáriát, északon oszmán hűbéres Bolgár Fejedelemséget létrehozva, a délebbi területeket ismét az Oszmán Birodalom részévé téve. Montenegrónak a korábbi nyereségénél jóval kisebb terület jutott, Szerbia pedig kisebb délkeleti irányú terjeszkedés mellett elvesztette a korábban neki ítélt Észak-Koszovót. Ennek következtében Koszovó vilajet teljes területe oszmán fennhatóság alatt maradt. Románia le kellett mondjon Dél-Besszarábiáról, miközben megkapta a Duna-deltát és a Dobrudzsát. Összességében a kongresszus az Oszmán Birodalom kárára és az Osztrák-Magyar Monarchia érdekeinek megfelelően rajzolta újra a Balkán-félsziget politikai térképét.

A II. világháború után az egykori német fővárosban négyhatalmi igazgatást vezettek be. A három nyugati hatalom által ellenőrzött, és időközben egyesített zónában 1948 júniusában valutareformot hajtottak végre. A Szovjetunió erre válaszul, illetve a nyugati német területektől távol eső Berlinben való kedvezőbb pozíciók kialakításának érdekében, blokád alá vonta az egyesített Nyugat-Berlint, elzárva a Nyugat-Németországgal való összeköttetést biztosító utakat. Az Amerikai Egyesült Államok és Nagy-Britannia nem hátrált meg, 1948-49-ben több hónapon keresztül, a Szovjetunió minden törekvése ellenére, hatalmas erőket megmozgatva légi úton biztosította Nyugat-Berlin ellátását. A hamarosan értelmét vesztett blokádot a Szovjetunió 1949 májusában oldotta fel, ezzel elveszítve a hidegháború első jelentősebb összecsapását.

1936-ban Neurath német és Ciano olasz külügyminiszter megegyezett a két állam külpolitikájának összehangolásában. Ennek legfontosabb elemei közé tartozott, hogy a Német Birodalom elismerte Etiópia olasz bekebelezését, Olaszország szabad kezet adott az Anschluss végrehajtására, illetve lehatárolták balkáni és Duna menti érdekszféráikat.

A Jugoszlávia szétesését követő Bosznia-Hercegovina területén zajló háborúban kialakult enklávé, mely a XVII. századtól bosnyák-muzulmán többségű terület volt a zömmel etnikailag szerb krajinák közepén. A területet 1991 és 1995 augusztusa között a horvát és bosnyák területeken kialakult Szerb Karajinák vették körül, így lett nem csak etnikai értelemben enklávé. Bosznia-Hercegovina területén 1992-től több ilyen enklávé alakult ki, melyek egy részén a szerbek etnikai tisztogatást hajtottal végre (ezek közül a leghíresebb eset a srebrenicai volt). A Bihać-Cazini enklávét többszöri próbálkozás, és a bosnyákság itteni megosztottsága (a Fikret Abdić féle szerbpárti bosnyák-muzulmán csapatok) ellenére sem sikerült elfoglalnia a szerb félnek.

A 2. világháború és a Szovjetunió összeomlása közti időszakot nevezzük kétpólusú világnak, amikor a két legnagyobb győztes szuperhatalommá vált mindenek előtt haditechnikai fölényüknek köszönhetően. A világ két szuperhatalma egymással szemben álló ideológia alapján szervezte társadalmát, gazdaságát és a világ vezető hatalma pozíciójáért hullámzó feszültségű versenyt folytatott. A kétpólusúság (bipolaritás) a két hatalom és a köréjük szerveződő szövetségi tömbök szembenállására utal és arra, hogy a világpolitikában gyakorlatilag kevés olyan dolog történ(hetet)t, amit ne a két hatalom szembenállása határozott volna meg. Általánosságban jelenti a két hatalom által meghatározott világrendet (pl.: Franciaország-Anglia a gyarmati világban)

A 2. világháborút követő időszakban a hatalmat gyakorló MKP számára nemkívánatos személyek (közalkalmazottak, hivatalnokok) nevét tartalmazó lista. A politikai tisztogatások során három csoportba soroltak közel 100 000 embert Magyarországon: A = megbízhatóak, B = elbocsáthatóak, de egy éven belül visszavehetők, C = politikailag megbízhatatlanok, nem visszavehetők.

A horvátországi horvát – szerb konfliktus egyik záró hadművelete 1995 május elsején, melyben nem egész két nap alatt a horvát haderők megszüntették a Republika Srpska Krajina (Krajinai Szerb Köztársaság) Okučani központú dél-nyugat szlavóniai enklávéját, a horvát felségterületekhez csatolva azt.

Egy ország kereskedelmének, áruforgalmának teljes megakadályozására irányuló törekvés. Általában tengeri, de lehet szárazföldi is. Ellentétben az embargóval a blokád háborús cselekmény, azaz szembenálló felek között áll fenn, avagy hadüzenetet von maga után. Jellemzően a tengeri hatalmak tartják blokád alatt a szárazföldieket autarkiára kényszerítve őket (Kontinentális blokád, Németország blokádja az I. világháborúban).

Középkori, maniheista gyökerű dualista vallási csoport. Vallási tanaik a Bizánci Birodalom belső népességmozgásainak köszönhetően (a paulikánusok és más csoportok Trákiába telepítése a VIII. században) jelennek meg, majd a X. századi Bolgár Cárságban, majd terjednek el a Balkánon és később Európa nyugatabbi részein. A vallás tanai napjainkban csak részlegesen ismertek, mert a történeti források leginkább az őket üldöző keresztényektől maradtak ránk. A bogumilnak, illetve bogumil eretnekséggel vádolt tanok követői gyakran eltérő vallásgyakorlattal bírtak különböző megjelenési területükön, így az elnevezésük sem volt egységes. Macedónia és Bulgária területén bogumiloknak, Raskában (középkori Szerbia) az előbbi mellett még babunnak, Boszniában még patarénusnak, nyugat-európai területeken katarrnak, albigensnek, bougresnek, sclavinnek is neveztékk a hasonló tanokat követőket.

Eredetileg kínai vallási mozgalom, melyből 1900-ban fegyveres felkelés bontakozott ki. A lázadás célja – melynek hátterében az Igazság és Béke Ökle nevű titkos társaság állt – a külföldiek kiűzése és a mandzsuk hatalmának megdöntése volt. A puszta kézzel és hagyományos kínai fegyverekkel harcoló csapatokat végül európai államok intervenciós seregei győzték le.

A dalmát tengerparton elhelyezkedő gyümölcsöskertek elnevezése, ahol az uralkodó szélirány északnyugati, jelentősebb helyi szelek a bóra és a misztrál. Nyáron a tenger felől érkező forró misztrál, télen a szárazföld felől fújó hideg és száraz bóra, mint bukó(főn)szél érkezik. A bóra pusztításai ellen igyekeznek védeni az olajfa- és szelídgesztenye -, a szántóföldek, szőlők és a kertek kultúrnövényeit. Az országút mellett kőrakásokkal elválasztva egymástól kertek sorozatát alakította ki a több évezredes emberi tevékenység, melyek üdítő színfoltok Dalmácia szárazföldjének nagyrészt kopár karsztvidékein és karszthegységeinek lejtőin.

1514-ben a boszniai ferences vikária két részre osztódott, Boszniai-Horvátországra és Bosna Argentina (Bosna Srebrena, Srebrenica városáról, mely a központját jelentette) vikáriákra. Mindkettőt 1517-ben rendtartományi rangra emelték. A Bosna Argentina rendtartomány határai az oszmán idő alatt egészen egyes északnyugati bulgár területektől Budáig (A Bánságot, a Duna-Tisza közét, a Dél-Dunántúlt a Balaton északi partvidékéig, teljes Szlavóniát és Horvátország jelentős részeit, valamint teljes Dalmáciát és az egykori Macsói Bánságot is magába foglalva) jelentős egyházi, kulturális és részben politikai tevékenységet fejtett ki. Jelentős mértékben hozzájárult a sto dialektust beszélő katolikus déli szlávok (horvátok) nemzeti integrációjában és nyelvi fejlődésében. Jelenleg is ez a rendtartomány (provincia) képviseli a bosznia-hercegovinai ferenceseket és a világi papság mellett jelentős a társadalmi szerepe is a bosznia-hercegovinai katolikusok életében.

Az 1992-1995-ös bosznia-hercegovinai háborúban a boszniai szerbek által ellenőrzött területekbe ágyazódott, elsősorban egy jelentősebb várost és közvetlen környékét jelentő (kivétel ez alól a Bihać-Cazini enklávé, mely a legkiterjedtebb volt) bosnyák-muzulmán többségű enklávék. Ezek voltak Žepa, Srebrenica, Goražde városok a Drina folyó mentén valamint a Bihać-Cazini enklávé Északnyugat-Boszniában. A három Drina menti enklávé közül a háborúban mindvégig, a nemzetközi védelem ellenére csak a goraždei tudta megőrizni enklávé jellegét, a másik kettőt elfoglalta a boszniai szerbek hadserege és jelentős etnikai tisztogatást hajtott végre. Különösen a nagy visszhangot kiváltó srebrenicai népirtás során.

A Bosznia név feltehetőleg Boszóna alakban Bíborbanszületett Konstantin művében jelent meg első ismert formájában. A terület benépesedése, etnikai, kulturális jellege erősen vitatott. Mind a szerb, mind a horvát nacionalisták igényt tartanak rá. A legújabb kutatások szerint (Végh A, 2008) a szerb-horvát kontaktzóna húzódhatott ezen a területen hosszabb ideig és a sajátos, összetett hatások révén alakult ki a muzulmán bosnyák nép. A jelenlegi állam előzménye, a középkori bosnyák állam fénykora a 14. században volt. A katolikus és ortodox civilizációs határvonalon egy sajátos különállással jellemezhető bosnyák egyház (a crkva bosanska) alakult ki, melyről korábban számos spekuláció látott napvilágot, az iráni eredetű dualista eretnekség helyi megjelenésének feltételezték (patarenus, illetve bogumil teória). Sokáig úgy vélték, hogy az itt élők az erőszakos keresztényre térés elleni alternatívaként vették fel az oszmán hódítást követően az iszlámot. Manapság úgy tűnik, hogy a crkva bosanska egy geopolitikai megfontolásokból született, regionálisan különálló keresztény egyház volt, melynek követői viszonylag gyorsan integrálódtak a katolicizmusba. Az iszlám hitre való tömeges áttérésnek az okai nagyobbrészt gazdasági és szociális természetűek lehettek és nem teológiaiak. A boszniai muzulmánok területe a királyi Jugoszlávia felosztása során a Független Horvát Állam keretébe került és sokan az usztasákat támogatták közülük, de voltak akik a titó-i partizánok közé álltak be. A szerb királypárti csetnik felkelők szörnyű mészárlásokat hajtottak végre a muzulmánok között. A háború végén, az usztasák elleni megtorlás idején több tízezer muzulmánt, az értelmiségük jelentős részét is lemészárolták a partizán osztagok. Ezek az események mind a szerb, mind a horvát nemzetbe történő integrációjuk elől végleg lezárta az utat. A tito-i Jugoszláviában Bosznia-Hercegovina önálló tagköztársaság lett és az iszlámot követő délszlávok több évtizedes emancipációs utat jártak be az önálló nemzetként elismerésért. A második Jugoszlávia felbomlásával 1992-95 között elsősorban a szerbek, de kisebb mértékben a horvátok is véres háborút indítottak ellenük. Végül az USA fellépése vetett véget a háborúnak, kialakítva a jelenlegi intézményi kereteket.

A Fekete-tengert és a Márvány-tengert összekötő szűk tengerszoros, a ma Isztambulnak nevezett ősi várossal a partján. Jelentősége stratégiai közlekedési pozíciójában rejlik. Egyrészt tengeri kijáratot jelent a fekete-tengeri országoknak a világtengerekre, mely elsősorban az orosz/szovjet állam egyik legfőbb geopolitikai törekvése nagy Péter óta. Másrészt, mivel keskeny szoros (3,5 km-700 m) az Ázsia és Európa közti szárazföldi kapcsolatok számára nem jelent leküzdhetetlen akadályt.

A brazil geopolitikai iskola az 1920-as 30-as években indult Ratzel és Kjellén hatása alatt. Everardo Backheuser és Mario Travassos voltak az első jelentős alakjai, akik munkásságában a szociáldarwinizmus és az organikus államelmélet mellett megjelentek a geostratégiai megközelítés elemei is. A második világháborút követően a Legfelső Hadi Akadémia adta a geopolitikai gondolkodás intézményi bázisát. Főként katonák, tábornokok voltak a klasszikussá vált teoretikusok. J. Tavora, G.do Couto e Silva, C. Meira Mattos és Therezinha de Castro munkásságában a geostratégiai gondolkodás vált uralkodóvá. A fő témáik a brazil nagyhatalmiság kérdésköre, a nyugati civilizáció védelme a kommunizmus ellen, a latin-amerikai geopolitikai viszonyok földrajzi, kulturális, politikai elemei. Az 1964-89 közötti időszakban a katonai kormányzás volt a meghatározó, a fő kérdés a nemzetközi viszonyokban a nemzeti érdekérvényesítés volt a nagy világhatalmi központokhoz képest. 1989 után a demokratikus viszonyokhoz való visszatérést követően a belső és a latin-amerikai integrációs folyamatok kerültek az érdeklődés előterébe.

1960 decemberében, francia gyarmatokból függetlenné vált 12 afrikai állam által létrehozott csoportosulás. Az integrációt regionális, gazdasági és kulturális formában képzelték el, a fokozatosság elvét szem előtt tartva. Tagjai: Csád, Brazzaville-Kongó, Dahomey, Elefántcsontpart, Gabon, Felső-Volta, Kamerun, Közép-Afrikai Köztársaság, Kongói Köztársaság, Malgas Köztársaság, Mauritánia, Niger, Szenegál.

A Brčko District (Brčko Körzet), az egykori Brčkoi općina területe, amihez az államot alkotó mindhárom nemzetiségnek (de kiváltképpen a szerbeknek és bosnyákoknak) speciális stratégiai érdekei fűződnek (posavinai szárazföldi közlekedési korridor-szerbek, a Száva és Horvátország határának elérése-bosnyákok, horvátok). A háború után létrehozott két entitás kondomíniumként birtokolja az općina teljes háború előtti területét, a körzetnek viszont speciális törvényhozási, végrehajtási, bíráskodási jogai vannak. Mindezek betartását és működését a boszniai főmegbízott különmegbízottján keresztül a nemzetközi közösség ellenőrzi. A brčkoi opstina Bosznia-Hercegovina északkeleti részén helyezkedik el a Száva partján, az úgynevezett Posavinai-korridor központi településeként. Területét a Száva alföldje és a dél felé emelkedő lankás dombvidék foglalja el. Keresztezi a kelet–nyugat irányú közút, mely a RS keleti felét és Szerbiát összeköti a RS nyugati felével és Banja Lukával, mint a RS fővárosával. Észak–déli irányban is halad egy út-, illetve egy vasútvonal, mely a Tuzlai-medencét kapcsolja össze a Duna-medencével és azon keresztül Közép-Európával. A város területén egy közúti és egy vasúti híd is átszeli a Szávát, így a Belgrád–Zágráb autópálya és vasútvonal is csak pár kilométer távolságban van. Mindehhez kapcsolódik a szávai folyami kikötő, mely a legnagyobb és legforgalmasabb Bosznia-Hercegovinában, és közvetlen kapcsolatot jelent a dunai vízi úttal. A brčkoi opstina 487 km² területű, melyen a háború előtt 87 332 fő élt. Közülük 44% volt a bosnyákok aránya, 25,4% a horvátoké és 20,8% a szerbeké. Bosznia-Hercegovinára jellemzően magas volt az egyéb kategóriába tartozók aránya is (ők többnyire jugoszlávoknak vallották magukat), 9,8%. A város közigazgatási területe az opstina ötödét foglalta el a lakosságnak pedig közel felét tömörítette (41 000 fő), akik között a bosnyákok már abszolút többségbe kerültek (55%), a szerbek aránya alig érezhetően volt kisebb (19%), a horvátok aránya azonban mindössze harmada volt az opstinai arányuknak. Az egyéb kategória (gyakorlatilag a jugoszlávok) aránya, mint általában a nagyobb, ipari-kereskedelmi városokban, itt is magasabb volt mint a rurális területeken, majdnem a lakosság ötödét tette ki (19%). Az egyesült államokbeli Daytonban megkötött békeszerződés rendkívül összetett államszerkezetet hozott létre Bosznia-Hercegovinában. Ez a bonyolult rendszer tükrözi a különböző etnikumok egymástól eltérő érdekeit éppúgy, mint az adott pillanatban fennálló erőviszonyokat. A korábban jobb tárgyalási pozícióban lévő Milošević, most a hazáját sújtó szankciók miatt kénytelen volt több helyen is engedményt tenni a tárgyalások folyamán. Az engedmények azonban két dologra nem terjedtek ki. Milošević nem engedett az előzetesen meghatározott 51–49%-os területi felosztásból, illetve hallani sem akart a bosnyákok által igényelt Posavinai-korridor (és benne Brčko) átadásáról. Annak megszerzése, illetve a későbbiekben megtartása a szerb erőknek a háború során mindvégig stratégiai célja maradt. Ez az álláspont természetesen a béketárgyalások során sem változott, a boszniai szerbek, illetve a boszniai szerb állam/autonómia léte és működése szempontjából Brčkot és térségét a szerb politika feladhatatlannak tartotta. Ez tükröződött abban is, hogy a daytoni tárgyalásokon a területi kérdések közül ez volt az egyetlen melyben nem jutottak az érintett felek konszenzusra. Ennek egyenes következménye lett, hogy a város hovatartozását nem döntötték el 1995-ben, hanem Milošević javaslatára egy későbbi időpontot jelöltek ki, hogy a város helyzetét rendezzék. Mindhárom fél számos védhető és kevésbé védhető indokot tudott felsorakoztatni saját érvelése mellett, így már a kezdetek kezdetén látható volt, hogy a döntés nem lesz egyszerű később sem. A Daytoni Békeszerződés második függeléke mondja ki, hogy Brčko helyzetét egy éven belül választott döntőbíróság közreműködésével kell rendezni, melynek tagjai közül a FBiH és a RS is egyet-egyet jelölhet, a harmadikat pedig, aki az elnöki teendőket látja majd el, a két jelölt választja ki. Erre a posztra a hágai Nemzetközi Bírósággal egyetértésben Roberts Owen-t jelölték ki elnökül. A szerbek célja a brčkoi korridor kiszélesítése volt, a bosnyákok a várost követelték, míg a horvátok (mint legkisebb fél) ENSZ igazgatás bevezetését tartották volna szükségesnek. Céljai elérése érdekében mindenki minden létező fegyvert bevetett, a RS vezetői a háború kiújulásával is fenyegettek, amennyiben a RS területi integritása csorbát szenvedett volna. Rövid idő alatt nyilvánvalóvá vált azonban, hogy elsősorban a szerb obstrukciós politika miatt a békeszerződésben megállapított határidő (egy évre a szerződés életbe lépésétől, azaz 1996. december 14.) nem tartható. 1997 elején a római döntés értelmében létrehozták a brčkoi megbízotti hivatalt, ahova a boszniai főmegbízott nevez ki egy helyettest, hogy felügyelje a békeszerződés betartását, koordinálja a helyi és nemzetközi szervezetek működését, biztosítsa a személyek szabad mozgását, a demokratikus értékek alkalmazását, valamint elősegítse a menekültek és elűzöttek visszatérését. Erre a posztra 1997. március 7-én Bécsben Robert W. Farrandot nevezték ki, két európai helyettessel és számos hivatalnokkal egyetemben, hogy kialakíthassa hivatalát. Szintén Bécsben állapodtak meg arról, hogy mielőbbi helyhatósági választások szükségesek, hogy ezáltal felállhasson egy többnemzetiségű köztisztviselői testület. A RS területén megtartott választásokkal egy időben (1997. szeptember 13–14.) került sor a brčkoi opstina szerbek által ellenőrzött területén is a választásokra, melyeket számos szabálytalanság, incidens és csalás jellemzett, elsősorban a szerbek részéről. Farrand ennek ellenére nem semmisítette meg a szerbek győzelmével járó választás eredményeit, de jogköreiből adódóan egy többnemzetiségű tisztviselő testület felállítását rendelte el, melynek csak részben képezte alapját a választási eredmény. Másik kiindulási pont a választói névjegyzék volt, mely alapján meg lehetett becsülni az egyes nemzetiségek arányát. A megbízotti döntések nyomán 1997 végére Brčkoban egy többnemzetiségű törvényhozó és végrehajtó testület állt föl, valamint a rendőrség is folyamatosan alakult át ebbe az irányba. A római döntést kiegészítő határozatot hoztak a tárgyaló felek 1998. március 15-én bécsi tanácskozásaik után, de ebben sem sikerült a terület végső státuszát meghatározni. A FBiH továbbra is a teljes opstinát akarta (hivatkozva most már nem csak a stratégiai igényekre, hanem arra is, hogy a szerb fél folyamatosan megsérti a Daytoni Békeszerződést és akadályozza a római döntés végrehajtását), a RS viszont felhagyott a korridor kiszélesítésének igényével, területi integritásáról azonban nem volt hajlandó lemondani. A dokumentumban a nemzetközi közösség tárgyalói leszögezték, hogy 1999-re így vagy úgy (nemzetközi ellenőrzés alatt vagy valamelyik entitáshoz csatolva), de egységesítik az opstinát és megszüntetik az azt kettészelő entitásközi határt. Emellett a brčkoi megbízott jogköreit kiszélesítették, mely szinte megegyezett a boszniai főmegbízotti jogkörökkel. 1999. március 5-én Roberts Owen bejelentette, hogy a korábbi brčkoi opstinából független, demilitarizált körzetet hoznak létre, mely szuverenitását az államból eredezteti, de egyszerre tartozik a RS-hoz és a FBiH-hoz is, mint egy kondomínium. Természetesen ez a megoldás elsősorban a szerbeket sújtotta, ők többet veszítettek, mint nyertek, de a nemzetközi folyamatok máshová terelték a közfigyelmet. Ekkorra már a koszovói krízis előrehaladott állapotba jutott, március 24-én meg is indultak a szövetséges csapatok légitámadásai. Ebben a politikai helyzetben csak kevesen figyeltek oda mi történik Brčkoban. A legfontosabb kérdéseket a brčkoi alkotmányban rögzítették, így a területet, szimbólumokat, állampolgárságot, a körzet és az állam, valamint az entitások viszonyát, a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyát stb. A körzet az 1991-es határok között jött létre, székhelye Brčko, saját zászlója, címere nincs. A körzet egésze demilitarizált, az entitások fegyveres erőinek átvonulását a bosznia-hercegovinai törvények szabályozzák, a brčkoi lakosoknak azonban nem tehető kötelezővé a katonai szolgálat. Az alkotmány alapján számos jogkör, illetve tevékenység került a körzet hatáskörébe (itt csak a legfontosabbakat emeljük ki), ezeken a területeken szinte teljes körű autonómiával rendelkezik: a körzet gazdasága, pénzügyei, vámügyintézés, közszolgáltatások/infrastruktúra, köztulajdon, kultúra, oktatás, egészségügy, környezet(védelem), szociális feladatok, bírói és jogi feladatok, rendőri feladatok, lakásügy, településfejlesztés. Az állampolgárság kérdésében a törvényalkotók igen liberálisak voltak, hiszen nem csak a háború előtti lakosság igényelhette azt, hanem mindenki brčkoi állampolgár lehetett akinek állandó lakhelye Brčkoban van, vagy 1991 előtt ott volt és azóta nem létesített máshol, vagy aki 1991 után lett brčkoi lakos de azóta hivatalosan is menekültté vált. 2006-ban lakossága 78 863 fő, melynek 46,55%-a szerb, 43,95%-a bosnyák és 11,5%-a horvát.

A korlátozott szuverenitást lehetővé tette, ugyanakkor kijelölte annak határait. A Szovjetunió biztonsági zónájának egységességét veszélyeztető magatartás politikai vagy akár katonai beavatkozást vont maga után. Ez utóbbi legismertebb megnyilvánulása az 1968-as prágai tavasz elleni fellépés volt, amikor is az Alexander Dubček főtitkár vezette Csehszlovák Kommunista Párt új irányú, emberarcú szocializmust építő reformkísérletét a közösen bevonuló szovjet, magyar, bolgár, lengyel és NDK hadsereg hiusította meg.

21. századi rövidítés egy négy államot felölelő országcsoportra, melyek közös jellemzője a világgazdasági átlagnál gyorsabb fejlődés, az erősödő nemzetközi politikai súly, a növekvő geopolitikai potenciál és a világgazdaságban és –kereskedelemben játszott növekvő szerep a 21. század elején. A rövidítés a négy állam angol neveinek kezdőbetűiből tevődik össze: Brazília, Oroszország, India és Kína.

Macedónia déli és délnyugati (megközelítőleg az Ohrid, Kičevo, Velesz, Kavadarci városok által meghatározott) területein élő macedón törzs, népcsoport. Egyike a Macedóniában már a 6-7. században megjelenő szláv törzseknek, berziti, illetve verziti néven. Bár jelenleg a törzsi struktúra már nem elsődleges a macedón emberek önmeghatározásában a főbb törzsi hovatartozás még napjainkban is számon tartott, ismert elem.

Német nevén "Festung Budapest". Magyarország fővárosát Hitler parancsára erőddé nyilvánították. Ez azt jelentette, hogy az 1944 karácsonyán a szovjetek által bekerített Budapestet házról házra, a végsőkig kitartva kell a magyar és német csapatoknak védeni. Az erőddé nyilvánított város, akár az I. világháború idején Przemysl, hatalmas támadó erőket, mintegy egy hadseregnyi ellenséget kötött le huzamosabb ideig. Hitler 1944 decemberi terve szerint innen, az úgynevezett pesti hídfőről kiindulva kellett volna az ellenség feltartóztatása után nagyerejű ellentámadásba kezdeni, megtisztítani a Kárpát-medencét, és helyreállítani a kárpáti védelmi rendszert. A decemberben kezdődött ostrom 1945. február 13-án Buda elestével ért véget.

A 20-21. század fordulója amerikai geopolitikájának új fogalma. Lényege, hogy a világ számos helyén fordul elő, hogy az állam meggyengül, képtelen feladatait ellátni. Ennek egyik legfontosabb nemzetközi következménye a biztonság, a rend fenntartása, az erőszak monopóliumát a bukott államok rendszerint elveszítik (ld. Afganisztán, Szomália, Kongó, a 90-es évek végének Albániája, a széteső Jugoszlávia). Ez korábban lokális vagy regionális problémát jelentett, a lázadó csoportok maximum a szomszédos országok biztonságát veszélyeztették. A globalizációval ez a helyzet megváltozott, a világ bármely pontján összeomló állam a világ bármely más pontjára is veszélyt jelenthet (ld. államépítés) ezért az amerikai geopolitika új paradigmája alapján intervencióra van szükség.

Táji-történeti elnevezés Észak-Dalmácia egy középhegységi, kisebb magasságú területére a Benkovac, Obrovac és Knin városok által meghatározott háromszögben. A terület jellemzően rurális, a lakosság főleg pásztorkodással, állattartással foglalkozott. A terület döntően szerb többségű volt, akik 1995-ben nagyrészt elmenekültek a területről, amikor megtörtént annak háborús cselekmények általi integrációja Horvátország területi egységébe. Azóta e szerbség kisebb arányban visszatelepült, de ez sem tudta meggátolni a területre jellemző depopulációs folyamatokat.

A što nyelvjárás íző változatát beszélő bunyevácok eredeti magterületét a Dinara és a Svilaja közötti vidék, Délnyugat-Bosznia és Nyugat-Hercegovina képezte. Az oszmán előretörés következtében jelentős tömegeik telepedtek le a 17. század folyamán a bácskai rónákon, elsősorban a Baja-Zombor-Szabadka háromszögben. Tekintélyes részük az állattenyésztés és földművelés mellett hosszabb ideig katonáskodással foglalkozott, túlnyomó többségük azonban a délebbre húzódó határőr szerbekkel szemben a 18. század közepén polgári foglalkozást választott. Az asszimiláció folyamata a 18. század végén, 19. század elején elsőként nemességüket érintette, majd az elmagyarosodás a 19. század időszakában a viszonylag erős polgári rétegen belül, illetve a 20. század folyamán az észak-bácskai falvak bunyevác népessége körében is jelentősen előrehaladt. A trianoni békediktátum a bunyevác szállásterületet kettévágta, megosztva Magyarország, illetve az 1918-ban létrejött délszláv államalakulat között. Ezzel az identitás, a hovatartozás kérdésköre még bonyolultabbá vált. A bunyevác értelmiség jelentős része – részben katolikus vallása következtében – már a 20. század elején a horvát orientációt választotta, miközben az elcsatolt területeken a szerb kormányzat is kísérletet tett az általuk katolikus szerbként kezelt bunyevácok nemzeti integrációjára. A titoi Jugoszláviában a bunyevácokat horvátnak ismerték el, majd – a horvát fél szerint megosztó szerb politika jegyében – 1991-ben bevezették az önálló bunyevác nemzetiségi kategóriát. A legutóbbi, 2002-es szerbiai népszámlálás szerint a Vajdaságban mintegy 20000 fő vallotta magát bunyevácnak, míg 57000-en horvát nemzetiségűként identifikálták magukat. Napjaink hazai tudományos állásfoglalása szerint a bunyevácok a horvát nemzet részét képezik, ennek megfelelően a Magyarországon 1993-ban hozott nemzetiségi törvényben a bunyevácok nem szerepeltek az önálló nemzetiségek között. Az utóbbi időszakban a bunyevác-kérdés ismételten napirendre került, mivel 2006 óta a bunyevácok egy része törekvéseket tesz a népcsoport önálló nemzetiségként való elismertetésére.

A XV – XVI. században az oszmán előrenyomulás és a korbáviai csatát követő északnyugati irányú horvát menekülthullámból kialakult kisebbségi csoport a mai Ausztria Burgenland tartományában, Északnyugat-Magyarországon és Szlovákiában. Mivel e csoport eredete egy meglehetősen széles földrajzi területet fedett le (Szlavóniától Nyugat-Bosznián keresztül egészen a Velebitig, illetve a Rijekatól északnyugatra elhelyezkedő Gorski Kotar területéig) nyelvileg, kulturálisan is egy heterogén csoport, mely egységét az említett letelepedési területén nyerte el, bár az eredet különbségei a mai napig megvannak (nyelvjárás, szállásterületi csomópontok, tradícionális kultúra elemei). Nyelvileg az anyaországi horvátokkal ellentétben a három nagy dialektus (csa-, kaj- és sto- dialektusok) meglehetősen kiegyensúlyozottan van jelen. E a nyelvi különbségnek és a regionális öntudatnak köszönhetően a 20. században folyamatosan kialakult egy standardizált burgenlandi horvát nyelv.

Német kisváros, exkávé, melyet a svájci Schaffhausen kanton teljes egészében elválaszt Németország többi részétől. Mind az euró, mind a svájci frank használatos a városban, a svájci és a német posta is szolgáltat, a német állampolgár büsingeniek, pedig 10 év helyben lakás után speciális jogokat élvezhetnek Svájcban.

Exklávé, mely Angolához tartozik, de az angolai területektől elválasztja a kongói tengeri kijárat. Jelentőségét többek között az 50-es és 60-as években (még portugál gyarmati fennhatóság alatt) felfedezett szénhidrogénmezőknek köszönheti. Az exklávéban jelentősek a szeparatista törekvések. A portugál gyarmati időkben Angolától külön kormányozták (ez az egyik legfőbb jogi alapja a szeparatista törekvéseknek), de a portugál uralom egybefüggő területet alkotott. 1885-ben a Berlini kongresszuson kapott a kongói terület tengeri kijáratot, így ez ma beékelődik Cabinda és Angola közé.

Francia gyökerű népcsoport Louisiana déli megyéiben, központjuk Baton Rouge, számuk fél millió körüli. Az egykori Acadia-ból települtek Louisiana-ba a 18. század közepén, mert nem voltak hajlandók brit uralom alatt élni. Kulturális hatásuk meghatározó az állam életében.

Területi-családi alapon szervezett bűnszervezet, mely Itáliában Nápoly környékén aktív és Campaniában.

Olasz kisváros és község (comune), exklávé, mely a Luganói-tó partján fekszik a svájci Ticino kanton által körülvéve, így enklávé is egyben. 1798 óta exklávé, amikor Ticino a Svájchoz való csatlakozásról dönt Campione viszont Lombardia része kíván maradni, így később Olaszország részévé vált.

450 km hosszú, keskeny sáv Namíbia északkeleti részén. Nevét Caprivi német kancellárról kapta, aki a korridort megszerezte 1890-ben Nagy-Britanniától. A Caprivi sáv része volt a Helgoland-Zanzibár egyezménynek (ld. ott) és azt a célt szolgálta volna, hogy Német Délnyugat-Afrikának (Namíbia) legyen kikötője a Zambézin, amelyen keresztül kapcsolata lehetett volna Afrika keleti partvidékével. A Zambézi azonban később hajózhatatlannak bizonyult.

Karibi Közösség, 15 karibi állam politikai-gazdasági integrációja. Részleges szabadkereskedelem, politikák koordinációja, fejlesztéspolitikák segítése, vitás kérdések tárgyalásos megoldása a főbb célkitűzései.

1980 januárjában létfontosságú amerikai érdekszférának minősíti a Perzsa-öböl övezetét.

1961 januárjában az afrikai egységtörekvés céljából alapított csoportosulás. Tagjai (Egyesült Arab Köztársaság, Ghána, Guinea, Mali és a Marokkói Királyság) a politikai egység megteremtésével kívántak hatékonyan fellépni a nyugati hatalmakkal szemben. 1963-ban beolvadt az Afrikai Egységszervezetbe.

A geostratégiai szakirodalomban gyakran használt terminus technikus, az az esemény, amely a háború kirobbanását előidézi. Szó szerinti jelentése "háborús ok".

A gazdaság struktúrájának két ellentétes, szélső pólusa a centrum és a periféria, amely a mikro regionális szinttől a globális méretekig egyaránt megtalálható. A világgazdaság kapcsolatrendszerére megfogalmazott centrum-periféria viszony Wallerstein munkásságán keresztül terjedt el. A centrum-periféria viszonyt nem csak a gazdaságra, hanem az azt létrehozó és működtető társadalomra is alkalmazzák, ilyen értelemben a társadalmi-gazdasági struktúra szélső alkotóelemeit, illetve a közöttük kialakult viszonyt jelenti elsősorban. A centrum olyan társadalmi-gazdasági formációt jelent, amely fejlettségét tekintve a kor élvonalában foglal helyet. Fejlődését a helyi és helyzeti energiák kedvező elemei segítik tartósan, így autonóm, szerves fejlődés, olyan önkorszerűsödés, amely az adott rendszer belső szerkezetéből és a népesség belső motiváltságából is következik. Folyamatos új energiákat vonnak körükbe, amelyek segítségével a szükségletek kielégítésének egy megelőző állapothoz képest magasabb színvonalát és módját biztosítják. A periféria társadalmai és gazdaságai a centrum fejlettségi szintjétől elmaradnak és leszakadnak, ahhoz képest egy korábbi tradicionális formációt képeznek. Mind a társadalom, mind a gazdaság esetében a mintakövetés válik dominánssá. A centrum természetéből fakad, hogy gazdasági erejét és technikai fölényét a perifériával szemben, annak anyagi javait megszerzendő, hatalmi-politikai síkon is érvényesíti, olykor hadi-katonai potenciálját is bevetve. A centrum-periféria viszony tartalmát tehát hatalmi, politikai, katonai erőviszonyok és nem csak a gazdasági típusú alárendeltség határozta meg. A centrum-periféria viszony elemzésében az európai gazdaság mindig is kitüntetett szerepet kapott, azaz Európa egészének duális jellegű gazdasági szerkezete, egy sajátos centrum-periféria viszonyt testesített meg, amelynek egyik pólusán a fejlett Nyugat-Európa élén Nagy-Britanniával, a másik póluson a fejletlen Kelet-Európával. Világgazdasági nézőpontból a 19. század végén és a 20. század elején a fejlett centrumot az európai kontinens gyarmattartó hatalmai közül azok az államok jelenítették meg, ahol a polgári fejlődés diadalmaskodott, az ipari tőke a pénztőkével egyetemben a gazdaságokat modern nemzetgazdasággá integrálta. A Föld más kontinensei, nagy régiói ebben az időszakban egy térség (Amerikai Egyesült Államok) kivételével perifériának minősültek. Alapvető változás a második világháború után következik be, részben Japán gazdasági súlyának növekedésével, részben a gyarmati rendszer összeomlásával, mivel a gyarmatok elnyerték politikai függetlenségüket. Növekvő mértékben a gazdasági függőség szálai lettek dominánsak a centrum-periféria viszonyrendszerben. A gazdasági kapcsolatokban meghatározóvá vált a kölcsönös függőség (interdependencia), nem csak a centrum országok között, hanem a perifériával is. A centrum-periféria viszony két alappólusa között a gazdasági kapcsolatok a fél periférián keresztül zajlanak, így e régióknak kitüntetett szerep jut, hiszen részesülhetnek az anyagi javak áramlásának előnyeiből, azaz olyan komparatív előnyük lehet, amely megalapozhatja gazdasági fejlődésüket és felemelkedésüket (pl. kis tigris országok). A centrum-periféria elmélethez kapcsolódóan két alapkérdés adódik: Egyrészt az, hogy a periféria utol érheti-e fejlettség tekintetében a centrumot, azaz bekövetkezik-e a nivelláció? Másrészt az, hogy a világgazdaság országainak ilyen jellegű differenciálódása mikor kezdődött és meddig tartható fenn? A világgazdaság erősen polarizálódott a gazdasági fejlettség szempontjából és a szakadék nő az egyes országcsoportok között, azaz rövidtávon nem következik be nivellálódás. Ennek több oka is van: pl. adósságválság, demográfiai robbanás, élelmezési problémák stb. A világgazdaság fejlődésében korszakváltás következett be. Az 1980-as évek eleji stagnálás után a világgazdaság egy tőke- és technológia intenzív fejlődési pályára állt. Alapvető kérdéssé vált az országok alkalmazkodó képessége a megváltozott gazdasági viszonyokhoz. A centrum-periféria viszony, amellett hogy lényegét megtartja, szerkezetében átrendeződik, mind tartalmában, mind konkrét megjelenési formájában lényeges új elemeket nyer. A mai világgazdaságban a centrumot a Triád alkotja. Észak-Amerikát (USA és Kanada), Európa fejlett gazdaságú országait (EU, EFTA) és Japánt sorolhatjuk ide. A világ többi országai a Triádhoz képest kisebb vagy nagyobb mértékben, de félperifériának, illetve perifériának minősülnek.

A Cetina folyó mentén elhelyezkedő, a Sinjsko polje (Szinji mező) köré szerveződő területi egysége a Zagoraként leírt hegyvidéki terület középső területein. A terület természetes központja Sinj városa. E szűkebb Sinj köré szerveződő területet csak Sinjska krajinaként szokták emlegetni. Ez a szűkebb területi egység a Cetinska krajina mintegy felét fedi le.

Argentin származású orvos (bőrgyógyász), politikus, forradalmár és kubai miniszter. 1928-ban született Argentínában. A córdobai középiskolás évek után a Buenos Aires-i egyetemre került, ahol a mérnöki tanulmányait hamar feladta, hogy orvos lehessen. Sorkatonai szolgálatot nem kellett tennie asztmája miatt. 1951-ben – egyetemi tanulmányainak befejezése előtt – barátjával, Alberto Granado biokémikussal egy öreg motoron beutazza egész Dél-Amerikát (A motoros naplója: úti jegyzetek Latin-Amerikáról). Ekkor fogalmazódott meg benne az a gondolat, hogy az egész Dél-Amerikára jellemző társadalmi különbségeket csakis fegyveres forradalommal lehet orvosolni. 1953-as, második utazása során Guatemalában lett a baloldali politika elkötelezett híve. 1955-ben megismerkedett Fidel és Raúl Castroval és csatlakozott a Batista-rezsim megdöntését tervező csoportjukhoz. 1958-as sikerük után Che a Nemzeti Földreform Intézet, később a Kubai Nemzeti Bank elnöke, majd ipari miniszter lett. 1965-ben, miután a politikai életből lassan kiszorult, lemondott minden tisztségéről és kubai állampolgárságáról. Először Kongóban, majd Bolíviában próbálkozott sikertelenül a kubaihoz hasonló forradalom végrehajtásával. 1967 októberében Bolíviában kivégezték.

A magyaroszági születésű Theodor Herzl által alapított zsidó nemzeti mozgalom, amelynek legfőbb törekvése egy palesztinai zsidó nemzeti állam létrehozása volt. Az első cionista világkongresszust 1897-ben tartották Bázelben, ezt követően pedig hozzákezdtek a paesztinai területen lévő földek felvásárlásához. A két világháború között, illetve a II. világháború alatt a britek az arabok jóindulatának megtartása, az Indiába vezető tengeri út és a zavartalan olajellátás érdekében mindvégig korlátozták a zsidók bevándorlását. A világháborút követően az üldöztetést túlélt zsidók nagy tömegben vándoroltak be Palesztinába, ahol a Szovjetunió és az Egyesült Államok támogatásával 1948-ban létrehozták Izrael államot. Ezzel a cionisták legfontosabb célja teljesült.

A Ciprusi Török Köztársaságot (TRNC) 1983 novemberében kiáltották ki a török ciprióták. Egészen 1992-ig nem kapott semmiféle nemzetközi elismerést. Ekkor, és azóta is egyetlenként, a Török Köztársaság hivatalos diplomáciai viszonyt létesített az észak-ciprusi állammal.

Két település maradt vegyes lakosságú a pufferzóna térségében, Pyla és Potamia. A sziget északi részén három ilyen található: Sipahi/Agia Trias, Dipkarpaz/Rizokarpaso, Korucam/Kormatikis. Elmondható, hogy mind délen, mind pedig északon csupán 1000-1000 főnyi török, illetve görög kisebbség maradt. Terepbejárásunk alatt Pyla-t jártuk be. A tulajdonképpen ENSZ-igazgatás alatt álló településen a viszonyok békések maradtak és a sziget két része közötti csempészforgalom legfontosabb központjává vált az elmúlt évtizedekben (Pap N. 2000, Tátrai P 2009).

Az 1578-ban létrehozott (a Habsburg főherceg által közvetlenül bár a horvát bán beleegyezésével) katonai határőrvidékekbe nem integrált horvát területeknek, megyéknek az elnevezése, melyek megmaradtak a közvetlen horvát báni irányítás alatt. A horvát területek civil és határőrvidéki megosztottsága egészen 1881-ig, a határőrvidékek demilitarizációjáig fennállt.

A második világháborút követően a nyugati államok által foganatosított intézkedés, melynek célja a KGST országokkal szembeni fegyverembargó létrehozása, koordinálása volt. 1994-ben szűnt meg. A COCOM által összeállított lista tartalmazta a tiltott árukat, melyeket a nyugati szövetségesek vállalatai nem exportálhattak a Szovjetuniónak és szövetségeseinek.

Másképpen járulékos veszteségek, amelyek a katonai célok elérése során előre be nem tervezett, nem szándékos pusztítást, rombolást jelentik.

A Velencében letelepedett ortodox görögök népies elnevezése (jelentése Szent György közössége) a XVI – XVII. században, ugyanis az általuk épített és fenntartott ortodox keresztény templom Szent Györgynek lett felszentelve, és ez képezte közösségük központját.

A parttól partig elv a portugálok azon törekvését takarta, hogy Angolától Mozambikig egybefüggő területre tegyenek szert. Az elgondolást a britek rhodesiai és nyaszaföldi szupremáciája hiúsította meg.

Magterület, mely felöleli a múlt és a jelen politikai dominanciával bíró területeit, intenzív nemzeti vagy kulturális öntudattal bíró régióit vagy gazdasági vezető szereppel rendelkező területeit. Pl.: Magyarországon – Budapest és környéke, Franciaországban az Ile de France régiót, stb.

Jelentése "különálló test". A magyar közigazgatási rendszerben Fiume státusza 1779-től Mária Terézia diplomája nyomán.

Montenegrói politikai, majd később fegyveres ellenállási mozgalom az első világháború utáni SZHSZ Királyság (Jugoszlávia) megalakulásakor, melynek célja Montenegró föderatív, egyenrangú egyesítése Szerbiával, szemben a szerbek által képviselt centralista, Montenegró történeti különállását megsemmisítő egyesítéssel. E csoport az 1918-ba az egyesítés aktusáról döntő montenegrói parlament megválasztása során a képviselői listáját zöld papíron jelentette meg, innen ered a nevük is (szemben a szerb egységpártiakkal akik fehér papírt használtak). Mivel a választásokat elvesztették és az új országgyűlés kimondta Montenegró egyesülését Szerbiával a Karađorđević dinasztia vezetésével, a zöldlaposok 1919. január 6-án (karácsonykor) felkelést robbantottak ki („karácsonyi felkelés”), melyet hamar elfojtottak a központi hatalom erői. Eztán a mozgalom fokozatosan a hivatalos politizálás területére korlátozódott, melyben az autonómia elérése volt legfőbb céljuk.

(1853-1920) Kassán született piarista szerzetes, földrajztudós, egyetemi tanár. A Délmagyarországi Természettudományi Társaság főtitkára, a Délmagyarországi Néprajzi Múzeum alapítója. A rend több középiskolájában is tanított, 1910-től a budapesti tudományegyetem geográfiai tanszékének nyilvános rendes tanára. A geográfiában a Lóczy- féle természettudományos iskolával szemben a hangsúlyt az emberföldrajzra, az antropogeográfiára helyezte. Bár Ratzel hatott gondolataira, annak antropogeográfiai munkáját kevéssé tartotta gyakorlatiasnak, túlzottan filozofikusnak vélte. Geopolitikájában a ratzel-i organikus államelmélettel szemben a rousseau-i – az állam heterogén elemek egybefoglalása – felfogás híve. Anthropo-geográfiai (1915-1919) című munkája három kötetből áll, melyek közül a Geopolitika című rész 1919-ben jelent meg.

Csámoknak (chamok-nak) az Albánia és Görögország határterületén (Csamuria/Chamaria) élőket nevezzük, akiket a vallásuk szerint hol görögnek (ortodoxok), hol albánnak tekintenek (muszlimok). Számukat a szakértői becslések néhány százezerre teszik. Nyelvük a toszk egyik dialektusa. Enyhén szólva vitatott a közösség helyzete. A nemzetközi színtéren a fő támogatójuk Törökország.

Az Egyesült Államok Kínával szembeni tengeri stratégiája két, szigetekből álló védelmi vonalat jelöl ki: az első és a második védelmi vonalat. Az első ív Borneóra, a Fülöp-szk-re, Ryukyu-ra, Japánra támaszkodik (Tajvan szigete, az „elsüllyeszthetetlen anyahajó”, az első vonalon belül található) míg a második a Palau, Guam, Marshall, Bonin-szigetekre. Mindezek mögött található Hawaii haditengerészeti támaszpontja, mint a harmadik vonal kulcseleme.

Az ukrajnai város neve szimbólummá vált, ez a város a legsúlyosabb nukleáris erőmű baleset helyszíne volt. 1986. április 26-án az erőmű nég«es blokkja emberi felelőtlenség miatt felrobbant. Az eset ráirányította a figyelmet a békés célú nukleáris létesítmények üzemeltetésével járó kockázatokra.

Szabadságharcos szabadcsapatok az oszmán Balkánon a XIX. század második felében és a XX. századi balkáni háborúiban, majd a szó jelentése folyamatosan a nagyszerb érdekeket szolgáló rojalista csapatok elnevezésévé vált, illetve a második Jugoszlávia szétesését követő háborúkban a nagyszerb érdekeket szolgáló félkatonai szervezeteket jelentette, akik terrorista támadásokat hajtanak végre elsősorban a nem szerb civil lakosság ellen. Az első csetnik alakulatok a XIX. századi oszmán Macedóniában alakultak, ahol elnevezésük gyakran komitácsi, komiti. Az első szerb csetnik alakulatot 1903-ban Milorad Gođevac alakította, és a balkáni háborúkban elért sikereiknek köszönhetően a számuk egyre gyarapodott és az első világháborúban már politikailag is irányított mozgalomról beszélhetünk. A második világháborús csetnik hadsereg Draža Mihajlović vezetésével egészen 1943-ig a szövetséges erők fő támogatottja volt, mint a Jugoszláv Királyság hivatalos hadserege, vezetőjük pedig hadügyminisztere. Ez az erő, támogatás hiányában 1944-re belső harcoknak köszönhetően szétesik, egykori tagjai részben emigrálnak, részben bíróság elé állítják őket a háború végeztével. A csetnik ideológiát 1991 után Jugoszlávia szétesésével több szerbiai párt is transzparensen zászlójára tűzte, kiemelkedően a Vojislav Šešelj vezette Szerb Radikális Párt. Mind a második világháborúban, mind az 1991-et követő jugoszláviai háborúkban számos emberiség elleni bűntett (etnikai tisztogatás, tömeggyilkosságok) köthető a csetnikekhez.

Ronald Reagan amerikai elnök 1983-as stratégiai védelmi kezdeményezése. Az SDI szakított a korábbi MAD-doktrína kölcsönös pusztulás elméletével, célja földi és űrbéli telepítésű fegyverek használata volt stratégiai atomfegyvereket hordozó ballisztikus rakéták ellen.

A latin és római nyelv rokonságára építkező elmélet, amely szerint a románok az egykori Dácia római provincia őslakosai, az időközben romanizálódott dákok, illetve a latin telepesek utódai. Alapjait az egykori 15-16. századi humanistákra támaszkodó erdélyi triász fektette le. Az elmélet szerint a románság Erdély őslakossága, amely a népvándorlás viharait a hegyek között vészelte át, ennek megfelelően jelen volt a területen a magyarok honfoglalásának idején is. Az elmélet egy újabb irányzata számol a későbbi, 9-10. századtól jelentkező balkáni irányból érkező "hozzávándorlással". A magyar és a német történészek többsége a kontinuitás elméletet kevéssé tartja megalapozottnak.

Horvátország maritim és részben dinári hegyvidéki területeinek elnevezése (a szigetvilágot is magába foglalva), melynek északnyugati határát Pag szigete, délkeleti határát Montenegró, északkeleti határát pedig a bosznia-hercegovinai – horvát határok adják. E területi elnevezés egészen a Kr.e. I. századtól (a területek római meghódítása óta) használatos, erősen változó határok között és területi kiterjedéssel. Mai határait az Oszmán Birodalom hódításai és visszaszorulása, a velencei és dubrovniki (raguzai) köztársaságok fennállása és bukása valamint a terület Jugoszlávián belüli területi kompromisszumai (Kotori-öböl elcsatolása Montenegróhoz) alakították ki.

A Split-Trogir ipari tengely hegyvidéki hátországaként értelmezhető hátrányos helyzetű terület, melynek lehatárolása az 1945 utáni szocialista Jugoszlávia területfejlesztési irodalmában jelent meg.

Illír népcsoport, amelynek szállásterülete a mai Dalmácia középső részének elsősorban hegyvidéki és a mai Hercegovina egy részének területét fedte le. Kr. e a IV. században érkeztek e területre, ahol elsősorban legelőváltó pásztorkodással foglalkoztak. Róluk nevezték el később a rómaiak Dalmátia provinciáját, amely elnevezés történetileg változó határokkal a mai napig használatos, Horvátország déli területeit lefedő térkategória. A dalmaták romanizációjuk, majd elszlávosodásuk után feltehetően részt vettek a jelenleg is a területen lakó horvátok és szerbek etnogenezisében.

A „hivatalos” albán álláspont az illír-trák kontaktzónában elhelyezkedő illír vagy félig illír dardán népességet tekinti ősének. A források szerint hatalmas állatállománnyal, rabszolgákkal rendelkező, bátornak, kegyetlennek és zeneszeretőnek leírt dardán nép szállásterülete magában foglalta a mai Koszovót is, ugyanakkor annál jóval nagyobb területre terjedt ki. Az egykori Dardánia, amelyet a rómaiak különböző tartományok részévé tettek, majd önálló tartományi rangra emeltek, északon a Nyugati-Moraváig, északkeleten a Timok vidékéig, északnyugaton a Golija hegységig, illetve a Moravica mentén fekvő Ivanjicáig, keleten, délkeleten nagyjából a bolgár-szerb-macedón határvidékig, míg délen Velesig terjedt. Bár a rómaiak elfoglalták a területet, a romanizáció foka itt jóval kisebb lehetett, mint az Adria partján, vagy éppen a Duna mentén. A dardán területen a városi élet egyik elsődleges központja colonia Scupi volt. Mind a négy ismert municipium (Municipium Naissus, Municipium DD., Municipium Ulpianum és a Drsnik melletti municipium), illetve a három civitas peregrina (Kumanovónál, Prizrennél és Klokotnál) népességét is jórészt őslakosok alkották. Önálló, Moesia Superiortól különálló Dardánia megszervezésére Diocletianus (284-305) császár uralkodásának időszakában került sor.

Szudán nyugati régiója, a Száhel övezet része. A történelem során önálló államisággal is rendelkezett, a brit gyarmatosítók 1916-ban tették Szudán részévé és így a dekolonizáció során is a független ország része maradt. Az 1980-as évektől alacsony intenzitású polgárháború zajlik a térségben, mely a 21. század elején humanitárius katasztrófába torkollott. A Khartoum-i kormány által támogatott arab milíciák és a térség eredeti afrikai lakossága között etnikai törésvonalak mentén zajlik a konfliktus, melynek a becslések szerint több százezren estek áldozatul és közel 3 millióan kényszerültek otthonaikat elhagyni miatta. A konfliktus mozgatórugója nem vallási, hiszen a szemben álló felek iszlám többségű csoportok, az etnikai elem megfigyelhető (rab-afrikai), de a fő tényező a letelepedett életmódot folytató afrikaiak és a még döntően nomád arabok hagyományos életmódbeli érdekkonfliktusa és ebből fakadó küzdelme a Száhel övezet egyre csökkenő erőforrásainak birtoklásáért.

A boszniai harcokat lezáró szerződés, melyet az egyesült államokbeli daytoni (Ohio) légitámaszponton kötöttek 1995. november 21-én és ünnepélyesen Párizsban írták alá december 14-én. Az aláírók: Alija Izetbegovic Bosznia-Hercegovina, Franjo Tudman Horvátország, Slobodan Milosevic Szerbia, annak ellenére, hogy hivatalosan sem Szerbia-Montenegró sem pedig Horvátország nem volt hadviselő fél, a boszniai szerbeket és a boszniai horvátokat azonban ők, mint anyaországuk vezetői képviselték. A szerződés emellett tartalmazza Bosznia-Hercegovina alkotmányát (4. melléklet), mely lefekteti az állam mai napig érvényben lévő működési kereteit. Ennek legfőbb jellemzője a szélsőséges decentralizáció etnikai garanciákkal és fékekkel. A béke elérésének feltétele azonban nem alkalmas működőképes állam irányítására, így a túlbürokratizált, elaprózott kompromisszumkényszerekkel terhelt államigazgatás mára az előrelépés legfőbb akadályává vált. Évek óta napirenden van a daytoni rendszer reformja, de elsősorban a szerbek – akik ellen annak idején a rendszer létrejött – különállásuk legfőbb zálogát látják benne. Emiatt élve a rendszerbe épített vétójogaikkal folyamatosan blokkolják a reformokat. A bosznia-hercegovinai polgárháború lezárására csak nemzetközi nyomásra és csak a konfliktusban közvetlenül is érdekelt mindhárom fél kompromisszuma esetén volt lehetőség. Daytonban 1995-ben ezért egy olyan béke és a béke mellékleteként egy olyan alkotmány született, mely mindhárom nemzetnek próbál nyújtani valamit, ezáltal egyikük sem lehet maradéktalanul elégedett. Ennél nagyobb probléma, hogy a nemzeti önrendelkezést (illetve esetenként annak látszatát), ami az állam egyben tartásának alapfeltétele volt, csak az ország szélsőséges decentralizálása árán lehetett biztosítani. Ennek következménye egy-két, etnikai alapon szervezett kvázi önálló államrészből (Bosznia-Hercegovina Föderáció, Boszniai Szerb Köztársaság) és egy speciális körzetből (Brčkoi Körzet) álló ország. Az államrészek (entitások) közti határ követi a polgárháború etnikai tisztogatása során kialakult „posztháborús” etnikai törésvonalakat, melyek a háború előtti viszonyok homogenizálását, az államalkotó nemzetiségek egymástól való elkülönülését mutatják. Az entitások rendkívül széles jogkörökkel rendelkeznek, mely magában foglalja többek között a hadügyet, pénzügyet, belügyet (rendőrség), távközlést, médiát, oktatásügyet, gazdaságpolitikát, csak kevés területet hagyva az állami szinten (nemzetközi légi közlekedés, nemzetközi bűnüldözés stb.). Az igazi hatalom így az entitások politikai vezetése kezében van, az állami szinten egy háromtagú, rotálódó államelnökség és egy minisztertanács áll, akik azonban csak akkor képesek a döntéshozatalra ha szinte teljes köztük a konszenzus. A Föderáció területét, lévén az a horvátok és bosnyákok közös államrésze, tovább decentralizálták (kantonizálták), hogy lehetővé tegyék a polgárháború bizonyos szakaszaiban ellenséges két etnikum együttélését. A kantonizálás igénye egyértelműen a horvát félnél jelent meg, melyet táplált egyrészről az a tény, hogy önálló háborús állammal (Hercegbosznai Köztársaság) szintúgy rendelkeztek, mint a bosnyákok és a szerbek, valamint a félelem a Föderáción belüli (fokozatosan növekvő) bosnyák demográfiai túlsúlytól. Ez a közigazgatási szint a Boszniai Szerb Köztársaságban (továbbiakban RS) hiányzik, ott az entitási szint után egyből az općinai (községi, az egykori magyar járások méretéhez hasonlítható, több településből álló, helyi önkormányzatisággal rendelkező területi közigazgatási egység) szint következik, melyet a települések szintje követ. Így tehát Bosznia-Hercegovina sok minden más mellett közigazgatási szempontból sem egységes, hiszen a Föderáció közigazgatása négy a Boszniai Szerb Köztársaságé pedig csak három szintből áll. A területi közigazgatás mellett az államigazgatás is rendkívül decentralizáltra sikerült. Annak érdekében, hogy egyik egykori harcoló fél se érvényesíthesse túlzottan, illetve a többiek ellenében akaratát, bevezették az úgynevezett „etnički ključ” intézményét, melynek lényege, hogy az egyes közhivatalokat a Boszniát alkotó etnikumok létszámarányosan tölthetik be. Ez érvényes az államigazgatás legfelsőbb szintjétől egészen a helyi önkormányzati tisztségviselők kiválasztásáig. A vétójogok széleskörű alkalmazása, mely szintén az etnikai érdekeket hivatott védeni, pedig az állam működőképességét a végsőkig aláásta. A Daytoni békeszerződés óta eltelt tíz év során az elfogadott jogszabályok jelentős részét a kompromisszum hiányában a nemzetközi közösség által Bosznia-Hercegovinába kinevezett kvázi-államfő, a Boszniai Főmegbízott saját hatáskörben léptette hatályba.

Az 1954-es újvidéki megállapodással elégedetlen horvát intelligencia vitairata, mely 1967-ben jelent meg március 17-én, a zágrábi Telegram hasábjain. A deklaráció kifogásolta a horvátszerb kifejezés alkalmazását és a szerb nyelvi (és tulajdonképpeni politikai) dominanciát. Aláírói közül többen elveszítették munkahelyüket, börtönbüntetést kaptak, vagy emigrációba kényszerültek.

A gyarmati rendszer felbomlásának, az egykori gyarmatok függetlenné válásának folyamata. Gyakorlatilag az első lépés ebben az USA függetlenné válása, majd a 19. század során Latin-Amerika, a 20. folyamán pedig Ázsia és Afrika gyarmatai válnak fokozatosan függetlenné. A dekolonizáció történhet békés és fegyveres úton is.

A második angol-búr háború után néhány évvel, 1910-ben alakult meg Natal, Fokföld, Transvaal és Orange (Oranje) egyesítésével.

A SACU a világ legrégebbi (1910) és egyben az egyetlen sikeresen működő afrikai vámunió. 1970-ben új alapokra helyezték a szervezet működését, de az új formula is legnagyobb, legerősebb gazdasággal rendelkező új formula továbbra is Dél-Afrikai Köztársaságnak kedvez. A vámbevételekből származó pénzt felosztják, a szervezet önálló jogi személyként tárgyal harmadik országokkal, szervezetekkel. Tagjai: Botswana, a Dél-afrikai Köztársaság, Lesotho, Namíbia és Szváziföld.

Oroszország és az ausztriai baumgarteni gázterminál közti, a Fekete-tenger alatt, Bulgárián, Szerbián és Magyarországon keresztülhaladó tervezett gázvezeték. Bulgáriában egy ága nyugat felé Olaszországba kanyarodna. Célja ukrajna kikerülésével gázt juttatni Közép- és Délkelet-Európába, valamint konkurenciát támasztani az EU elsőszámú térségbeli gázvezeték-projektjének, a Nabucconak.

A jugoszláv-szovjet viszony ellenségessé válásának hatására 1949 és 1955 között épített erődrendszer, amelyre vonatkozóan gyakran a magyar Maginot-vonal megnevezést használják. A több mint 600 km hosszú, mélységileg tagolt, betonbunkerekből, tankcsapdákból, szögesdrót-akadályokból, gyalogsági árkokból és aknazárakból álló rendszer építése összesen mintegy 7 milliárd forintot emésztett fel. A Jugoszlávia felől várt támadás miatt kiépített, a kor haditechnikai szintjén is elavultnak számító létesítményeket sohasem használták. Ugyan a jugoszláv-szovjet viszony rendezésével az aknákat felszedték, illetve a rendszer tekintélyes részét lebontották, annak egyes elemei a határ közelében ma is láthatók.

A Délkelet-Anatóliai Projekt (törökül: Güneydoğu Anadolu Projesi, GAP) a török gazdaságnak egy hosszú távú, több szektort (mezőgazdaság – öntözés, energiatermelés, városi és a vidéki infrastruktúra fejlesztése, erdészet, oktatás és egészségügy) érintő, integrált, regionális fejlesztési terve. A GAP alapvető célja, hogy a fenntartható fejlődés eszméit követve megszüntesse a regionális fejlettségi egyenlőtlenségeket, emelje a jövedelmi szintet és az életszínvonalat, és hozzájáruljon a nemzet társadalmi stabilitásához, valamint a gazdaság növekedéséhez. A GAP ötlete az 1970-es évek végén született meg, mint az öntözéssel és az energiatermeléssel kapcsolatos program, de az 1980-as évek elején átalakították több ágazatot érintő gazdasági és szociális fejlesztési projektté. A projekt keretében 22 gátat, valamint 19 vízerőművet építenek az Eufráteszre és a Tigrisre, melyből az első gát és vízerőmű, a Karakaya már 1987-ben megkezdte működését. A GAP erőművei fogják adni Törökország energiatermelésének 22%-át, valamint a kiépítésre kerülő rendszernek köszönhetően 1,7 millió hektárnyi (az összes öntözött terület 20%-a) terület válik öntözhetővé, várhatóan óriási impulzust adva a régió egész gazdaságának.

1991 szeptemberétől de facto állam a Kaukázus déli részén, Grúzia területén. Dél-Oszétia függetlenedési törekvései 2008-ban két hetes fegyveres konfliktust eredményeztek Oroszország és Grúzia között. A háború eredményeként Grúzia elvesztette ellenőrzését Dél-Oszétia és Abházia felett. A terület függetlenségét Oroszország és Nicaragua, valamint de facto államok (Abházia, a Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság és Hegyi-Karabah) ismeri el.

Szudán déli, döntően nem muszlim (keresztény, animista), többségében nem arab afrikai népcsoportok által lakott régiója. Legjelentősebb, de relatív többséget sem elérő népcsoportja a dinka, akiken kívül mér több mint tíz jelentősebb népcsoport is él a térségben. Becsült lakossága 8-9 millió. 1955 és 1972, valamint 1983 és 2005 között két polgárháború is sújtotta, mindkettőben dél és észak Szudán küzdött egymással a déliek szélesebb önigazgatásáért, illetve az ellen. 2005-ben az USA nyomására béke született, melynek értelmében 2011 januárjában a déliek népszavazást tarthattak függetlenné válásukról. Jelen sorok írásakor hivatalos végeredmény még nincs, de nagyon valószínű, hogy Afrikában új állam van születőben. A független Dél-Szudán azonban a kontinens egyik legszegényebb és legelmaradottabb állama lesz, számos belső (etnikai) és külső (Észak-Szudán) konfliktussal. Geopolitikai elemzők Szudánt Kína és az USA hatalmi játszmája terepének is tekintik, ugyanis a jelentős olajmezők (a szudáni olajtermelés több mint 90%-a Dél-Szudánból származik) kínai érdekeltségűek az USA viszont elvből nem üzletel diktatórikus rezsimekkel, mint pl. Szudán. Dél-Szudán leválasztása azonban az amerikaiak számára kedvező geopolitikai helyzetet teremthet.

A történelmi Magyarországon nem vonható kétségbe Erdély, Horvátország és Szlavónia tartományi múltja és a Dunántúlnak is van Pannónia provinciától kapott öröksége. Nagyságrendileg ebbe a felsorolásba illeszkedik az Alföld, a Felföld és a Délvidék /Alvidék/ is, de a korábbi történelmi korokban a tartományi előzményeik korántsem olyan egyértelműek, mint az előbbieké, ha egyáltalán megfogalmazhatóak. A Délvidék korán kialakult és tág történeti fogalom, melynek részletes bemutatásától eltekintve a XIX. század végére a Kárpát-medencében kialakult regionális térfelosztásban elfoglalt helyzete emelhető ki. Tóth J. (1997) megfogalmazása szerint: „e terület a Nagyalföld tájegységen belül a Tisza és a Maros folyók összefolyásának tágabb környezetében Temesvár, Szeged és Arad központokkal a XIX. század végén kezdett átalakulni funkcionális térré, azaz ekkor kezdett formálódni egy régió, amelyet Délvidéknek neveznek. A történelmi Magyarország vármegyéit tekintve e régió kiterjedt Bács-Bodrog, Temes, Torontál, Krassó-Szörény vármegyékre, valamint Csongrád, Arad és Csanád vármegyék déli részére”. A legtágabb értelmezés szerint, amelyet jórészt a történészek használnak (pl. Kristó Gy. 2003, Kubinyi A. 2001, Marjanucz L. 2005 stb.), a történelmi Délvidék területe kiterjedt Horvátországra és Szlavóniára is. A Délvidék területe alatt geostratégiai szempontból a középkori történészek a történelmi Magyarország azon területét értették, amely irányból a leginkább nyitott volt a Kárpát-medence, s a balkáni nagyhatalmak támadásai érték, ilyen értelemben Magyarország „lágy altestének” számított. A Bánság síksági részét a középkorban Temesköznek nevezték, amely ekkor sűrűn lakott táj volt, de már XIV. század végétől a török veszéllyel megindult a termelő erők pusztulása. A Temesköz elnevezés helytelen, hiszen a Temes folyó nagyjából középen szeli át a Bánsági-alföld területét – így azt sem tudjuk, hogy a folyótól északra a Marosig vagy délre a Dunáig terjedő területekre használjuk az elnevezést –, maga az elnevezés egyébként csak a Bánság egy kisebb területére lenne értendő és értelmezhető.

kettő vagy több állam között fekvő, szerződésileg meghatározott olyan zóna, amelyben a rendelkezés szerint tilos csapatokat állomásoztatni, katonai és hadiipari létesítményeket létrehozni és üzemeltetni.

Az Oszmán Birodalomban szokásos gyermekadó, amelynek során keresztény fiúgyermekeket gyűjtöttek össze a janicsáralakulatok utánpótlásának érdekében. A szellemileg legtehetségesebbnek ítéltek a birodalmi adminisztrációs gépezetben kaptak helyet.

Korall atoll az Indiai-óceánon, 3300 km-re Afrikától és 2200 km-re Indiától. 1793-ban gyarmatosították a franciák, korábbi lakosai nem voltak, 1814-től brit gyarmat. 1966 óta amerikai haditengerészeti és légi támaszpont, emiatt a gyarmatosítás során betelepített lakosságát egytől-egyig kitelepítették 1971-ben, elsősorban Mauritiusra és a Seychelle-szigetekre. Stratégiai jelentőségre a hidegháborúban tett szert, ez a legnagyobb indiai-óceáni amerikai bázis, ráadásul a környezete (Afrika, Közel-Kelet egyes részei) hosszú ideig szovjet szimpatizáns volt. A sziget a kőolajszállító útvonalak védelme szempontjából is fontos. Az itt állomásozó egységek részt vettek a közel-keleti amerikai beavatkozások nagy részében.

a folyószabályozás és árvízmentesítés előtti vízjárta területek (alacsony és magas árterek) komplex hasznosítási rendszerének összefoglaló elnevezése. Részben a természeti adottságokra építve, részben a „természetes” környezetet átalakítva legkésőbb a rómaiak beavatkoznak a Kárpát-medence vízhálózatának természetes állapotába (pl. Sárrét lecsapolása stb.), kísérletet téve arra, hogy gazdaságilag hasznosítsák. A középkori források pedig már mindenütt arról tanúskodnak, hogy a magas árterek (pl. rét, legelő, kaszáló, rövid tenyészidejű növények termesztése, gyümölcsösök, erdők stb.) és az alacsony árterek (pl. rét, legelő, erdő, halastó stb.) gazdasági hasznosítása markánsan elkülönült. Az egész évben vízzel borított területeken a folyóvizek mesterséges mederbe terelése, halastavak (időszakos, állandó) és ún. rekesztések kialakítása, folyóágak elgátolása és az alacsony árterek kiterjedt használata volt a jellemző. A védelmi létesítményeken kívül a gazdálkodási tér kialakítása is erdőirtásokat és kisebb-nagyobb vízi munkálatokat (pl. fokok és erek létesítését) igényeltek. Az Árpád-korban a természetföldrajzi feltételeknek leginkább megfelelő ártéri gazdálkodás fejlődött ki és hosszú évszázadokra meghatározta az egyes területek termelési struktúráját és a földrajzi munkamegosztásban betöltött szerepét. A differenciált ártéri gazdálkodás geográfiai alapjait az amfibikus, váltakozóan nedves-száraz gyepterületek, az erdők, a folyók és a tavak képezték. Az ártéri gazdálkodás legfontosabb ágazata a nagyállattartás volt, amely a természetes takarmánybázist, a fokok és erek által elöntött hatalmas gyepterületeket és a legeltetésre alkalmas erdőket hasznosította. Az időszakos elárasztás öntözte és megtermékenyítette az egész árterületet. A Maros mentén élők mindezt a Nílus évenkénti áradásával érkező termékeny iszaphoz hasonlították (Kiss M. Hortenzia 1940). A Marosszögben élők tevékenységi rendszerét (legeltető állattenyésztés, folyami, rekesztő, tavi és réti halászat, csíkászat, pákászat és egyéb ősfoglalkozások) a Tisza, a Maros és az Aranka (Harangod) meg-megismétlődő árvizei szabályozták. Az Árpád-korban kialakult komplex ártéri gazdálkodás környezetfüggő és egyben környezetkímélő tevékenységként értékelhető (Frisnyák S. 1990). A táj tagoltságának megfelelően a települések környezetgazdálkodása övezeteket alakított ki. A vízfolyások és tavak halászó- és kenderáztató helyek, az alacsony ártéri szintek a gyűjtögetés, nádvágás, vadászat, a magas ártéri szintek a legeltetés, az ártéri erdő-hasznosítás, a gyümölcstermelés, kisebb területeken a földművelés színterei voltak.

Az 1959-ben Kubában hatalomra jutott Fidel Castro első intézkedéseivel államosított mindent az ország területén és külpolitikailag a Szovjetunió felé nyitott. Az Amerikai Egyesült Államok válaszul gazdasági embargót rendelt el Kuba ellen, majd 1961 januárjában megszakított mindennemű diplomáciai kapcsolatot a karibi szigetországgal. Válaszul Kuba egyre szorosabbra fűzte kapcsolatait a szocialista országokkal. Az amerikai kormány veszélyforrásként tekintett Kubára (közelség, Dominó-elv) és mindent megtett a kubai kormány destabilizálása érdekében. A washingtoni vezetés 1961 áprilisában kísérletet tett a Castro-rezsim megdöntésére, a Központi Hírszerző Hivatal (CIA) 1500 kubai emigránst fegyverzett fel. Az 1961. április 15-én indult inváziót az amerikai feltételezésekkel szemben a helyi lakosság nem támogatta, valamint a külföldi kritikák miatt Kennedy elnök a légi támogatást megvonta a csapattól, így a katonai intervenció gyorsan kudarcot vallott. Öt nappal az offenzíva megindítása után Castro kormánya bejelentette a támadás leverését.

Perzsa eredetű szó, az államtanács megnevezésére szolgált az Oszmán Birodalomban. Elnöke a nagyvezír volt. 1920-ban működése megszűnt.

A második világháború egyik legnagyobb hadművelete során 1944. június 6-án a partraszálló szövetséges erőknek sikerült Normandiában hídfőt létesíteniük. A mintegy 150000 fős amerikai, angol és kanadai haderő által a "leghosszabb napon" végrehajtott akció, 500000 katona következő napokban zajló normandiai partraszállását készítette elő. Ezáltal lehetővé vált a Németország helyzetét végleg megpecsételő nyugat-európai front megnyitása.

Hivatalosan Moldovához tartozó de facto állam a Dnyeszter folyótól keletre. A Szovjetunió felbomlása után, az önállósodó Moldovától elszakadt állam 1990 szeptemberében nyilvánította ki függetlenségét. Az ezt követő rövid háborút lezáró békeszerződés értelmében a moldáv hatóságoknak nincs semmilyen beleszólása a terület politikájába. Népszavazáson lakosai kinyilvánították az Oroszországhoz való csatlakozás igényét. Jelenleg a világ egyetlen országa sem ismeri el önállóságát, csak a két hasonló státuszú Abházia és Dél-Oszétia.

A 20. század elejének amerikai külpolitikai „irányzata”, illetve annak cinikus elnevezése. Lényege, hogy az Egyesült Államok gazdasági és pénzügyi erejét és lehetőségeit használja ahhoz, hogy más országokban számára kedvező folyamatok (társadalmi, gazdasági és mindenek előtt politikai) menjenek végbe. Fő terepe Latin-Amerika és Ázsia, első tudatos alkalmazója H. W. Taft elnök.

Háziasításnak vagy domesztikációnak nevezzük azt a folyamatot, amelynek során a vadon élő állatokat, az ember tudatos tevékenysége révén, háziállattá szelídítette. Az a folyamat, melynek során a vad forma átváltoztatása következik be egy más jellegű, az emberi szükségletekhez alkalmazkodó kultúrformává. A domesztikáció során egy korábban csak vadon élő növény- vagy állatfaj egyes állományait vagy egyedeit mesterségesen szabályozott termesztésbe vagy tenyésztésbe vonják, és eközben mesterséges szelekcióval új fajtákat hoznak létre úgy, hogy kiveszik őket természetes élethelyükről, szaporodási közösségükből. A háziasításból indul ki az állattartás, ebből pedig a tudatos állattenyésztés, ami már az ember és az állatok együttélésének új formája, egyfajta szimbiózisa. Ennek megfelelően a domesztikációnak különböző – egymásra épülő – fokozatai vannak úm. izolációs, preprodukciós, produkciós és szuperprodukciós fázis, melyek során az állatoknak megváltozik a testnagyságuk és alakzatuk, kültakarójuk, csontozatuk, idegrendszerük, belső szerveik, az ivari életük és szaporodásuk, termelőképességük stb.

A tudomány mai ismeretei szerint nem egy domesztikációs centrum létezett például Afrikában, a Közel-Keleten, Indiában és Délkelet-Ázsiában egymástól független módon zajlott az állatok szelídítése és a növények szelektálása. A növények és állatok domesztikációjának lehetősége földrajzilag rendkívüli módon korlátozott volt a különböző természeti adottságok, elsősorban az éghajlati elemek változékonysága miatt. A domesztikáció primer centrumaiból is földrajzilag meghatározott irányban és mértékben terjedhettek tovább azok a forradalmi termelési tapasztalatok, amelyek életre keltették a potamikus kultúrákat. Ezt támasztja alá, hogy a neolit kultúrák a Kr. e. 5-2. évezredben elterjedtek az egész Óvilág területén, ám a földművelő kultúrák már jóval kisebb területekre korlátozódtak. Azaz csak az ún. géncentrumokban mehetett végbe a domesztikáció, ezek az ún. Vavilov-zónák. A Vavilov-féle géncentrum elmélet szerint: A termelésre való áttérés ott történt, ahol a legnagyobb ma is élő állatokból és növényekből álló populáció (géncentrum) található. Elméletével szembe állítják a Clark-Bradwood féle őshonossági elméletet: Ahol az állatok és növények őshonosak, ott ment végbe először a termelésre való áttérés. Az utóbbi évtizedekben elterjedt harmadik felfogás (un. komplex elmélet) szerint: Nem lehet pontosan meghatározni a termelésre való áttérés helyét, bárhol megtörténhetett, ahol az ökológiai feltételek (csapadék, vadon termő növények, állatpopuláció) biztosítottak voltak. Szükség volt azonban arra a kényszerre, amelyet az éghajlati változások okoztak. A termelésre való áttérést megelőzte az élelemszerzés válsága, így szükségessé vált az élelemszerzés intenzívebb formáira való áttérés.

Egy adott ország vagy ország csoport meghatározó szerepe egy régióban, egy kontinensen vagy a világgazdaságban. Mindez sokrétű folyamatok összekapcsolódásából alakul ki, a népességszám alapján is lehet egy ország domináns tényező (pl. Brazília Dél-Amerikában, vagy az Indiai Köztársaság Dél-Ázsiában stb.), de területe (pl. Oroszország, Brazília stb.) és gazdasági súlya alapján is. Ez utóbbira klasszikus példa az Amerikai Egyesült Államok világgazdasági súlya (kb. 50%) a második világháború befejeződésekor. Napjainkra egyetlen ország sem képes világgazdasági dominanciát kialakítani, mindazok ellenére, hogy az Egyesült Államokat még ma is domináns gazdaságként említik. Ez igaz, de nem a világgazdaság, hanem Észak-Amerika viszonylatában. Hasonló a megítélése az Európai Uniónak is, de a globalizálódó világgazdaság folyamatai és vissza-visszatérő válságai miatt ez napjainkra erősen kérdésessé vált. Az EU a globalizációs kihívásokra az integráció mélyítésével, bővítéssel és a versenyképességi stratégia meghirdetésével reagált. Európa pozícióinak erősítése a világgazdaságban nem lett volna irreális célkitűzés az elemzők szerint, de a gazdaságpolitikai prioritások kimunkálása nagyon lassan haladt előre, a végrehajtás pedig rendre megfeneklett. Napjainkra az Európai Unió globális gazdasági súlya számos okból mérséklődött, és irreális célkitűzéssé vált a világgazdasági dominancia visszaszerzése. A XXI. század világgazdasági folyamatait és lehetséges súlypontjait tekintve egyre többen gondolják úgy, hogy Kína világgazdasági dominanciájának eljövetele csak idő kérdése. Kína világgazdasági és világpolitikai súlyának növekedéséhez ugyan nem fér kétség, azonban a jövőkép nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Elegendő utalni arra a tényre, hogy harminc évvel ezelőtt mindenki Japántól várta az amerikai hegemónia megtörését, ehelyett az ország gyakorlatilag húsz éve permanens gazdasági válságban őrlődik. Mint említettem a dominancia nem csak egy-egy országra, hanem ország csoportokra is értelmezhető. E tekintetben két ország csoport érdemel kitüntetett figyelmet. Az egyik csoportba tartozók a legfejlettebb nyugati országok. A gazdasági elemzők szerint a legfejlettebb nyugati országok (Egyesült Államok, Európa és Kanada) világgazdasági dominanciájának vége, hiszen éppen a 2009. évi válság következtében a globális GDP-értékből 49,4 százalék volt részesedésük és a jövőben további csökkenés várható. A XIX. század közepe óta 2009-ben fordult elő első ízben, hogy a világgazdaság által megtermelt bruttó érték több mint a felét nem a nyugati országok adták a Centre for Economics and Business Research (CEBR) becslése szerint. A válság előtt ezt a fordulatot 2015 körüli időpontra várták. A három legnagyobb nyugati gazdasági erőcentrum világgazdasági aránya 1995 és 2004 között még a 60-64 százalékos sávban mozgott. A másik csoport a BRIC országok, melyek már napjainkban is a világgazdaság növekedésének a felét adják és a globális GDP 20%-át. A BRIC mai világgazdasági jelentőségét leginkább az mutatja, hogy együttes valutatartalékuk eléri a globális megtakarítás 40 százalékát, igaz ennek közel háromnegyede Kínáé.

A hidegháború időszaka alatt az Amerikai Egyesült Államok gazdasági és katonai eszközökkel is igyekezett megakadályozni a Szovjetunió holdudvarának, befolyási területének terjeszkedését. Álláspontja szerint ugyanis a kommunizmus egyes államokban való térhódítása a szomszédos országokra vonatkozóan is veszélyt jelent, akár egyetlen „dominó” elvesztése is láncreakciószerű állapotot eredményezhet. Többek között a dominó-effektus megakadályozásának érdekében avatkozott be az USA a görög polgárháborúba, épített ki Nyugat-Berlinbe ívelő légihidat, illetve lépett be a vietnámi háborúba is.

A 18. század folyamán a Kárpát-medencébe betelepült németséget eleinte még nem dunai németeknek (Donauschwaben) nevezték, hanem magyarországi németeknek (Ungarländische Deutschen) és a német „oldalról” nézve három migrációs hullám (az ún. Nagy Sváb Vándorlás) keretében kerültek a Duna középső és alsó szakasza mellé, kialakítva így a térség legfiatalabb német népcsoportját. Az Osztrák-Magyar Monarchia széthullása után a magyarországi német elnevezés már nem volt pontos, így az 1920-as években kezdték a dunai német elnevezést használni. A betelepítések után alapvetően megváltoztak a térség demográfiai mutatói. Egyrészt ugrásszerűen megnőtt a népessége és minden ehhez kapcsolódó mutató (népsűrűség, születésszám…) másrészt viszont a németek betelepítése minőségi változást is hozott. Az addig döntően magyar és délszláv lakosságú térség egy röpke évszázad alatt az ország egyik leginkább német nemzetiségi jellegű területévé vált. A betelepítések legjelentősebb időszaka még a 18. században lezárult. A betelepülő német lakosság számát szinte lehetetlen pontosan meghatározni, csak megközelítő számokat adhatunk az adófizető családok összeírása alapján. Ez a lakosság már a betelepítések során kialakított a Duna mentén egy kompakt német jellegű települési tömböt, mely a történelem folyamán egészen a kitelepítésekig fennmaradt.

Dél-Amerika legdélibb pontja (Horn-fok) és az Antarktiszhoz tartozó Dél-Shetland-szk. közti terület, mely nevét Sir Francis Drake-ről, az angol katona-felfedező-kalózról kapta, aki egy vihar miatt keveredett ide a Magellán-szorostól 1578-ban. A Magellán-szorosnál jóval szélesebb, de zordabb klímájú tengeri utat elsősorban a vitorlások választották a nagyobb manőverezési tér miatt. A hajók növekvő mérete miatt is számos jármű a Drake-átjárót választja.

Közigazgatási terület a királyi Jugoszláviában 1929 és 1941 között, mely elsősorban a mai Szlovénia területével volt azonos, és belső jugoszláv közigazgatási határait tekintve csak egy, a szávai bánsággal volt határos. 1929 és 1931 között a ma Szlovénia területét alkotó Metlika központú Bela Krajina területe a szávai bánsághoz tartozott, ez a terület csak 1931-től lett a drávai bánság része. Központja Ljubljana volt.

A HMS Dreadnought 1906-ban a Brit Királyi Haditengerészet által vízrebocsátott csatahajó, mely forradalmasította a hadihajógyártást. Gyorsabb, erősebb, olcsóbb és gyorsabban megépíthető volt, mint elődei. Hamar csatahajóosztállyá is vált az elnevezés és a megelőző csatahajókat egyszerűen pre-dreadnought-oknak nevezték. A hajótípus az 1. világháborút megelőző flottaverseny központi eleme, a fejlettség „indikátora” volt, hasonlóan a hidegháború atomtölteteihez és ballisztikus rakétáihoz.

Közigazgatási terület a királyi Jugoszláviában 1929 és 1941 között. Területe a szerb központi irányítás és a szerbség érdekei mentén konstruálódott, így a kelet-boszniai területekhez jelentős ószerbiai területeket is csatoltak, sőt 1931-ig más szerémségi és szlavóniai területek tartoztak e bánsághoz. A központja Szarajevó volt. Az 1931-es közigazgatási reformmal elveszti a Szávától északra eső területeit, de ekkor délkeleti területén tovább gyarapodott ószerbiai vidékekkel.

2001 júliusában Janez Drnovšek szlovén és Ivica Račan horvát kormányfők aláírták a később róluk elnevezett egyezményt, amely a két állam határait jelölte ki. Ezt a szlovén parlament ratifikálta, a horvát viszont nem. A Pirani-öblöt illetően megállapodtak a vízfelület felosztásáról és a szlovén félnek egy tengeri korridort határoztak meg, melyen kijuthat a nemzetközi vizekre.

Az illegális drogkereskedelmet, elsősorban a termelést és a szállítást kézbentartó szervezett bűnözői csoportok, melyek Latin-Amerikában jelentős területeket ellenőriznek és valódi hatalmi tényezők számos országban. Ismert drogkartellek pl. a mexikói Zéták, az Öböl kartell, Tijuana kartell, vagy a kolumbiai Cali, Medellin kartellek. A szigorú hierarchia élén a drogbárók állnak. Különösen a mexikói és a kolumbiai drogkartellek bírnak nagy befolyással (A legismertebb drogbárók: Pablo Escobar, Manuel Noriega, Joaquín Archivaldo Guzmán Loera stb).

Az iszlám síita irányzatához tartozó – eredendően misszionárius – vallási közösség, melyet a 10. században alapítottak. Vallási rendszerük titkos, a drúzok közül is csak a beavatott elit (ukkál) vehet részt a vallási szertartásokon. Hisznek a reinkarnációban. A drúz vallás nem engedi meg a betérést, valamint tagjainak tiltja az áttérést. Napjainkban Libanon, Szíria és Izrael területén élnek, számuk a legpozitívabb becslés alapján sem haladja meg az egymillió főt.

Egy állam gazdaságának kettősségére utaló jelzős szerkezet. A dualitást többféleképpen értelmezhetjük. Egyrészt jelentheti a legális és illegális (fekete) gazdaság kettősségét. Ez elsősorban a gyenge, magas korrupcióval rendelkező államok esetén lehet számottevő. Másik értelemben a nemzetközi tőke által uralt, világpiacra termelő, multinacionális vállalatok által meghatározott, modern szervezeti keretek között működő szektor és a helyi, családi, egyéni kis- és középvállalkozások közötti kettőség jellemzésére szolgál. Utóbbi különösen jellemző az átalakuló gazdaságokra és a harmadik világra.

városállam a mai Horvátország déli tengermelléki területein. A várost a hetedik században Epidaurum elmenekülő lakói alapították és néhány szünettel 1204-ig Bizánc uralma alá tartozott. A bizánci uralom fokozatos megszűnésével 1204-től a Velencei Köztársaság része, majd 1358-tól a magyar királyok alá tartozó, de jelentős önállósággal rendelkező városállam. 1526-tól a függetlensége teljes lesz, bár az Oszmán Birodalomnak adófizetője. 1808 januárjában a bevonuló napóleoni francia seregek szűntették meg a városállamot. Gazdasági hatalma a kereskedelemben betöltött szerepében és a kereskedelmi flottájának nagyságában volt. Összekötő szerepet játszott a Balkán-félsziget belső területei (innen aranyat, bőrt, ónt, ezüstöt hoztak és ide Európa luxustermékeit vitték) és a kereskedelmileg frekventált földközi partvidék között. Hanyatlása, hasonlóan más földközi-tengeri kereskedővárosokhoz a transzkontinentális kereskedelem és az atlanti part felértékelődésével indult meg. Etnikai jellegében dominált a horvát, de megjelent a szerb, a zsidó és az olasz elem is. A város domináns vallása a katolikus volt, hatalmának csúcsán a XVI – XVII. században a városállam részét képezte a szűk tengerparti sáv a Pelyešac-félszigettől (Neummal) egészen a Kotori-öbölig, illetve Mljet, Lastovo és a Dubrovnik környéki szigetek is.

Jelentése magyarul vezér. 1921-től 1945-ig fennálló cím, amelyet az olasz fasiszta mozgalom vezetője Benito Mussolini viselt. A német Führer, a román Conducator vagy éppen a horvát Poglavnik a duce-hoz hasonló "tartalmat" takart.

Közigazgatási terület a királyi Jugoszláviában 1929 és 1941 között, mely Bácska, a Baranya háromszög, Bánság, Szerémség keleti részei és Sumadia területei mellett magában foglalta a braničevoi körzetet is. Az 1931-es közigazgatási reform által a Szerémség nyugati fele is szinte teljes egészében e közigazgatási egység része lett. Központja Újvidék (Novi Sad) volt.

A Duna-Körös-Maros-Tisza eurorégiót Bács-Kiskun, Jász-Nagykun-Szolnok, Csongrád és Békés megyék, Vajdaság tartomány, valamint Temes, Arad, Krassó-Szörény és Hunyad megyék alapították 1997 novemberében. Azóta először Jász-Nagykun-Szolnok, majd Békés megye is kilépett az együttműködésből, mondván, hogy mindezidáig számukra a kooperációnak vajmi kevés kézzelfogható haszna volt. Az eurorégió felépítése és működése fennállása során jelentősen változott 2003-ban. Ekkor jött létre a DKMT Eurorégiós Fejlesztési Ügynökség Kht. Ennek jelentősége kiemelkedő, hiszen ezáltal egy jogi személyiséggel rendelkező gazdasági társaság jött létre, mely alkalmas uniós források megszerzésére, fejlesztési projektek kidolgozására, professzionális menedzselésére. Az eurórégió három meghatározó települése Szeged, Temesvár és Újvidék. Szeged az alakuláskor jelentős helyzeti előnnyel rendelkezett, melyet közelgő uniós tagsága és a többiekhez képest relatív fejlettsége indokolt. Azóta Temesvár jelentős gazdasági fejlődést produkált, melyet hamarosan a többi szektor is követni fog. Ezáltal ma már a több, mint 300 ezres romániai város az eurorégió legfontosabb települése. Újvidéken még érződik a háború, embargó, NATO bombázás, ugyanakkor dinamikusan növekvő lakosságával, Szerbia második legfontosabb városaként, egy szélesedő autonómiájú Vajdaság központjaként hosszú távon jelentős előnyöket élvezhet. A három település (és az általuk meghatározott régiók) egyszerre versengenek és kooperálnak a térségben. Az együttműködést és a feladatok racionális megosztását (pl. regionális repülőtér, határon átnyúló ipari parkok, a nagy ívű egészségügyi kooperáció megvalósulása) azonban még jogi-adminisztratív akadályok is nehezítik, nem beszélve a saját, sokszor nemzetiként megfogalmazott érdekek feladásának nehézségétől.

1893-ban az afgán-brit szerződés keretében kijelölt vonal, mely Afganisztán és Brit India határát jelölte. Ma kisebb módosítások után ez az afgán-pakisztáni határ. A kijelölés a pastu törzsi területeket kettészeli, nem volt tekintetre etnikai, csakis geostratégiai szempontokra. Az afgán-pakisztáni határvidék komoly feszültségei erre a megállapodásra vezethetők vissza. A szerződés során jön létre a Wakhan korridor is (ld. ott). A határt Afganisztán máig nem ismeri el, nevét a Brit India külügyeit irányító politikusról kapta.

(1331-1355) A szerb Nemanjić dinasztia tagja. Uralkodása alatt Szerbia területét jelentősen megnövelte, hatalma a Dunától Thesszáliáig, Etoliáig, illetve az Adriai-tengertől az Égei-tengerig terjedt. Előbb a szerbek és görögök cárja, majd az albánok és bolgárok uralkodója címet is felvette. Udvartartása egy ideig a koszovói Prizrenben, majd a makedóniai Szkopjéban székelt. Uralkodásának mintegy két évtizede alatt Szerbia a Balkán-félsziget vezető nagyhatalmává vált. Az oszmánli korszak után, az újjáéledő Szerbia történetében a dusáni birodalom a mindenkori nagyszerb törekvések hivatkozási alapjául szolgált.

A muszlimán hívők istentiszteleti imaháza. A pénteki szentbeszéd kizárólagos helye. A kifejezés a 11. században Egyiptomban tűnt fel először, majd innen terjedt szét az iszlám világban.

(Közösség az Iszlám Híveinek Védelmére) politikai párt a királyi Jugoszláviában. A párt elsősorban az iszlám hitű nagybirtokosok érdekeit képviselte, az iszlám vallási jogokért (vallási autonómiáért) is harcolva az ország déli muzulmánok által lakott vidékein (mai Koszovó, Macedónia). A párt szorosan együttműködött Nikola Pašić szerb Népi Radikális Pártjával egészen 1923-ig, ezután pedig szakítva nagy támogatójával a központi politikai nyomás hatására, 1925-ben feloszlott.

Az elvekért és hitért vívott harcot jelenti. Az iszlám vallásban a dzsihád teljesítésének négy módja létezik: a szív (a modern iszlám hangsúlyos része), a nyelv, a kéz és kard által. A dzsihád negyedik módja – a nyugati médiában szent háborúként jelenik meg – a hitetlenek és az iszlám hit ellenségei elleni fizikai harc.

Kim Ir Szen által 1955. december 28-án kihirdetett politikai és vallási eszme, mely az 1960-as évek közepétől Észak-Korea hivatalos ideológiája. A kommunizmus egy sajátos irányzata, amely a konfucianizmus, a sztálinizmus, a maoizmus és a családi-személyi vezérkultusz keveréke. Alapvető gondolatai közé tartozik a Párt és a Pártvezető iránti megkérdőjelezhetetlen hűség; nem osztályonként kategorizálja az embereket, a nemzet a meghatározó társadalmi egység; antiglobalizmis; autarkia.

Félsivatagi klímájú medence a Tien-san és az Altáj között, Mongólia, Kína és Kazahsztán határán. A medence a sztyeppe és Kína közötti kapcsolat kulcsfontosságú eleme. A Dzsungáriai kapu az egyik legkönnyebben járható természetes útvonal a sztyeppe felé. A déli peremén található Ürümcsi városa, lakói többségében türk eredetűek, de növekvőben van a betelepülő kínaiak aránya.

Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet. 56 tag- és 11 partnerállam alkotta regionális szervezet, melynek fő funkciói a korai előrejelzés, a konfliktusmegelőzés, a válságkezelés és a válságok megoldását követő rehabilitáció az európai biztonság és stabilitás megőrzése érdekében. Tevékenysége a biztonságpolitika minden területére kiterjed. 1975. augusztus 1-én az összes európai állam – Albánia kivételével – valamint az Amerikai Egyesült Államok és Kanada állam- és kormányfői aláírták az Európai Biztonsági és Együttműködési Értekezlet (EBEÉ) záróokmányát. 1990-ig az EBEÉ főleg tárgyalási fórumként működött, 1992-ben állandó intézménnyé szervezték át, majd az 1994-es budapesti tanácskozás óta EBESZ néven működik tovább.

Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. Francois Mitterand egykori francia elnök javaslatára létrehozott nemzetközi segélyezési pénzügyi intézmény. Célja beruházásokkal (tőke, technika) elősegíteni a magán és vállalkozói kezdeményezéseket mintegy 30 volt szocialista országban, Közép-Európától Közép-Ázsiáig. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank tagországait két csoportba, a finanszírozók és a beruházások kedvezményezettjei közé sorolhatjuk. Az EBRD 61 ország és két nemzetközi intézmény tulajdonában van.

1979-ben létrehozott – kész­pénzként soha nem létező – európai közös valutaegység, melynek árfolyamát a tagállamok valutaárfolyamainak súlyozott átlaga adta. Az ECU-vel az Közösség célja a tagállamok valutái közti ingadozás mérséklése és a közös pénzegységben való elszámolhatóság volt. Az euró 1999-es bevezetésekor megszüntették.

A teljes államterületnek olyan része, ahol at állami szuverenitás megélhető, az állami intézményrendszer, a közszolgáltatások működnek és átlagos viszonyok között könnyen elérhetőek. Európában és a Föld sűrűn lakott, fejlett infrastruktúrával rendelkező területei ilyenek. A non-effektív, non-ecumenális területek ezzel szemben ritkán lakottak, településhálózatuk szórt és ritka, a terület erőforrásainak kiaknázása nem történt meg, vagy hiányos. Az állam működése speciális intézményeket, illetve többletköltségeket kíván. Ezek pl. Szibéria nagy területei, Kanada sarkköri területei, Amazónia, a Himalája, a térítői sivatagok jelentős része.

Jelentése úr. Az Oszmán Birodalomban a hivatalnokok és az írástudók megnevezése. Egyes területeken (Palesztina, Arábia) a hűbérurak címe.

Európai Szabadkereskedelmi Társulás, 1960 januárja óta működik. Kezdetben több tagja volt - Portugália, Dánia, Ausztria, Svédország, Egyesült Királyság, Norvégia és Svájc – melyből csak az utóbbi kettő maradt, a többiek ugyanis az EU-tagság megszerzésével párhuzamosan elvesztették EFTA-tagságukat. Később csatlakozott a társuláshoz Finnország, Izland és Liechtenstein, melyek közül az előbbi 1995-ben el is hagyta azt. Az integráció szabadkereskedelmi-gazdasági jellegű, az ipari termékek szabadkereskedelmének megvalósítását tűzte ki célul és érte el, az EU politikai integrációs törekvései nélkül, így egy ideig elsősorban azokat a „nyugati demokráciákat” tömörítette, akik nem akartak vagy nem tudtak az EGK/EU tagjává válni. Az EFTA több lépcsőben vámunióra lépett az EGK/EU-val, így ma e két szervezet alkotja a közös európai gazdasági térséget.

1957-ben elfogadott geopolitikai elv, mely a Közel-Kelet térségével kapcsolatban hivatott állást foglalni. Az elnök felhatalmazást kapott az amerikai Kongresszustól, hogy segítse bármely közel-keleti országot, amely a kommunizmus által veszélyeztetett. Egy évvel később (1958) megjelentek az első amerikai-angol csapatok a térségben Libanon és Jordánia nyugatbarát vezetéseinek támogatására.

1961. szeptember 1-jén Belgrádban alapított nemzetközi szervezet, amely a „fejlődő országok” válasza a bipoláris világrendszer kialakulására. A mozgalom ellenezte a Kelet-Nyugat szembenállást, legfőbb céljaként a nemzeti függetlenséget, a területi integritást, a biztonság biztosítását, a szegénység megszüntetését és a gazdasági fejlődést fogalmazta meg. A szervezet a 118 tagországa révén a világ lakosságának 55%-át képviseli. A tagállamok többségében a világ legszegényebb országai – afrikai és ázsiai országok, egyetlen európai tagja Fehéroroszország – közé tartoznak, így a szervezet tényleges világpolitikai súlya minimális.

Olyan élethelyzetben következik be, amikor beszűkülnek az alkalmazkodás lehetőségei és feltételei. Az ember és a természeti környezet kapcsolatában akkor következett be az első változás (életforma-váltás), amikor a természeti gazdálkodásról áttért a termelő gazdálkodásra. Az életforma-váltás az un. neolitikus forradalommal kezdődött és hosszú időt vett igénybe. A klimatikus viszonyok változásai, az ezekkel együtt járó életforma-váltás (a Kárpát-medencében i.e 5000-4200 között) a neolitikumban lezajló folyamat volt, s néha több ok együttesen is hathatott. Az életforma váltás természetesen valamennyi népcsoportot többször is érintett történelme folyamán. Ismeretes, hogy a honfoglalás a magyarság esetében is drasztikus változásokat eredményezett, a nomád életmód az un. „nagy váltás” alapján működött, ehelyett az un. „kis váltás” is csak ideiglenesen volt fenntartható az új környezetben. Az életforma-váltással párhuzamosan életmód-váltás is bekövetkezik. Az államalapítást követő fokozatos életforma-váltás, a gazdasági hatékonyság, a művelés- és eszközváltozások a települések környezetében, a művelésbe vont területek növekedése, a termesztett növényfajták sokfélesége, újabbak térhódítása (a hegylábfelszínek szőlőkultúrái) a mozaikos elhelyezkedésű kultúrtájak területi arányváltozásait jelzik a természetes és a természeteshez közelítő környezetek rovására.

Olyan természet-földrajzilag kedvező síkságok, dombsági vagy hegységközi medencék, amelyek az emberi kultúrtevékenység sokrétűségét tették lehetővé, s nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy az emberi gazdasági tevékenység és civilizáció magterületei lehessenek. Glaser L. az Alföld mikroreliefjének és a hozzá kapcsolódó árvízjárta és ármentes szinteknek a tanulmányozása során megállapította, hogy az ármentes „kamrák” közé a folyóvölgyek vízjárta térszínein elhelyezkedő mocsarak és lápok ékelődtek. A Glaser-féle kamrák (életkamrák) a megtelepülés a földművelés, míg az árterek a rét- és legelőgazdálkodás, a rideg állattenyésztés fő területeivé váltak egymás termelési profilját jól kiegészítve. Az itt megtelepülő népesség az egyes tájtípusokat – a társadalmi tevékenység különböző erőforrás-igényei szerint – más és más módon hasznosították. Az amfibikus árterek (pl. Bodrogköz, Rétköz, Taktaköz stb.) és ezek ellenpólusai, az ármentes életkamrák (pl. Nyírség, Hajdúság stb.) különböző kultúraszintek: a folyóvízi ártéri síkságok alapvetően az állattenyésztés, a magasabb térszínek a földművelés területei voltak. Frisnyák Sándor professzor szerint (1990) az árterek és az ármentes életkamrák komplementer-jellegű tevékenységet folytattak, az Alföld egészére kiterjedő rendszert alkottak és gazdasági egységet képeztek. Az alföldi tájak antropogén átformálása több szakaszban, időben és térben eltérő intenzitással történt. Az Árpád-korban a földművelés térhódítása és a legelők terjeszkedése tovább csökkentette az alföldi erdőségeket. A régészeti és történeti források alapján feltételezhető, hogy az első kultúrtájak, a téli szállások szántóföldjei az árterek és az ármentes térszínek határán (az életkamrák peremén) alakultak ki. A 18. század az alföldi kultúrtáj-rekonstrukció és -fejlesztés nagy korszaka volt. A régi tönkretett kultúrtájak helyreállítása mellett – a népességnövekedéssel összhangban – egyre nagyobb területeket kellett meghódítani a szántóföldi gazdálkodásra. A földműves kultúra az ármentes életkamrák területén – különösképpen a löszsíkságokon – terjedt. Az igazi áttörést azonban a XIX. század közepén meginduló komplex folyószabályozás és ármentesítés jelentette, melynek eredményeként a korábbi életkamrák közötti egykori árterek is bekapcsolódhattak a földművelésbe és a gabonakonjunktúrába. Mindez alapjaiban változtatta meg a kultúrtáj arculatát és gazdasági hasznosítását, melyet elősegített a kiépülő modern vonalas infrastruktúra is.

A gazdaságban bekövetkező valamennyi változás, ha áttételesen is, de leképeződik a társadalomban, melynek eredménye: életmód-váltás. A folyamat általában gyors, egy-két generáció alatt lezajlik. E tekintetben klasszikus az első ipari forradalom hatása, mely magával hozta a városok rohamos növekedését, az urbanizációt. A városok, elsősorban a nagyvárosok kialakulása jelentette az emberiség számára a legnagyobb életmód-váltást, hisz a természeti környezettől való elszakadás itt a legdrasztikusabb. A városba költözni, ott élni pedig valamilyen gyökeresen új életmód vállalását jelentette. Az ipari bérmunka hatására történt életmód-váltás következményeként a falun belüli térbeli elhelyezkedés is átalakult. Bizonyos értelemben ezt érték-válságként is átéli az egyén és a közösség.

1880-ban a búrok harcba szálltak a Traansvalt 1877-ben annektáló brit hódítók ellen. 1881-ben az angol csapatok megalázó veresége után, a pretoriai egyezmény visszaállította a köztársaság csaknem teljes függetlenségét, ugyanakkor a megállapodás szerint Angliának továbbra is megmaradt a beavatkozási joga egyes kormányzati tevékenységekbe.

A nukleáris korszak geostratégiájának fogalma, mely szerint egy elsöprő erejű megelőző csapást kell mérni a nukleáris fegyverzettel rendelkező ellenségre, annak érdekében, hogy a válaszcsapás ne lehessen akkora horderejű, hogy azt az első csapást mérő fél ne élhesse túl. Lásd még MAD-doktrína.

II. Vilmos német császár 1905-ben Marokkóba látogatott, ahol a szultánnal mint független uralkodóval tárgyalt. Ezzel értésére adta a nemzetközi diplomáciának, hogy Marokkót nem tekinti a francia érdekszféra részének. A kompromisszumpárti francia külpolitika, szövetségesek hiányában és tartva a német erőfölénytől, beleegyezett a helyzet rendezésére szolgáló konferencia összehívásába. Az algecirasi konferencia német részről teljes kudarccal zárult. Németországnak tudomásul kellett vennie, hogy mint későn ébredő, a világ felosztásában csak másodlagos szerepet játszó nagyhatalom, a fennálló helyzeten csak fegyveres úton változtathat.

Teljes, vagy részleges kereskedelmi tilalom. Vonatkozhat egy bizonyos termékre, de lehet teljes gazdasági embargó is. Az embargó elsősorban diplomáciai eszköz, azaz nem feltétlenül háborús helyzet kísérője. Jellemző hogy az embargót kényszerítő eszközként alkalmazza a nemzetközi közösség, hogy kikényszerítsen bizonyos eseményeket (pl.: Észak-Koreai atomprogram befejezését) vagy korlátozza fegyveres konfliktusok kiterjedését, eszkalációját (Jugoszláv utódállamok fegyverembargója). Egyik esetben sem hadviselő felek között áll fenn az embargó.

Arab eredetű szó. A világi és egyházi hatalmat együttesen birtokló muszlimán uralkodók címe.

Eredeti jelentése a településen belüli kereskedő telep. Az emberi tevékenységi formák differenciálódása és a földrajzi munkamegosztás fejlődése élénkíti az intra- és interregionális gazdasági kapcsolatokat. Azokat a városokat, ahol a kereskedők száma és telepeik mennyisége gazdaságilag meghatározóvá vált kereskedővárosoknak vagy empóriumoknak nevezzük, mind a belkereskedelem, mind a külkereskedelem vonatkozásában. A Kárpát-medencén belüli interregionális kapcsolatokat a vásárvonal-rendszer kereskedelmi centrumai, az örökös tartományokkal illetve a Török Birodalommal folytatott árucsereforgalmat a határszéli empóriumok és egyéb energikus központok bonyolították le (a Felvidéken pl. Bártfa, Eperjes, Kassa, Nagyszombat, Trencsén, Pozsony stb.). Kivételes esetben nem városok az empóriumok, például az Al-Duna szigetén elhelyezkedő Ada Kaleh - mintegy négyszáz török- lakója a berlini kongresszus (1878) után olyan kereskedelmi előjogokat kapott, amelyek segítségével a török árukkal szabadon kereskedhettek az Osztrák-Magyar-Monarchia ötvenmilliós belső piacán. Az alföldi nagy empóriumok a török pusztításainak eredményeként keletkeztek, amikor a lakosság nagyobb és védettebb helyekre menekült. Így pl. az egykori Hódmezővásárhely 132.260 kat. hold határában valamikor 22 község volt. Ilyen nagyhatárú városok voltak még Kecskemét 151.696 kat. hold, Debrecen 166.572 kat. hold, Szeged 141.875 kat. hold és Szabadka 166.077 kat. hold határral.

Olyan állami terület, mely csak egy másik állam területével határos. Ez az állam perforált államtesttel jellemzett. Ilyen pl. Olaszországban Vatikán, vagy San Marino. Dél-Afrikában Lesotho. Ezeket enklávé-államoknak tekintjük. Állhat az enklávé egy másik állam szuverenitása alatt is, mint annak exklávéja, pl. Nyugat-Berlin. Európában a határmenti térségkben számos (33) olyan terület van, amely praktikusan enklávénak tekinthető. Ezeknek a kiépített közlekedési pályán történő megközelítése az, ami csak egy másik állam területén keresztül valósítható meg.

Ciprus szigete etnikai-vallási értelemben megosztottá vált a hosszú oszmáni uralom idején, és az maradt a brit fennhatóság alatt is. A görög nacionalisták célja volt, hogy a szigetet Görögországhoz csatolják, ezt nevezték enosis mozgalomnak. Ennek kudarca 1974-ben az a katonai puccs lett, amelyet követően török invázió során elfoglalták a sziget északi harmadát és annak különállása a mai napig megmaradt.

Egyesült Nemzetek Szervezete (UN, United Nations). 1945. június 26-án alapították, székhelye New Yorkban (USA) van. A második világháborút követő világrend egyik emblematikus, legnagyobb presztízsű, jelentőségű és befolyású nemzetek feletti (szupranacionális) szervezete. Céljai között szerepel a világbéke elérése, a nemzetek közötti együttműködés erősítése, a Föld népességének gazdasági és szociális helyzetének javítása. Szervezeti felépítésében legjelentősebb a közgyűlés, melyben minden ENSZ-tagállam képviselteti magát és a Biztonsági Tanács (BT) melynek öt állandó (Nagy-Britannia, Franciaország, USA, Oroszország (korábban Szovjetunió) Kína) és tíz választott tagja van.

A daytoni békeszerződés rendelkezett az entitásközi határ (IEBL) létrehozásáról, amely a két harcoló fél „háborús állama” (a Republika Srpska – RS és a Federacija Bosne i Hercegovine – FBiH) területét választotta el, kialakítva így a ma is létező két bosznia-hercegovinai entitást. E határvonal futásának meghatározásánál az etnikai elv figyelembe vétele és az ahhoz való alkalmazkodás kevés kivételtől eltekintve (posavinai korridor, goraždei korridor) minden más szempontot felülírt. A cél az volt, hogy a fegyveres konfliktusnak véget vessenek, nem pedig az, hogy bármilyen etnikai egyensúlyt próbáljanak visszaállítani, ez 1995-ben, sőt, még úgy tűnik manapság is, lehetetlen. Ez a frontvonalak mentén való megszilárdulás, az új etnikai határ állandósulása valójában a legkritikusabb pontja a békeegyezménynek, valamint az azóta eltelt időnek is. Az 1994 folyamán a Washingtoni szerződés során létrejött Bosznia-Hercegovina föderáció (bosnyák-horvát föderáció) és az 1995-ös daytoni békével elismert Republika Srpska területeit elválasztó határvonal. Futását a daytoni békében határozták meg, az nagymértékben követi a frontvonalak 1995 végi állását, de több helyen területcserére volt szükség, hogy az előzetesen meghatározott 51-49%-os területi arányt tartani lehessen. Az IEBL elvileg csak virtuális határ (nincs határellenőrzés, nem korlátozható a személyek, áruk, szolgáltatások áramlása stb.) a gyakorlatban azonban helyenként nagyon „kemény” határról van szó, mivel nem csak közigazgatási, hanem etnikai határ is egyben.

Olyan terület, amely egy adott állam, államszövetség katonai, gazdasági, politikai befolyása alá tartozik.

A dákoromán elmélet alapjait lefektető három erdélyi román tudós, Samuil Micu-Klein (1746-1806), Gheorghe Sincai (1754-1816) és Petru Maior (1760-1821) közös neve. Bécsi és római tanulmányaik után írták meg az oláchok történetét, illetve dolgozták ki a román nyelv nyelvtanát. A cirill betűs írás helyett a latin írásra tértek át, a román nyelvből pedig kigyomlálták az idegen eredetű szavakat.

2007-ben kirobbant botrány és az ezt követő per Törökországban. Az Ergenekon név egy török ultranacionalista csoport fedőneve, melynek tagjai (magas rangú katonatisztek, politikusok, újságírók, üzletemberek) a kormányzó Igazság és Fejlődés Párt (AKP) hatalmát igyekeztek megdönteni. A vádirat szerint az 1999-ben létrehozott csoport számos merényletet, gyilkosságot hajtott végre annak érdekében, hogy politikai és társadalmi bizonytalanságot teremtsen az országban, ezzel megteremtve a lehetőséget a hadseregnek az intervencióra.

Építés alatt álló gázvezeték az oroszországi Viborg és a németországi Greifswald között a Balti-tenger alatt. Harmadik fél közbeiktatása nélkül juttatná el az orosz gázt Németországba és Nyugat-Európába (a francia Suez is rendelkezik érdekeltséggel a projektben). Geopolitikai jelentősége abban áll, hogy a fő termelő és a fő fogyasztó között kikapcsolja a tranzitállamokat, mindenek előtt a problémásnak tekinthető Ukrajnát és Belorussziát. Így ez utóbbiak alkudozásaikban nem tudják az ú.n. gázfegyvert alkalmazni. Rajtuk kívül Lengyelország is élesen ellenzi a projektet, mert őt is „kihagyták” belőle, ami nehezen egyeztethető össze regionális hatalmi törekvéseivel.

Az Atlanti- és a Csendes-óceánt Oroszországot északról megkerülve összekötő tengeri útvonal. Az év nagy részében jéggel borított, de a globális klímaváltozás következtében egyre könnyebben hajózható. Hosszú évszázadokon keresztül keresték az utat, bizonyos szakaszait keletről nyugatra és nyugatról keletre behajózták (többek között Barents és Bering), így a 18. századra biztossá vált, hogy szárazföldi akadály nem áll az átjáró útjába, teljes hosszában azonban először Nordenskjöld báró hajózta végig 1878-ban. Jelentősége részben gazdasági (Japán, Kína, India gyorsabb és olcsóbb elérése), részben katonai-geostratégiai (az orosz/szovjet birodalom keleti és nyugati tengerpartjai közti háborítatlan tengeri kapcsolat biztosítása).

Tengeri útvonal, mely Észak-Amerikát északról megkerülve köti össze az Atlanti- és a Csendes-óceánt. Csak a 20. század elején sikerült végighajóznia Amundsennek, annak ellenére, hogy évszázadokon keresztül keresték ennek lehetőségét (talán leghíresebb a tragikus véget ért Franklin-féle expedíció). Az átjáró jelentősége Amerika megkerülésének lerövidítésében rejlett, de mire először sikerült áthajózni rajta már majdnem kész volt a Panama-csatorna is, így a veszélyes, nehezen hajózható átjáró nem vált forgalmas útvonallá. A globális klímaváltozás hatására azonban egyre hosszabb jégmentes időszakok követik egymást a térségben, így a túlterhelt és korlátozott kapacitású Panama-csatorna alternatívájává is válhat a további olvadás következtében. Stratégiai jelentősége növekedtével felerősödtek a szuverenitási viták is, Kanada az átjárót – mivel a kanadai szigetvilág között halad – belvizének tekinti.

Baszkföld és Szabadság (Euskadi ta Askatasuna). 1959 óta létező fegyveres baszk nacionalista és szeparatista szervezet, a Baszk Nemzeti Felszabadítási Mozgalom fő szervezete. Szimbólumuk egy fejsze (fegyveres harc) köré tekeredő kígyó (politika). Számos gyilkosság (közel 1000 halálos áldozat), emberrablás és bombamerénylet köthető az ETA-hoz, támadásaik főleg hivatalos személyek (állami tisztviselők, rendőrök, katonák stb.) ellen irányulnak. Az Európai Unió országai terrorista csoportként tartják számon az ETA-t, melynek közel 700 tagja van bebörtönözve főként spanyol és francia büntetőintézetekben.

Az állami hatalom kiterjesztésére és/vagy megerősítésére irányuló törekvés. Tipikus példája a szovjet gazdaságpolitika, vagy az atatürki török politika 1923 és 1950 között.

A 19. század végén indult dél-afrikai fekete protestánsok mozgalma, melynek célja, hogy a fehéreket kiszorítsa a bennszülött protestáns egyházak vezetéséből. Később Afrika más területén is megjelent, valamint a katolikus egyházra is hatott.

Az etnikai-földrajzi vizsgálatokban használatos, legtöbbször etnikai homogenitást és területi kiterjedést figyelembe vevő térfelosztás, mely elsősorban három különböző jellegű területet különböztet meg. A homogén és területileg kiterjedt etnikai területeket etnikai magterületnek, a heterogén, területileg többé-kevésbé kiterjedt tereket vegyes etnikumú területnek, a vegyes etnikumú területek azon fajtáját melynél jellemző a nagyobb helybenmaradt (nem migráns) etnikai csoportok közötti (akár rövid időperiódúsban is jellemző) identitásváltás, átjárás etnikai kontaktzónánk nevezzük.

Két etnikum területi elhelyezkedésének határa. Lehet frontier jellegű (kárpát-medencei magyar etnikai terület határainak többsége), ilyenkor jelentős kiterjedésű etnikai kontaktzóna kapcsolódik hozzá. Lehet boundary jellegű is (pl.: francia-spanyol etnikai határ), ilyenkor a kontaktzóna minimális, vagy nem is létezik. Az utóbbi kialakulását segítik a markáns természetföldrajzi jelenségek (Pireneusok), illetve az államoknak a nemzettéválást megelőző kialakulása (spanyol-portugál etnikai határ). A markáns természeti akadályok hiánya, az államosodást megelőző nemzettéválás (ld. kulturális nemzet) és a gyakori határváltozások a frontier típusú etnikai határ kialakulását eredményezik (Közép-, Kelet- és Délkelet-Európa). Az igazán stabil államhatárok általában egybe esnek az etnikai határokkal.

Elsősorban olyan vegyes etnikumú területeket nevezünk kontaktzónáknak, melyekben az etnikai csoportokat lehatároló jellemzők (nyelv, vallás, kulturális hagyományok, közös sorstudat, azaz történettudat, társadalomszervezési intézmény és eszközrendszer stb.) részben és akár rövid időn belül is átjárhatónak bizonyulnak. Így olyan csoportok alakulhatnak ki és át, melyek identitása szomszédait szélsőértékként tekintve közös halmaz jellegű, gyakran változó. Az etnográfiában és a kulturális antropológiában gyakran a vegyes etnikumú területek többé-kevésbé szegregálódott (mikroregionális de inkább települési szintű) zónái között elhelyezkedő érintkezési felületet nevezik kontaktzónának.

Olyan etnikai szempontból homogén, ugyanakkor területileg kiterjedt és egybefüggő etnikai tér, mely egy adott népcsoport, etnikum, nemzet számára (néhány kivételtől eltekintve) általában a legfontosabb (gyakran államszervezésileg is kiemelt) terület. Léteznek etnikai csoportok, melyek több hasonló fontosságú etnikai magterülettel bírnak, azonban jellemzően egy ilyen terület játssza a primer (elsődleges), amíg a többi a szekunder (másodlagos) etnikai magterület szerepét.

Az etnikai tisztogatás egy olyan erőszakos, illetve fenyegető eszközökkel, diszkriminációval megvalósított tett, illetve politika egy bizonyos etnikai, vagy vallási közösség részéről, melynek célja egy bizonyos földrajzi területről eltüntetni egy másik etnikai vagy vallási csoportot. Az eszközei széles spektrumon mozoghatnak, nem feltétlenül csak fegyveresek lehetnek (deportálás, anyagi biztonság fenyegetése, diszkriminatív intézkedések…), a fő cél nem a megsemmisítés (ld. népirtás) hanem egy adott területről való eltávolítás. Az indok elsősorban a terület birtoklásának biztosítása, az ellenségesnek ítélt vetélytárs eltávolítása. Jugoszlávia felbomlása kapcsán került a figyelem középpontjába, de ennél jóval régebbi jelenség, gyakorlatilag az európaiak indiánok elleni politikája is felfogható etnikai tisztogatásnak.

Görög eredetű, a néprajz, a biológia és a történettudomány valamint segédtudományai (pl. régészet, történeti földrajz stb.) közös kutatási területe, amelyben azt vizsgálják, hogy a különböző népeket kialakulásuk és fejlődésük során milyen nyelvi-kulturális és antropológiai hatások érték. Ennek megfelelően e hatások vizsgálatával mind a nyelvészet, mind az antropológia, mind a történeti földrajz együttműködésére szükség van. A magyar nép etnogenezisével (származásával) kapcsolatosan a történeti földrajz egyik legfontosabb feladata, hogy bemutassa azt az ősföldrajzi környezetet, amely népünk kialakulása és vándorlása során évezredek alatt többször változott. Nem csak az anyagi, hanem a szellemi kultúra változásai is jelezhetik egy nép etnogenezisének formálódási lépéseit, ezért a folklór és a néprajzi kutatások is elengedhetetlenek. Egy-egy nép kultúrájának változása külső (migráció) és belső hatásokra is bekövetkezhet, izgalmas kérdés és óriási felelősség annak megállapítása, hogy mikor és milyen földrajzi környezetben következett be például a magyar nép etnogenezisében a halász-vadász, gyűjtögető életmódról a nagyállattartásra történő áttérés.

Szupranacionális gazdasági-politikai integráció, melynek európai államok a tagjai. A második világháborút követő katonai, politikai és gazdasági események/folyamatok tapasztalataiból a nyugat-európai államok azt a következtetést vonták le, hogy a globális versenyben csak az európai kooperáció segítségével érvényesülhetnek. Ehhez az első lépés a francia-német megbékélés volt. 1951-ben gazdasági (Európai Szén- és Acélközösség) 1957-ben pedig politikai (Római szerződés) integráció jött létre az EU elődjét alapító hat állam (Franciaország, NSzK, Belgium, Hollandia, Luxemburg, Olaszország) között. Maga az EU hivatalosan a Maastrichti szerződéssel született meg 1993-ban. Az integráció folyamatos területi bővülésen és elmélyülő politikai és gazdasági integráción megy keresztül. Ma 27 tagja van (köztük Magyarország) és az együttműködés a gazdaságon kívül kiterjed a regionális fejlesztésre, belpolitikára (Schengen), jogharmonizációra, a legutóbbi idők óta pedig a külügyre is. Legfontosabb vívmánya a három szabadság: a személyek, az áruk és a tőke szabad mozgása az integráción belül.

Az Európai Unió katonai békefenntartó műveletének elnevezése Bosznia-Hercegovinában, amely a daytoni megállapodás végrehajtását felügyeli. A NATO vezette SFOR-t váltotta a 2004 decemberében elindított akció, melyben a kezdetekkor 7000 EUFOR katona vett részt. Létszámukat 2007-ben 2500 főre, 2008-ban 2100 főre csökkentették. 2011 februárjában 28 állam katonái (EU-s: Ausztria, Belgium, Csehország, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Magyarország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Lengyelország, Portugália, Románia, Szlovákia, Szlovénia, Spanyolország, Svédország és az Egyesült Királyság; EU-n kívüli országok: Albánia, Chile, Macedónia, Svájc és Törökország) alkotják az EUFOR Althea-t.

Az Európa-fogalom eredete az ókor egyik jelentős hajós és kereskedő népéhez, a föníciaiakig nyúlik vissza. A nyelvükben található ereb, napnyugat kifejezést vették át a görögök, és használták az Égei-tengertől nyugatra és északra elterülő területekre, gyakorlatilag az általuk lakott földre, paradox módon az európai minőségében számtalanszor megkérdőjeleződött Balkán-félszigetre. A fogalom, mint az (ugyancsak föníciai eredetű - aszu, napkelet) Ázsia territoriális tartalmú fogalom ellentétpárjaként született. Hogy mikortól kaptak valamiféle politikai, térközösség-vállalási tartalmat nehéz lenne bizonyítani, de gyanítjuk, hogy a kezdetektől. Strabon – az ókori regionális földrajz legnagyobb római kori mestere – az i. sz. 1. században írt munkájában, a "Geographikában" az ismert világot három kontinensre osztotta: Ázsiára, Lybiára és Európára. Ekkorra már a térkategóriák különböző struktúrákat, társadalmi modelleket fejeztek ki, és a "földrajztudományba" bevonult az ún. Európa-probléma.

Az Európai Unió 1999 óta működő (nemzetek feletti) kormányközi testülete, melynek célja, hogy javítsa a hatékonyságot és együttműködést a nemzetközi bűnüldözésben és bűnmegelőzésben. Az Europol hatáskörébe tartozik többek között a terrorizmus, a kábítószer-kereskedelem, az illegális bevándorlás és az euró hamisítása elleni fellépés. Feladata a tagországok rendőrségei közötti információcsere, azok elemzése, az együttműködés keretében a szervezett bűnözés elleni fellépés és megelőzés. Döntéshozó szerve az ügyvezető igazgatóság, amely a tagországok belügyminisztereiből áll.

Az euroregionális együttműködések az Európai Unió által támogatott, annak elveivel összhangban lévő intézményesített együttműködések két vagy több állam szomszédos, határmenti régiói, vagy más területegységei között. Az együttműködések szervezeti és tartalmi formája rendkívül változatos lehet, szigorú szabályok, megkötések nincsenek. Általánosságban elmondható, hogy az eurorégiók mintegy ernyőszervezetként összefogják (általában a teljesség igénye nélkül) a területükön lévő és működő szervezetek határon átnyúló együttműködéseit. Finanszírozásuk többcsatornás, a résztvevők saját forrásai, tagdíjak, EU és állami források ugyanúgy szerepet játszanak benne, mint időnként a magántőke is. Magyarország minden határszakaszán találkozhatunk velük, legalábbis papíron minden szomszédos országgal létezik ez a fajta együttműködés. Legrégibb és az egyik legjobban működő a Nyugat-Dunántúl és Burgenland közti West-Pannon Eurorégió. Magyar-szlovák viszonylatban több is megalapításra került. Van közöttük városrégió-jellegű, mely tulajdonképpen Esztergom Szlovákiába került vonzáskörzetét öleli fel, ezáltal dominánsan magyar-magyar kooperáció (Ister-Granum). Ugyanakkor találhatunk nagy kiterjedésű, vegyes lakosságú, magyar-szlovák kooperációkat is (Vág-Duna-Ipoly, Hármas Duna-vidék). Magyar-szlovén és magyar-horvát viszonylatban csak papíron létező eurorégiókról adhatunk számot. Sem a Muránia, sem a Duna-Dráva-Száva eurorégió nem működik a gyakorlatban. Nincsenek jelentős projektek, nincs érdemi együttműködés. Magyar-román-ukrán viszonylatban állt fel a hazánkat is érintő legnagyobb eurorégió (Kárpátok), mely ugyanakkor már túl nagy ahhoz, hogy hatékonyan működhessen. Széthúzó tagok, ellentétes érdekek bonyolult és eltérő finanszírozási lehetőségek jellemzik. Az egyetlen eurorégió, mely hazánkat és Szerbiát is érinti a Duna-Körös-Maros eurorégió, mely egyben az egyik leghatékonyabb, legtevékenyebb és legmagasabb presztízsű ilyen jellegű intézmény hazánkban.

Azon európai uniós tagországok melyek közös pénzként az eurót használják.

Luther Márton tanai alapján kialakult egyház. Az evangélikusok két szentséget ismernek el, a keresztséget és az úrvacsorát. Az evangélikus felfogás egyik sajátossága a kegyelemről szóló tanítás, mely szerint az ember nem a jó tettei, vagy hite miatt üdvözül, hanem egyedül Isten kegyelme miatt. Templomaik két fő helye a szószék és az oltár. A templomok díszítése általában egyszerűbb. Számuk mintegy 70 millió fő, főként Németországban, a skandináv államokban, a Baltikum és Észak-Amerika területén élnek.

Latin eredetű, szószerinti fordításban terjeszkedés. Általánossá vált használata, amellyel azokat a társadalmi, gazdasági, politikai vagy katonai lépések sorozatát fejezzük ki, mely során egy gazdasági szervezet, egy nép vagy egy ország egy korábban nem birtokolt pozíciót ér el. A legismertebb a világgazdaságban bekövetkező lépések sorozata, mellyel egy transznacionális vagy multinacionális vállalat új területekre (pl. nyersanyagforrásokra, piacokra stb.) tesz szert, illetve bővíti a már meg lévő befolyási övezeteit. A módszerek igen változatosak lehetnek (pl. működő tőkebefektetés, diplomáciai nyomás, katonai beavatkozások támogatása stb.). A középkori Európában a németek folyamatosan zajló expanziója Kelet- és Délkelet-Európa irányába a legnagyobb ilyen jellegű - meg-megújuló - változás, hol békés, hol erőszakos úton (Drang nach Osten).

Általában egy-egy szőlőterületen (a történelmi borvidéken évszázadok óta nyilvántartott) a nem e borvidéken lakók birtokai. A szőlőművelés szakértelmet igénylő volta, munkaigényessége hívta életre már a XIII. századtól a szőlőbirtoklás e sajátos rendjét. A hegyvám megfizetésének fejében a szőlőt művelő szinte sajátjának tekinthette a szőlőföldet, adhatta, vehette és örökölhette azt. Ez a joggyakorlat a szőlőterületek értékét megnövelte, így egyre szélesebb körben terjedt el az ún. „extráneus” birtoklás, azaz egy-egy szőlőterületen távoli vidékek lakóinak is voltak birtokaik. A más falvakból érkező, szőlőhegyet művelő-birtokló emberek (pl. a Szerémségben szegedi, Tokaj-Hegyalján kassai szőlőbirtokosok stb.) voltak az „extráneusok”.

Szigetcsoport Argentína déli partjaitól 460 km-re keletre. Önkormányzattal rendelkező Brit Tengerentúli Terület, melyet Argentína is magának követel, de ezt a szigetlakók elutasítják. Emiatt 1982-ben két hónapos hadüzenet nélküli háború zajlott Argentína és az Egyesült Királyság között, mely az utóbbiak győzelmével végződött. A 18. században párhuzamosan érkeztek brit és francia gyarmatosítok, végül a spanyolok szerezték meg a szigeteket és Buenos Airesből kormányozták őket. Az angolok egyoldalúan kivonultak a szigetekről az amerikai függetlenségi háborúk idején, de igényükről soha nem mondtak le. 1833-ban vissza is tértek az ekkor már Argentína által is igényelt, de vitatott hovatartozású szigetekre, ahol brit tengerészeti bázist létesítettek. A Falklandi háború okaként sokan az argentin katonai junta belpolitikai problémáit látják. A sziget lakossága jelenleg 3000 fő körüli (emellett félmillió juh is él a szigeteken, amivel feltehetőleg a legmagasabb juh/fő arányt képviseli), a katonai bázis mellett a halászat és a juhtenyésztés emelhető ki, az utóbbi két évtizedben pedig a selfterületek olajkincsének kiaknázása látszik a jövő ígéretes gazdasági tevékenységének.

A két oszmán vazallus román fejedelemség, Havasalföld és Moldva előkelő görög származású fejedelmei, akiknek uralma 1711-től 1821-ig tartott. Elnevezésük Isztambul Fanar városrészéből ered. Uralkodói pozíciójukat pénzért vásárolták, ennek visszafizetése, illetve saját gazdagságuk érdekében hatalmas adókat vetettek ki a népre. Részben a súlyos terhek, illetve a udvartartásban uralkodó szabados erkölcsök miatt, a román történészek a fanarióták uralmát "Románia" legsötétebb korszakának tartják.

Mezőgazdasági és Élelmezési Világszervezet. 1945. október 16-án alakult meg az ENSZ keretein belül. Agrárpolitikai és tervezési tanácsadással segíti az azt igénylő országokat; gyűjti, rendszerezi és közzéteszi a világ mezőgazdaságára vonatkozó információkat; nemzetközi agrár-együttműködést tesz lehetővé. Magyarország 1946 és 1952 között volt, valamint 1968-tól újra tagja a szervezetnek.

Az egymással versengő nyugatról keleti irányba előretörő francia és északról dél felé haladó angol gyarmatosítók törekvései 1898-ban Szudánban keresztezték egymást. A Kongó felől érkező, Marchand vezette franciák Fashoda városnál tűzték ki a francia trikolórt, de közben szembekerültek a Kitchener vezette brit erőkkel. Néhány hetes gondolkodás után a franciák visszavonultak. Ezzel megkérdőjelezhetetlenné vált a Nílus völgyének hovatartozása

Vallási útmutatás, amelyet minden muszlim vallási jogtudós kiadhat. Általában olyan kérdésekben születnek fatvák, amelyek kapcsán az iszlám jog meglévő útmutatásaiban nincs egyértelmű választ. A modernkori történelem leghíresebb fatvája 1989. február 14-én hangzott el, amikor Khomeini ajatollah kiközösítette és halálra ítélte Salman Rushdiet, a Sátáni versek című regénye miatt.

Egy abszolút céllal nem, csak relatívval rendelkező versengés két vagy több szereplő között, amiben a relatív cél a nagyobb, erősebb, korszerűbb hadsereg megteremtése és fenntartása. Az első világháborút megelőző német-brit flottaverseny, vagy a hidegháború szovjet-amerikai atomversengése is fegyverkezési verseny volt.

Szinonimaként használatos a demarkációs vonal is. Azt a politikai határvonalat nevezzük fegyverszüneti határnak, mely két háborús fél által uralt területet egymástól elválasztja. A fegyverszüneti határ kijelölése a fegyverszüneti megállapodásban kerül meghatározásra, sok esetben a frontvonal futását követi. A fegyverszüneti határ de jure nem államhatár, azonban de facto akként is működhet (ld. Észak- és Dél-Korea határa). A fegyverszüneti határt sok esetben demilitarizált övezet kíséri és a két érintett fél által politikailag nem feltétlenül elismert, de az együttélés szüksége miatt elfogadott határról van szó. Általában nehezen átjárhatók, militarizáltak, műszaki akadályokkal megerősítettek.

Tágabb értelemben az ellenforradalmi terror megnevezése. Magyarországon az 1919 és 1921 közötti időszakra használt kifejezés. A Tanácsköztársaság bukása után megindult a nemkívánatos személyek eltávolítása (internálása), valamint a vörösterror valódi vagy vélt elkövetőinek felelősségre vonása. A mozgalom a vörösterrorhoz hasonlóan brutális, kegyetlen módszereket alkalmazott és körülbelül 500-600 áldozata volt. Az orgoványi, a siófoki tömegmészárlás is a fehérterror tipikus példája.

Másnéven Egyesülés vagy Halál. Titkos szerb nacionalista szervezet, amely célul tűzte ki a szerb területek felszabadítását, beleértve Bosznia és Hercegovinát is. Az Ifjú Bosznia szervezettel együtt készítette elő a szarajevói merényletet. Vezetője az Apis fedőnevű Dragutin Dimitrijevics szerb hírszerző ezredes volt.

Informális régió, övezet az Egyesült Államok délkeleti részén Delaware-tól Texasig. Azon megyékből álló térség, ahol az afroamerikai lakosság többségként, vagy jelentős arányú kisebbségként van jelen.

(Black Sea Economic Cooperation) A szervezet török kezdeményezésre alakult 1992-ben. 12 teljes jogú tagállama Albánia, Azerbajdzsán, Bulgária, Görögország, Grúzia, Moldova, Oroszország, Örményország, Románia, Szerbia, Törökország és Ukrajna. Az együttműködés eredményeképpen a korábban állami irányítású (tervgazdasági berendezkedésű) államok a piacgazdasági intézményekről és mechanizmusokról szerezhetnek kölcsönös tapasztalatokat. Nagy probléma azonban, hogy a tagállamok érdekei igen eltérőek, sokszor egymással ellentétesek, így a gazdasági együttműködést nem sikerült olyan szintre emelni, hogy az ténylegesen az egyes államok közötti kapcsolatok javulását eredményezze.

A 2001. június 15-16-án megrendezett göteborgi csúcstalálkozón született határozat alapján az Európai Uniónak is kell rendelkeznie fenntartható fejlődési stratégiával (és ehhez illeszkedve a tagállamoknak is saját stratégiákat kell alkotniuk). A fenntartható fejlődés koncepciójának a környezetvédelem, a gazdasági növekedés és a szociális előrehaladás hármas egységére kell építenie.

Közép-Ázsia stratégiai pontja, a térség legsűrűbben lakott, legtermékenyebb vidéke, Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Kirgizisztán határán, folyója a Szír-Darja. Történelme folyamán civilizációk metszéspontjában feküdt, fontos eleme volt a Selyemútnak, a hellenisztikus civilizáció legkeletibb elterjedését jelöli, de a kínai, perzsa, muszlim kultúrák is keveredtek benne.

Másnéven firmán. A török-perzsa szó jelentése rendelet, parancs. Az oszmán szultánok, perzsa sahok és közép-ázsiai uralkodók díszes okirata.

Kubai kommunista politikus, 1976 és 2008 között Kuba elnöke. 1926-ban született spanyol-kubai cukornádtermesztő családban. Iskoláit Havannában végezte, az elitgimnáziumból kikerülve jogot tanult. Az 1950-es évek elejére ismert politikussá vált. 1958 őszén, a sikertelen 1953-as próbálkozást követően gerillacsapataival megdönti Fulgencio Batista 1952 márciusa óta fennálló katonai diktatúráját. Ezt követően Castro nekilát a kubai állam átalakításához, mely során számos esetben konfrontálódik az Amerikai Egyesült Államokkal (államosítások, Disznó-öbölbeli incidens). Az 1962 októberi kubai rakétaválság következtében Kuba végérvényesen elkötelezte magát a Szovjetunió és a kommunista ideológia mellett. A szocialista világrendszer bukása után Castro gazdasági reformjaival (külföldi tőke megjelenése, magánvállalkozások) továbbra is életben tartotta/tartja a kubai szocializmust. Megromlott egészségi állapotára hivatkozva 2008 márciusában lemondott elnöki, kormányfői és hadvezéri posztjáról öccse, Raúl javára, azonban a Kubai Kommunista Párt főtitkári címét továbbra is betölti.

Egy kis állam azon döntése és ehhez igazodó politikája, hogy a nagy és erős szomszédot nem provokálja, érdekeit figyelembe veszi döntései során, annak érdekében, hogy függetlenségét megőrizhesse. A hidegháború alatti finn-szovjet viszonyból ered. A finnek viselkedését a NATO-országok ha el nem is ítélték, de legalábbis lenézték, a finlandizáció fogalma pejoratív, Finnországban azonban a realpolitik alkalmazásának tekintik (hogy maradhat független egy kisállam egy szuperhatalom árnyékában.

A horvát ellenzéki csoportok és a magyarországi koalíció közös egyezménye, melyben a horvát pártok támogatásukról biztosítják a magyarokat, továbbá közös fellépést ígérnek az osztrák érdekekkel szemben. A horvát fél feltételei között kiemelten szerepelt Dalmácia és Horvát-Szlavónország egyesítése. Néhány héttel később a horvátokhoz csatlakoznak a horvátországi szerb pártok is a zárai rezolócióval.

A Német Császárság azon törekvése, hogy a flottafejlesztés révén megtörje a Brit királyi Haditengerészet több évszázados tengeri szupremáciáját. A célt elérni nem sikerült, a britek tengeri elsőségének fenyegetése azonban hozzájárult az 1. világháború kitöréséhez.

Foknak nevezték a folyóhátakon és övzátonyokon keletkezett kiszakadásokat, a magas partokat megszakító nyílásokat, amelyeken át a folyó (tó) árvize az anyamederből az ártérre kilépett, majd a környező laposokat az ereken keresztül - "alulról felfelé" - feltöltve, apadáskor ugyanezeken a nyílásokon át visszaáramlott, legalább egy része a folyóba. E nyílások alakja és mérete változó lehetett, küszöbszintjük, amikor vízzel teltek meg és funkcionálni kezdtek a középvízszint, vagy attól magasabb vízállás. Az ember felismerve ennek természetes funkcióját, igyekezett ezt hasznosítani és a maga céljainak megfelelően alakítani. Ilyen értelemben beszélhetünk arról, hogy a "fok-gazdálkodás", azaz a fokrendszer az ősi ártéri gazdálkodás alapjává vált. Természetesen az ősi potamikus kultúrák is ezt alkalmazták kezdetben, majd csak később került sor - a különböző vízkiemelő szerkezetek megalkotásával - a magasabb térszínek mesterséges elárasztására, öntözésére. A fok tehát az a természetes rés, szűkület, nyílás, bevágás, ami nyitva tartja az utat a víz előtt, az ártér szélesebb és alacsonyabb részei felé, így az alacsony árteret időszakos vízbőségnél a folyó vízzel tölti fel, illetve, mely innen a stagnáló vizeket visszavezette a folyó apadáskor a medrébe és így az árteret más haszonvételre felszabadította. Eszerint tehát a fokok a vizet két irányba vezetik; áradáskor az ártér mélye, apadáskor a folyó medre felé. Az így kialakított vízrendszer leglényegesebb sajátsága, hogy egységes rendszerbe kapcsolta az ártér valamennyi álló és folyó vizét. Fontos, hogy a fokrendszer egyenletesebbé tette a folyók vízjárását, csökkentette az árvízszint magasságát, megnövelte az árterek vízkészletét, ami a nyári forróságban meghatározó jelentőségűvé válhatott. A fokrendszer segítségével az ártér gazdasági hasznosítása lehetővé válik, ezek közül kiemelkedik a halászati hasznosítás, de az ártéri erdők jelentősége is kiemelkedő haszonvételnek számított hosszú évszázadokon keresztül. A kultúrtájfejlődés magyarországi periódusait tekintve az Árpád kor végére tehető a differenciált ártéri gazdálkodással kapcsolatos fokrendszer kiépítése is. Az emberi beavatkozás (folyószabályozás, ármentesítés, integrált környezetátalakítás) hatására a XIX. század közepétől megindult a fokrendszer szétesése és gazdasági jelentősége néhány évtized alatt megszűnt.

Társulás. Egy állam berendezkedésében ez annyit tesz, hogy az egyes részek egyenlőek és bizonyos fokig önállóak, azonban van egy központi (szövetségi) kormány, amely az egészet összefogja és szabályozza. Különbséget tehetünk a föderációs államok között létrejöttük, összetételük és működésük alapján. Föderációs államok: USA, Oroszország, Belgium.

Mediterráneum néven egységet képez, különösen az olasz és a francia megközelítésben, viszont kevéssé létezik az angolszász irodalomban, illetve más területet értenek alatta (Dél-Portugáliát, Dél-Spanyolországot, Dél-Itáliát: lásd, mint mediterrán kultúrterület). Főbb részei, melyek egymást gyakran átmetsző térkategóriák: Kelet-és Nyugat-Mediterráneum, Maghreb és Mashrek, Middle East és Moyen Orient, Ibéria, Itália, Balkán, Adriaticum stb. különböző értékeket és különböző érdekeket jelenítenek meg.

A francia felvilágosodás gondolkodóitól származik, eszméje úgy véli, hogy a természeti környezet egyértelműen meghatározza a rajta élt, és így az attól függő civilizációt. A földrajzi determinizmus nyíltan vagy burkoltan, hosszú időn át, egészen a XIX. századig az egyik legismertebb és legszélesebb körben elfogadott szemlélet volt, mely az ókori görög geográfusoknál (pl. Strabón) és filozófusoknál is erősen hatott (pl. Platón, Arisztotelész). A földrajzi determinizmus egyik legjelesebb képviselője Montesquieu filozófiai-történeti munkássága. Azt vizsgálta, melyek azok a természetföldrajzi, főképpen éghajlati hatások, amelyek hatással vannak a gazdasági életre és az életmódra. Montesquieu a törvények szelleméről írott munkájában fogalmazta meg elsőként, hogy egy ország éghajlata az emberek életmódján, gazdálkodásán keresztül a törvénykezést és a jogrendet is befolyásolja. Úgy ítélte meg, hogy a hegemóniára, a hegemón törekvések megvalósítására Ázsia sokkal alkalmasabb természeti felépítésénél fogva, mint Európa, ahol ennek megfelelően létrejöhetnek birodalmak. Európában a Föld természetes tagozódása több közepes terjedelmű állam kialakulásának kedvez. Ezzel fogalmazta meg azon kételyeit, hogy nem alakulhat ki a természeti felépítés miatt hegemón birodalom Európában. Ratzel, a 19. század német geográfusa dolgozta ki az emberföldrajz alapvető vizsgálati szempontjait, miszerint kutatni kell mindazokat a természeti környezetből származó hatásokat, melyek az emberi, a társadalmi jelenségek felé irányulnak. Ratzel szerint fajunk elterjedését az ember saját természete és a körülöttünk lévő világ adottságainak kölcsönhatása szabta meg. Nem más ez, mint a természeti környezet túlértékelése, társadalmi-gazdasági hatótényezők mellőzése.

A településrendszer (az egyes települések) kialakulása – és itt nem csak azok fizikai valóságára gondolunk – évszázadok, esetenként évezredek építkezése. Ez a felhalmozódási folyamat a természeti tényezők kedvező voltán, a felhalmozott anyagi javak mennyiségén és jellegén, a helyi közösség kollektív tapasztalatain és közös kultúráján alapul. A hosszabb időtávon át, kontinuus módon zajló akkumuláció olyan eredményekhez vezethet, mint pl. az észak-itáliai, vagy katalóniai térség gazdasági-kulturális virágzása. A dicső múlt ellenére viszont az évezredes felhalmozódás struktúrateremtő folyamatainak hiánya olyan ellentmondásokhoz vezethet, mint amit pl. Athénban, vagy egyes dél-itáliai városoknál figyelhetünk meg.

Latin eredetű szó, s elszigetelődést jelent. A társadalmi-gazdasági folyamatok bemutatásakor használt fogalom egy olyan területre, régióra vagy országra, amely különböző okok miatt kimaradt a fejlődés bizonyos fokozataiból. Az egyes társadalmakat vizsgálva Földünkön megállapítható, hogy a latin-amerikai indián civilizációk ugyan úgy a földrajzi izoláció vesztesei voltak, mint Afrika (pigmeus, busman) vagy Ausztrália (aboriginal) őslakói. A feudális gazdaságban azokat a zárt medencékben élő és tevékenykedő népcsoportokat (pl. retoromán, székelyek stb.) vagy a kedvezőtlen természeti adottsággal rendelkező nomád népeket (pl. eszkimók, lappok, szamojédek stb.) sújtotta, akik zárt és archaikus közösségeik felé fordulva „védekeztek” a külső hatások ellen. A globális világgazdaságban már nem maradtak olyan területek, amelyek természetföldrajzi okok miatt maradnának kívül a társadalmi-gazdasági áramlatokon, azonban a politikai izoláció még mindig jelen van (pl. Kuba, Észak-Korea, Tibet stb.).

Több dimenziós, összetett rendszer, amelyben a geoszférák kölcsönhatására kialakult rendszerek természetes egysége és folyamatos változása figyelhető meg. Az a környezet, amely körülvesz minden élőlényt, ebbe beletartoznak a természetes környezeti tárgyak, és a mesterségesek egyaránt. A természeti és társadalmi környezet elemeit, jelenségeit, folyamatait, a közöttük érvényesülő kölcsönhatásokat a földrajztudomány egységes földrajzi környezetként értelmezi és vizsgálja. A modern földrajztudomány folyamatosan újrafogalmazódó jellegű alapkérdése a természetföldrajzi környezet és a társadalom közötti kölcsönhatás ok-okozati viszonyának meghatározása lett. A társadalom és a természeti környezet kölcsönhatásának felfogását illetően három nagy iskoláról beszélhetünk: földrajzi determinizmus, földrajzi posszibilizmus és földrajzi nihilizmus.

Létrejöttének alapvető feltétele a különböző területek más-más tevékenységre specializálódjanak, egymással cserekapcsolatban álljanak, a termelés és fogyasztás helye területileg elváljon egymástól. A földrajzi munkamegosztás az eltérő természeti, éghajlati adottságok miatt keletkező munkamegosztást jelenti. Két esetben jön létre földrajzi munkamegosztás: egyrészt, ha a termelés nem gazdaságos egy helyen a természeti- és gazdasági hatékonyságbeli különbözőségek miatt, másrészt, ha a természeti viszonyok nem teszik lehetővé egy-egy termék termelését. A hatékonyabb termelés érdekében a termelés specializálódik, amely lehet területi és ágazati. A kezdeti társadalmak tagjai azt tapasztalták, hogy adott termelést egyre hatékonyabban, célszerűbben hajthatnak végre, ha bizonyos munka elvégzésére specializálódnak. Újratermelésük során különböző munkát végeztek, és hosszú fejlődés eredményekén bizonyos tevékenységekre specializálódtak. Az emberek különböző módon együttműködtek, tevékenységük eredményeit pedig kicserélték egymással. Így jött létre a földrajzi munkamegosztás. Amint létrejött a földrajzi munkamegosztás a halászó-vadászó, földművelő és állattenyésztő népek között, és az emberek saját szükségletükön túl némi fölösleget is tudtak termelni, megkezdődött a kereskedelem. Először a növénytermelés és az állattenyésztés vált szét, majd a kézműipar kivált a mezőgazdaságtól, és ezzel egyidejűleg létrejött a városok, falvak közötti munkamegosztás. A történelem kezdeti idejében akkor következett be földrajzi munkamegosztás, amikor cserére használható feleslegek gyűltek össze. Az ókorban már bizonyos vidékeken rendszeressé vált az árucsere. Történelmi, gazdasági, természeti és társadalmi okok következtében az egyes országok termelési lehetőségeik különbözők. Így a termelésben az egyes országok között is munkamegosztás alakul ki; létrejön az úgynevezett nemzetközi munkamegosztás. 

E szemlélet képviselői abból indulnak ki, hogy a társadalom változása és fejlődése sokkal gyorsabban megy végbe, mint a természeti környezet változása, ezért nem lehet döntő a természeti tényezők szerepe. Ezen irányzat szerint az emberi civilizáció már annyira magabiztos és fejlett, hogy teljesen függetleníteni tudja magát a természeti környezetétől, tehát bárhol bármit megvalósíthat - azonban nem teljesen igaz, mert a gazdasági racionalitás határt szabhat az ember tevékenységének. Arról nem is beszélve, hogy a természeti adottságok figyelmen kívül hagyása a legegyszerűbb tervezést is gazdaságtalanná teheti, megvalósítása és működtetése pedig óriási gazdasági károkkal járhat.

A térközösség problémája minden település, népközösség és állami közösség számára alapvető kérdés. A hová tartozunk kérdése, a „mi” és „ők” alapdilemmája minden politikus számára alapvető igazodási pont. A közbeszédben ez úgy jelenik meg, mint földrajzi név-vita, mint a stratégia-alkotás alapproblémája, a külkapcsolatok alakításának sajátos földrajzi alapkérdése. Ez felveti az olyan kérdéseket, mint a „mediterrán”, az „európai”,, az „eurázsiai”, a „pán-iszlám”, a „pán-arab”, a „maghrebi”, a „frankofón”, az „ibero-amerikai”, a „luzitán” stb. térközösségek problémáját.

földrajzi posszibilizmus: A társadalom és a természet kapcsolatát értelmező földrajzi nézetek egyike. A természetföldrajzi környezet nem határozza meg konkrét és abszolút módon a társadalmi fejlődés irányát, a földrajzi környezet csak helyet, lehetőséget teremt az emberi település számára, de magát a települést az ember hozza létre. A természeti táj csak lehetőség a gazdasági értéket a rajta élő és tevékenykedő emberek generációi teremtik meg.

Az államnak az a jelentős városa (vagy városai), melyet annak alaptörvénye fővárosnak nevez meg. Fővárossá jellemzően azon városok válnak, melyek praktikus szempontok mellett nagymértékben fejezik ki az államalkotó nép nemzeti érzéseit, kulturális kapacitását, szakrális sajátosságait, szimbolikus helyszíneit, objektumait. Ezen túl a praktikus szempontok lehetnek térracionálisak (központi elhelyezkedés, közlekedési megfontolások, nk repülőtér jelenléte, geostratégiai-védelmi szempontok), gazdaságiak (az infrastruktúra fejlettsége, a gazdasági irányító szerep), esetleg regionális politikaiak (elmaradott, vagy még kevéssé belakott térségek fejlesztésének igénye). A fővárossá vált település a politikai hatalom szélsőséges koncentrációját mutatja, az államhatalom fő ágait megjelenítő intézmények (parlament, kormány, legfelsőbb bíróság, főhivatalok stb.) székhelyét adja.

Az 1960-as évek végéhez közeledve az amerikai katonák körében is mind jelentősebbé váltak a vietnami háborúval kapcsolatos ellenérzések. A morál csökkenésének egyik jele (a kábítószer-fogyasztás, parancsmegtagadás stb. mellett) a tisztek magas mortalitási rátája. A háború utolsó éveiben a Pentagon becslései szerint több mint félszáz amerikai tiszt halt meg alárendeltjeik többnyire repeszgránáttal (angolul fragmentation grenade) végrehajtott merénylete által.

A TOM-ok átalakulásával a 2003-as francia közigazgatási reform során kialakult egykori francia gyarmatokat tömörítő csoport. Jogaik megegyeznek az egykori TOM-ok jogaival (lásd ott). 2010-ben Francia Polinézia, Mayotte (2011-től DOM), Saint Barthélemy, Saint Martin, Saint Pierre és Miquelon, Wallis és Futuna tartoztak ide.

Az európai Franciaország megyéivel azonos státuszban lévő egykori francia gyarmatok. Egyben az EU tengerentúli régiói is, eurót használnak, képviselőket küldenek a szenátusba és a képviselőházba, az EU regionális politikájának kedvezményezettjei. Részben általuk az EU területe több kontinensre is kiterjed. DOM státuszú területek: Guadeloupe, Martinique, Francia Guyana, Réunion, 2011-től Mayotte is ebbe a státuszba kerül. 1946-62 között Algéria, 1975-86 között pedig St. Pierre és Miquelon is DOM volt.

A tengerentúli megyékhez hasonló helyzetű, ugyanakkor lényeges elemekben különböző jogállású egykori francia gyarmatok. A francia köznyelv együtt kezeli őket DOM-TOM néven. Hasonlóság korábbi gyarmati múltjuk, valamint az, hogy a lakosok francia állampolgárok, képviseltetik magukat a francia törvényhozásban, választók és választhatók. Ugyanakkor a DOM-okkal ellentétben nem részei a centralizált francia megyerendszernek (a DOM-oknak is szélesebb autonóm jogköreik vannak mint a kontinentális francia megyéknek), hanem széleskörű jogokkal rendelkező autonóm kormányzatuk van. A 2003-as reform óta a francia tengerentúli területek nagy része átalakult tengerentúli közösségekké, ma már csak a Francia déli és antarktiszi területek tartoznak ide. Új-Kaledónia 1946-99 között TOM volt, ugyanakkor tárgyalásokat folytat a francia kormánnyal a függetlenségről. A tárgyalás értelmében a 2014 után tartandó népszavazás dönt a függetlenségről, jelenleg speciális jogállású terület se nem DOM, se nem TOM se nem COM.

A keleti népeknél egykor az európaiakra vonatkozóan gyakran használt megnevezés, amely a frank szóból ered.

a határok típusaival és jellemzőivel foglalkozó tudományokban kiemelt jelentősége van a frontier típusú határok elkülönítésének és megkülönböztetésének. A frontier olyan politikai, társadalmi és gazdasági határzóna volt, mely egy ország integrált területe körül vagy valamelyik oldalán helyezkedett el, és elválasztotta azt az egyéb, nem integrált, esetenként nem civilizált területektől. Lényege, hogy az elhatárolt területtől kifelé orientált és térben terjedő homlokfallal rendelkezett. Tehát egy kontaktzóna, leginkább a gyepű fogalmunk adhatja vissza jelentéstartalmát. Természetesen létezik elválasztó és összekötő típusú frontier zóna. Ilyen zóna volt a mindenkori „vadnyugat” határa a XIX. században az Egyesült Államokban, de ilyen volt a kínai nagy fal, vagy Római Birodalom határa, a limes, amely a Barbarikumtól elválasztotta. A példák is mutatják, hogy joggal nevezhető a civilizáció élének is, ahol az adott civilizáció érintkezik az általa még nem befolyásolt területtel. A sáv folyamatos mozgásban volt, határa mindig ideiglenes. A frontier zónában az adott ország általában agresszív, terjeszkedő hajlamú, de lehet védekező is (pl. limes, kínai nagy fal). A történeti földrajzban gyakran az oikumené határaként értelmezik, különösen a természeti tényezők kis területen belüli gyors változásának kiemelésekor (pl. esőerdők, magashegységek, sivatagok esetében). Előfordul átvitt értelmezése is, mely szerint egy nép szállásterületének határzónája vagy perifériája, mintegy a gyepű szinonimájaként. Ismert a fogalom használata a magyar Alföldre is – különösen a Temesi Bánságra – a török kiűzése utáni időszakban lezajlott folyamatok elemzésekor. A modern társadalomföldrajzban is felbukkan a frontier zóna, mind horizontális, mind vertikális értelmezésben (pl. az innovációs és a modernizációs folyamatok terjedésének mozgó peremzónája, határövezete). Az esőerdők agrárkolonizációs birtokba vétele (pl. Amazónia, Borneó stb.) és a tajgaerdők területei napjainkban az utolsó „klasszikus” frontier zónák. E tekintetben két eltérő társadalom ütköző- vagy puffer zónája.

Az 1939 szeptembertől 1940 áprilisig tartó időszak megnevezése. A II. világháború ezen szakaszának furcsaságát az a körülmény szolgáltatta, hogy a Lengyelországot szeptember 1-én lerohanó Németország ellen a hadat üzenő Anglia, illetve a szintén hadüzenetet küldő Franciaország harci cselekményt nem kezdeményezett. Miután áprilisban Németország megtámadta Dániát, illetve Norvégiát, a furcsa háború véget ért.

(Big Stick diplomacy) Theodore Roosevelt nevéhez fűződő amerikai külpolitikai irányzat, mely ellentétben a dollárdiplomáciával az erő alkalmazásában, illetve az azzal való fenyegetésben látja az érdekérvényesítés leghatékonyabb eszközét. Ebbe beleillik az intervenció, a fenyegetés, a forradalmak szítása, illetve a háború is. Elsősorban Latin-Amerikában került alkalmazásra.

Áruszállítással foglalkozó szekeresek csoportja, akiknek a lótenyésztést kellett az önellátó parasztgazdaságokéhoz képest „túlfejlesztenie”, hogy szekerező szállítást tudjanak vállalni. A termékcsere-kapcsolatokban érdekelt, nagy távolságra szekerezők legnépesebb, egyszersmind legheterogénebb, igen sokféle tevékenységet űző csoportja nem a kereskedésre, hanem az áru elszállítására szakosodott. Egy részük gyakorlatilag a kereskedők és az iparosok bérfuvarosa volt, illetve voltak, akik önálló, a kereskedésben is érdekelt vállalkozóként szállítottak nyersanyagot vagy árucikkeket (pl. a középkor óta a legszámottevőbb kereskedelmi tételt jelentő borexport, a gabonakereskedelem, a fakereskedelem, illetve a bányászati termékek (fémek, kősó) szállítása). Ezek a bérfuvarozó-szekerező vállalkozások a feudalizmus századaiban fejlődtek ki, és a vasúti szállítás uralomra jutásáig jellemzőek is maradtak az áruk nagyobb távolságra történő szállításában. Az igényelt fuvarozóeszközök mennyisége és minősége, következésképpen a szekerezés alkalmisága, mellékfoglalkozás volta vagy az életformát is befolyásoló jellege tekintetében koronként és vidékenként igen nagyok voltak a különbségek. Frisnyák Sándor professzor szerint (1990) Tokaj-Hegyalján külön szekeres-fuvarozó falvak alakultak ki. Oklevelekből és korabeli leírásokból ismertek a komáromi szekeres gazdák, a Balaton-felvidéki bort elszállító burgenlandi fuvarosok is. Néhány magyarországi városban kölön céhekbe tömörültek (pl. Buda – 1700, Pest – 1733, Győr – 1759, Pozsony – 1818, Kőszeg – 1840 stb.). A fuvarosok az átlagosnál szélesebb látókörű emberek voltak, s elemi ismeretekkel (pl. írástudás, számolás stb.). A vasútvonalak kiépítéséig, a dunántúli horvátok kihasználták azt a helyzetet, hogy falvaik a nagy kereskedelmi útvonal mellett helyezkedtek el, szekereikkel bejárták az egész környéket le az Adriáig.

(Former Yugoslavian Republic of Macedonia) Macedónia elnevezése, melyet a Görögország nyomására kellett elfogadnia az egykori jugoszláv köztársaságnak 1992-es önállósodásakor. Egyes országok (köztük az USA is) ennek ellenére elismerték Macedónia néven is.

A G8 és a G20 mintájára a világ két vezető, egymással versengő, de nagymértékben egymásra is utalt hatalmát (USA, Kína) jelölő elnevezés. A 21. századot sokan e két állam világelsőségért folytatott küzdelmének tekintik.

A 21. század elejére világossá vált, hogy a korábbi, nyugati dominanciájú világgazdaság a múlté, a feltörekvő gazdaságok átrendezték a korábbi status quo-t. Kína, India, Brazília stb. gazdasági és ezzel együtt geopolitikai súlya a 20. század vége óta folyamatosan növekszik. A G8 vezetői, engedve a feltörekvők igényeinek, 2008-ban döntöttek arról, hogy a legfejlettebb gazdaságokat tömörítő 8 fős csoport tanácskozásait felváltja a 20 legjelentősebb állam vezetőinek találkozói. A G20 csoport tagjai a világ GDP-jének és kereskedelmének több, mint 80%-át, lakosságának 2/3-át adják. Ezzel szemben a G8 „mindössze” a GDP 60, a lakosságnak pedig csak 14%-át tömörítette. A G20 tagjai: Olaszország, Egyesült Királyság, USA, Németország, Franciaország, Japán, Kanada, Oroszország, Dél-Afrikai Köztársaság, Mexikó, Argentína, Brazília, Kína, Dél-Korea, India, Indonézia, Szaúd-Arábia, Törökország, EU, Ausztrália.

A világ hét vezető gazdasági hatalmát (USA, Németország, Japán, Egyesült Királyság, Franciaország, Olaszország, Kanada) és Oroszországot tömörítő csoport. 1975-ben eredetileg G6-ként jöttek létre, még Oroszország és Kanada nélkül. Utóbbi 1976-ban, előbbi 1997-ben csatlakozott. Évente megrendezett találkozóikon a világgazdaság és a nemzetközi kapcsolatok aktuális kérdéseit vitatják meg. Lévén ők a világ legbefolyásosabb államai, nyilatkozataikat, döntéseiket élénk figyelem övezi. Másrészről ők jelképezik a fejlett világot, a globalizáció győzteseit is, így a harmadik világ érdekében, valamint a globalizáció ellen fellépő csoportok előszeretettel tüntetnek csúcstalálkozóik helyszínén. 2008-ban Pittsburghben döntöttek arról, hogy a G8 helyét a G20 veszi át.

A horvátországi Lika régió egyik legnagyobb medencéje, történeti tája a Gacka patak által meghatározva. Jellemző magashegységi, fennsíki terület a Plitvicei Nemzeti Park szomszédságában.

(1894-1918) Boszniai születésű szerb nacionalista diák. Az Ifjú Bosznia és az Egyesülés vagy Halál (Fekete Kéz) titkos szervezetek által előkészített szarajevói merénylet végrehajtója. 1918-ban börtönben vesztette életét tuberkolózis következtében.

A gazdasági erőközpont fogalmát egy-egy régiótól a világgazdaságig fogalmazhatjuk meg. Regionális megközelítésben az adott régió gazdaságilag legjelentősebb központját értjük alatta, mely köré a régió szerveződik. Itt vitathatatlan és megkérdőjelezhetetlen társadalmi-gazdasági primátusa, mely magas színvonalú gazdasági tevékenységgel, fejlett infrastruktúrával és modern gazdasági szerkezettel biztosítja az ott élők magasabb jövedelemszinten történő megélhetését. A gazdasági erőközpont egyúttal innovációs központ is, mely a K+F szektorok és a gazdaság húzóágazataival képes a fejlődés irányát és lehetőségeit jelölve dinamizmust vinni a régióba. Tudatos regionális fejlesztés eredménye, hogy a gazdasági erőközpont bizonyos funkcióit decentralizálják, melynek eredményeként például technopoliszokba tömörül a K+F igényes ágazatok egy része és a magasan képzett humán tőke. A korábbi évszázadokban is előfordult, hogy a gazdasági erőközpontok és a tudomány fellegvárai (pl. Oxford, Göttingen, Sárospatak stb.) nem estek egybe. Az egyes kontinenseket illetve a világgazdaságot tekintve is megtaláljuk a gazdasági erőközpontokat, mely országok súlya és szerepe meghatározó módon befolyásolja hinterlandjukat. Európa gazdaságát tekintve ilyen erőközpont Németország, Észak-Amerikában az Egyesült Államok, Dél-Amerikában Brazília, Fekete-Afrikában a Dél-afrikai-Köztársaság stb. A világgazdaság vonatkozásában az elmúlt húsz év mindenki számára egyértelművé tette, hogy az Amerikai Egyesült Államok sem képes egyedül betölteni a gazdasági erőközpont szerepet. A hidegháborút jellemző Kelet-Nyugati szembenállás idején a két szuperhatalom mellett gazdasági erőközpontok nőttek fel, erősödtek meg, alakították ki regionális nagyhatalmi pozícióikat. miközben a világrendszer a katonai erő és a biztonság determináló szerepére épített. A katonai erőre alapozott biztonság-koncepció kudarcát azonban éppen a Szovjetunió szolgáltatta. A Szovjetunióban a katonai és a polgári szektor tökéletesen összefonódott. A gazdaságnak nem voltak különálló, a hadiipartól független szektorai, melyek elkülönültséget és ezzel a politikai-katonai tényezők alakulásától független biztonságot teremtenek a többi szektor számára. A katonai biztonság pedig nem tudta sem a tömbbiztonságba ágyazott, tehát a Szovjetunió külső biztonságát szavatolni, de a birodalmat a szétesésétől sem tudta megvédeni. Az Egyesült Államok pedig –éppen a gazdasági erőközpontok megerősödése miatt nem tudta a Szovjetunió összeomlása után keletkezett űrt betölteni, azaz nem vált helyzete prímus primátussá a világgazdaságban és a világpolitikában. Napjainkra látványosan uralja a világgazdaságot a három nagy erőközpont: a gazdasági erőegyensúly három pilléren – Észak-Amerika – EU, Japán és a Csendes-óceáni térség – nyugszik, a politikai manőverezés terén pedig a korábbinál nagyobb szerep jut a regionális központoknak. A világgazdaság egyik sajátossága ugyanis az, hogy a gazdasági döntések elsősorban a világgazdaság egészének küzdőterére orientáltak, míg a politikai döntések elsősorban a világgazdaságon belüli, törvényes kontrollt gyakorló kisebb struktúrákra, az államokra irányulnak. A hosszú távú mozgás tehát lényegében nem más, mint a politika és a gazdaság összhangjának megteremtésére, illetve a világgazdaság határainak politikai azonosítására irányuló kísérlet. A kudarcot mindig az okozza, hogy egy állandóan változó világgazdaságot akarnak politikailag azonosítani.

olyan országok csoportosulása, amely nem ugyanolyan gazdasági fejlettségi szintű országokat kapcsol össze, de fokozatosan érvényesíteni kívánja a négy szabadság eszmét, azaz az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő szabad áramlását. Még a legfejlettebb gazdasági erőterekben sem egyenrangúak az áramlási irányok, másodlagos és harmadlagos tényezők (pl. helyi jogszabályok) korlátozólag léphetnek fel. A világgazdaság mindhárom centrumának van gazdasági erőtere, amely a félperifériákra és a perifériákra terjed ki. A gazdasági erőterek a centrum erejétől függően pulzálnak, az erősebb centrum behatol a gyengébb gazdasági erőterébe, melyek kivédésére valamennyi centrum szerződések és kedvezmények nyújtásával válaszol az erőterébe tartozó országok irányába. A gazdasági erőterek tekintetében a legfontosabbak: NAFTA (Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény) 1994-től működik. Elsődleges célja: Tagok közötti szabadkereskedelmi, beruházási szabályok lebontása. E két lépéssel bővülő piacot akarnak elérni az áruknak és szolgáltatásoknak, ill. vállalataik versenyképességének növelését. –új munkahelyek teremtése. Zárt szervezetnek mondható. Kanada és az USA adja a tőkét, Mexikó pedig az olcsó munkaerőt. A NAFTA felépítése: aszimmetrikus a tőke tekintetében, aszimmetrikus továbbá a kereskedelem is, Aszimmetriáról beszélhetünk áruszerkezeti szempontból is. Ilyen volt a KGST, amely a Szovjetunió köré szerveződő szocialista országok gazdasági kapcsolatainak élénkítése céljából 1949. január 25-én Moszkvában megalakult nemzetközi gazdasági szervezet. 1991. szeptember 26-án formálisan is, jogutód nélkül megszűnt. Célkitűzései voltak: szocialista világpiac, szakosítási és kooperációs megállapodások, gazdasági összefogás, szocialista munkamegosztás elmélyítése, termelőerők színvonalának javítása stb. Tevékenységének célja: szocialista világpiac létrehozása, ahol az egymás közötti árukereskedelmet próbálták szélesíteni a kezdet kezdetén. Bevezetik a szakosítást és kooperációt. Bevezetik az egymás közötti elszámolásokra a transzferábilis rubelt, amelyet vezető valutának szántak. A szakosítás és kooperáció oda vezetett, hogy nehézipari túlsúly jött létre bizonyos országokban. Aszimmetrikus függőség alakult ki a Szovjetuniótól. Az autarchiára való törekvés volt a legfontosabb célja, sajátos szocialista piac létrehozása, önellátó gazdaságpolitika. Erős aszimmetriáról beszélhetünk. Az Európai Unió gazdasági erőterének bővítését szolgálta a CEFTA (Közép-Európai Szabadkereskedelmi Egyezmény) 1992-es létrehozása (Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország). A CEFTA pozitívumai: földrajzi közelség, termelési specializáció, korábbi termelési kapcsolatok megléte. A tagországoknak egyszerre voltak kereskedelmi kapcsolataik az Unióval és a CEFTA-val. Kereskedelmi szempontból pozitívum volt a CEFTA működése, leginkább az ipari termékek kereskedelmét tekintve. Itt sikerült leginkább a kereskedelem liberalizációját megoldani, elsősorban vámcsökkentésekkel. Negatívum – a mezőgazdasági termelés szabályozása. Ezen termékeknek csupán 20-25%-a lett teljesen vámmentes, a többivel nem sikerül ezt megoldani. Egymás piacain sem tudtak úgy megjelenni az országok, hogy domináns szerepet töltsenek be. Tény, hogy növekedtek az egymás közötti kapcsolatok a régión belül, de ez nem lett domináns. Kétszeresére-háromszorosára nőtt az egymás közötti kereskedelem, de a dominancia ezen a területen is az Unióé maradt az egész térségben, hiszen nagyobb felvevőpiac, nagyobb GDP, nagyobb vásárlóerő. A tagországok zöme ma már az Unióhoz tartozik, melynek integrációs szabályai kiforrottabbak és magasabb szintűek a CEFTA-énál. A japán gazdasági erőtér tekintetében meghatározó az APEC és az ASEAN. Mindkettő súlypontja a Csendes-óceáni térségre tehető: Az APEC (Ázsiai-csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés) sokkal nagyobb, több tagországgal, míg az ASEAN a NIC országokat tömöríti leginkább. APEC: (1989) – Canberra: az első konferencia. Alapítók: Amerikai Egyesült Államok, Ausztrália, Brunei, Chile, Dél-Korea, Fülöp-szigetek, Hongkong, Indonézia, Japán, Kanada, Malajzia, Mexikó Pápua-Új-Guinea, Szingapúr, Tajvan, Thaiföld, Új-Zéland. A szervezet egyik legnagyobb gondja, hogy heterogén. Mindkét pólushoz kapcsolódik: Japán és USA. Az ellenérdekeltség oda vezet, hogy az APEC nagyon nehezen működik. Kína gazdasági előre törése újabb gondokat okoz. Szerinte meg kell különböztetni a fejlődő és a felett országok liberalizációját, és eltérő módon kell végrehajtani azt. Erős gazdasága ellenére önmagát mégis fejlődőnek sorolja be. Eltérő ütemű liberalizációt szeretne. Az APEC alapvető célja a szabadkereskedelem liberalizációja, a tőkeáramlások előremozdítása, ill. akadálytalanítása. Határozatait konszenzussal hozza, de azok nem kötelező érvényűek. Az ASEAN (Délkelet-Ázsiai Nemzetek Társulása) 1967 augusztusában jött létre Bangkokban. Az öt alapító tag: Fülöp-szigetek, Indonézia, Malajzia, Szingapúr és Thaiföld. 1984-ben Brunei, 1995-ben Vietnám is csatlakozott a szervezethez. 1997-ben Laoszt és Mianmart, 1999-ben Kambodzsát is felvették az ASEAN-ba. Cél az egymás közötti kooperáció. A tagok közös jellemzője az exportösztönző iparpolitika, s ez segíti az integrációt. Heterogén összetételű, célja továbbá, hogy tagjai egymás piacain minél többet adjanak el és a világpiaci sikerességet is növeljék.

Az emberi tevékenységi formák differenciálódnak és térbeli rendszereket (régiókat) alkotnak. Az emberi megtelepülés során a területvédelmi térszerveződés mellett megindul a gazdaság térszerkezeti egységeinek kialakulása is. Az eltérő természeti tájakra alapozott szállásterületek, később országokon belüli természetföldrajzi tájak benépesülésével és gazdasági birtokbavételével erőteljesebbé válnak a környezetgazdálkodás (tájhasználat) területi különbségei. A kialakuló munkamegosztás során a termelési övezetek egy-egy termék vagy termékcsoport előállítására specializálódnak és egymást kiegészítő (komplementer) tevékenységet folytatnak. A nagy térszerkezeti egységeken belül a települések eltérő helyi és helyzeti energiáik alapján differenciálódnak. Különösen fontos a városgazdasági körzetek szerveződése, s ezek az agrártermelő falvak kisebb halmazát és általában egy iparos-kereskedő várost kapcsolnak egységbe. E városok lesznek képesek arra, hogy a gazdasági erővonalak mentén kapcsolatba lépjenek egymással és a környezetükkel, így egy-egy makro régió meghatározó központjaivá válhatnak. A nagyrégiók kialakulása és egybeszerveződése hosszú folyamat, amelyben egy síkság vagy medence, mint gazdasági centrumtérség integráló szerepet tölthet be. A térszerkezet legenergikusabb gazdasági erővonala a különböző termelési övezetek határa, az úgynevezett vásárvonal. A térszerveződésben a nagyobb folyók, mint gazdasági erővonalak, az átkelőhelyek, mint erőközpontok releváns tényezői a terület és településfejlődésnek. A síkságokon az árterek és az ármentes térszínek határvonala (az ártérperem) is gazdasági erővonalként jelenik meg. Az intramontán kismedencékben is kialakulnak - mikroregionális jelentőségű – erővonalak és erőközpontok. A gazdasági erővonalak és erőközpontok térbeli rendszerét felvázolva és földrajzi magyarázatát adva a társadalmi-gazdasági térfolyamatok valósághoz közeli leképezésére és modellezésére törekszünk.

A geográfia a jelenségek térbeli elterjedésének, elrendeződésének, megoszlásának, mozgásának tanulmányozását és ezek magyarázatát végző tudomány is, melynek tárgya a dolgokkal kitöltött tér. Közelebbről a felszín, a természeti tényezők és az ember környezetre gyakorolt hatásának eredményeként kialakult tér tanulmányozása. A különböző térbeli egységek (táj, körzet, város, régió, ország stb.) minél teljesebb vizsgálata – leíró jellege miatt – a geográfia fejlődése során többször háttérbe szorult más irányzatokkal szemben, azonban napjainkban ismét reneszánszát éli. Különösen a hierarchikus rendbe szerveződő régiók egymás közötti kölcsönhatásainak, belső összefüggéseinek és szerkezeteinek a vizsgálata. Mindez a problémaközpontú és dinamikus szemléletű, az interdiszciplinalitást, valamint az összehasonlító elemzések eredményeit figyelembe vevő, típusalkotásra képes irányzatokra és kutatásokra jellemző. A gazdasági világrendszer kibontakozás, a globális világproblémák és az országok közötti interdependenciák erősödése indokolja a nemzetállamok határain átnyúló térszerkezeti egységek lehatárolását. Ezek olyan komplex regionális földrajzi egységek, amelyek természeti, társadalmi,- kulturális és- gazdasági jellemzőik nagymértékben egyeznek – a lokális differenciák megőrzése mellett –, s integrációs összefonódásuk révén egy-egy makrorégió ill. kontinens viszonylag homogén részét képezik. A legismertebb az európai centrumtérség gazdasági térszerveződése (ún. „kék banán”) Londoni-medencétől húzódik egészen Franciaország északi iparvidékein, ill. a Benelux államok jelentős részének területén és a Rajna-Ruhr-vidéken át Észak-Olaszországig, melyhez nyugati, keleti és déli indukációs zónák kapcsolódnak jelentős innovációs centrumokkal.

Az integráció tagjai a közös piac megvalósulása mellett bizonyos területeken közös gazdaságpolitikát alkalmaznak.

Gross Domestic Product, bruttó hazai termék. Egy ország gazdasági teljesítményének bővülését méri, vagyis a hozzáadott értékek összege. Egy ország által adott időszakban – 1 év – előállított végső felhasználásra kerülő anyagi javak és szolgáltatások összessége: fogyasztás + magánberuházások + kormányzati vásárlások + nettó export.

Magyarul választókerület-manipuláció, de általánosan használt a gerrymandering elnevezés, mely Massachusetts kormányzójáról Elbridge Gerry-ről kapta a nevét, aki a pártja számára kedvező módon rajzolta át a választókerületeket 1812-ben. Neve és a szalamandra angol nevéből (ilyen alakúra sikerült az egyik választókerület) „készült” az új kifejezés. A gerrymandering alapvetően a hatalmon lévő csoport számára teszi lehetővé, hogy hatalmával „élve” úgy módosítsa a választókerületek határait, hogy az számára kedvező politikai helyzetet hozzon.

Vavilov orosz biológus „géncentrum-elmélete” óta tudjuk, hogy a termesztett növények őshazája az a terület, ahol az illető növényfaj és rokonai a legkisebb területen belül a legnagyobb fajgazdagságban élnek. Fő  műve: Termesztett növények keletkezési központjai (1926), melyben a növények domesztikációs (háziasítás) központjait kereste. A növényeknek van első és másodlagos elterjedésű területük. Vannak első és másodlagos génközpontok is. Bizonyos vad fajoknál (un. bennszülött fajok) könnyű meghatározni kiindulási területüket, mivel különösebben túl sem növik azt. Termesztett fajok másodlagos elterjedéséből nehéz következtetni géncentrumukra, mivel az erőteljes népességnövekedés következtében a mezőgazdasági területek túlnövik az eredeti géncentrumok határait. E hatás miatt termesztett növényeink géncentrumai eltűnnek a nagy génkeveredés és kiválasztódás miatt. Napjainkban a gének megőrzése érdekében világszerte mesterséges génbankok alakulnak. Vavilov szerint a domesztikáció szempontjából meghatározó elsődleges géncentrumok száraz, félszáraz, többségében fennsíki jellegű területek. Ezek az adott növényfaj alapkörének legnagyobb változatosságot, fajgazdagságot mutató területei. Azaz a világ azon részei, ahol sokféle gén van egy változatban. A géncentrumok kialakulása, a növénytermesztésre való áttérés lehetősége földrajzilag tehát rendkívül korlátozott volt. Vavilov munkájában 8 nagy géncentrumot + 5 alcentrumot állapított meg, melyek a következők:

Az emberiség élelmezésében ma is alapvető növények (pl. búza, árpa, rozs, zab, lencse stb.) őshazáját a kivételesen kedvező adottságú Elő-Ázsiában találták meg a kutatók. Innen, az un. termékeny félhold vidékéről terjedtek el a szélrózsa minden irányába a nemesített növények és a domesztikált állatok legfontosabb csoportjai (kutya, juh, kecske, szarvasmarha). Velük együtt azok a technikai találmányok (pl. kerék) is, melyek segítették a jól szervezett, az élelmiszer-termelésre berendezkedett társadalmak felgyorsult fejlődését.

Település és azonos nevű szoros, a Földközi-tenger nyugati bejárata. A tenger itt mindössze 14 km-esre szűkül és lévén ez az egyetlen természetes összeköttetés a Földközi-tenger és a világtengerek között kiemelkedő stratégiai jelentőséggel bír. Az ókori görögök is ismerték, Heraklész oszlopai néven, ma is használatos nevét az araboktól kapta (Dzsebel al Tarik – Tarik sziklája). A Spanyol örökösödési háború során 1704-ben foglalják el a brit seregek és az 1713-as Utrechti béke véglegesíti a brit fennhatóságot. Azóta változó jogállásban, de folyamatosan a Anglia uralma alatt áll, bár Spanyolország több alkalommal tett kísérletet a visszafoglalására. Még a 20. század folyamán is többször éleződött ki a konfliktus a két állam között. Stratégiai jelentősége sokat nőtt a Szuezi csatorna megnyitásával, ugyanis a Brit-szk. és az ázsiai brit gyarmatok (mindenek előtt India) közti útvonal fontos állomása volt. Gibraltár angol kézre kerülése nyitja a Mediterráneum feletti brit hegemónia kezdetét (melynek további állomásai Menorca, Málta, Ciprus, Szuez). Napjainkra stratégiai jelentősége sokat csökkent, de sem a brit állam sem a helyi lakosság nem kívánja a Spanyolországhoz való csatlakozást.

Mihail Gorbacsov által 1985-ben meghirdetett új politikai irányvonal a Szovjetunióban. A „nyíltság” célja, hogy az ország vezetését átláthatóvá és így vita tárgyává tegye, valamint az SZKP tagjait a peresztrojka (gazdasági átalakulás) elfogadására bírja. Ugyanakkor a glasznoszty soha nem látott szólásszabadságot biztosított a társadalom tagjainak, amely közvetve hozzájárult a Szovjetunió felbomlásához.

Gross National Product, bruttó nemzeti termék. Egy ország állampolgárai és vállalatai éves termelésének pénzben kifejezett mérőszáma, melyet úgy kapunk meg, hogy a bruttó hazai termékből levonjuk a hazai külföldiek devizateljesítményét, és hozzáadjuk a hazai állampolgárok és vállalatok külföldön szerzett jövedelmét. A GNP tehát nem más, mint a jövedelem-transzferekkel korrigált GDP.

A Bolgár Macedón-Drinápolyi Forradalmi Bizottság, majd 1902-től a Titkos Macedón-Drinápolyi Forradalmi Szervezet ideológiai vezetője, egyik vezére. Elképzelése szerint a macedón probléma nem volt megoldható nemzeti alapokon (bolgár, görög, szerb), mert ez biztosan a terület szétdarabolásához vezetne (ahogy ez be is bizonyosodott). Ezért szervezetét egyre inkább eltávolítva a bolgár irányvonaltól és minden macedóniai nemzet, nép, etnikum számára vonzóvá kívánta tenni, a végső cél elérésében (az oszmán fennhatóságtól való megszabadulásban). A történelem nem az ő elképzelései mentén határozta meg Macedónia sorsát, 1903 tavaszán Banica falujában egy török rajtaütésben vesztette életét.

Középkori eredetű bűnszervezet Japánban.

1851-1933. 1910-ben megalapította a Magyar Adria Egyesületet és elindította annak lapját „A Tenger”-t. A rövid életű magyar tengerkutatás megalapítása az ő nevéhez kötődik. Írásai, munkássága a vízi közlekedés, főként pedig a magyar tengerpart és Fiume kérdésköréhez kapcsolódnak. Érintőlegesen foglalkozott Itáliával is.

Iszlám vallású, macedón (mások szerint szerb) nyelvű csoport Koszovó legdélebbi vidékén a Sár hegységben, a koszovói Kosovski Brod, Prizren és Dragaš körzeteiben, valamint kisebb részt Macedóniában és Albániában. Tradicionálisan legelőváltó, transzhumáló pásztorkodással foglalkoztak, később, az oszmán határváltozásokkal és a természetes környezetükben történt változások hatására a férfiak szezonális munkára (nyelvükön – pečalba) szakosodtak, melyek közül kiemelkedik a cukrászat. Feltehetően a legkésőbb iszlamizálódott déli szláv csoportok egyike, egyes vélemények szerint a közép-balkáni vlachok egyik későn elszlávosodó, majd iszlamizált csoportja. Az erőteljes albanizáció elsődleges célpontjai Koszovón.

Táji-történeti elnevezés Horvátország hegyvidéki régiójára, melyet a Kapelák, az Ogulinsko-Plašćanska völgy, a Kulpa folyó felső szakasza, valamint a szlovén-horvát államhatár határolnak. A terület jelentős része hegyvidéki, erdővel borított, jelentősebb városi település nincs a területen (három városi jogállású település közül a 2001-es népszámlálás szerint egyik lélekszáma sem haladja meg a hétezer főt). Jellemzően depopulációs vidék, etnikailag főleg horvát, bár a legnyugatibb történeti szerb diaszpóra területe is (legnyugatibb történeti szerb ortodox kolostor Gomirje itt helyezkedik el). Nemzetgazdaságilag kifejezetten értékes az erdővagyona, valamint kiemelendő természeti értékeinek érintetlensége.

Az unitus vallás követői közé a történelmi Magyarország területén elsősorban ruszinok és románok, kisebb számban szerbek és magyarok tartoztak. Az ortodox egyház kebeléből a latin szertartásra visszatérők négy fő pontot kellett magukévá tegyenek. Ezek a következők voltak: a római pápa egyházfőségének elfogadása, a tisztítóhely valamint annak elismerése, hogy a Szentlélek nem csak az Atyától, hanem a Fiútól is származik, illetve az úrvacsora kovásztalan kenyérrel való ünneplése. Az uniós hajlandóságért cserében a görög katolikus papok továbbra is házasodhattak és megtarthatták szertartásaikat.

1821-től 1829-ig tartó oszmánellenes felkelés, amely brit, francia és orosz segítséggel 1830-ban a független Görögország megalakulásához vezetett. Az állam első uralkodója a bajor Wittelsbach-házhoz tartozó Ottó lett. A kezdetben szűkre szabott fiatal Görögország, a későbbiekben agresszív politikával újabb és újabb területekre tett szert.

(1879-1941) földrajztudós, a két világháború közötti korszak meghatározó politikusa. Erdélyi származású arisztokrata család sarja, Teleki Sámuel felfedező-utazó unokaöccse, Cholnoky Jenő és Lóczy Lajos tanítványa. Tudományos karrierjét az „Atlasz a Japán-szigetek kartográfiájának történetéhez” címmel megjelent munkája alapozta meg. 1910-től előbb a Magyar Földrajzi Társaság főtitkára, majd alelnöke. 1912-ben az Amerikai Földrajzi Társaság meghívására hosszabb, kutatói szemléletét jelentősen befolyásoló terepgyakorlaton vett részt az USA-ban. A magyar tájföldrajz megalapításában jelentős szerepet vállalt – a később Táj- és Népkutató Intézet néven működő – a történeti Magyarország területére vonatkozó adatgyűjtést végző Szociográfiai Intézet 1924-es megszervezésével. Az általa 1926-ban alapított Államtudományi Intézet, illetve a vezetésével működő Gazdasági és Politikai Földrajzi Intézet a korszak hazai politikai földrajzának legkiemelkedőbb műhelyei. Az I. világháborút lezáró béketárgyalásokat objektív statisztikai adatokkal, és többek között olyan kiemelkedő kartográfiai kiadványokkal igyekezett befolyásolni, mint a Vörös térkép. 1924-25-ben a Moszuli Bizottság tagjaként komplex földrajzi érvekkel javasolta az Irak és Törökország között vitatott hovatartozású terület Irakhoz csatolását. Tanítványaival együtt részt vett az 1938-as északi határvidéket érintő revíziót előkészítő komáromi tárgyalásokon, második miniszterelnöksége (1939-1941) alatt pedig újabb, északkeleti, keleti irányú országgyarapodásokra került sor. Életművének legvitathatóbb pontja az első miniszterelnöksége idején (1920-1921) hozott „numerus clausus” törvény, illetve az Imrédy-kormány által beterjesztett második zsidótörvény aláírása. Miután 1941 áprilisában Magyarország engedve a német nyomásnak Jugoszlávia lerohanása mellett döntött, a nyugati hatalmak jóindulatának elvesztése, illetve az egyensúlyozó politika kudarca következtében az öngyilkosságot választotta.

Elsősorban pejoratív kifejezés a XIX. és XX. század fordulójáról és a XX. század elejéről, mellyel olyan görög identitású, vagy helenizált (elgörögösödött) egyéneket és csoportokat jelöltek, akik nem voltak etnikailag görögök, hanem bolgárok, macedónok, albánok, vlahok stb. Ilyen csoportok elsősorban a történeti Macedónia, Trákia és Epirusz területén voltak nagyobb számban.

Város Kuba déli részén, a spanyol-amerikai háború óta amerikai támaszpont található a várostól 15 km-re délre, melyet 1903 óta szerződésesen is az Egyesült Államok használhat gyakorlatilag addig ameddig akar. A szuverenitás elvben Kubáé marad, de a gyakorlatban a terület fölött teljes az USA kontrollja. Fidel Castro hatalomra kerülése óta a kubai kormányok természetesen nem ismerik el a szerződést és ezáltal az amerikai jelenlét jogosságát, azt erőszakkal kikényszerített megoldásnak tartják. A bázison internáló tábor is működik, ahol többek között a terrorizmus elleni küzdelem „foglyait” is őrzik.

Munkatáborok, koncentrációs táborok rendszere, amely behálózta az egész Szovjetuniót. A táborokba a rendszer vélt vagy valós ellenségei, illetve hadifoglyok kerültek, gyakran bírósági eljárás nélkül. A megfélemlítés elsődleges eszköze, a több millió rab munkáján keresztül a gazdaság egyik fontos pillére. Felszámolásuk Hruscsov nevéhez köthető.

Egy másik államtól függő, azzal egyenlőtlen politikai, gazdasági kapcsolatban álló terület. A gyarmat a gyarmatosító közvetlen irányítása alatt áll, önálló nemzetközi képviselettel nem rendelkezik. A gyarmat erőforrásait a gyarmatosító saját társadalmi, gazdasági, katonai fejlődéséhez használja. Az egyenlőtlen kapcsolatok nem csak a politikai entitások, de a személyek, kulturális javak és a jogok terén is megfigyelhetők.

Az egyes nomád és letelepült népeket lakatlan területsávok, ún. gyepűrendszerek választották el egymástól, e területsáv belső védővonalát nevezték gyepűnek. A gyepűn kapukon keresztül lehetett átjárni. E kapukat el lehetett torlaszolni. A gyepűkapuk a természetes védővonal legvédhetőbb és legenergikusabb pontjain kerültek kialakításra. A gyepűrendszeren átvezető utak külső végén állandó őrségek helyezkedtek el, melyek az ellenség érkezését voltak hivatva jelezni. A honfoglaló magyar törzsek települési területeit körülvevő országos gyepűvonal nem terjedt túl a Kárpátok belső peremén és fokozatosan évszázadok alatt tolták ki a vízválasztóig, azaz a későbbi államhatárokig. A magyar honfoglalás és az azt követő két-három évszázadban a gyepűhatárok és országhatár soha sem volt azonos. A tatárjárásig a gyepű és ebből kifolyólag a ténylegesen elfoglalt terület kisebb volt, mint az országhatárok által kijelölt névleges Magyarország területe. Az egyes vélemények szerint a magyar törzsek települési területei között is voltak gyepűk.

Az ellenséges támadások ellen, védekezés céljából kialakított lakatlan területsávok rendszere. A természetes, védekezésre alkalmas határokat mesterséges védőművekkel, s az ezeken túli lakatlan vagy gyéren lakott területsávokkal bővítették. E rendszeren belül – különösen a síkvidéken- egymás mögött több gyepűvonal is létezett. A hegységekben összefüggő gyepűvonalra nem volt szükség, itt a védelmet a természetes erdőségek és az átjárhatatlan természeti környezet biztosította, így csak a völgyeket és szorosokat, ill. hágókat szállták meg. Összefüggő mesterséges gyepűrendszerre csak ott volt szükség, ahol nem volt természetes védővonal. A ritkán benépesült gyepűrendszer a tatárjárás után fontos szerepet kapott, egyrészt az uralkodók betelepítették, melyet a telepeseknek nyújtott kedvezmények is elősegítettek. Másrészt a gyepűrendszer színterévé válhatott a spontán migrációnak, részben belülről az adott társadalomba beilleszkedni nem tudó vagy nem akaró egyének számára, valamint a kívülről érkező népcsoportok esetén. A gyepűrendszer jelentőségét mindenkor az adta, hogy képes volt egy országot vagy népet az erősebb ellenség betörései ellen is biztosítani, mert a behatoló sereg esetleges erőfölényét, olyan mértékben tudta csökkenteni, gyorsaságát lassítani, hogy az erők kiegyenlítődtek, sőt az erőviszonyok a védekezők javára változtak meg, s a támadókat vissza lehetett verni. A magyar történelem krónikásai számos ilyen eseményről tudósítanak bennünket a tatárjárásig. A 13. században a gyepűrendszer elveszítette hadászati jelentőségét, ennélfogva a gyepűt védő királyi őrök szerepe is csökkent. Helyettük a gyepű vonalán belül kővár-rendszer épült ki, amely átvette a határok védelmének feladatát.

A háború társadalmi méretű erőszakos konfliktus. A háború célja lehet területszerzés, ideológiai ellentét vagy erőforrások megszerzése: egy biztos, területi aspektusa, oka, és/vagy következménye mindeképpen van. A geopolitika egyik legfontosabb kategóriája. A béke a háborús periódusok közötti hosszabb-rövidebb (sokszor illuzórikus) időszak.

Mohamed próféta életére vonatkozó hagyomány. Mohamed próféta és körének mondásairól és tetteiről szóló (szájhagyomány útján terjedt) elbeszélések gyűjteménye, amelyek útmutatóul szolgálnak azokra a jogi esetekre, amelyek a Koránban nincsenek szabályozva. A hadíszokat a legtöbb iszlám irányzat hiteles forrásának tartja, ugyanakkor a különböző hadíszok hitelességének megítélésében és értelmezésében kontraszt figyelhető meg az iszlám irányzatain belül.

Ősi arab szokásokra épülő mekkai zarándoklat (a lunáris iszlám naptár Dzú l-Hiddzsa havában), az iszlám vallás öt oszlopának egyike. Minden felnőtt, egészséges muszlimnak el kell végeznie életében egyszer, amennyiben az utazás költségeit megengedheti magának és távolléte a családjára nem ró plusz terheket. Az egyhetes zarándoklat alatt meghatározott szertartásokat, hagyományokat kell teljesíteni (pl. hétszer meg kell kerülniük a Kába-szentélyt). Amennyiben egy hívő teljesíti a zarándoklatot, felveheti a háddzsi nevet.

Az arab világ azon tudósainak megtisztelő címe, akik az egész Koránt könyv nélkül tudják.

Olyan kisebbségi csoportok, melyek hosszabb történeti időszakon keresztül együtt éltek, élnek a többségi néppel, államalkotó nemzettel, mégis megőrizték identitásukat, nyelvüket, kultúrájukat, különállóságukat. A középkorban létrejött kisebbségek majd mindegyike e kategóriába tartozik.

(1892-1975) Eredeti neve Ras Tafari Makonnen. Etiópia (Abesszínia) régense, királya majd császára. 1931-ben kiadta az első alkotmányt, ezt követően pedig reformok sorát vezette be. 1935-ben Olaszország támadást indított országa ellen, 1936-ban pedig elfoglalta azt. Az uralkodó Angliába menekült, majd 1941-ben az olasz csapatok kapitulációja után visszatért hazájába. 1952-től Etiópia mellett Eritrea uralkodója is. 1974-ben katonai puccsal távolítják el országai éléről. A rasztafarianizmus vallási mozgalom messiásként tisztelt alakja.

Pécsen élő politikai földrajzos, az MTA RKK kutatója. A rendszerváltozás utáni magyar társadalomföldrajz jelentős képviselője, Rónai András után korunk első magyarországi politikai földrajzi tanszékének vezetője (PTE TTK FI Történeti- és Politikai Földrajzi Tanszék.) volt 1997-2004 között. Fő műve a "Magyarország közigazgatási földrajza". A Kárpát-medence és Magyarország politikai földrajzi problémái mellett Kína, India, Finnország, a Skandináv államok, a Balkán és a közép-európai térség áll figyelme középpontjában.

Szóbeli hagyományként fennmaradt zsidó vallási törvények és szokások összefoglaló megjelölése, amely szűkebb értelemben egy-egy esetre érvényes erkölcsi előírás, törvény.

Kivonulók. Az iszlám harmadik fő irányzata, amely alapvetően politikai síkon különült el a szunnita, illetve a síita irányzattól. A haridzsiták erősen hatalomellenes felfogást képviseltek, annak köszönhetően, hogy a sííiták és a szunniták is üldözték őket marginalizálódtak, majd több kisebb mozgalomra szakadtak. Három jelentősebb irányzatából napjainkra egyedül az ibáditák maradtak fent (Omán államvallása).

A kifejezés a hidegháború idején született, amikor az első világ jelentette az Egyesült Államokat és szövetségeseit, a második világ a Szovjetuniót és szövetségeseit, míg a harmadik világ az egykori gyarmatokat, melyek egyértelműen nem tartoztak egyik blokkhoz sem és fejlődésük mind gazdasági, mind társadalmi értelemben megkésett volt. A hidegháború végeztével az első két elnevezés okafogyottá vált, a harmadik világ terminus azonban tovább él és ma a fejlődő világ (azaz a fejletlenek) szinonimája.

1882-ben Németország, az Oszták-Magyar Monarchia és Olaszország a Kettős Szövetséget kíbővítve hozott létre katonai szövetséget. A megállapodás értelmében egy esetleges orosz támadás német és osztrák-magyar, míg egy esetleges francia agresszió olasz-német együttműködést irányzott elő. A szövetség az I. világháborús olasz magatartás következtében értelmét vesztette.

1940 szeptemberében a három fasiszta hatalom, Németország, Japán és Olaszország szerződést kötött egymással. Ebben Japán elismerte a két másik hatalom európai főségét, cserébe Olaszország és Németország elfogadta Japán ázsiai vezető szerepét. A felek segítségnyújtásra kötelezték magukat arra az esetre, ha bármelyik szerződőt támadás érné eddig még a háborúba be nem lépett bármely állam részéről. Az egyezményhez 1940-41-ben Magyarország, Románia, Szlovákia, Bulgária és Jugoszlávia, majd Horvátország is csatlakozott.

A 18. században Galíciában kialakult zsidó vallási irányzat követői. A legnagyobb hangsúlyt a lelki élet terén a jámborságra, a vallás érzelmi töltetére és a gyakran eksztázis állapotában végzett imádságra helyezték. Vezetőjük a cádikk. A haszidizmus gyorsan átterjedt a történelmi Magyarország keleti, északkeleti részére is.

A határ jelensége egyike a geográfia legizgalmasabb problémáinak. Olyan absztrakció, amely mindig is a valóságos álcáját öltötte. Az egyik terület elhatárolása a másiktól a földfelszíni jelenségek vonatkozásában a legalapvetőbb emberi attitűd. Ha határról beszélünk, mindig valamilyen területi minőség, tartalom az, amiről ítéletet mondunk. A határ megállapítása (elhatárolás) felveti az elv, a kijelölés, a megállapodás és a szimbólumok kérdését. Másrészt az elhatárolás felveti a határok fajtájának, jelentőségének és a állandóságának problematikáját is. A sokféle határ közül kiemelkedik az államhatár fontosságával, társadalmi, politikai, gazdasági és szimbolikus jelentőségével. Az államhatárok mindenekelőtt az egyes államok szuverenitásának kiterjedését jelzik. Az állam politico-territoriális jelenségként olyan szerveződésként jelenik meg, amely egy földfelszíni térségen élő népesség (szervezett társadalom) felett szuverenitást gyakorol. Az állam határa ott húzódik, ameddig az állami szuverenitása terjed. Minden esetben emberi megállapodás eredménye, így minden határ "mesterséges". Az államhatár háromdimenziós földrajzi képződmény. Beszélünk felszíni határról, földfelszín alatti határról és légi határról. A tengerparttal rendelkező államoknak van tengeri határa is. Ez általában a partvonaltól 12 tengeri mérföldre húzódik, ezen belül felségvizekről beszélünk. A határnak sokfajta tipológiája létezik.

Az államhatárok változatlanságának időtartama években kifejezve. A határállandósági térképek szemléletesen mutatják be az egyes államhatárok stabilitását. Híresek a közép-európai (bennük a kárpát-medencei) államhatárok stabilitását bemutató határállandósági térképek.

Az államhatár kapcsán beszélhetünk:

A határmenti együttműködések kialakulása az európai integráció hőskorába nyúlik vissza. A német-francia-BeNeLux határvidéken alakultak az első, spontán, alulról szerveződő majd lassan intézményesülő kooperációk. A harmonikusan fejlődő területi folyamatok államhatárok általi deformáltsága hívta életre ezen együttműködéseket, amit a térség hosszú közös múltja, többször gazdát cserélt területek, az egymást részben átfedő etnikai szállásterületek és a gazdasági egymásra utaltság is erősített. A spontán meginduló kooperációk több évtizedes fejlődés, és a közösségi politikák és irányelvek változásai révén mára odáig jutottak, hogy az Európai Unió kiemelt támogatási területeit képezik. Ez igaz egyaránt az unió belső és külső határaira is. A külső határok esetén hangsúlyos szempontként jelenik meg a stabilitás biztosítása, a jószomszédi viszony kialakítása és bizonyos esetekben a bővítésre való felkészítés. Az általános uniós preferenciák egyre erőteljesebb érvényesülése mellett minden egyes határszakasz továbbra is őrzi klasszikus bilaterális jellegét, amennyiben továbbra is részben az aktuális (határ)problémák határozzák meg az együttműködés legfontosabb mennyiségi és minőségi mutatóit. Ennek következtében lehet, sőt kell is általános érvényű célokat meghatározni közösségi és nemzeti szinten, ugyanakkor a konkrét tervezésnél és beavatkozásnál nem szakadhatunk el az adott határszakasz realitásaitól.

Az EBEÉ (EBESZ elődje) által szervezett Helsinki tanácskozáson 1975-ben elfogadott, a tagok által aláírt záróokmány egyik fontos alapelve. Az aláírók elismerik egymás és az európai államok határait, tartózkodnak azok megsértésétől, egyoldalú módosításától. Számos konfliktusban hivatkoztak rá, de nem minden esetben ragaszkodtak hozzá. A jugoszláv utódlási háborúkban a tagköztársaságok egyik érve volt a tagköztársasági határ államhatár mivolta, melyet a nemzetközi közösség akceptált (pl.: Horvátország, Bosznia-Hercegovina), függetlenségüket ezen keretek között nyerték el. Nem került elfogadásra azonban Szerbia azon érvelése miszerint Koszovó Szerbia integráns része és függetlenségének elismerése a szerb határok egyoldalú megváltoztatását jelentené.

A határokat, határtípusokat különböző szempontok szerint tárgyalhatjuk:

Sajátos helyet foglaltak el a közigazgatásban a határvármegyék, melyek élén határispánok (marchio) álltak. A határvárak egy része nem a régi nemzetségi várak közül került ki, hanem az országból kivezető utak mentén épített földvárak voltak. Ilyen lehetetett Sopron, Pozsony, Keve, Zemplén, Borsova stb. A határvárak köré szerveződő határvármegye két részre oszlott, belső lakott és külső lakatlan vagy gyéren lakott részekre. A kettőt az akadályokkal teletűzdelt gyepű választotta el, amin az átjárhatóságot akadálymentes részek, kapuk biztosították. A gyepűn kívüli lakatlan rész volt a gyepűelve, mely mélységében is tagolt rendszert alkotott. Ritkán, de előfordult, hogy a határvármegye területileg nem volt egységes. Az újabb kutatások szerint inkább határvárispánságokról és nem határvármegyékről beszélhetünk. Újabban határvármegye alatt inkább azokat a megyéket értik melyek területén ún. védelmi célokra kialakított határterület volt található.

nacionalista radikális mozgalom, amelyet 2001-ben alapított Torockai László. Jelmondata "Hit, hűség, bátorság", jelképe az országalma. Nevét a szervezet állásfoglalása szerint a történelmi Magyarország 64 vármegyéjéről kapta. A megnevezés ugyanakkor hibás, mivel Fiume corpus separatumként tartozott a Magyar Királysághoz 1779-től 1918-ig, így hazánknak a trianoni békediktátum előtt "csak" 63 vármegyéje volt.

Korának egyik legkiemelkedőbb földrajztudósa, geopolitikusa. A japánban katonai attaséként eltöltött évek, az expanziós politika tanulmányozása nagy hatással volt későbbi munkásságára. Közvetlenül az I. világháborút követően tüzértábornokként szerelt le, tanítani kezdett a müncheni egyetemen, 1921-ben megalapította a Müncheni Geopolitikai Intézetet, 1924-ben pedig útjára indította a nagy hatású „Zeitschrift für Geopolitik” című folyóiratot. Korán kapcsolatba került a náci mozgalom legfőbb vezetőivel, tudományos munkásságát meghatározta az I. világháborút lezáró versailles-i béke revíziójára való törekvés, minden német egyetlen államban való egyesítésének, illetve a nemzet számára élettér (Lebensraum) szerzésének szándéka. Geopolitikai intézetének óriási szerepe volt a II. világháborút megelőző területgyarapodások előkészítésében, illetve a háború alatt képviselt német katonai stratégia kidolgozásában. Nevéhez fűződik többek között a világ – vezető hatalmai által irányított – pánrégiókra való felosztásának gondolata, foglalkozott a határok problematikájával, természetével, illetve a tengeri és szárazföldi erők harcának kérdésével is. A német geopolitikai törekvéseket, annak alapvető téziseit a közember számára is érhetően népszerűsítette. Az elvesztett II. világháborút követően öngyilkosságot követett el.

Két természetes fűforrásra, a völgyek rétjeire és az erdőöv feletti alhavasi rétekre alapozták. Az állatállomány – az Alpokban főként szarvasmarha, a Kárpátokban többségében juh – a völgyek településein élő gazdák tulajdonában van, akik egész nyáron át szénát gyűjtenek a völgységi és havasi réteken, miközben a pásztorok a havasi legelőkön vigyázzák az állatokat. Télen az állatállományt szénán tartják a települések istállóiban vagy a mezei téli szálláson (karámokban), ahol a szénát felhalmozták. A völgyi település és a havasi legelő közötti távolság kicsi (5–25 km), s többnyire a téli és a nyári telephely is a községhatáron, a közigazgatási egységen belül van. A havasi pásztorkodást fejlett tejgazdálkodás, sajtkészítés jellemzi. Főként az Alpok országaiban, kisebb mértékben a Jura-hegységben és a Kárpátok egyes részein alakult ki a középkor végén, az újkor elején. Kibontakozásában szerepet játszott a kolostorgazdaságok mintája is. A Skandináv-hegységben hasonló havasi szállásgazdaságok alakultak ki, különösen Svédországban és Norvégiában. Általános a szarvasmarhatartás, bár a juh- és a kecsketartás sem idegen tőle.

1852-1927. „Az imperialisztikus magyar politikai földrajz” képviselője. A Magyar Földrajzi Társaságnak hosszú ideig alelnöke, főként, mint a balkáni magyar terjeszkedés és a „dalmát kérdés” szószólója vált ismertté. Írásai Fiume, a tenger, a kikötők és a nemzetközi-kapcsolatok témaköre köré szerveződtek. A magyar Dalmácia politika formálásának igényével fellépő geográfus közíró. Érdekesség, hogy az iszlám vallás elismertetésében úttörő szerepet vitt, pl. felszólalt mecset építés érdekében.

Többségében örmények lakta enklávé – 1996-tól de facto állam – Azerbajdzsán délnyugati részén. A 4 400 km² területű Hegyi-Karabah miatt az örmény-azeri határ zárva van, és  nem ritkán előfordulnak fegyveres összecsapások is a felek között.

1890-ben kötötte egymással a német és brit fél. A meállapodás értelmében elhatárolták egymástól az újonnan létrehozott Német-Kelet Afrikát és brit Kenyát. Zanzibár brit fennhatóság alá került, miközben Németország visszakapta Helgoland szigetét.

A hidegháború időszaka alatt a szembenálló két szuperhatalom, vagyis az Egyesült Államok és a Szovjetunió az ideológiájának, illetve hatalmi törekvéseinek megfelelő fél támogatásával, más államok helyi, illetve polgárháborúiban mérte össze erejét, katonai képességeit. Ezáltal lehetővé vált a közvetlen összeütközés elkerülése és a konfliktusok totális háborúvá szélesedése. A vietnami háború a helyettesítő háborúk tipikus példáját képezi.

A földrajzi tér egy adott pontján található előny (kihasználható plusz adottság), amely a település fejlődését kedvezően befolyásolja. A települések fejlődésére ható helyi energiák csoportosítása közismert, egyrészt klasszikus helyi energiák (pl. folyóterasz, forrás, ásványkincs, energia-lelőhelyek stb.), másrészt modern helyi energiák (pl. a táj szépsége, történelmi jelentőségű csatamezők stb.) hatásai vizsgálhatók.

Valamilyen relatív földrajzi helyzetből adódó előny. A helyzeti energiák egyik nagy csoportja, ha eltérő jellegű tájak érintkezése jelent előnyt (pl. hegyvidék-alföld találkozása, sivatag pereme, vásárvonal stb.), ahol a gazdálkodásbeli eltérés két vagy több táj termékeinek cseréjét teszi lehetővé. Az is helyzeti energia lehet, ha homogén tájak központja, mint például medencék földrajzi középpontja (pl.: Kárpát-medence → Budapest; Ile de France →Párizs; Londoni-medence → London) vagy éppen egy tengerben a sziget elhelyezkedése (pl.: Ciprus, Korfu, Madagaszkár) jelent előnyt a környezetéhez képest. A legismertebb helyzeti energiák a kedvező forgalmi helyzethez kapcsolhatók (pl. folyami átkelőhely, szárazföldi folyótorkolat, tengeri folyótorkolatok, tengeröböl, tengerszoros, földszoros, völgyek kijárata, vasúti csomópont, határátkelő stb.).

A második világháborúból győztesen kikerülő két szuperhatalom, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok – és szövetségi rendszereik – politikai, ideológiai, kulturális, gazdasági szembenállása az 1947-től 1991-ig tartó időszakban. A korszak alapvető célja a befolyási övezetek biztosítása és kiterjesztése. Annak ellenére, hogy a hidegháborús érát fegyverkezési- és űrverseny jellemzi a szembenálló felek a közvetlen fegyveres összecsapást mindvégig igyekezték elkerülni. Helyettesítő háborúkban, más államok helyi, illetve polgárháborúiban mérte össze erejét, katonai képességét a két fél. A hidegháború kifejezést 1947-ben Bernard Baruch amerikai politikai tanácsadó használta először, de Walter Lippmann amerikai Pulitzer-díjas újságíró, politikai gondolkodó könyve (Hidegháború) vezette be a köztudatba.

Kivonulás/kivándorlás. Mohamed próféta i. u. 622-es kivonulása Mekkából Medinába (helytelenül Mohamed futása néven is megjelenik az irodalmakban), ahol kiépítette vallásrendszerét. Ez az esemény jelenti a muszlim időszámítás kezdetét. Ugyancsak a hidzsra kifejezést használják a muszlim hivők etiópiai kivándorlására (első hidzsra) is.

A kormánypolitika azon törekvése, mely az ország függetlenségének fenntartása érdekében az ellentétes/ellenséges hatalmak mindegyikével el akarja hitetni az együttműködés lehetőségét. Hintapolitikát folytatott a 2. világháború idején Kállay Miklós magyar miniszterelnök és Ismet Inönü Törökország elnöke is.

Japánban, Honshu nyugati részén fekvő város, melyet a 2. világháború során 1945. augusztus 6-án a történelemben első ízben ért atomtámadás. A város lakói közül mintegy 240 ezer pusztult el közvetlenül és közvetve a támadásban. A város neve szimbólummá vált, az elrettentés politikájának időszakában félelmetes mementójává.

Illír törzs, melynek szállásterülete a mai Isztriai-félsziget volt. Az archeológiai leletek alapján már a Kr. e. IX. – X. században is lakták illír törzsek a félszigetet, azonban a hisztrik első említése ennél későbbi. A szomszédos etruszk és alpi területekkel való kapcsolataik által korán bekapcsolódnak a térség kereskedelmébe.

Az észak-vietnami hadsereg és az NFF (Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front) logisztikai utánpótlását biztosító, Észak-Vietnam, Dél-Vietnam, Laosz és Kambodzsa dzsungeljeiben húzódó komplex útvonal. Az amerikaiak folyamatos bombázásokkal próbálták megakadályozni a délre irányuló szállítmányok mozgását, de jelentős mértékben nem tudták akadályozni az útvonal használatát.

(1890-1969) A vietnami nemzeti mozgalom vezetője, 1954-től 1969-ig Észak-Vietnam (Vietnami Demokratikus Köztársaság) első embere volt. 1925-ben az ő vezetésével alakult meg a Vietnami Forradalmi Ifjúsági Liga, majd öt évvel később a Vietnami Kommunista Párt.

Az Oszmán Birodalom általi hódítás során Magyarország testéből kiszakított terület, amely a 16-17. században állt fenn. Megszűnését a visszafoglaló háborúkat lezáró 1699-es karlócai, illetve az 1718-as pozsareváci béke jelentette, amelynek következtében a török végleg kiszorult Magyarországról.

A muszlimán medreszékben a hittételeket magyarázó tudós személy címe. Keresztény megfelelője a teológus.

Az 1932-33-as nagy szovjet éhínség ukránok lakta területeken használatos megnevezése. A rossz időjárás mellett szándékos politikai és adminisztratív döntések eredményeként legkevesebb 7 millió (más becslések szerint elérte a 10 milliót) ukrán áldozattal járó éhínség. Yaroslav Bilinsky szerint Sztálin célja az volt a politikai döntésekkel (pl. a begyűjtés rendszerének szigorítása), hogy leszámoljon az ukrán néppel, mint politikai és társadalmi tényezővel.

Alapjában véve egy reakcióra (magyar, osztrák, szerb igények és geopolitikai gondolatok) épített geopolitika, melynek lényegi eleme a horvát államiság történeti joga és jogfolytonosságának bizonyítása, előtérbe helyezése. Az említettek mellett megjelenik az államterület maximalizálásának tárgyköre is egészen napjainkig, valamint a vallási és állami érdekkategóriák jelentős vastagságú közös halmaza. Horvát geopolitikáról a fogalom általános értelmében nem beszélhetünk az ország területi megosztottsága és mérete miatt. A horvát geopolitikai gondolat elindítójának, első komoly képviselőjének Ivo Pilart szokták megemlíteni.

A horvát letelepedésről kevés biztosat lehet tudni. Bíborbanszületett Konstantin „szklavín” népei között minden bizonnyal ott voltak a mai horvátok ősei is. A jelenlegi többségi vélemény szerint a 7. század elején érkeztek a Dinári-hegység környékére. A szállásterületük kiterjedése az eltelt századok alatt többször is jelentősen változott. Két politikai központjuk alakult ki, melynek örökségeként ma is két hagyományos geopolitikai térségre oszlik a horvát tér, Tengermelléki és Pannon Horvátországra (egyesek szerint egy harmadik ilyen terület Bosznia volt!). A kettő közül a mediterrán volt az elsődleges központ. A nyugati rítusú kereszténység felvételével, az első horvát király, Tomiszláv 925-ben történt megkoronázásával, a két állam egyesítésével létrejött a mai Horvátország őse. Az állam határai pontosan nem ismertek, de egyes vélemények szerint északon a Dráváig, keleten a Drináig terjedhetett. Egy rövid virágzás után 1091-től a magyar királyok fennhatósága alá került. Az egy vitatott kérdés, hogy fegyveres hódítás, vagy szerződéses megállapodás (Pacta Conventa) volt-e a további együttélés alapja (ráadásul egymást nem is zárja kis feltétlenül a két lehetőség).

1904-ben Horvát Népi Parasztpártként alakult politikai párt (1920-tól Horvát Republikánus Parasztpárt, 1925-től Horvát Parasztpárt néven). A Horvát Saborba először 1908-ban sikerült delegálnia két képviselőt, a dualista korszakban folyamatosan egyre bővülő frakcióval rendelkezik a Saborban. A párt a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság legjelentősebb etnikai (horvát) jellegű ellenzéki pártjává nőtte ki magát az 1920-as évek elejére. Részben folytatva a horvát történeti jog politikai gondolatát a föderalisztikus államberendezkedés mellett a paraszti (kisebb részt munkás) társadalmi rétegekre és érdekképviseletére alapozott politikát folytatott. Rövid ideig a kormánykoalíció tagja (1925 – 1926, melyet csak RR Radikális-Radić - a Parasztpárt vezetője nevéből) koalícióként szoktak emlegetni). A Párt vezetői 1939-ben Cvetković-Maček paktummal ismét a kormánykoalíció tagja. Jugoszlávia szétesésével tagjainak jobboldali radikálisabb része csatlakozik az usztasákhoz, amíg nagy részük passzív marad. A második, kommunista Jugoszlávia megalakulását követően a Titó vezette Jugoszláv Kommunista Párt hazaáruló és fasiszta kollaboráns vádakkal beszünteti a pártot, vezetőinek egy része emigrációban folytatja a politizálást. 1990-ben, a horvátországi többpártrendszer kialakulásakor több párt is jogelődjének tekintette az egykori parasztpártot, de újjáalakul a Horvát Parasztpárt is, mely azóta néhány siker és sikertelenség után tagja volt jobboldali és baloldali kormányoknak is, követve ezzel a pártalapító Radić politikai pragmatizmusát.

A horvát és a szerb etnikumok által meghatározott, területileg kiterjedt, történetileg változó etnikai földrajzi tér, mely elsősorban a határőrvidékek (krajinák) területét foglalta magában. Hosszú történeti fejlődése a jogi (státuszbéli) és a vallási különállás és ezek felszámolása mentén fogalmazódott meg elsősorban. Ezen etnikai képződmény az 1991–1995-ös horvát szerb konfliktus fegyveres cselekményiben jelentősen lecsökkent, nagyrészt eltűnt.

Bužini,Mlini, Škodelini, Škrile tanyákról van szó, melyek a Dragonja-folyótól délre fekszenek, és amelyeket 1954 óta Horvátország igazgat. A Trdvina vhr a Žumberak térségében szintén vitatott, ui. ott a szlovén hadsereg tart megszállva néhány barakkot horvát területen.

Történeti régió Horvátországban (jelentése hegyen túli terület), mely a Medvednica, a Szutla folyó, a Kalnik-hegység és a varasdi Drávavidék határolnak. E dombvidéki terület közepén húzódik az Ivanščica-hegység, mely egy északi területre (a varasdi vonzáskörzet részévé váló) és egy Krapina központú déli részre osztja e területet. A második világháború előtt jellemzően túlnépesedett agrárrégió volt, ezért az 1948-1952-es földreform és kolonizáció idején területéről több ezren telepedtek le a termékenyebb Szlavónia és Baranya földreformmal érintett (zömmel az egykori német kisebbség birtokait érintő) területeire.

A magyarosodás a XIX. század húszas-harmincas éveitől nem etnikai kategória, hanem lényegében az 1870-80-as évekig tartó átmeneti állapot, amikor a hungarus patriotizmus átalakulóban volt magyar nemzettudattá, de ez az etnikai tömböket alig érintette. E sajátos nemzettudat képviselői elfogadhatónak tartották a politikai magyar nemzet koncepcióját, s azt természetesen eszmei-politikai, nem pedig etnikai kategóriának értelmezték. Mint ilyet, a korábbi századok hungarus patriotizmusát folytatható célkitűzésnek tekintették, amit az 1868-as nemzetiségi törvényben is megfogalmaztak. A történelem azonban más fordulatot vett. A polgári nemzetállam egynyelvűségen alapult. A dualizmus kor Magyarországában a hungarus fogalom nemzetiesíthetőségének következtében alapvetően politikai-társadalmi célokból, mindenekelőtt az ország függetlenségének, szuverenitásának erősítése érdekében egyszerűen „magyar”-nak értelmezte a nem magyar származású, de a magyar nyelvért is lelkesedőket, akik esetenként magyar nyelvműveléssel is foglalkozhattak. A természetes asszimiláció egyirányúvá vált: nem magyarból magyarrá válást jelentett, amit az állami, politikai és kulturális adminisztráció magyarosítással gyorsított fel.

(1895-1961) Burgayetben született Közép-Albánia északi részén. Előkelő törzsi vezetők leszármazottja. Gimnáziumi éveit Sztambulban töltötte, részt vett a Balkán-háborúk harcaiban. Az I. világháborúban felajánlotta szolgálatait az Albániába bevonuló osztrák-magyar csapatoknak, de mivel a császár és környezete nem bízott benne, a háborús éveket ezredesként bécsi "látszatszabadságban" töltötte. A Nagy Háború után hazatért és hozzákezdett hatalma kiépítéséhez. 1922-ben Albánia miniszterelnöke, 1925-ben köztársasági elnöke, majd 1928-ban az ország királya lett. 1938-ban feleségül vette Apponyi Geraldine magyar grófnőt. 1939-ben Olaszország megszállta Albániát, a királyi pár pedig gyermekével Lekával menekülni kényszerült. Ezzel kezdetüket vették az emigrációs évek. 1961-ben halt meg Párizsban.

A Hispániai-félszigeten a 19. században, főként a liberálisok között táptalajra találó olyan eszmeáramlat, amely a két állam, Spanyolország és Portugália dinasztikus egységét tűzte ki célul.

Woodrow Wilson amerikai elnök nevéhez fűződő, többek között Isaiah Bowman amerikai geográfus által is megalkotott külpolitikai nézetrendszer. Ellentétben a realpolitikkal az ideáknak, a morális döntéseknek sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít. Ezek alapján alkotta meg az 1. világháború végén 14 pontját. A wilsonizmus főbb elemei: nemzeti önrendelkezés, demokrácia-export, kapitalizmus terjesztése, izolacionizmus és imperializmus elutasítása, beavatkozások támogatása a fenti célok eléréséért. Mindezek stratégiai célja a világbéke. Az amerikai külpolitikában az idealista a realista és az izolacionista vonalak folyamatos harcát is megfigyelhetjük. Amerikai elnökök, mint F. D. Roosevelt, Kennedy, Clinton vagy Tony Blair brit miniszterelnök sorolható ebbe a vonulatba.

Latin eredetű, jelentése azonosság. A társadalomtudományok egy népcsoport lakóhelyével történő azonosulás mértékét kutatja. Kiemelkedő jelentősége van a regionális földrajzban, ill. a régiók kutatásában. Különös érdeklődésre tarthat számot egy régió kialakulásának azon időszaka, amikor az ott lakók azonosulnak lakó és gazdasági környezetükkel, azaz vállalják például dunántúli, nyírségi vagy bánsági mivoltukat. Mindez a történelmi Magyarországon a XIX. századra tehető, a természetföldrajzi régiók (tájak) társadalmi tartalommal való telítődése, azaz lakóinak önazonosulása következik be. Egy-egy régión belül is különbség van az identifikáció mélységében és időbeli folyamatában. A bánsági németek szervezett betelepítésük és az anyanemzetüktől való nagy távolság miatt hamarabb vállalták bánsági identitásukat, ez vált determinánssá mindennapjaikban, mint a szerbek, akiknek szoros kapcsolatuk az anyaországgal tartósan fennmaradt. Nem véletlen, hogy napjainkig a bánsági svábok hangsúlyozzák leginkább másságukat és a tájhoz kapcsolódó tartozásukat, amely lehet pozitív vagy negatív ítéletalkotás tárgya.

Szerb nevén Mlada Bosna. Titkos délszláv szervezet, amely ellenezte Bosznia osztrák-magyar annektálását és Bosznia, illetve Szerbia egyesülését tűzte ki célul. Kapcsolatban állt a szerb tisztek irányította Fekete Kéz csoportosulással. Nagy szerepe volt a szarajevói merénylet előkészítésében és végrehajtásában.

Nacionalista politikai tömörülés, mely az Oszmán Birodalom utolsó éveiben – 1908 és 1918 között – a politikai hatalmat gyakorolta. Az ifjútörök államvezetés (Talát, Enver és Dzsemal pasa) döntött az I. világháborúba való csatlakozásról, valamint kezdeményezte az örmény genocídiumot. A ifjútörök mozgalom utódjának tekinthető Progresszív Republikánus Párt hivatalosan 1926-ban megszűnt, azonban hatása a modern Törökország első évtizedeiben megkérdőjelezhetetlen.

Implementation Force, 1995-1996-ban NATO által vezetett ENSZ felhatalmazású nemzetközi békefenntartó haderő Bosznia-Hercegovinában. Feladata a Daytoni békeszerződésnek érvényt szerezni.

(1812-1874) szerb államférfi, az oszmáni fennhatóság alatti Garaši-ban született, az iskoláit Magyarországon végezte. Jelentős politikai karriert futott be, különböző kormányzati szerepkörökben. A "Tervezet" című, a szerb geopolitikai gondolkodást megalapozó dolgozat szerzője. A Načertanje írása idején a szerb szállásterület az Oszmán és a Habsburg Birodalom között oszlott meg. A dokumentum sorra veszi a részben, vagy egészben szerbek lakta területeket. Ezek ó-Szerbián túl a következők: Koszovó és Metohija, Macedónia, Bosznia-Hercegovina, Horvátország, Vajdaság, valamint Magyarország, Bulgária és Románia egyes részei. Garašanin javaslatai arra irányultak, hogy a felsorolt területeken szerb-barát propagandát kell folytatni annak érdekében, hogy az Oszmán Birodalom várható összeomlása idejére a szerb nemzeti érdekek érvényesítésének körülményei kedvezőek legyenek. A dolgozat nagy hatással volt a korabeli szerb elitre, és a korra jellemző, hogy titkosan kezelték egészen 1897-ben történt publikálásáig.

A macedón felkelések sorozatában a leghíresebb, ma Macedóniában az egyik legjelentősebb nemzeti ünnepként ünnepelt történelmi esemény. 1903-ban a Központi Macedón Bizottság, valamint a Titkos Macedón-Drinápolyi Forradalmi Szervezet militánsabb ága által kirobbantott felkelések sorozata, melynek kettő központja volt. Az egyik a strándzsai kerületben (Kelet Trákiában), a másik pedig a Délnyugat-Macedóniában Bitola környékén. A felkelések Szent Illés napján (augusztus 2.) és az Úr átváltozásának a napján (augusztus 19.) törtek ki. A rosszul előkészített akciókat a török csapatok az albán önkéntes alakulataikkal hamar vérbe fojtották. A felkelés egyik fő központja a főleg vlahok által lakott Kruševo városa volt (a Balkán egyik legmagasabban fekvő városa), melyben kikiáltották a tiszavirág életű (10 napos) Kruševoi Köztársaságot. A felkelések elbukása után a nemzeti színezetű és célú (görög, szerb, bolgár) mozgalmak egyre aktívabbak lettek, előkészítve így a macedón területek bukaresti békében való megosztását.

A kifejezést az újkorban a Habsburg Birodalom kormányzati szervei alkalmazták elsősorban az ortrodox vallású délszlávokra, azon belül is főként a szerbekre. Így a Katonai Határőrvidéken kívül élő szerbeket rendi és magyar megyei hatóságok alá rendelő és egyházi önkormányzatot biztosító Regulamentum Illiricum (1771, Illír Szabályzat) és Declaratorium Illiricum (1779, Illír Deklaratorium) is illír jelzőt kapott.

A Kr. e. III. évezredben migráltak a Balkán-félsziget nyugati részére. Etnikailag nem egységes, egymással közelebbi-távolabbi rokonságban álló törzseik az Isztriai-félszigettől a Jón-tengerig húzódó területet vették birtokba. Legnagyobb tömegük az egykori jugoszláv területen, Isztrián, Dalmáciában, Pannon-Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, Montenegróban, Nyugat-Szerbiában, Makedóniában és Koszovóban élt. E „magterületen” kívül feltehetőleg illír vagy azokkal rokon törzsek éltek Pannónia, a Noricum és Epirusz vidékén is. A rómaiak és az illírek közötti első komolyabb összecsapások Kr. e. 229-ben kezdődtek. Az illírek nagyobb része Kr. e. 168-ban megadta magát, a dalmaták és a japodok végső leigázására azonban csak Kr. e. 35-ben, illetve az újabb lázadások elfojtását követően Kr. u. 9-ben került sor. Bár a terület Kr. e. 168-ban római protektorátus lett, Illyricum provinciát hivatalosan csak Julius Caesar hatalmának idején hozták létre.

Napóleon által 1809-ben létrehozott terület, amely Koruskát, a Tengermelléket, Krajnát, Isztriát, Horvátország a Szávától délre fekvő részét, a horvát határőrvidéket, Dalmáciát, a Dubrovniki Köztársaságot, illetve Kotort és környékét foglalta magában. A szlovéneket, horvátokat, szerbeket, olaszokat és németeket egyesítő Ljubljana központú, mintegy 55000 négyzetkilométeres területen 1,5 millió fő élt. A rövid életű provinciában hozzáláttak a feudális viszonyok felszámolásához és megteremtették az állampolgári, vallási egyenjogúságot. 1813-ban az osztrák határőrcsapatok a területen felszámolták a francia uralmat.

Az iszlám közösség vezetője. Az iszlám vallásban szerepét, eredetét többféleképpen értelmezték/értelmezik, így ez az örök kontroverzia is hozzájárult az iszlám kettészakadásához, szunnita és síita ágra. A szunnitáknál az imám a kalifa kifejezéssel egyenértékűvé vált, vagyis azt a személyt nevezték így, aki a Próféta politikai és közigazgatási feladatait gyakorolta. A sííita imám ezzel szemben mindennemű hatalom mindenkori birtokosa. Imám címet viselnek a mecsetekben a közös imát vezető, képzett muszlimok is.

Nemzetközi Valutaalap. Az ENSZ 1945-ben létrehozott kormányközi szervezete, mely ellenőrzi a globális pénzügyi rendszert. Az IMF kinyilvánított célja a nemzetközi pénzügyi együttműködés, a nemzetközi árfolyamok stabilizálása, a gazdasági növekedés fokozása és a magas szintű foglalkoztatás megteremtése. A tagok gazdasági szerepük, súlyuk alapján járulnak hozzá az alaphoz. A tagországok a szervezettől különböző szintű feltételek mellett hiteleket vehetnek fel adósságaik törlesztéséhez. Magyarország 1982 óta tagja az IMF-nek (összesen 187 ország).

A Zagora egyik részmedencéje Imotski várossal, mint a terület központjával és a körülötte (a város magaslaton van) elhelyezkedő Imotsko polje, területével, mely a kifejezetten szerény mezőgazdasági adottságokkal rendelkező vidéken értékes megművelhető vidéknek számít. A Zagora azon területei közé tartozik, mely annak ellenére, hogy nem a tenger partján helyezkednek el, mégis mediterrán klímájúak. Az Imotsko polje folyamatos átmenetet képez bizonyos hercegovinai területekbe (a mai Bosznia-Hercegovina területén), melyek egyesek szerint e táji-történeti régiónak szintén részeit képezik.

Birodalom építésére irányuló törekvés. Leggyakrabban az 1870-es évektől 1914-ig tartó korszak megjelölésére használt fogalom. Ebben az időszakban az egyes európai hatalmak egymással versengve igyekeztek minél nagyobb területre szert tenni a világ felosztása által. Ezt lehetővé tette a gyarmati területekké szervezett térség népeinek gyengesége, társadalmainak alulszervezettsége. Hajtóerejeként legtöbbször a gazdasági, népesedési motivációkat, geostratégiai érdekeket, illetve a fehér rassz civilizációs küldetésének tanát szokták említeni.

1946 decemberétől 1954 augusztusáig tartó háború a francia gyarmati hadsereg (amerikai támogatással) és a Việt Minh (Vietnami Függetlenségi Liga) csapatai között. A konfliktust lezáró Dien Bien Phu-i csatát (franciák veresége és kivonulása) követően 1954. július 21-én a Genfi konferencián a 17. szélességi fok mentén felosztották az országot Észak- és Dél-Vietnamra.

Az európai feudális gazdaság átalakulása a 16. században a modern világgazdasági rendszer kialakulásával vette kezdetét. A földrajzi felfedezések nagy lökést adtak a tőkés gazdálkodás kibontakozásának mind az iparban, mind pedig a mezőgazdaságban. A 18. század közepéig nem ment végbe alapvető technikai-technológiai változás. Az 1770-es években azonban ugrásszerű átalakulás kezdődött; kezdetét vette az ipari forradalom. Az Angliából kiinduló technikai újítások (pl. gőzgép, fonógép, szövőgép stb.) és gazdasági változások hosszú távú következményekkel jártak: alapvetően alakították át az európai társadalmakat és a világgazdaságot. Az agrártársadalmak fokozatos átalakulásával megszületettek az ipari társadalmak, kezdetét vette az ún. indusztriális korszak. Az ipari forradalom következtében a társadalom hagyományos "falusias" arculatát felváltotta a modern, városias korszak. A gyári munkásság megjelenése számos új jelenséget hozott magával. A gyárak felszívták a vidéki munkaerőt, a falusi háziipar szinte teljesen eltűnt. A városrobbanás eredményeként a városlakók aránya a 19. század végére megközelítette, majd meghaladta a vidéki lakosságét a legfejlettebb országokban. Európa lakossága 1800 és 1900 között kb. 180 millióról kb. 410 millióra nőtt, mindazok ellenére, hogy jelentős kivándorlás is történt, főként az USA-ba. A népesség gyors növekedésének (demográfiai robbanás) okai között a halálozások számának csökkenése, az egészségügyi (higiénés) viszonyok javulása, a jobb táplálkozási feltételek, az átlagéletkor lassú emelkedése említhetők. A közlekedés forradalmi változása (vasút, gőzhajózás, közutak), a hírközlés megszületése (távíró, modern sajtó) és a fogyasztás megemelkedése következtében az egyes országok belső piacai kiszélesedtek: szorosabb kapcsolat teremtődött vidék és város között, lehetővé vált a népesség belső mozgása, költözése, utazása. Az élet felgyorsult, a hagyományos társadalmi keretek lassú bomlásnak indultak. Az együtt élő nagycsaládok szétestek, a generációk különválása egyre jellemzőbb lett. A nők munkába állásával „kétkeresős” családmodell született meg, ezzel párhuzamosan megindult a női egyenjogúság (emancipáció) kivívásának hosszú folyamata is.

Az infrastruktúra fogalmát több gazdasági ágazatban különböző szemszögből – esetenként némileg eltérő jelentéstartalommal – értelmezik. A gazdaság működéséhez szükséges feltételek, berendezések és szolgáltatások rendszere. Így beszélhetünk például a gazdaság fejlődéséhez szükséges energia-, közlekedési és telekommunikációs infrastruktúráról, illetve környezetvédelmi, mezőgazdasági, oktatási stb. infrastruktúráról, vagy éppen humáninfrastruktúráról. A humáninfrastruktúrához tartozhat például az oktatási, a szociális és az egészségügyi intézmények hálózata. Szűkebben értelmezve minden olyan berendezés és hálózat, amely a szállításhoz és hírközléshez szükséges, azaz szárazföldi (közúti, vasúti) szállítási, belvízi szállítási (folyók, csatornák), tengeri szállítási (kikötők), légi fuvarozási (repülőterek), vízelosztási, energiaelosztási (villanyáram, olaj, gáz) és távközlési (telefon, rádió, televízió, telematika stb.) hálózatok, beleértve a műholdakat is. Az infrastruktúra fogalmát tágabban értelmezve beszélhetünk például társadalmi, oktatási stb. infrastruktúráról. Utóbbi esetén az oktatás feltételeit biztosító eszközállományt és az oktatási intézmények hálózatát érthetjük alatta. Nem ismeretlen az informatikai infrastruktúra fogalma, amelynek zömét az informatikai laborok (informatikai működés tárgyi feltételei) képezik vagy éppen az IT-biztonsági infrastruktúra, melynek alkotó részei: a rendszerelemek és védelmi rendszerek kiépítése, felhasználói jogosultságok kezelése stb. Az infrastruktúra típusa, minősége és költsége befolyásolja a gazdaság fejlettségét és az egyes nemzetgazdaságok versenyhelyzetét. Különösen fontos lehet e tekintetben a közlekedési hálózat, a távközlés, a postai szolgáltatások, a bankrendszer és az egészségügy. Az infrastruktúra tehát olyan termelési tényező, amely az emberi és természeti erőforrások létrehozásában és allokációjában játszik meghatározó szerepet. A közgazdasági és gazdaságföldrajzi tanulmányokban, napjainkban a klasszikus termelési tényezőkkel egyenrangúnak tekintik, fontossága olykor azokat meghaladja (pl. ipartelepítési tényezők).

"Belső félhold" – ez az a terület, ahol a kontinentális és a tengeri hatalom között a konfliktusok elsőrendűen jelentkeznek a mackinderi világmodellben (1904).

A horvát és a szerb nemzeti integráció megakadályozására tett kísérlet az Osztrák-Magyar Monarchia által, melyben igyekezett vallási hovatartozás ellenére minden Boszniait bosnyáknak nevezni, így ortodox, muszlim és katolikus bosnyákok elnevezést alkalmazták. E politika a Monarchiában Kállay Benjamin nevéhez fűződik és az ő pénzügyminiszterségének (1878 és 1903 között) idején (a közös pénzügyminiszter igazgatta ekkor az okkupált Bosznia-Hercegovinát) történt ennek érdekében a legtöbb kulturális és politikai lépés. Napjainkban a bosnyák-muzulmán tudomány, politika és közélet részéről ismét erőteljesen képviselt az integráns bosnyák nemzettudat eszménye, melyet a bosznia-hercegovinai szerbek és horvátok (a bosnyák muzulmánok szerint csak ortodox, illetve katolikus bosnyákok) erőszakos asszimilációs kísérletnek tekintenek és erőteljesen fellépnek ezen elnevezési gyakorlat ellen.

Az első (királyi) Jugoszlávia hivatalos nemzet- és a közélet minden más terére dominánsan kiható politikája. Kizárólagossá az 1929-es királyi diktatúrát követően vált. E szerint a szerbek, horvátok és a szlovének egy egységes jugoszláv nemzet három törzse, melyek, bár eltérő identitási elemekkel rendelkeznek, a különbségeiket szükséges csökkenteni és megszüntetni. Az egységes délszláv nemzet eszméje jóval idősebb a jugoszláv államnál, és elsősorban a horvát gondolkodókra volt jellemző egészen a XVI. századtól. Ez az eszme jelentette a horvát nemzeti integrációban igen fontos szerepet játszó illírizmus egyik alapkövét és jellemző volt az 1918-ban, a jugoszláv állami integrációt választó (szerb és horvát képviselőkre egyaránt) horvát politikai elit egy részére is, szemben a szerbek döntően szerbközpontú nézeteivel. Az egységes jugoszláv nemzet eszméje megjelenik majd az 1945 után újraszervezett szocialista, föderatív Jugoszláviában is, azonban csak kevés átmeneti sikerrel. Az eszme a gyakorlatban megszűnt Jugoszlávia 1991-es felbomlásával.

Latin eredetű szó, jelentése: kölcsönös viszony, kölcsönös ráhatás. Az interakció fogalmának szinte szükségszerű tartozéka a kölcsönhatás, a megfelelő viszontválasz. Az interakció fogalmának értelmezése napjainkra kiszélesedett, magában foglal mindenféle cselekvéses megnyilvánulást, nemcsak a kommunikációs csatornák működését. Gazdaságtörténeti szempontból a belső interakciók száma, a kooperáció, a gazdasági és termelési együttműködés sűrűsége a régión belül megmutatja mennyi az összes „mozgás” vagy áramlás a rendszer elemei között. A kapcsolatok mélységének és intenzitásának egyik lehetséges mérőszáma, utal az "éves tranzakciók összegére", a "gazdasági interakciók mennyiségére", azaz a "gazdaság hőfokára”. Konkrét mérőszámmal történő meghatározása és objektív differenciálása szinte lehetetlen. Az interakciók mennyisége és minősége évszázadok óta alapvető fontosságú a gazdaság fejlődése szempontjából.

Kölcsönös függőség, mely lehet katonai, politikai, gazdasági és társadalmi. A termelőerők rohamos fejlődése, az értéktermelés és elosztás folyamatainak további nemzetköziesedése napjainkra a világgazdaság olyan globalizálódását eredményezte, amelyben megerősödtek a kölcsönös függőség szálai. Egyfajta kölcsönhatás érvényesül, amelyben akarva-akaratlanul a korábbi dominancia helyett és mellett az egymás mellé rendeltség vált meghatározóvá. Napjaink világgazdaságában az interdependencia fokozatosan mélyül és nem csak a centrum országok közötti kapcsolatokra jellemző. Ma is hatnak egymásra az országok, csak más módon, mint korábban pl. technológia fejlődése és áramlása. A globalizációval kezdődik meg a folyamat, amikor az újratermelési folyamatok összekapcsolódnak és a nemzetközi újraelosztást elmélyíti az áru, pénz, technológia és munkaerő-áramlás. Mindezek alapján hiba lenne azt feltételezni, hogy a világgazdaság centrum és periféria országai között az interdependencia szimmetrikus. Éppen ellenkezőleg a világgazdaságban több féle aszimmetrikus interdependencia érvényesül (pl. nemzetközi pénzügyi kapcsolatok és nemzetközi tulajdonviszonyok vonatkozásában, a kereskedelmi szolgáltatások nemzetközi forgalma és a nemzetközi munkamegosztás viszonya tekintetében, külkereskedelmi függőség, nemzetközi információ és munkaerő áramlás esetén stb.). Az interdependencia alapján is csoportosíthatjuk a Föld országait.

Nagy hatótávolságú (öt és fél ezer km felett) rakéta, mely jellemzően nukleáris robbanófeje(ke)t juttat célba. A rakétatechnológia a második világháború alatt jutott el a gyakorlati alkalmazás szakaszába, a német V (fau) sorozat már rakéta volt. Von Braun-t, a német rakéták atyját a háború után az Egyesült Államokba vitték, ahol főszereplője volt az amerikai rakétaipar megteremtésének. A hidegháború során az atomtöltetek száma mellett az azokat célba juttató, tengeralattjáróról is indítható ICBM-k száma volt a legfontosabb indikátor a fegyverkezési versenyben. A rakéták megjelenése (és a légi hadviselés egyéb újításai, mint a nagy hatótávolságú bombázók, a légi utántöltés, a modern anyahajók stb.) számos korábbi geopolitikai doktrínát megváltoztatott. Nem volt már tovább értelme óceánpajzsról beszélni, a hadiflották jelentősége csökkent, csakúgy, mint a hagyományos haderőnemeké, valamint a tér és a távolságok korábbi geostratégiai szerepe is átalakult.

IDP-nek nevezzük azokat a személyeket, akik valamilyen okból (elsősorban fegyveres konfliktus) kifolyólag otthonukat elhagyni kényszerültek, de hazájuk határát nem lépték át. A menekültek és az IDP-k közötti különbség lényege, hogy előbbiek országhatáron átnyúló migrációt jelentenek, azaz külföldre menekülnek, míg utóbbiak az országon belül változtatnak lakhelyet. Kimondottan jellemző a polgárháborús területekre, pl.: Bosznia-Hercegovina.

Általános értelemben beavatkozás, mely lehet gazdasági, humanitárius, katonai stb. Intervenciónak nevezhetjük egy kormány beavatkozást saját gazdasági rendszerébe, azaz önmagában nem feltétlenül nemzetközi. Leggyakrabban azonban akkor használjuk, amikor egy állam belügyeibe történő beavatkozás történik egy másik állam részéről, általában a rend, a béke, a biztonság helyreállításának vagy fenntartásának jelszavával. A beavatkozást általában vagy az állam szélsőséges belső megosztottsága, polgárháborús helyzet okozza (Oroszországi forradalom 1917-21, Spanyol polgárháború 1936-39, Jugoszlávia felbomlása 1991-1999), vagy egy államnak a nagyhatalmi érdekekkel ellentétes politikai változásai kényszeríthetik ki az utóbbi beavatkozását (Szovjet beavatkozás Magyarországon 1956, Kubai válság 1961, Irak 1990-91, 2003).

szűkebb értelemben a gőzgép feltalálásával és alkalmazásával meginduló technikai-technológiai forradalmi változás. Közvetlen előzményként fogható fel, hogy a manufaktúrák már részelemeire bontották a termelést, azaz kialakult egyfajta modern munkamegosztás, a termelés akkor nőtt robbanásszerűen, amikor sikerült a félkész termékek előállításához a gőzgépek energiáját hasznosítani. Azaz a termelés eszközei gépek lettek. Tágabb értelemben egy átfogó társadalmi-gazdasági és technológiai változás, amely 1769 és 1850 között először Nagy-Britanniában, majd Európa és Észak-Amerika egyes régióiban zajlott le. Az átalakulás kezdetben a gőzgép feltalálásával és hozzá kapcsolódóan a szén alkalmazásával, majd a textiliparban beindult gépesítéssel kezdődött. A közlekedés (gőzmozdony, gőzhajó stb.) fejlődése és további technológiai és gazdasági folyamatok bevezetése (szabványok) adott új lendületet, melyek újabb forradalmi változásokhoz (pl. acélipar, elektromosság és vegyipar fejlődése stb.) vezettek és továbbgyűrűztek az egész világra. Mindez maga után vonta azt is, hogy fokozatosan megszületett az új termelőeszközök piaca és hozzá kapcsolódóan a gépgyártás. Az 1860-as évektől kibővülő és felgyorsuló folyamatot második ipari forradalomnak nevezzük. Az ipari forradalom kezdete meghatározható lezárulását nem, egyes vélemények szerint a mai napig tart, azaz permanens a folyamat. Az ipari forradalom okai összetettek és rengeteg vita tárgyát képezik. Történészek az ipari forradalmat a feudalizmus végét jelentő társadalmi és intézményi változások következményeként értékeli, ami Nagy-Britanniában a polgári forradalom után következett be (pl. gyarmati terjeszkedés, a nemzetközi kereskedelem bővülése, pénzpiacok kialakulása, beindult az ún. eredeti tőkefelhalmozás és ekkor zajló tudományos forradalom, amelyek együttesen fejtették ki hatásukat). A bővülő belföldi piac (tömegfogyasztás kezdete) az ipari forradalom katalizátoraként működött, ami részben magyarázza, hogy miért Angliában következett be. Mindez csak úgy valósulhatott meg, hogy a mezőgazdasági termelés fejlődésének eredményeként megindulhatott a foglalkozási átrétegződés. A mezőgazdaság alacsony teljesítőképessége, amely korábban az ipar és a kereskedelem fejlődését akadályozta, ugrásszerűen emelkedett (vetésforgó alkalmazása). A bekerítések és az új mezőgazdasági technológiák hatékonyabbá és kevésbé munkaerő-igényessé tették az élelemtermelést, és a népességnek az a része, amely már nem tudott munkát találni a mezőgazdaságban, a városokba kényszerült, hogy az újonnan épült gyárakban keressen munkát. A városokba való tömeges vándorlás alacsony életkörülményekkel járt, de megteremtette a mai modern városok alapjait még akkor is, ha ez az út alacsony bérekért dolgozó egykori napszámosok és zsellérek munkáskolóniáin és az ott lévő embertelen körülményeken át vezetett, összességében azonban javultak a higiéniás viszonyok. A kor szociális problémáira sokan keresték a megoldást (utópisták), ehhez azonban az életkörülmények általános javítására volt szükség, ami hosszabb idő alatt valósulhatott meg. Az ipari forradalom együtt járt a lakosság gyors növekedésével (demográfiai robbanás), de a népesség növekedés már korábban megindult. Az ipari forradalomnak jelentős hatásai voltak a társadalmi struktúrára (tőkés, bérmunkás). Alapjaiban változtatta meg a tradicionális családi kapcsolatokat és az együttélés szabályait és lehetőségeit, kétszáz évre meghatározva és mintát adva a modern társadalom vonatkozásában.

Az autokephal szerb ortodox egyház intézményének elnevezése, mely a középkorban alakult az ipeki archiepiszkopátus patriarchátussá való előléptetéséből Nagy Dusán István idején, 1346-ban. A szerb középkori állam bukásával (1459) megszűnik, majd az oszmán időszakban újjáalakul 1557-ben Makarije Sokolović pátriárka vezetésével. Ez az intézmény 1766-ig állt fenn, amikor az oszmán porta megszűnteti és a konstantinápolyi pátriárka alá rendeli a szerb híveket. Ekkor a Habsburg területeken letelepedett szerbek egyházi intézménye folyamatos fejlődés és területi változások után a huszadik században a Belgrád központú szerb patriarchátussá válik, mely az ipeki utódjának tekinthető.

Ír Köztársasági Hadsereg (Óglaigh na hÉireann). 1969-ben létrehozott baloldali, nacionalista ír republikánus szervezet, mely az 1919 és 1921 közötti Ír függetlenségi háborúban harcolt Ír Köztársasági Hadsereg jogutódjának tartja magát. Kezdetektől célja egy „összír” nemzetállam létrehozása. 2005 július óta az IRA felhagyott a katonai akciókkal, feloszlatta katonai szárnyát és kizárólag politikai úton küzd tovább elgondolásiért.

1980 szeptember és 1988 augusztus közötti fegyveres konfliktus, melynek oka Irak és Irán határvitája volt. Szaddám Husszein hatalomra jutása és a sikeres iráni forradalom mindkét országban gyökeres változásokat hozott. A meglévő és korábbiakban is számtalan feszültséget eredményező etnikai (arab-perzsa) és vallási (szunnita-sííita) ellentétek újból kiéleződtek. Irak 1980. szeptember 22-én hadüzenet nélkül támadta meg a forradalom következtében politikailag instabillá vált Iránt, amely közel két év alatt foglalta vissza a meghódított területeket. Az ezt követő hat év valójában állóháború volt. A konfliktus – mely status quo ante bellummal végződött – hatalmas emberáldozattal (Irak: meghaladta a 300000 főt; Irán: 500000 – 1000000 fő) és óriási gazdasági veszteséggel (olajipar szenvedett nagy károkat) zárult mindkét fél számára.

A Közel-Kelet felemelkedő regionális hatalma. Az óriási olaj- és földgázkincs adta lehetőségekre támaszkodva egy erős hadsereget hozott létre. Anyagi erőforrásait a nemzetközi vélekedések szerint nukleáris fegyverek létrehozására is fel kívánja használni. Teokratikus állam, államformája iszlám köztársaság. Térségbeli ellenfelei Szaúd-Arábia és Törökország. Hagyományos ellenfele Irak meggyengült az Öböl-háborúkban. Az afganisztáni tálibok hatalmának összeomlását követően befolyása keleti irányban is megerősödött. Befolyása növekvő az egész iszlám világban.

1978 végén/1979 elején bekövetkezett események, melynek eredményeként elűzték az országát diktatórikus eszközökkel irányító, a gazdaságnak súlyos károkat okozó, a nyugati kultúráért rajongó Mohammad Reza sahot, valamint kikiáltották az Iráni Iszlám Köztársaságot. A teokratikus berendezkedésű új állam élére Khomeini ajatollah került.

Olasz eredetű szó, azt a törekvést jelöli, mely célul egy másik államhoz tartozó terület megszerzését tűzi ki, hivatkozva történeti, etnikai, nyelvi vagy más indokokra. Olaszországban az Osztrák-Magyar monarchia területén élő olaszok annektálása volt a cél, a két háború közti Magyarországon Trianon revíziója, a 19. századi szerbek számára minden szerb egy államban egyesítése stb.

1969 szeptemberében Marokkóban alapított nemzetközi szervezet, melynek napjainkban 57 tagállama van. Fő célja az iszlám tagállamok közötti szolidaritás erősítése.

Szigorú monoteista (világ)vallás, melynek követői több mint másfél milliárdan vannak. Az iszlám a Közel-Kelet és Délnyugat-Ázsia uralkodó vallása. Követői szerint az egyetlen igaz hit, mely a világ teremtése óta létezik. Kiemelkedő prófétája Mohamed (Muhammad ibn Abdalláh ibn Abd al-Muttalib), akinek Isten (arabul Allah) kinyiltkoztatásokat tett. A Mohamed halála után lejegyzett kinyilatkoztatások gyűjteménye a Korán (Qurán v. Alkorán). Ez a muszlimok szent könyve, a hit elsődleges forrása. Az iszlám nem csupán (a mai európai értelemben vett) "vallás", hanem egy részletesen szabályozott életforma is, ami a muszlimokat nyelvtől, kulturális gyökerektől függetlenül is összekapcsolja. A vallásgyakorlás 5 legfontosabb tanítása a 1. kinyilatkoztatás. 2. ima, 3. adakozás, 4. böjt, 5. zarándoklat. Az iszlámnak a két fő irányzata a szunnita és a síita ág. Ezentúl a vallásgyakorlásnak sokfajta formája létezik, amelyek további közösségek kialakulásának lett az alapja. Geopolitikai jelentősége kiemelkedő. Különösen az un. politikai iszlám, illetve az iszlám fundamentalizmus kelt figyelmet.

1955. szeptember 5-én és 6-án lezajlott – a későbbi kutatások során bizonyítottan előre megtervezett – török-görög etnikai konfliktus Törökország legnépesebb városában. A törökországi görögség elleni támadások Ciprusnak Görögországgal való egyesítési törekvésre (enózisz) adott válasza volt a török félnek. A konfliktus közvetlen kiváltó oka Mustafa Kemal Atatürk Thesszaloniki-i szülőházának görög által elkövetett merénylete volt (a valódi elkövető egy török személy) szeptember 4-én. A két napig tartó incidensben 13 görög halt meg, több tucatnyi súlyos sérülés történt és több ezer görög tulajdonú épületet (lakóház, templom, iskola, gyógyszertár) rongáltak meg, vagy romboltak le a törökök. A pogrom egyik következménye a görögök tömeges emigrációja (1955 és 1960 között 16 ezerrel csökkent a görögök száma) volt. Az akció kiötlőit, végrehajtóit felelősségre vonták, ám rövid idő után szabadon bocsátották őket. A török kormány 60 millió USD kártérítést fizetett azoknak, aki igazolni tudták veszteségüket.

A hosszú időn keresztül csak földrajzi fogalomként élő Itália egyesítésére a piemonti királyság vezetésével a 19. század közepén került sor. Miután 1859-ben a Habsburg Birodalom hadat üzent Piemontnak, erős francia-szárd-piemonti szövetség ellen kellett háborút viselnie. A vöröskeresztes mozgalmat életre hívó véres solferinói ütközet után, Piemont Ausztriától megszerezte Lombardiát, ugyanakkor Velence és más itáliai területek egyelőre a Habsburgok kezén maradtak. Ezt követően a kisebb közép-itáliai államok népszavazással csatlakoztak Piemonthoz, Garibaldi hadjárata következtében pedig a Szicíliai és Nápolyi Királyságban omlott össze a Bourbonok uralma. 1861-ben kikiáltották az egységes olasz királyságot, melynek első uralkodója II. Viktor Emanuel lett. Velence 1866-ban, a pápai állam pedig 1870-ben vált az egyesített Olaszország részévé.

(1916-1918) Magyarország utolsó királya, aki a Ferenc Ferdinánd trónörökös ellen elkövetett merénylet következtében lett a Monarchia trónjainak várományosa. Birodalmát nem sikerült a Nagy Háborúból kivezetnie, annak föderális átalakítására és ezáltal egyben tartására tett próbálkozásai kudarccal végződtek. 1918 novemberében lemondott az államügyekben való részvételéről, majd külfödre távozott. 1921-ben két alkalommal is megkísérelte a Magyarországra való visszatérést. Ezek sikertelensége után a Habsburg-házat detronizálták. 1922-ben Madeirán halt meg száműzetésben.

Horvát jogpárti politikus, akit a horvát geopolitika megalapítójának is tartanak. Karrierje és életpályája kezdetén Boszniához kötődik, és jelentős lépéseket tesz a bosznia-hercegovinai katolikusok (horvátok) nemzeti ébredésének ügyéért, egész Bosznia-Hercegovinát a horvát államjog területének tartja. Már az első világháború kitörése előtt is politikailag elkötelezett jogpárti szimpátiával bír. Fő művei politikai elkötelezettsége és szerbellenessége miatt nem is horvát, hanem német nyelven jelennek meg álnéven Bécsben. Sajátos elemzési nézőpontja, hogy a szerb-horvát viszonyt elsősorban Bosznia-Hercegovina problematikájának vonatkozásában elemzi. Mint az akkori horvát szerzők többsége ő is kiemeli a szerb és horvát különállást, és kifejezett hangsúlyt helyez a vallásra, mint a megkülönböztető tényezőre. Filozofikusnak is mondható elemzései az ortodoxia és a katolicizmus szerepét is érintik az államépítési hagyományok terén, erősen elkülönítve a keleti kereszténység és a nyugati kereszténységet egymástól.

Elszigetelődés. Külpolitikai irányelv, melynek lényege, hogy az állam a határán kívüli eseményekbe ne avatkozzon bele.

A Közel-Kelet egyik meghatározó állama, mely 1948. május 14-én jött létre. A zömmel izraelita vallású zsidó a szétszóratás 19 évszázada után a diaszpórából vándorolt be a térségre, jelentős részt a holokauszt túlélői közül.

Törökül jenicseri, azaz „új sereg”. Rablás során, illetve devsirme szerint összegyűjtött keresztény gyermekekből álló gyalogság az Oszmán Birodalomban. Fanatikus muszlimánná nevelt alakulataikat a 14. században Orkhán szultán szervezte meg. A hosszú ideig szigorú nevelésben és kitűnő kiképzésben részesülő egységeik harci értéke a 18-19. századra erőteljesen lecsökkent.

A janicsárok hadtestének feje. A gyalogos janicsárok vezetése mellett a konstantinápolyi rendőrség parancsnoki tisztségét is ellátta.

Szudáni arab törzsekből verbuválódott, a kormány által el nem ismerten, de támogatott fegyveres félkatonai szervezet, milícia. Működése az utóbbi években Csádra is átterjedt, hírhedté azonban a Darfuri konfliktus kapcsán vált, a nomád arab törzsek fő fegyveres ereje.

A Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban, hosszú politikai krízissel indokolva 1929. január 6-án a király, I. Karađorđević Sándor feloszlatja a nemzetgyűlést (parlamentet), betiltja a pártokat és azok tevékenységét, beszünteti az alkotmányt és az ország nevét Jugoszláv Királyságra változtatva királyi diktatúrát vezet be. A diktatúra bevezetésének hivatalos indoka a politikai konszenzusnélküliség, az 1928-as parlamenti merénylet (horvát képviselők meggyilkolása) és a „nép hitének megingása a parlament intézményében” voltak. Tulajdonképpen a király és elképzelései szűk támogatói körének közvetlen hatalomgyakorlási eszköze volt a diktatúra intézményének indoka. A diktatúra ideje alatt hivatalos és egyeduralkodó politikává vált az integráns jugoszlavizmus, mely a politikában, kultúrában (de mondhatni az élet minden színterén is) mint nemzeti eszmei alap egyaránt megjelent, azonban hatása inkább kontraproduktív volt. 1931-el a király felhagy a közvetlen diktatúra gyakorlásával, oktrojált alkotmányt vezet be és választásokat ír ki, melyen azonban csak egy, a diktatúrához hű jugoszláv párt indulhatott. A diktatúra csak 1934 után, I. Sándor marseillesi meggyilkolását követően szűnik meg, bár az oktrojált alkotmány egészen a királyi Jugoszlávia felbomlásáig érvényben maradt.

Illír törzs, mely elsősorban a mai Horvátország és Bosznia-Hercegovina észak-nyugati, dinári területein (kisebb részt a mai Szlovénia területén) élt a Kr.e. V. – IV. századtól (egyes területeken bizonyított a jelenlétük a Kr. e. VIII. századtól is) egészen a népvándorlás koráig. Elsősorban fémmegmunkálással és mezőgazdasággal foglalkoztak. A területük római meghódítása után folyamatosan elromanizálódtak, később nem kizárt e csoportok részbeni elszlávosodása sem.

2010 decemberében Tunéziában kirobbant, gyors lefolyású forradalom, melynek során a hadsereg a lázadók mellé állt és januárban elüldözte Ben Ali, államfőt. A forradalom jelentősége, hogy a kemény kézzel vezetett és sok nyugati segítséget kapó nyugatbarát arab államokban hosszú idő óta ez az első komoly átalakulás, mely a többi hasonló államra is átterjedhet (pl.: Egyiptom). Sajátossága még, hogy nagyrészt a világháló közösségi oldalain szerveződött és fontos lökést adtak neki a Tunéziáról és politikai elitjéről kiszivárgott Wikileaks dokumentumok. A mélyebb okok azonban inkább a szegénységben, az élelmiszerárak drasztikus emelkedésében és a fiatalok kilátástalan helyzetében keresendők.

A sovinizmus, illetve nacionalizmus azon szélsőséges változata, mely militáns, agresszív külpolitikát, nemzetközi konfliktusokba való beavatkozást sürget. A fenyegetést és az erő alkalmazását tartja szükségesnek más államokkal szemben, hogy a saját állam vélt, vagy valós érdekeit biztosítsa. A 19. század végi Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban jelentős.

Jugoszláviai Muszlimok Szervezete, párt az első Jugoszlávia idején, mely elnevezésével ellentétben nem a déli-szláv államalakult összes iszlám hívének, hanem Bosznia-Hercegovina muzulmánjainak érdekképviseleti, politikai szervezete, pártja volt. A szervezet 1919 februárjában alakult reakcióként az 1918-ban a muzulmánokat ért (elsősorban a szerbek által szított, vagy legalábbis elnézett erőszakos cselekményekre). Céljai elsősorban Bosznia-Hercegovina területi integritásának megőrzése, a muszlim földtulajdonosok érdekérvényesítése (a földreform során ez egy kifejezetten érzékeny pont volt Bosznia-Hercegovina terültén, ahol a földtulajdonosok jelentős része, 91%-a tartozott a muzulmán felekezethez). E célok érdekében többször is kiegyeztek a Radikális párttal (pl a JMO képviselői is megszavazták a Szent Vid napi alkotmányt). Támogatottságuk jelentős volt Bosznia-Hercegovina középső, keleti és északkeleti részein, valamint a muzulmán többségű Bihać-cazini területeken valamint a Szandzsákban. Bár a szerb-horvát nemzeti elköteleződés kérdésében leginkább a tartózkodás volt jellemző e párt híveire, a központosító politikának köszönhetően inkább a horvátpártiság volt jellemző rájuk, bár politikai pragmatizmusukat végig megőrizték.

Lyndon B. Johnson amerikai elnök által 1965 májusában meghirdetett külpolitikai alapelv a hidegháború idején. A dominikai események hatására született doktrína lényege, hogy az Amerikai Egyesült Államok és az amerikai kontinens államai nem engedhetik meg, hogy a nyugati félteke bármely országa kommunista kormányzás alá kerüljön.

Fok Afrika déli partvidékén, melyet először Diaz ért el 1488-ban. Ennek megkerülése biztosítja az Atlanti- és az Indiai-óceánok közti tengeri kapcsolatot, mely kizárólagos volt a Szuezi-csatorna 1869-es megnyitásáig, de mind a mai napig fontos közlekedési útvonal.

Szerb geomorfológus, geográfus. A Szerb Geográfiai Társaság megalapítója, a Szerb Tudományos Akadémiának elnöke. Életműve számos tudományterületen (antropogeográfia, etnikai térképezés, karsztmorfológia) a legmeghatározóbbak közé emeli őt a szerb geográfiában. Az eredetileg geomorfológus geográfusnak a XIX-XX. század fordulóján a balkáni háborúk és az első világháború viharai közepette tett utazásai alapozták meg társadalomföldrajzi érdeklődését. Elsősorban a földrajzi determinizmus szemszögéből vizsgálta a balkáni embercsoportok regionalitáson alapuló öntudat- (etno-pszihológiai típusok) és típus-különbözőségeit. Ezeket, a nézeteit párizsi tartózkodása alatt a „Balkánfélsziget és a déli-szláv földek” című munkájában dolgozza ki. és a könyv francia kiadása után 1922-ben szerb nyelven is megjelenik e könyvnek egy jelentősen átdolgozott, kibővített, a „szerb olvasókhoz igazított” formája. A mű alapelveit, valamint kiindulópontjait tekintve mindenképpen szerb nézőpontú. E térstruktúrák értelmezésében és lehatárolásában, a faji-etnográfiai karakterek meghatározásában és azok minőségi különbségeinek elkülönítésénél is kifejezetten érzékelhető. Cvijić társadalomföldrajzi munkássága elsősorban antropogeográfiai aspektusból íródott, jelentős hatással voltak társadalomföldrajzi tevékenységére Vidal de La Blache munkái, az ő meghívására Cvijić az 1917–1919 között a Sorbonne-on oktatott balkanisztika tárgykörben. Ebben az időszakban Mihajlo Pupinnal közösen a Párizsi Békekonferncia szerb küldöttségének tagja lesz, és mint etnográfus-geográfus az etnikai határok meghúzása és az etnikai térképezés körében jelentős szerepet vállal a Szerb-Horvát-Szlovén állam határainak kijelölésében. Életművének, azonban éppen az etnikai-földrajzi, etnikai térképezési kutatásai váltak a legvitatottabbá, talán éppen politikai szerepe, talán maga Cvijić munkáiban is felfedezhető szerb patrióta érzelmei miatt is. Azonban ismerve azokat a történelmi időket, melyben a mű létrejött mondhatnánk, hogy ez inkább a nemzeti-politikai érdek céljai megjelenítő, a maga kora tudományosan igényével megfogalmazott nemzeti program, vagy még inkább egy nemzeti program alapjait szolgáló történeti, geográfiai, etnográfiai, politikai szintézis. Cvijić megalapítója a Szerb Geográfiai Társaságnak, elnöke volt a Szerb Tudományos Akadémiának és számos tudományterületen (antropogeográfia, etnikai térképezés, karsztmorfológia) életműve a legmeghatározóbbak közé emeli őt a szerb geográfiában. Életművének, azonban éppen az etnikai-földrajzi, etnikai térképezési kutatásai váltak a legvitatottabbá, talán éppen politikai szerepe, talán maga Cvijić munkáiban is felfedezhető szerb patrióta érzelmei miatt is.

Emigráns horvát, szlovén és szerb politikusokból létrejött politikai szövetség, melyet 1915 tavaszán Párizsban hoztak létre Ante Trumbić dalmáciai horvát politikus vezetésével. A bizottság központja London volt, célja pedig a háború utáni délszláv állam létrehozása. Bár a bizottság elképzelései nem egyeztek teljes mértékben támogatójuk Nikola Pašić szerb radikális párti vezető elképzeléseivel, szorosan együttműködve alakították ki a majd 1918-ban létrehozott SZHSZ Királyság nemzetközi politikai támogatottságát.

Az egyre inkább a német élettér, érdekszféra részévé váló Magyarország számára 1940-ben egyedül a - növekvő olasz nyomás ellensúlyozását kereső - Jugoszláviával való kapcsolat megerősítése jelenthetett kiutat. Ennek érdekében decemberben a két állam örök barátsági szerződést kötött egymással. A gyorsan változó külpolitikai helyzet eredményeként a szerződés hamarosan aktualitását vesztette, Magyarország pedig néhány hónap múlva 1941 áprilisában részt vett Jugoszlávia lerohanásában.

1948-49-ben megromlott a jugoszláv-szovjet viszony. Ennek legfőbb okát Jugoszlávia különutas politikája, a blokkon belüli önálló jugoszláv érdekszféra, illetve a rivális hatalmi tényezőként való megjelenés réme (Dunai konföderáció) képezte. Szovjet kezdeményezésre "az imperialisták láncos kutyája" Tito vezette Jugoszláviát kizárták a Kominform-ból, kiközösítették a keleti blokkból. Jugoszlávia ezt követően jelentős amerikai segélyben részesült, az el nem kötelezettek mozgalmának oszlopos tagja lett. Bár Sztálin halála után Hruscsov Canossa-járásával a viszony normalizálódott, a közvetlenül a II. világháborút követő időszak bizalmas légköre a két államalakulat között már sohasem állt helyre.

1967 februárjában amerikai és dél-vietnami erők által indított hadművelet az ÉVH és NFF egységeinek kiűzésére a Saigontól északkeletre lévő övezetből. A 72 napos hadmozdulat részsikert hozott, mivel az amerikaiak visszavonulása után az Észak-Vietnami Néphadsereg és a Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front csapatai visszatértek a területre.

Török szó, jelentése szökevények, lázadók. A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság déli, albánok lakta területeinek lázadói (hajdúi), akik a szerb uralmat el nem fogadva bujkáltak, rajtaütés szerű gerillatámadásokat hajtottak végre az államhatalom képviselői, valamint a nem albán lakosság (legtöbbször a frissen beköltözött szerbek és montenegrói kolonisták) ellen. Legismertebb vezetőjük Azem Bejta volt. E mozgalom élvezte szinte a teljes jugoszláviai albánság támogatását, mégis az albániai támogatás megszűnésével (Ahmet Zogu titkos egyezsége miatt a szerbekkel) 1924-re az ellenállási mozgalom elhalt, megszűnt.

kezdetben a nagyvezír távollétében annak helyettese a birodalmi fővárosban. A 19. századtól az egyes kerületek elöljáróinak címe.

Oroszország exklávéja Litvánia és Lengyelország (azaz szárazföldön az EU és a NATO) által határolva. Az egykori Északkelet-Poroszország a második világháború után került a Szovjetunióhoz a Potsdami konferencia értelmében, eredeti lakosságát kitelepítették. Székhelye Kalinyingrád az egykori Königsberg, lakossága közel egymillió. Speciális gazdasági körzet, alacsony iparűzési adóval, így Oroszország legjobban teljesítő regionális gazdaságainak egyike. A balti tengeri orosz hadiflotta egyik fő bázisa, a hidegháború végeztével Európa egyik legmilitarizáltabb területe volt.

1839-1903. Történész, gyakorló politikus, Szerbia és Bosznia-Hercegovina vonatkozásában kutatott, politikai munkássága, mint a Bosznia-Hercegovinát kormányzó közös pénzügyminiszter a kapcsolati dimenzió egyik legfontosabb, kiemelkedő alakítója volt.

Dánia, Norvégia és Svédország 1397 és 1523 között fennálló perszonáluniója, amelyben a dánok vezető szerepe érvényesült. Az uniónak a svéd függetlenségi felkelés vetett véget, amelynek eredményeként a dán II. Keresztélyt lemondatták és 1523-ban Gustav Vasa személyében nemzeti királyt választottak.

Jelentése "isteni szél". Öngyilkos japán pilóta, aki nagy mennyiségű üzemanyaggal vagy robbanóanyaggal felszerelt repülőgépét az ellenséges célpontnak, leggyakrabban hadihajónak vezette. A részben kétségbeesés irányította, a hazáért való önfeláldozásba vetett hit vezette akciók tömeges alkalmazására 1944-től került sor, miután a japánok óriása veszteségeket szenvedtek.

Keleti feudális államok uralkodóinak, többek között az indiai nagymoguloknak, az Arany Horda vezetőinek, a Mongol Birodalom és a krími tatárok fejének egykori címe. Egyes államokban a magas rangú tisztviselőket is megillette.

1829-1904. Földrajzi, térképészeti, kultúrtörténeti és néprajzi kutatásokat folytatott – ráirányította a magyar gazdasági, katonai és politikai elit figyelmét a Balkánra.

A szerb uralkodói ház alapítója Kara Gyorgye (Fekete György) oszmánellenes felkelővezér. Fia I. Sándor 1842-től szerb fejedelem, unokája Péter pedig 1903-tól Szerbia, majd az I. világháború után 1918-tól a Szerb-Horvát-Szlovén királyság uralkodója lett. Őt fia I Sándor (1921-1934), majd unokája a kiskorú II. Péter követte a trónon. Nagykorúságának elnyeréséig Pál régensként összpontosította kezében a hatalmat. A dinasztiát 1945-ben detronizálták. A család 2001-ben tért vissza Szerbiába, ahol II. Péter fia Sándor herceg több alkalommal is kiállt a monarchia visszaállításának gondolata mellett.

Spanyolországban a lakosság kétharmada nem a többségi nemzethez tartozik, legnagyobb számban katalán, baszk illetve gallego nemzetiségűek. A három etnikum több tartományban él, az alkotmány 17 autonóm közösséget ismer el. A legkiterjedtebb jogokkal Katalónia és Baszkföld rendelkezik, amelynek magyarázata az évszázadok során kialakult erős nemzeti öntudat és a gazdasági fejlettség. A többi tartományban még csak kialakulóban van az identitás, kisebb jogkörrel rendelkeznek.A katalánok Európa legnagyobb önálló állammal nem rendelkező nemzetének számítanak (7,5 millió fő), közülük 6 millióan Katalóniában élnek. A területen már a 12. századtól kezdve gyakorolták az önrendelkezést, az autonómia korabeli intézményrendszere kialakult, bár több alkalommal megpróbálta a központi hatalom korlátozni vagy elvenni a megszerzett jogokat. A 19. századtól számítható a katalánok nemzeti önállóságért folytatott küzdelme, 1931-ben sikerült is kikiáltani az önálló köztársaságot. Sajnálatos módon a polgárháború és a francó-i diktatúra megszüntette az autonómiát. Végül az 1975-ös demokratikus átalakulás teremtette meg a feltételeket az újjászervezés irányába. Az alkotmány 1979-ben biztosította a széleskörű autonómiát, bár bizonyos jogköröket magánál tartott a központi vezetés, mint az adó- és pénzügyek, a külpolitika, az igazságszolgáltatás. Különösen a pénzügyi önállóság hiánya nyomta rá a bélyegét a két fél viszonyára, még ha számos egyéb önálló autonóm jelkép birtokába került a katalán közösség, mint önálló zászló, nemzeti himnusz stb. A katalán nemzeti pártok szerepet játszanak a spanyol politikai életben is, nem egyszer koalíciós társként bekerültek a parlamentbe, segítve ezzel nemzetük érdekérvényesítését. Az autonómia szélesítésére vonatkozó javaslatokat megalapozta a tartomány erős gazdasági súlya (a nemzeti össztermék közel 25 %-t adja). A 2006-ban a parlament önálló nemzetnek ismerte el a katalánokat (bár az alkotmány csak nemzetiségként definiálja őket), ezt a katalóniai népszavazáson az ott élők is megerősítették. Az autonómia bővült pénzügyi, adóügyi és igazságszolgáltatási önállósággal. A régió függetlenedési törekvései nem hagytak alább, azonban a spanyol Alkotmánybíróság a kiszélesített jogkorú autonómia elfogadása után úgy döntött, hogy az alkotmányellenes és módosításra szorul. A legnagyobb felháborodással fogadott döntés hatalmas tiltakozási hullámot váltott ki a katalánokból.

A 16. és a 18. század között kiépített és fennálló katonai, majd egészségügyi kordon szerepet is ellátó, horvátországi, szlavóniai, dél-magyarországi, illetve dél- és kelet-erdélyi területeket egyesítő igazgatási egység. Területén többségében szerb és horvát, illetve német, román és székely határőrök teljesítettek szolgálatot. A korszak háborúiban a Habsburg trón egyik legfontosabb katonai támaszát képezték. Határőr feladatukat földműveléssel és kereskedelmi tevékenységgel egészítették ki.

Az 1947-es országgyűlési választások köznyelvben elterjedt megnevezése. Azok a választásra jogosult személyek, akik nem lakóhelyükön szavaztak (egyetemi hallgatók, választási ellenőrök stb.) kék színű igazolólappal adhatták le voksukat. Az 1947. augusztus 31-én lezajlott választásokon az MKP megközelítőleg 50-100 ezer plusz szavazathoz jutott azzal, hogy a párt aktivistái számára kék igazolólapot nyomtatott, mellyel számos kommunista 15-20 szavazatot adott le, különböző szavazókörzetben. A választásokat a Magyar Kommunista Párt nyerte meg (a szavazatok 22,25%-át „kapták”) az FKgP (15,34%) és az MSZDP (14,86%) előtt.

Katolikus albánok a Kelemend törzsből, akik számos oszmán telepítés után az 1737-1739-es osztrák-oszmán háborút követően a Szerémségben telepedtek le Szávaszentdemeter (Sremska Mitrovica) környékén Jarak, Hrtkovci és Nikinci településeken. E szerémségi településeikre a 19. században horvát és német telepesek települnek és ebben a században jelentős az asszimilációjuk is. A 20. században a világháborúk és a szerb politikának köszönhetően a megmaradtak (akik vallásuknál fogva inkább horvát, mint szerb pártiak voltak) is elvándorolnak (Albániába és Horvátországba). 1991-ben a szerbek kiköltöztetik Hrtkovciból a horvátokat és a megmaradt klementinusokat, és a falu nevét Srbislavcira változtatják.

Az 1960-as években, a gyarmati rendszer megszűnése után Fekete-Afrika országaiban is megjelent az együttműködésre való igény. 1978-ban megszületik a Kelet- és Dél-Afrika országainak regionális gazdasági együttműködésére irányuló javaslat. 1981-ben létrejött a kereskedelmi övezet, amely 1993-ra közös piaccá alakult át. A COMESA legfőbb célja a térség gazdasági fejlődésének előmozdítása. Az integráció tagja Burundi, a Comore-szigetek, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Dzsibuti, Egyiptom, Eritrea, Etiópia, Kenya, Líbia, Madagaszkár, Malawi, Mauritius, Ruanda, a Seychelle szigetek, Szudán, Szváziföld, Uganda, Zambia és Zimbabwe.

Hercegovina Neretvától, pontosabban Stolactól keletre elhelyezkedő területei, melynek központja Trebinje városa. A térség keleti részei történetileg a montenegrói törzsek szállásterületének (Brda) egy része és már a középkor óta az ortodoxia, a keleti kereszténységben megerősödő területnek mondható. Bosznia-Hercegovinán belül a Republika Srpska entitásához tartozik nagyrészt, kisseb területei a másikhoz, a Bosnyák-Horvát Föderációhoz.

Az 1953 júniusában kitörő felkelés a Kelet-Berlin területén kezdődött sztrájkokból kifejlődve terjedt át Közép-Németország és a Szászország iparvidéki területeire. A tüntetéseken a kommunisták távozását, az életkörülmények javítását és szabad választásokat követeltek. Bár a felkelést elfojtották, a szovjet vezetés a helyzet konszolidálása érdekében kénytelen volt több ipari üzemet visszaszolgáltatni, csökkenteni a megszálló csapatok ellátásának költségeit, illetve elengedni az NDK fennmaradó tartozását.

Mai nevén Banglades. A Brit Indiából 1947-ben függetlenné váló Pakisztán keleti fele, melynek nem volt szárazföldi összeköttetése a muszlim állam többi részével. Területe az egykori Bengál tartomány keleti, muszlim többségű feléből került kialakításra. Függetlenségét polgárháború után 1971-ben érte el, melyhez a nyugat-pakisztáni centrum általi diszkrimináció és háttérbe szorítás vezetett. A polgárháború az India elleni pakisztáni megelőző csapás következtében (mivel India nyíltan, de nem hadsereggel támogatta Kelet-Pakisztán függetlenedését) nyílt indiai-pakisztáni háborúvá fajult. Az ország a világ nyolcadik legnépesebbje, és az egyik legsűrűbben lakott a világon (1000 fő/km2 felett!!), mindemellett jelentős a szegénységi küszöb alatt élők aránya, valamint a természetföldrajzi adottságai miatt (Gangesz-Brahmaputra delta) rendszeresek a komoly károkat okozó árvízi elöntések.

Timor szigetének keleti felét elfoglaló, függetlenségét 2002-ben Indonéziától visszanyerő állam. Kelet-Timort a portugálok gyarmatosították és a fennhatóságuk alatt is maradt 1975-ig, amikor is deklarálta függetlenségét. Ekkor azonban Indonézia (hivatalosan a kommunista hatalomátvételtől félve és ezért a nyugati hatalmak által támogatva), mely a sziget nyugati felét is birtokolta megszállta Kelet-Timort. A megszállás elnyomással párosult sokan haltak meg vagy tűntek el az indonéz uralom alatt. Vallási és kulturális törésvonalak is átszelik a szigetet, Kelet-Timor döntően katolikus és portugálul beszél.

Mustafa Kemal Atatürk által Törökország számára megfogalmazott ideológiai irányvonal. A hat irányelvet (törökül Altı Ok) 1937-től az alkotmány is tartalmazza. A republikanizmus a köztársasági rendszer bevezetését, populizmus a nép részvététele a vezetésben, a szekularizmus az állam és a vallás elkülönítését jelenti. A nacionalizmus a nemzeti érzelmek előtérbe helyezését, a reformizmus a folyamatos modernizáció szükségességét, míg az etatizmus a török állam gazdasági szerepének fontosságát foglalja magába.

Azok a népcsoportok, népelemek, melyek kollektív akaratuk ellenére kerültek kisebbségi státuszba, elsősorban szállásterületük mások általi megszállásával, vagy új határok meghúzásával. Ilyen jellegű kisebbségi csoportok Európában elsősorban a XIX. és XX. századi háborúkat lezáró békéket követően jöttek létre (pl. a romániai, szerbiai, szlovákiai magyarság).

Az integráció tagjai az egymás közötti kereskedelmi kapcsolatokban csökkentik a diszkriminációt. A kereskedelmi integráció kezdetét a vámkedvezmények jelentik, majd szabadkereskedelmi övezet, a vámunió, a közös piac, és a gazdasági unió szintje következik.

Az Osztrák-Magyar Monarchia és Németország 1879-ben katonai szövetséget hozott létre. Az Oroszország ellenében létrejött meggállapodás Olaszország 1882-ben történt csatlakozásával bővült Hármas Szövetséggé.

Kosovo Force, ENSZ felhatalmazással a NATO által vezetett nemzetközi katonai békefenntartó misszió Koszovóban 1999 óta. Magyar katonák is részt vesznek a KFOR kötelékében.

1954 és 1991 között állambiztonsági feladatokat ellátó szerv Szovjetunióban, melyet az SZKP irányított. Szervezetileg főigazgatóságokra és igazgatóságokra tagolódott, titkosszolgálati részlegek, a határőrség és a kormányőrség tartoztak az Állambiztonsági Bizottsághoz. Elődszervezeteivel (Cseka, GPU, OGPU stb.) ellentétben nem szerzett politikai befolyást a politikai vezetés felett. Orosz utódszervezetei a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB – belbiztonsági és kémelhárítási feladatok) és a Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR – hírszerzés).

Az 1970-es évek végi iráni iszlám forradalom szellemi atyja. Fiatalon az iszlám törvények és jog elismert tudósa lett, az 1950-es évektől ajatollah (legmagasabb rangú papi tisztség a sííita egyházban). Sahellenes felszólalásai és írásai miatt 1963-ban letartóztatják, majd halálra ítélik, végül száműzik Iránból. 1978-ban felhívására több százezren vonultak az utcára, melynek eredményeként a Mohammad Reza sah 1979 januárjában elmenekült Teheránból. Az iszlám forradalom diadalmaskodott, kikiáltották az iszlám köztársaságot, melynek haláláig (1989) legfőbb vezetője (vallási, politikai, katonai) lett.

A számítógépek világméretű összekapcsolódását kihasználó, az ellenség kommunikációs, irányítási rendszereit a világhálón keresztül érő támadásokkal kivitelezett ellenséges cselekmény. A támadást civil csoportok, bűnözők, illetve államok egyaránt kivitelezhetik.

Ukrajnához tartozó sziget a Fekete-tengeren a Duna torkolatától nem messze. Lakossága száz fő körüli, katonák, kutatók és családtagjaik. Politikai földrajzi jelentőségre akkor tett szert amikor 2004-ben Románia arról akarta meggyőzni a világot, hogy a sziget nem is sziget hanem csak egy szikla. Ekkor ugyanis nem kell figyelembe venni a tengeri határok és gazdasági övezetek meghatározásánál. 2009-ben a nemzetközi bíróság döntése alapján a Kígyó-sziget sziget, de a két állam közti tengeri határt a két fél által igényelt terület között félúton jelölte ki.

„Kedves Vezető”. Észak-koreai politikus, az ország vezetője 1994 óta, a Koreai Munkáspárt főtitkára, a Nemzetvédelmi Bizottság elnöke, a Koreai Néphadsereg főparancsnoka. Életrajzában – hasonlóan apjáéhoz – sok a bizonytalanság és a misztikus elem. 1941-ben (vagy 1942-ben) született. A namszani középiskolai évek után a kelet-németországi Légügyi Egyetem hallgatója lett, végül az észak-koreai Kim Ir Szen egyetem évfolyamelsőjeként szerzett diplomát marxista közgazdaságtanból. A Koreai Munkáspártnak 1961-től tagja, a párton belüli felemelkedés hosszú, 20 éves folyamat eredménye. Volt a propagandáért, majd a kultúráért és művészetekért felelős megbízott igazgató, majd kulturális miniszter. 1991-ben a az észak-koreai fegyveres erők főparancsnokává nevezték ki, 1992-től az ország belügyeit is ő irányítja. Utóda valószínűleg legkisebb fia, Kim Dzsong Un (a „Bölcs Elvtárs”) lesz.

„Nagy Vezér”. Észak-koreai politikus, az ország vezetője 1948 és 1994 között. A Koreai Munkáspárt alapítója, haláláig főtitkára. 1948 és 1972 között az ország miniszterelnöke, 1972-től elnöke. Halála után eltörölték az elnöki tisztséget, őt pedig a köztársaság örökös elnökének nevezték ki. Az 1912-ben született Kim Ir Szen családjának és fiatalkorának története meglehetősen zavaros. Középiskolai tanulmányai alatt ismerkedett meg a kommunista eszmékkel, ekkor többször börtönbe is került politikai nézetei miatt. Az 1930-as években már a Kínai Kommunista Párt tagjaként részt vett japánellenes mozgalomban, gerillaharcokban. Uralmának első évtizedében leszámolt pártbeli ellenfeleivel, s egyeduralomra tett szert a párton és az országon belül. Az 1960-as években eltávolodott Kínától és a Szovjetuniótól is, országában bevezette a saját maga által megalkotott, önellátáson alapuló dzsucse ideológiát. 1994-es halála után fia, Kim Dzsong Il vette át a párt és az ország irányítását.

Az ország regionális beosztását illetően többfajta nevezéktan létezik. A természeti tényezők figyelembe vételével meghatározható két, karakteresen eltérő része: Belső- és Külső-Kína. A két országrészt a földműveléshez elegendő csapadékot jelző, úgynevezett 400 milliméteres „izohiéta” választja el. Így a keleti Belső-Kínát az alacsonyabb térszín, a kedvező éghajlatú folyóvölgyek és medencék jellemzik, ahol nagy népességkoncentráció alakulhatott ki. Itt jött létre a birodalom magterülete és egyben a politikai központja is. A kikötők, csatornák, a hajózható folyóvölgyek, a később kialakult vasúthálózat és a sűrű úthálózat szerves, lüktető egységbe fogta a térséget, amelynek külső kapcsolati lehetőségei is kiválóak voltak. Ha a politikai körülmények engedték, könnyen bekapcsolódhatott a világgazdaság vérkeringésébe. Sajátos tény ugyanakkor, hogy az ország életében vissza-visszatérő elem az elszigetelődésre való hajlam. A modern iparosodás is ebben a térségben indult el, mivel a körülmények rendkívül kedvezőek voltak. A magterület az államterület mintegy egyharmadát, a népesség 85%-át, a termelés 90%-át tömöríti.A nyugati országrész az állam kétharmadát teszi ki. Sivatagok, magas hegységek egymástól is elszigetelt darabokra szabdalják. Külső-Kínában a klíma szélsőségesen kontinentális, illetve magashegységi. A földművelés az oázisokra szorítkozik. Az országrész népességi, etnikai képe is erősen eltér a keletitől. A korábban biztonságpolitikai kockázatot jelentő térségben az ókori, középkori kínai uralkodók függő területek (védnökségek) sorát törekedtek létrehozni. A kietlen területen napjainkban is számos kisebbség él. Itt találhatók az állam etnikai alapú autonóm területei. Úgy is jellemezhető a megosztottság, hogy a han népcsoport lakja a keleti országrészt, a nyugati vegyes lakosságú, amit jelentős kisebbségi csoportok színesítenek. (Kínában a többségi han nemzetiségen kívül hivatalosan 56 népcsoport/nemzetiség él).Belső-Kínát tradicionálisan északra és délre oszthatjuk, ennek természeti, antropológiai, kulturális, nyelvi, gazdasági és politikai összetevői is vannak. A határ a 35. szélességi körön, a Huai folyó mentén húzódik. A dél gazdagabb, kedvezőbb éghajlatú, ugyanakkor sokkal összetettebb, nyelvileg, kulturálisan is megosztottabb. Az észak kulturálisan inkább homogén, bár szegényebb, és a klímája is mostohább. A nyitás és a modernizáció politikája együtt járt a regionális fejlettségi különbségek növekedésével. Az elszigeteltséget feladó állam a nyitással, az amúgy is jobb infrastruktúrával és számos versenyelőnnyel rendelkező keleti, tengerparti térséget hozta helyzetbe. Éppen azokat a területeket, ahol a kapcsolatok kialakításának gazdasági, közlekedési, kulturális és politikai feltételei amúgy is a legjobbak voltak. A Maót követő időszakban – szemben a korábban gyakorolt újraelosztó, egyenlősítő törekvésekkel – a szelektív fejlesztés regionális politikája jelent meg hangsúlyosan. A növekedési pólusokra alapozott fejlesztési modell azt a reményt adta, hogy idővel a fejlett térségek kiterjednek és az államterület egészére kihatnak (a lépcsőzetes fejlődés elmélete). Ennek érdekében a keleti, tengerparti területeken növekedési zónákat alakítottak ki, az ország középső és nyugati területeit sok szempontból alárendelték a növekedés (a keleti partvidéket érintő) szempontjainak. 1979-ben négy, úgynevezett különleges gazdasági övezetet (Shenzen, Zhuhai, Shantou és Xiamen) hoztak létre, az ország többi részétől szinte hermetikusan elzárva, mintegy kísérleti laboratóriumként. 1988-ban ötödikként csatlakozott hozzájuk Hainan szigete is. A kísérlet sikeres volt, ami megnyitotta az utat a további speciális funkciójú területek kijelöléséhez. 1984-ben tizennégy kikötővárost nyitottak meg a külföldi tőke előtt. Ezt a kört az elkövetkező években jelentősen kiszélesítették. Szinte a teljes tengerparti sáv, a Jangce folyam melléke, a fontos határvárosok, a belső tartományi székhelyek stb. nyitottá váltak. 1992-ben létrehoztak tizenhárom vámszabad területet. Hong Kong 1997-es és Makaó 1999-es visszatérésével két újabb, igazgatásában is elkülönült különleges gazdasági övezet került Kína kebelébe. A fejlesztés kétségtelen sikerei mellett megjelentek az állami egységet fenyegető tendenciák, folyamatok is. A területi-fejlettségi különbségek nagymértékben nőttek. A tartományok közötti érdekellentétek konfliktusokat, például protekcionista intézkedéseket váltottak ki. A nemzetiségi ellentétek is kiéleződtek a nyugati területeken, miközben a keleti területekről a kedvező folyamatok nem terjedtek át nyugatra. A nyugati területekről ellenben migráció indult meg a jobb életkörülményeket nyújtó keleti városok felé.

A kínai uralkodók a belső szárazföldi területeken az észak-déli irányú szállítás biztosítására hozták létre azt a mesterséges vízi utat, amely mintegy 2000 km hosszan épült ki és a déli, gabonatermő területekről biztosította az északi politikai központ (elsősorban Peking) és az itt állomásozó hadsereg ellátását.

Kína északi részén, elsősorban a pusztai nomád népek ellen emelt, többszörös tagoltságban kiépített védelmi rendszer. A Han-dinasztia idején kezdték kiépíteni, de mai rendszerét a Mingek korában alakították ki. Hadászati jelentősége csekély volt, ugyanis a lovas nomád hadseregek többnyire megkerülték a védelmi rendszert.

Ezek a megyék biztosították az uralkodó hatalmát, akaratának végrehajtását, a 13. század közepéig gyakorlatilag változatlan formában álltak fenn. Működésük biztosítéka és alapja az volt, hogy Magyarországon a földbirtokok nagyobbik része a király tulajdonában volt. I. István korában a vármegyék száma 45-re tehető, melyek száma a XII-XIII. században 70 körülire emelkedett. A királyi vármegye pontosan körülhatárolt területű egység volt, amelynek joghatósága a nem királyi tulajdonú, de a területén fekvő birtokokra is kiterjedt. A királyi vármegye élén a megyésispán (comes) állt. Ő szedte be a király érdekében és nevében az adókat, melynek az egyharmadát megtarthatta magának, és ő szervezte meg a hadsereget, amiben a hadnagy segítette. Segítségére volt még az ispáni központ (vár) katonai parancsnoka, a várnagy és a bíráskodásban a bíróé. Ismert, hogy a király a várispán jövedelmeinek egyharmadát az évenkénti rendszeres vendéglátása fedezésére is felhasználta, melynek terheiről koraközépkori okleveleink is említést tesznek. A várnépek feladata az ispáni központ szükségleteinek ellátása volt, az erődítési munkálatoktól az élelem beszállításától a különböző szolgáltatásokig. A megyei hadat az ispán vagy a hadnagy vezette, amely a várjobbágyokból állt, századokra és tizedekre osztva. Az ispán és a várjobbágyok között elhelyezkedő réteg volt a szervienseké vagy királyi szolgáké, akik különböző egyedi feladatokat is elláttak. Szerepük a nemesi vármegyék létrehozásakor vált meghatározóvá. A várispánságok elsősorban katonai feladatokat láttak el, a várjobbágyok alá rendelt várnép katonai szolgálattal vagy terményjáradékkal tartozott. Ez a csoport jogilag szabadnak számított, mégis örökös szolgálattal a várhoz kötötték őket. A várispánságok jelentéktelenné váltak, melyhez nagyban hozzájárult az is, hogy az uralkodók (III. Béla, II. András) hatalmas várbirtokokat adományoztak el, így az itt szolgálók egy kisebb része felemelkedett, nemessé vált, nagyobb része viszont földesúri függésbe került.

Románia, Csehszlovákia és a Szerb-Horvát-Szlovén királyság összefogásával 1921-ben alakult, Franciaország által mintegy másfél évtizeden keresztül támogatott, elsődlegesen magyarellenes politikai és katonai szövetség. A szerveződés célja a trianoni békediktátum és a neuillyi békeszerződés során létrehozott "status quo" fenntartása, az elcsatolt területek megtartása az esetleges magyar, illetve bolgár revizionista törekvések ellenében. Létrejötte konzerválta, illetve fokozta az ellentétet a győztes és vesztes Köztes-európai államok között. Az 1930-as évek hatalmi erőviszonyainak megváltozása erodálta a szerveződést, amely 1938-ban felbomlott.

Azon gyorsan fejlődő Délkelet-Ázsiai gazdaságokat soroljuk a kistigrisekhez, melyek a 2. világháborút követő japán gazdasági fejlődés nyomában járva a térség új gazdasági fejlődési hullámát jelentették (ezért nevezzük őket újhullámos gazdaságoknak is). Ide soroljuk Dél-Koreát, Szingapúrt, Tajvant és Hongkongot. Fejlődésükben fontos szerepet játszott a japán tőkebefektetés, bizonyos iparágak (környezetszennyező és nagy munkaerő-igényű iparágak) betelepülése Japánból, a Kínával folytatott intenzív kereskedelem, a lakosság szorgalma és fegyelme, a magas hozzáadott-értékű ipar fejlesztése (elektronika). A kistigriseket követi a térségbeli országok újabb hulláma (Malajzia, Fülöp-szk., Vietnám, Thaiföld), ahol már a fenti országok tőkeexportőrként jelennek meg.

Hogyan befolyásolja a politikai erőviszonyokat ez az összetett és vitatott változás, a GDP mekkora hányadát igényelje a megelőzés, mibe kerül és ki finanszírozza a válságkezelés invesztícióit, és vajon az a jóléti társadalom, amely évtizedekig megélhette a növekedést és a gazdagodást, hogyan tudja majd kezelni ezt? A kampány, amely a világ energiában szegény, de technológiában fejlett társadalmainak, gazdag államainak kedvező módon politikai kérdéssé és a vallási meggyőződés szintjévé emelte a „globális felmelegedést” , a geográfia számára a meghasonulás dilemmáját veti fel. A klíma az egész világon változik, minthogy mindig is ez volt a jellemzője. A földtörténet során a jelenlegihez képest sokkal szélsőségesebb körülmények is kialakultak, mindenféle emberi közreműködés nélkül. Az, hogy a jelenlegi változásokban az ember része mekkora, több mint kérdéses. Mindenesetre a harmadik világ országaiban főként, mint vízkérdés, vagy a környezeti degradáció kérdéseként jelenik meg. A klíma-menekültek megjelenésével a centrumtérségek államainak belső társadalmi kohéziója megbomolhat, az instabilitásuk tovább nő, így a klímaváltozás és hatásai tanulmányozása a politikai földrajz számára megkerülhetetlen.

1992-ben, amikor Horvátország kivált Jugoszláviából megyerendszert vezetett be teljes területén, még azokon a területeken is, melyeken nem gyakorolta fennhatóságát (azok a Republika Srpska Krajina területét képezték). Ez az 1992-es megyerendszer a kisebbségekre vonatkozó nemzetközi egyezményekkel harmóniában a szerb többségű területeken autonóm, közigazgatásilag is külön irányítású körzeteket hozott létre. Kettő ilyen körzet volt: a knini és a glinai. Ez a közigazgatási autonómia sohasem lépett érvénybe, ugyanis 1995 szeptemberében a háborús cselekedetek során integrálva e területeket, törvényileg is megszűntették e jogállást, ugyanis a szerbek nagy része elmenekült a területről. A megyerendszer részeivé váltak ezek a körzetek is.

A gyarmatosításra, gyarmatok szerzésére és azok fenntartására irányuló törekvés, politika. Általában a 15-20. század közti időszakot tekintjük a világtörténelemben a kolonializmus korszakának, amikor az elsősorban európai gyarmatosító hatalmak a világ jelentős részét tartották gyarmati függésben.

Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája. 1947-ben hozták létre a kommunista pártok szovjetek általi irányításának hatékonyságnövelése érdekében Franciaország, Olaszország, Magyarország, Bulgária, Lengyelország, Románia, Csehszlovákia, Jugoszlávia és a Szovjetunió kommunista pártjainak részvételével. Lengyelországi alapító ülésén hangzott el a Zsdanov-doktrína. A moszkvai központú szervezet 1948-ban kizárta Jugoszláviát a tagjai közül. 1956-ban feloszlatták.

Macedón szabadságharcosok, gerillák az oszmán, illetve később a szerb, görög, vagy akár bolgár fennhatóság ellen. Elnevezésük a Balgarsko Makedonsko-Odrinski Revolucionni Komiteti tagjaiból ered, ugyanis e bizottság (macedónul komitet) tagjait jelentette. Komiti csapatok később megjelentek a balkáni háborúkban, az I. és II. világháborúkban is, de még az ifjútörökök isztambuli hatalomra jutását is segítették bizonyos egységeik.

Elvét David Ricardo tárta fel a XIX. század közepén. A nemzetközi kereskedelemben valamely országnak különböző termékek előállításában a relatív munkatermelékenységek, illetve relatív ráfordításköltségek, vagyis a másik országéhoz és a másik termékéhez viszonyított relatív költségek, vagy az ún. „alternatív költségek” színvonala tekintetében fennálló viszonylagos előnye. David Ricardo szerint minden ország akkor juthat kölcsönösen előnyökhöz a nemzetközi kereskedelemben, ha a termékek relatíve eltérő tényezőigényességét (munkaintenzív vagy tőkeintenzív jellegét) és az ország más országokéhoz viszonyított tényezőellátottságát (relatíve tőkegazdag vagy munkaerőben gazdag állapotát) figyelembe véve a viszonylag bőven rendelkezésre álló termelési tényező intenzívebb felhasználását igénylő termék termelésére szakosodik. A fenti elméletet meglehetősen sokan bírálták többek között Karl Marx is, aki rámutatott a versenyképességi elmélet hiányosságaira, többek között meglehetősen sok megszorító feltétellel élt (tökéletes piacok, vámkorlátozások nem léteznek, a nemzetközi kereskedelem költségeit nem veszik figyelembe stb.) és egyáltalán nem vette figyelembe a monopóliumok létét. A legismertebb kritika talán Leontieff nevéhez fűződik, aki az 1950-es években az Amerikai Egyesült Államok külkereskedelmi adatait vizsgálva empirikusan tesztelte, hogy az ország szakosodása a Ricardo-tételben megfogalmazott elvek szerint történik-e. Arra a meglepő eredményre jutott, hogy e viszonylag tőkegazdagnak minősíthető gazdaság inkább munkaintenzív, mint tőkeintenzív termékeket exportált, míg importjára a tőkeintenzív termékek dominanciája volt jellemző. Ez a jelenség Leontieff paradoxonként vonult be a közgazdasági elmélettörténetbe.

A piaci szereplők között a versenytársakkal szemben értelmezhető. A versenytársakkal szembeni előnyt lényegében azok a tényezők (pl. természeti és emberi erőforrások stb.) határozzák meg, amelyeket tartósan fenn lehet tartani, és amelyeket a versenytársak nem tudnak ellensúlyozni vagy helyettesíteni. Ezek lehetnek az úgynevezett versenytényezők, amelyek meghatározzák a versenytársak közötti vetélkedést. A kompetitív előnyök köre minden gazdasági ágazatban más és más, de a termelési tényezők puszta megléte nem elegendő a versenyképességhez. A kompetitív előny leginkább abból származik, hogy az adott termelési tényezőket hatékonyan és megfelelő helyen használják fel. Természetesen ezek biztosítják az alkupozíciókat, amelyekkel a versenytársaknál kedvezőbb ajánlatokat tudok tenni vagy elfogadni. A kompetitív előnyök köre idővel változik, illetve megszűnik, ha a helyettesítés folyamatosan fennálló fenyegetettsége realizálódik. Az eladók és vevők alkupozíciójának változása vagy a szállítási előny megváltozása (pl. rövidebb, gyorsabb és olcsóbb útvonal) drasztikusan átalakítja a kompetitív előnyök csoportját. A versenyképesség által meghatározott kompetitív előny több szinten is értelmezhető fogalom. Beszélhetünk vállalati, iparági, helyi, regionális, nemzeti vagy globális versenyképesség által meghatározott kompetitív előnyökről (pl. keresleti viszonyok, kapcsolódó és beszállító iparágak, vállalati struktúra és verseny stb.). Egy nemzetközileg sikeres vállalat mögött mindig versenyképes partnerek állnak. A kompetitív előny kialakulásában vagy megszűnésében véletlen (előre nem tervezhető és látható) tényezők (pl. tőzsdei árfolyamváltozás, háborúk, a külső politikai környezet hirtelen megváltozása, új találmányok megjelenése stb.) is szerepet játszhatnak. A fogalmat részletesen Porter amerikai közgazdász, a „Competitive Advantage of Nations” című könyvében ismerteti. Könyvében arra tesz kísérletet, hogy megmagyarázza egyes országok versenyképességét, pontosabban néhány iparágban/iparági klaszterben meglévő versenyképességét. Véleménye szerint a világgazdaság változó versenykörnyezetében ma már nem beszélhetünk komparatív előnyökről, hanem kompetitív (verseny) előnyökről van szó.

Frisnyák Sándor professzor szerint (1990) az árterek és az ármentes életkamrák komplementer-jellegű (egymást kiegészítő) tevékenységet folytattak, az Alföld egészére kiterjedő rendszert alkottak és gazdasági egységet képeztek. Az ármentes életkamrák lakói számára az ártér anyagi javai csak kiegészítő szerepet játszottak, azaz az ártér hal és vadgazdagsága másodrendű lehetett a domináns gabonatermesztés mellett. Az eltérő jellegű eszközökkel, az eltérő erőforrások felhasználásával megvalósuló együttműködést „komplementer" szövetségnek is nevezhetjük, mert legalább az egyik félnek kiegészítő eszközökre és erőforrásokra van szüksége a meghatározó tevékenysége eredményes folytatásához. Egy komplementer szövetség létrejöttéhez általában az szükséges a gazdaság feltételei között, hogy az együttműködés tárgyát képező produktumok ne támasszanak közvetlen konkurenciát, azaz kiegészítik egymást. Ilyen lehet például Tokaj-Hegyalja és a Bodrogköz települései között évszázadokon keresztül fennálló kereskedelmi kapcsolatrendszer, amely a két régió eltérő természeti adottságain és munkamegosztási struktúráján alapult. A komplementer jellegen nyugvó kapcsolatok gyakran kapcsoltak össze eltérő nagyságú és eltérő piaci pozícióval rendelkező mikro és makrorégiókat. A komplementer jellegű együttműködés többnyire a két fél olyan kooperációján alapult, ahol az interdependencia érvényesült. Megosztott munkavégzés esetén a komplementer hatás olyan munkamegosztási módot hoz létre, amely lehetővé teszi a specializáció előnyeinek kihasználását. A komplementer hatás ma is érvényesül, mind lokális, mind globális relációban. A világgazdaság centrum országai és periférikus országai egymás számára komplementer gazdaságok, de nem az interdependencia érvényesül, hanem a terms of trade-nek köszönhetően a dominancia.

Horvátország legdélebbi és legkeletebbi csücske a montenegrói-horvát határ és Dubrovnik városának keleti közigazgatási határai között (pontosan Cavtat, egykori Epidaurum városától keletre). Mezőgazdaságilag fontos terület, mely Dubrovnik ellátásában játszott fontos szerepet. Eredetileg nem volt a Dubrovniki Köztársaság része, hanem azt a város 1419-ben (keleti része) és 1926-ban (nyugati része) vásárolta meg a Hranić Sandalj és Radosav Pavlović bosnyák nemesektől. Az 1991-ben kezdődött horvát-szerb konfliktus egyik forró pontja volt, melyet megszálltak és kifosztottak a montenegrói katonai és félkatonai alakulatok.

Egyidőben két állam (vagy más politikai entitás) szuverenitása alá tartozó terület. A felek közösen gyakorolják a jogaikat anélkül, hogy felosztanák egymás között a területet. Ilyen ma pl.: a Brckoi-körzet.

A Kondratyev-ciklus Nyikolaj Kondratyev szovjet-orosz közgazdász, a Hosszútávú ciklusok a gazdaságban című tanulmányában publikált elmélete, melyben a „szokásos” 10–15 éves gazdasági ciklusokon túl, hosszabb, 40–80 éves ciklus(ok) létezését állítja. Az egyes ciklusok alapját az új találmányok bevezetése, elterjedése és kifutása adja. Ezek alapján a gőzgép kora jelentette az első, a vasútépítések időszaka a második, az elektromosság és nehézipar korszaka a harmadik, az olaj és autógyártás évtizedei a negyedik, az informatikával és lézertechnikával jellemezhető, jelenlegi éra az ötödik ciklust. Az ötödik Kondratyev-ciklus leszálló ága a 2008-as gazdasági világválsággal vette kezdetét.

Független államok vagy közösségek meghatározott politikai vagy katonai célok, közös ügyek intézésére kötött időszakos együttműködése (pl. Amerikai Konföderációs Államok 1861 és 1865 között).

Az Újvilág felfedezése és a reconquista lezárulása azonos időszakban történt. Az utóbbi következtében az ibériai társadalmaknak jelentős részét képezte az évszázados harc során kialakult széles, csak a harccal foglalkozó nemesi réteg, akik az arabok kiűzése után ellenség nélkül maradtak. Tevékenységüket az amerikai kontinensre áttéve jól képzett, tapasztalt, ellenállhatatlan hódító hadsereget alkottak, mely az amerikai indián civilizációk bukását jelentette. Híresebb konkvisztádorok Cortez az azték, és Pizarro az inka birodalom megdöntője.

A Közel-Keleten, elsősorban Egyiptomban és Etiópiában élő miafizita keresztények. Úgy tartják róluk, hogy nyelvük az ősi egyiptomi fennmaradt változata. Egyházuka Márk evangélista alapította. Számuk világszerte kb. 15 millió lehet. Az egyház központja Alexandráiában található, ahol a kopt pápa székel. A talán legismertebb kopt Butrosz Gáli ENSZ főtitkár volt.

Az iszlám vallás szentírása, 114 eltérő hosszúságú fejezetből (szúra) áll. Allah szava, melyet Gábriel arkangyal közvetítésével küldött Mohamednek. A Korán a muszlimok számára a legfőbb szentség, az iszlám hitelvek, valamint az iszlám doktrína, jogrendszer és gondolkodás legfontosabb forrása.

Az iszlám azon irányzata, melynek hívői elutasítják a szunnát (a koraniták szerint a hadíszok csupán Mohamedről szóló mesék) és kizárólag a Koránt tekintik a vallás forrásának. Önálló irányzata az Arizona államban Rashid Khalifa által létrehozott Submitters csoport.

Horvátország egyik etnográfiai-történeti régiója, a pannon területek és a dinári területek átmeneti zónájában. Határait elsősorban folyók alkotják (délen a Korana, északon a Kulpa, nyugaton a Mrežnica, keleten a Glina folyó), illetve a bosnyák-horvát szárazföldi határszakasz. Elnevezése a határőrvidéki rendszerben betöltött szerepéhez kötődik, ahol ez a vidék képezte a legnyugatibb oszmán határőrvidéki szerepet betöltő bosnyák kiszögelés (bosanska krajina) köré vont katonai határt, kordont. A határőrvidék részeként 1995 előtt jelentős volt a szerb etnikum aránya a területen, bár kisebbségben volt a horvátokkal szemben.

A II. világháborút követően 1948-ban mind az északi részt megszállva tartó szovjetek, mind a déli területek felett kontrollt gyakorló amerikai csapatok elhagyták Koreát. Az észak-koreai kommunisták 1950-ben háborút kezdeményeztek, és rövid idő alatt elfoglalták a demokratikus berendezkedésű Dél-Korea csaknem teljes területét. Az ENSZ Biztonsági Tanácsának döntése után, főként amerikai egységekből álló ENSZ csapatok érkeztek a déliek megsegítésére. Az ENSZ erők ugyan egy időre megfordították a háború menetét, de az északiak támogatására siető kínai "önkéntesek" visszaszorították csapataikat. A frontvonalak 1951-ben nagyjából az eredeti határvonallal megegyező 38. szélességi foknál merevedtek meg. Ugyan már ebben az évben megkezdődtek a fegyverszüneti tárgyalások, annak aláírására csak 1953 júliusában került sor Panmindzsonban.

A szerb kormány és a jugoszláv bizottság által 1917. július 20-án aláírt dokumentum, melyben lefektetik az alapjait az első világháború után megalakítandó déli szláv népeket egybefoglaló államalakulatnak. A deklaráció egy demokratikus alapokon nyugvó egységes, unitarista monarchiát vetített elő, melyben a szerb, horvát és szlovén népek egy egységes nemzet részei egyforma jogokkal, (nemzeti) elnevezésük, szimbólumaik, írásmódjuk és vallásaik szintén egyenrangúak. Jugoszlávia többi nemzetéről a deklaráció nem szólt. Ezen aktus megítélése már aláírásának idejében is eltérő volt a felsorolt déli szláv nemzetek körében, és idővel a jugoszláv belpolitikai válság komolyra fordulásával ezek az ellentétek felerősödtek.

Általában két pont közötti átjárás lehetőségét fogalmazzák meg a korridor kifejezéssel. A problémának van egy közlekedési (kommunikációs), és egy szuverenitási aspektusa. A tágan értelmezett kommunikáció megvalósulásának technikai, valamint nemzetközi jogi keretei és korlátai is vannak. Az egy állam szuverenitása alá tartozó területeken ezek a keretek és korlátok jóval „puhábbak”. A fejlesztés lehetőségei tágabbak, a szabályozás egyszerűbb, a technikai, finanszírozási akadályok könnyebben leküzdhetők, a nemzetközi viszonyoktól való függés kisebb. Így különbséget kell tennünk a kettő, vagy több ország területét átszelő és az egy valamely államot a nemzetközi vízi utakkal összekötő komplex közlekedési folyosók között. A korridorokat mint a hajózható világtengerekre, nemzetközi belvízi utakra való kijutás eszközeit, a nemzetközi viszonyok által szűkre szabott állami mozgástér kitágítását szolgáló földrajzi jelenségeket határozhatjuk meg. Kialakításuk hátterében rendszerint az állam földrajzi kereteinek optimalizálási szándéka áll. A korridorok általában kevéssé tartós elemei a politikai földrajzi rendszernek, bár a kialakításukra való törekvés igen tartós lehet. példák: danzigi-korridor, Petsamo-korridor, neumi korridor, Letizia-korridor, akabai-korridor stb.

Város és opstina Koszovó északi részén. Mindkettőt kettészeli az Ibar folyó, melytől északra szerb, délre albán többségű a lakosság. A folyón átívelő hidat nemzetközi békefenntartók őrzik, de így is számos etnikai alapú konfliktus helyszíne volt a térség. Az Ibartól északra fekvő területek igyekeznek magukat a koszovói szuverenitás alól kivonni, jelenleg itt informálisan a Szerb állam intézményei, struktúrái működnek. A város szimbolikusan is a koszovói szerb különállás helye.

1994-ben először Dobrica Ćosić által publikált, Koszovót szerb és albán területekre felosztó terve. E kezdetit 1998-ban Dušan Bataković kantonizációs terve követte, mely ezután egy ideig a đinđić-i szerb politika egyik lehetséges verzióját jelentette. Az eredeti Bataković-terv szerint Koszovóban öt szerb kantont hoznának létre. Az Ibarit, amelyet a szerb többségű északi općinák területe alkotna. Kosovo Poljeit (vagy Gračanicait), Kosovo Polje és Lipljan općináival, amelyek Priština hátországát biztosítják. A Novobrdoi Novo Brdo és Kamenica općinákkal egészen Gnjilaneig. A Šarit, amely Štrpcét, Prizren részeit, Sirinić i Sredač egyházközség területeit és a Šar Planina (Dragaši općina) bizonyos részeit jelentené, és végül a Metohijait Peć Klina és Istok között.

Egykori szerb autonóm tartomány, mely 2008. február 17-én egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét Szerbiától. Napjainkra a legfiatalabb európai álam szinte homogén albán területté változott, ahol a lakosság 92%-a albán és mindössze 5,5%-a szerb, (a többiek romák, törökök, egyebek). Koszovó kérdése a jelen pillanatban sem dőlt el véglegesen, az új ország függetlenségét egyre több állam ismeri el, ugyanakkor többen kijelentették, hogy elzárkóznak az elismeréstől, valamint az északi területek feletti albán/KFOR ellenőrzés esetleges. Területe 10887 km², lakossága 2 millió fő körüli, fővárosa Pristina. Az egy főre jutó GDP nem éri el a 2000 USD-t, amivel Európa legszegényebb államai közé tartozik. A tartomány albán lakossága 1981-től folyamatosan küzdött a tagköztársasági státusz, majd később a függetlenség megszerzéséért, ezzel komoly szerepet játszott Jugoszlávia válságában és felbomlási folyamatában. A megmozdulásokra a szerb hatóságok elnyomással válaszoltak, melynek következtében már a 80-as években erőszakos megmozdulásokra került sor. A feszültség gyökerei az albán lakosság folyamatos térnyerésében és a számukra megtagadott tagköztársasági státuszban keresendők. Koszovó volt Jugoszlávia egyetlen olyan nagyobb közigazgatási egysége (a másik a Vajdaság, de itt már a szerbek többségben voltak a második világháborút követő időszakban, az arányuk azóta is folyamatosan nő) ahol a lakosság döntően nem délszláv volt, így lojalitásuk az államhoz eleve alacsonyabb volt. Az etnikai átalakulás hosszan tartó folyamat Koszovón. Kezdetben (az 1980-as évekig) ennek fő összetevője pusztán az albánok gyorsabb természetes szaporodása volt. A koszovói feszültségek egyre súlyosabbá válásával és az albánok arányának növekedésének következtében ennél jelentősebb tényezővé vált a szerbség térségből történő emigrációja. Az 1990-es évek közepéig Szerbiának sem ereje nem volt, sem érdeke nem fűződött a koszovói beavatkozáshoz (a szlovén, horvát szecesszió és a boszniai harcok kötötték le energiáit). Eltűrte, hogy az albánok kiépítsék saját árnyékállamuk struktúráit, intézményeit és egészen az erőszakmentes koszovói törekvések lezárultáig viszonylagos békében mehettek végbe e folyamatok. Változást az UCK egyre radikálisabb fellépése hozott, mely jelentős mértékben a nyugati hatalmakból és az ő nyugat-balkáni politikájukból való kiábrándulásból táplálkozott. A konfliktus előtt és alatt számos terv született az autonómia helyreállítására, kantonizálásra, megosztásra, de az albánság számára egyik sem volt elfogadható. A katonai konfliktus lezárultával egy de facto megosztott tartomány jött létre, melynek északi területein (Zvečan, Zubin Potok, Leposavić és Kosovska Mitrovica északi része) koncentrálódik gyakorlatilag homogén etnikai tömbben Koszovó szerb lakosságának többsége, jelentős azonban a szórványban élő szerbség is, akik biztonsága sokszor csak a KFOR jelenlétének köszönhető. Az országrész nem ismeri el az állam függetlenségét, nem engedi érvényesülni az állam törvényeit, működni az állam intézményeit. A fizetéseket, nyugdíjat, energiát Szerbia biztosítja, melyet sem a koszovói vezetés, sem az EU térségbeli erői nem tudnak, vagy nem akarnak megváltoztatni. 2010-ben a szerbiaival egyidőben tartották a Mitrovicai körzetben is a helyhatósági választásokat, ami nem meglepő módón zavargásokhoz vezetett a megosztott városban.

A Kotori-öböl az Adria történetileg legfontosabb, stratégiailag legértékesebb kikötőjének ad helyet. Stratégiai szerepén kívül kultúrtörténeti jelentősége is kiemelkedő. Települései megjelenésében az itáliai hatás a jellemző, 1420 és 1797 között az „Albania venata”, azaz a velencei ellenőrzés alatt álló terület része volt.

A keleti blokk országainak gazdasági tömörülését 1949-ben alapította Bulgária, Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia és a Szovjetunió Moszkvában. Albánia még ugyan ebben az évben, az NDK 1950-ben, Mongólia 1962-ben, Kuba 1972-ben, a Vietnámi Szocialista Köztársaság pedig 1978-ban vált taggá. A tagállamok céljai közé tartozott az erőforrások összehangolása, a tervszerű fejlesztés, a gazdasági és műszaki haladás elősegítése, a jólét és a termelékenység növelése, illetve az iparilag elmaradottabb országok iparosítási szintjének emelése. Kezdetben a szervezet az árucsere forgalmának növelésére, majd a tervkoordinációra, illetve az integráció elmélyítésére helyezte a hangsúlyt. Bár kétségtelenül voltak részsikerei, az elmaradott technikával rendelkező és sérülékeny gazdasági alapú szervezet végül alulmaradt a világpiaci versenyben. Ennek következtében a már csak névleg működő, funkcióját vesztett tömörülés 1991-ben felbomlott.

Öt, a társadalmi integrációban előrehaladott délkeleti indán törzs (az öt civilizált törzs, cherokee, chickasaw, choctaw, muscogee, seminole) erőszakos kitelepítése az Egyesült Államokban, melyet többen egyszerűen népirtásnak (genocídium) minősítenek. A Deep South területéről az Andrew Jackson elnök idején megindult kitelepítésekben több ezren vesztették életüket, midőn korábbi lakhelyükről a mai Oklahoma állam területén kialakított Indián területekre meneteltették őket (1831-38).

A 20. század egyik, ha nem a, legfontosabb fosszilis energiahordozója. A motorizáció megjelenésével és terjedésével, a globalizáció kiteljesedésével megkerülhetetlen alapjává vált a modern és a posztmodern világgazdaságnak és többek között a modern hadviselésnek is. További geopolitikai jelentőségét az adja, hogy a világban a kőolajkészletek egyenlőtlenül oszlanak el, viszonylag kevés állam rendelkezik a kőolajkészlet jelentős részével. Ráadásul egy-két kivételtől eltekintve a fő termelők és a fő felhasználók nem azonosak. Az olaj számos regionális és helyi jellegű nemzetközi konfliktus kialakulásában játszott már szerepet (Irak-Iráni háború, Kuvait lerohanása, 1. és 2. Iraki háború, egyes területek hovatartozása körüli viták, pl.: Spratley-szk.).

a regionális földrajz tudományi lényegét, tárgyát a különböző térbeli egységek (táj, körzet, város, régió, ország stb.) minél teljesebb vizsgálatában látjuk, melynek egyik alapfogalma a körzet, melynek a belső összefüggéseit és a külső kapcsolódásait vizsgáljuk. A marxista gazdaságföldrajz a körzet vagy rajon fogalmát a gazdasági kapcsolatrendszer alapján felosztott területekre használta, ahol az objektív határokat a gazdasági kapcsolatok alapján húzták meg, ahol a régiót csak „feltárni” kell. A bonyolult ágazati kapcsolatok alapján tehát körzetek kijelölésére került sor, ahol fontos volt például a specializáció, a különböző gazdasági kapcsolatok (pl. vasipari körzetek). Napjainkban a körzetre jellemző társadalmi sajátosságok vizsgálata is legalább ilyen fontosságúvá vált, s három alaptípusát különböztethetjük meg:

Formális körzet: Alapját egy vagy több jellemvonásuk relatív homogenitása illetőleg a környező terektől való eltérése adja (pl. éghajlati,- talaj,- növényföldrajzi,- ipari,- etnikai körzet stb.).

Funkcionális körzet: Heterogén részekből álló, belső kapcsolatokon és kölcsönhatásokon alapuló térszerkezeti egység (pl. város és vonzáskörzete).

Gazdasági körzet: Az országokon belüli munkamegosztás sajátosságainak megfelelő méretű és hierarchiájú térszerkezeti egységek. Tipikus alap térelemekből (telephelyek, települések) épülnek fel, melyek területi-termelési komplexumokból (természeti és történelmi folyamatoknak megfelelően szerveződnek) állnak össze. Határaik nem különülnek el élesen, időben is változók. Viszonylagos gazdasági önállóság, sokoldalúság és specializáció jellemzi őket.

Az 1981 decemberében létrehozott szervezet a pénzügyi nehézségek miatt ténylegesen az 1990-es évek közepétől működik. Céljai a béke, biztonság, stabilitás fenntartása mellett az életszínvonal emelése és a gazdasági stabilitás megteremtése (gazdasági és pénzügyi integráció), illetve kulturális integráció. Az közösség tagja Burundi, Csád, Kamerun, a Közép-Afrikai Köztársaság, a Kongói Demokratikus Köztársaság, a Kongói Köztársaság, Egyenlítői-Guinea, Gabon, Ruanda, Sao Tomé és Principe, valamint 1999 óta Angola.

Az integráció tagjai vámunióban állnak egymással és emellett a termelési tényezők (szolgáltatások, tőke, munkaerő) is szabadon áramlanak az országok között.

A központi helyek elmélete alapvetően a településhálózat rendszerét, a települések közötti hierarchikus viszonyt, a települések funkcionális tartalmát, stb. vizsgálja. Az elmélet képviselői úgy vélik, a központi szerepű települések körül kialakult ún. komplex vonzáskörzetek adják a társadalmi-gazdasági tér alapvető kategóriáit egy olyan rendszerben, melyet a települések hierarchiaszintje határoz meg. A központi helyek elmélete legjelentősebb teoretikusai német gazdaságföldrajzosok, elsősorban Walter Christaller volt. Christaller az elméletét az 193O-as évek elején, dél-németországi empirikus papasztalatok alapján írta le. A kereskedelmi szolgáltatásokat hét kategóriába sorolta, melyek közül az alacsonyabb kategóriákba tartozók a térben sűrűbb, míg a magasabb kategóriákba tartozók ritkábban, kevesebb településen találhatók meg. A magasabb kategóriájú szolgáltatásokkal jellemezhető központi helyek tartalmaznak alacsonyabb rendű funkciókat is. Így bizonyos hierarchia alakul ki a települések között, melyek hinterlandjuk (komplex vonzáskörzetükkel) együtt a tér alapvető kategóriáját képezik. A központi helyek mérete és területisége, valamint az ő háttérterületük (balra), és az összekötő utak (jobbra), Christaller modelljének három variációja szerint: a piaci elv, mely minimalizálja a központok számát; a közlekedési elv, amely minimalizálja az utak hosszát; és a közigazgatási elv, melyben a háttérterületek hierarchikusan helyezkednek el.

Kim Ir Szen 1994-es halálát követően – az iránta való tisztelet jeléül – a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságban (Észak-Korea) az elnöki pozíciót eltörölték, Kim Ir Szen a köztársaság örökös elnöke. 1998-tól a Nemzetvédelmi Bizottság elnöki pozíciója számít a a legmagasabb állami hivatalnak.

A Horvátország területén megalakult Republika Srpska Krajina (1991 és 1995 között állt fenn) tervezett tengeri kijárata Zadartól keletre a Ravni kotari területén Sukošan település közelében. A terv nem valósult meg, és a fokozatosan megerősödő horvát haderő a maslenicai hadműveletében gyakorlatban hiúsította meg ezt a területi törekvést. A korridornak volt etnikai alapja, ugyanis a Ravni Kotari ezen területe valóban jelentős szerb etnikai szállásterületi nyúlvány volt, azonban a tengerpart közvetlen közelében már horvát települések voltak találhatóak. A meghiúsítás azonban nem etnikai, hanem elsősorban stratégiai jellegű volt, ugyanis e tengeri kijárattal a teljes horvát ellenőrzés alatt álló Dalmácia és Hercegovina szárazföldi szempontból elzárt enklávévá változott volna.

Horvát népcsoport, mely a mai Romániához tartozó bánsági területeken él. A XX. század eleji magyar tudomány gyakran bolgárnak, vagy szerbnek írta le e népcsoportot, azonban eredet szerint a mai Horvátország bizonyos területeiről (egyes források szerint Közép-Boszniából) származó katolikus vallású népcsoport. A mai napig megőrizték identitásukat, amiben sokat tett a horvát állam, mely önállóságát követően (1991 után) minden krasovánnak automatikusan megadta a horvát állampolgárságot (román-magyar kettős állampolgárok lettek), így azok horvát útlevélhez jutva, külföldi vendégmunkát vállalva javították egzisztenciális helyzetüket. Krasovánoknak csak a Resicabánya környékén élő horvátokat nevezik, a Bánságban élő többi horvát csoportra (kecsai, cseneji és rékasi csoportok, melyek eredete későbbi és jobban tisztázott) ez az elnevezés csak ritkábban, tévesen használtatik.

Oroszország már az 1840-es években úgy döntött, hogy felszámolja az Oszmán Birodalom, Európa "beteg embere" önállóságát, megszerzi a tengerszorosokat és a balkáni államok feletti hatalmat. Mivel Anglia elutasította a török területek felosztására vonatkozó javaslatokat, Oroszország egyedül fogott hozzá céljai megvalósításához. Az 1853-as török hadüzenetet után a Kaukázus térségében bekövetkező gyors orosz sikerek ellensúlyozására, a Krím-félszigeten 1854 őszén az orosz hatalmi törekvésektől tartó angol és francia expedíciós erők vonultak fel, amelyek később szárd-piemonti csapatokkal egészültek ki. A technikailag és infrastrukturálisan is elmaradott Oroszország helyzete kritikussá vált, miután 1855-ben a félsziget és a Fekete-tenger angol-francia-piemonti kézre került. Időközben Svédország is belépett a háborúba, Ausztria pedig támadást helyezett kilátásba. Ebben a helyzetben az Orosz Birodalomnak nem maradt más választása, fejet hajtott a nemzetközi koalíció előtt. Az 1856-ban aláírt békeszerződés legsúlyosabb feltétele a Fekete-tenger semlegessé nyílvánítása, az itteni orosz erődök lerombolása, illetve tengeri flotta tartásának tilalma lett. A Szent Szövetség kora lejárt, Ororszország pedig reformokra kényszerült.

A kritikai geopolitika fogalma az 1990-es évek közepén terjedt el, néhány, elsősorban angolszász szakíró aktivitása nyomán (John Agnew, Simon Dalby, Gearóid O Tuathail, Klaus Dodds stb). Törekvésük a 'hagyományos' geopolitikai gondolkodás meghaladása a 'geopolitikai diskurzus' elemzésével. Fő médiumok, melyekben a kapcsolatos írások megjelennek: Political Geography, Antipode, Geopolitics.

1903. augusztus 3. és 13. között kikiáltott forradalmi köztársaság a macedóniai Kruševoban. A szakirodalomban a Balkán első újkori köztársaságaként is szokták említeni e tíznapos államalakulatot. A kikiáltás utáni napon forradalmi kormányt alakítottak, melyben macedónok, vlahok, albánok és grekománok egyaránt részt vettek. A forradalmi kormány vezetője Nikola Karev volt. A köztársaságnak Bahtijar pasa csapatai vetettek véget, felégetve a várost és környékét.

A közigazgatási területfelosztást tizennégy tartomány (provincia) és egy különleges igazgatási terület képezi (Isla de La Juventud). Ez utóbbit a központi kormányzat közvetlenül irányítja. Fizikai közelséget tekintve legközelebbi szomszédai az USA, a Bahama-szigetek, Haiti, Mexikó és Jamaica. Külső kapcsolatainak intenzitása szélsőséges különbségeket mutat. Az USA-ban, elsősorban Floridában több milliós kubai közösség él. A kubai – illegális – migrációnak ez a fő iránya. A Fidel Castro rendszerét ellenzők ebbe az irányba hagyják el a szigeteket, ez az emigráció a legharcosabb ellenfele napjainkban is. Különleges ellentmondásként, pénzhazautalásaikkal a rendszer fenntartásából is jelentős részt vállalnak. Az Egyesült Államok embargót hirdetett Kubával szemben, ellenségként kezeli. Mexikóval kiegyensúlyozott, jó viszonyt alakítottak ki a kubai vezetők. A karibi térség más országaiban kubai orvosok, mérnökök sokasága dolgozik. Venezuelában, Hugo Chavez rendszerének fenntartásában a Castro-i tanítás és az effektív kubai segítség jelentős szerepet játszik. A különleges szovjet-kubai kapcsolatok részben fennmaradhattak az orosz-kubai kapcsolatokban. A Moszkva-Havanna közvetlen légi összeköttetés és a tömeges orosz jelenlét erre utal. Ezen kívül a távol-keleti, a francia, az olasz, a német és a holland kapcsolatok jelentősek még.

Az európai felfedezők közül Kolombusz járt földjén először. A szigetek gyarmatosítása elsősorban Diego Velasquez nevéhez kötődik. A gyarmatosítók az őslakó indiánokat gyakorlatilag kiirtották. A munkaerő biztosítására Afrikából, főként a mai Nigéria vidékéről fekete rabszolgákat hoztak be, elsőként ide az amerikai földrészen. Leszármazottaik ma is a szigeten élnek, részben elkeveredve a fehérekkel. Főbb csoportjaik a nagyvárosokban, illetve a cukornádtermelő vidékeken élnek. Zenéjük, táncaik és rítusaik a sziget kultúrájának jellegadó részét képezik.

A fehér lakosság zömmel az Ibériai-félszigetről érkezett ide, vagy pl. a Kanári-szigetekről, ahonnan az idekerült telepesek a dohánykultúra kialakításában kiemelkedő szerepet játszottak.

Magyarok fontos szerepet nem töltöttek be a szigetek betelepítésében. Néhány magányos utazón kívül nem járt erre magyar, csak az államszocializmus korában került sor társadalmi méretű kapcsolatfelvételre. Kuba szempontjából ennek a demográfiai hozadéka nagyon sovány, csupán pár fő. A szigetcsoport az amerikai gyarmatosítás folyamatában kulcsszerepet játszott. Innen indultak útnak a Latin-Amerikát meghódító konkvisztádorok. A gyarmatok kincseit ide, Havannába gyűjtötték össze, hogy aztán a híres „ezüst flotta” átszállítsa azokat az Óvilágba. A város épületein, palotáin és templomain a mai szomorú állapotokban is érzékelhető a régmúlt idők jóléte. A sziget, kiemelkedő geopolitikai fontosságát napjainkig megőrizte. Két ismert mellékneve, „az Újvilág kulcsa”, illetve „az Öböl kulcsa” utal jelentőségére. Az 1800-as évek elejétől fogva az észak-amerikai politikusok szívesen tekintettek úgy rá, mint az Egyesült Államok természetes déli határára. Megszerzésére folyamatosan törekedtek. A biztonsági igények mellett a sziget gazdagsága is vonzotta őket. A spanyol fennhatóságnak 1898. december 10-én lett vége. Kuba hosszú felszabadító küzdelmek után vált formailag függetlenné. Valójában az amerikai dominancia évtizedei következtek. Az amerikai gazdaság és politika kénye-kedve szerint rendezte az ország ügyeit. Az amerikai érdekeket kiszolgáló kormányok váltották egymást. A forradalom időszaka 1953 és 1959 között zajlott. A hozzá kapcsolódó események a mai napig meghatározóak az ország politikai tájképében. Városokat, tartományokat neveztek át a forradalmárokra, vagy kapcsolódó eseményekre emlékezve. A 26-os szám a leggyakoribb szimbólumok közé tartozik, utalva a forradalmat elindító Moncada laktanya ostromára, 1953-július 26-ra.

Az ország Kuba szigetéből, a régebben a fenyőkről (Pinos) elnevezett Ifjúság szigetéből (Isla de La Juventud) és a fősziget partjai előtt elterülő mintegy 1600 kis szigetből, szirtből (cayo) áll. Kiterjedéséről ellentmondó adatokat találunk. A kubaiak szerint 110 ezer km², más adatok szerint mintegy 114 ezer km², vagyis nem sokkal nagyobb mint hazánk. Alakját a játékos képzelet krokodilhoz hasonlítja, mely a mexikói Yucatan-félszigettől nyúlik el mintegy 1200 km hosszan, nyugat- keleti irányba. A sziget szélessége 32 és 190 km között változik. A fősziget zömmel alacsony térszínekből áll. Két jelentős hegyvonulatot találhatunk csupán. A középső területeken húzódik a Sierra de Escambrey, és a keleten húzódó Sierra Maestra. E két terület döntő szerepet játszott az 1950-es évek gerilla harcaiban, megfelelő terepet biztosítva. A sziget alakjából adódóan a kelet-nyugati vonalas struktúrák a meghatározóak. Az Autopista Nacional, illetve a Carretera Nacional a közlekedés gerincét alkotják. A Havanna és Santiago de Cuba közötti távolságot az expressz buszok 15 óra, a vonatok 17 óra, hajók 40 óra alatt járják meg. A légi közlekedés, illetve a helyi repterek is fontos szerepet töltenek be a közlekedésben. A közigazgatási területfelosztást tizennégy tartomány (provincia) és egy különleges igazgatási terület képezi (Isla de La Juventud). Ez utóbbit a központi kormányzat közvetlenül irányítja. Fizikai közelséget tekintve legközelebbi szomszédai az USA, a Bahama-szigetek, Haiti, Mexikó és Jamaica. Kapcsolatai intenzitását tekintve szélsőséges különbségeket él meg. Az USA-ban, elsősorban Floridában több milliós kubai közösség él. A kubai – illegális – migrációnak ez a fő iránya. A Fidel Castro rendszerét ellenzők ebbe az irányba hagyják el a szigeteket, ez az emigráció a legharcosabb ellenfele napjainkban is. Különleges ellentmondásként, pénzhazautalásaikkal a rendszer fenntartásában is jelentős részt vállalnak. Az Egyesült Államok embargót hirdetett Kubával szemben, ellenségként kezeli. Mexikóval kiegyensúlyozott, jó viszonyt alakítottak ki a kubai vezetők. A karibi térség más országaiban kubai orvosok, mérnökök sokasága dolgozik. Venezuelában, Hugo Chavez rendszerének fenntartásában a castro-i tanítás és az effektív kubai segítség jelentős szerepet játszik. A különleges szovjet-kubai kapcsolatok részben fennmaradhattak az orosz-kubai kapcsolatokban. A Moszkva-Havanna közvetlen légi összeköttetés és a tömeges orosz jelenlét erre utal. Ezen kívül a távol-keleti, a francia, az olasz, a német és a holland kapcsolatok jelentősek még.

1962. október 14-28. – a hidegháború legfeszültebb időszaka. Mind az új amerikai kormányra (Kennedy), mind az új szovjet vezetésre (Hruscsov) kezdetektől az intenzív fegyverkezés volt jellemző. Első lépésben az amerikaiak telepítettek a Szovjetuniót fenyegető rakétákat Nagy-Britanniába (Nottingham), Olaszországba (Gioia del Colle) és Törökországba (Izmir). Válaszul a szovjetek helyeztek el rövid és közepes hatótávolságú ballisztikus rakétákra szerelt atomfegyvereket az amerikai határ közelében, a baráti Kuba területén. Az amerikai reakció egy Kuba köré vont tengerészeti blokád volt, mindvégig fenntartva egy esetleges invázió lehetőségét. Hruscsov felismerte az amerikaiak helyzetelőnyét, október 26-án már béketeremtő szándékkal kereste az amerikai kormányt. A két fél végül kompromisszumot kötött egymással. A szovjetek leszerelték a rakétákat, az amerikaiak is a törökországi rakétákat és lemondtak egy Kuba elleni invázió lehetőségéről is. Mindkét fél vereségnek könyvelte el az incidenst, a presztízsveszteség Hruscsov 1964-es leváltását eredményezte.

A kulturális forradalom hivatalosan a kínai társadalom megtisztítására, valójában a lehetséges riválisok elszigetelését, a revizionista gondolatok megelőzését szolgáló programja volt Mao elnöknek a kommunista Kínában, az 1960-as évek közepétől 1976-ig terjedő időszakban. A nem valódi kommunisták többségében a Kínai Kommunista Párt tagjai, valamint a gazdaság, az oktatás és a kulturális intézmények hivatalviselői közül kerültek ki. Mao szempontjából a program sikeres, mivel újra saját kezében koncentrálta a politikai hatalmat. Ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy a folyamat eredményeként Kína mély gazdasági–társadalmi válságba került.

A nemzetet egy azonos etnikumhoz tartozó emberek csoportja alkotja, függetlenül attól mely állam keretei között élnek. Az azonos etnikumhoz való tartozásnál fontos elemek a nyelv, a kultúra, az identitástudat. Német területeken alakul ki és elsősorban Közép-, Kelet-, Délkelet-Európában terjed el.

A nemzetállami politikai rendszerekre jellemző homogenizálási törekvésekkel szemben áll az a földrajzi dimenziókban jellemző etnikai, vallási sokszínűség, ami világunkat évezredek óta jellemzi és egyben az alapjául is szolgál a politikai törésvonalaknak, amelyek politikai rendszereinket meghatározzák. A kései nemzetté válási folyamatok, melyek a térségben ma is zajlanak, a kulturális partikularitások problémáját egy izgalmas kérdéssé teszik (bosnyák, macedón, etnikai muzulmán, vlach-aromun stb).

Egy adott nép kulturális fölényét hirdető elmélet, mely e nép területi elterjedésével szoros kapcsolatot teremtve kiemeli nemzetének fölényét a környezetében élő nemzetekkel szemben. Európában a németeknek a magyarok és a szlávok felé végzett kultúraadó, kultúratovábbító missziója a legismertebb, melynek XIX. századi hangsúlyozása előkészítőjévé vált a kultúrlejtő-elmélet alkalmazásának. Vitathatatlan tény és Közép-Európa szláv népeire és a magyarságra egyaránt igaz, hogy sokat tanultak a középkor óta folyamatosan ideérkező, itt megtelepedő németektől: korszerű gazdálkodási ismereteket, bánya- és ipari technikát, akárcsak az életmód és a szellemi kultúra számos polgári elemét. A mi gondolatainkban azonban nem feltétlenül azt jelentik e tények, hogy a bevándorlók mindezen ismeretekkel teljesen fölvértezve, afféle civilizatórikus küldetéssel érkeztek új hazájukba. Arról nem is beszélve, hogy fejlettebb kultúrájuk a helyi sajátosságok figyelembe vételével markánsan módosult, s így eleve nem nevezhető teljes egészében importnak. Elegendő arra a tényre utalni, hogy a Kárpát-medence különböző régióiban élő németek csoportjai (Szepesség, Erdély, Bánság) sem csak abban különböznek, hogy mikor érkeztek a régióba és mely területről. A kultúrlejtő-elmélettel, mely szerint Európa civilizáltsági szintje attól függ amilyen mértékű a németség aránya az adott területen, ha nem is tudunk azonosulni, azonban ugyanakkor hiba lenne megkérdőjelezni a Kárpát-medencében töltött évszázadok teljesítményét. E teljesítmény értékelését azonban mindig is átszőtték a politikai szenvedélyek és az elsőbbség bizonygatása, a nagyobb eredetiség felmutatásának igénye. Aki úgy érzi, hogy az ő nemzeti kultúrája jobb helyet foglal el az eszmék forgalmazásának hierarchiájában, hatásról beszél, és a hatás befogadását utánzásként képzeli el. Ennek a terméke a német kultúrlejtő fogalma, mely szemlélet táplálója végső fokon a német hódításvágy volt. Hasonló Bleyer ún. Bécsikapu-elmélete, mely szerint a Kárpát-medencébe osztrák közvetítéssel érkezett a civilizáció, melyben a Habsburgok és a császárváros szerepe évszázadokon át pozitív. Akik ebben a hierarchiában lejjebb helyezkednek el, azok a befogadás aktív alkotó jellegét emelik ki, hiszen a befogadó fél azt veszi át, amire szüksége van, és a befogadással valami új születik. Mindez a nacionalizmus szülötte és valahol a felvilágosodás gondolatvilágában gyökerezik. A napjainkra túlhaladottá vált gondolatok helyébe a globalizálódó társadalom a nacionalista versengés és helyezkedés szellemétől mentesen érzékelteti a kultúra globális jellegét, anélkül, hogy elvonatkoztatna világunk gazdasági, politikai és kulturális tagoltságának valóságától.

A termelő gazdálkodás megindulása óta egyes tájtípusokat – a társadalmi tevékenység különböző erőforrás-igényei szerint – más és más módon hasznosították. A régészeti és történeti források alapján feltételezhető, hogy az első kultúrtájak, a téli szállások szántóföldjei az árterek és az ármentes térszínek határán (az életkamrák peremén) alakultak ki. A művelt földek kezdetben a legelőhatár egy-egy jobb talajadottságú területére korlátozódhattak és csak később váltak állandó helyhez kötődő kultúrtájakká. A Kárpát-medencében nagyobb kiterjedésű művelt területfoltok az ármentes területeken (életkamrák) csak a XII-XIII. század fordulójára (nyomásos gazdálkodás elterjedése) alakulhattak ki. Lóczy Dénes professzor kutatásai (2000) alapján megállapíthatjuk, hogy az Árpád-kor végén a települések, a szántók, a kertek és a szőlők – mint kultúrtáj-elemek – az Alföld alig 5 %-át foglalták el. Mindez azt is jelenti, hogy a kultúrmezőségek (jó minőségű csernozjom talajokon) kialakulása hosszú történelmi folyamat eredménye, s a termelés nem vált monokultúrássá. Az ártérperem ősi telepítő vonala mellett a kultúrtájfejlődés másik intenzív területsávja a síkság és a hegy- (domb-) vidék határán található, azonban itt sem vált monokultúrássá a termelés. Tény, hogy e területeken a kultúrtáj-elemek a térszín 30-50%-át is elfoglalhatták. Az itt kialakult földművelési centrumokból a kultúrtáj egyrészt a medenceperemi hordalékkúp-síkságon terjedt a belső-alföldi tájak felé, másrészt a teraszos folyó- és patakvölgyekben behatolt a domb- és hegyvidéki területekre.

Egyike az ember és a táj együttesét, kölcsönhatását hangsúlyozó legszélesebben és legsokoldalúbban értelmezett fogalomnak, melyet a történeti földrajz is használ. A kultúrtájat a társadalmi-gazdasági folyamatok által motivált emberi cselekvés alakítja, ahol a különböző kulturális elemek komplex, térbeli rendszert képeznek. A kultúrtájban két térbeli rendszer—a természeti és gazdasági-társadalmi—bonyolult, sokszor egymást feltételező kapcsolata alakult ki az emberi tevékenység révén, amelynek egyensúlyáért az ember a felelős. A természeti táj azon része vagy egésze, amely az emberi tevékenység hatására megváltozott illetve átalakul. A történeti földrajz kutatói és művelői hangsúlyozzák, hogy a kultúrtáj az egyén és környezete múltbéli és jelenlegi kapcsolatának legfontosabb dokumentuma. A kultúrtáj arculata összefügg a kultúrák létrejöttével, a helyi irányultságokkal, gyakorlattal, hiedelmekkel, hagyományokkal. Az ipari forradalom előtti „természetes” kultúrtájban az ember a meglévő természeti erőforrásokat hasznosította úgy, hogy a természeti táj alapvető szerkezetéhez alkalmazkodott és tevékenységének része volt, érdekében állt, hogy az erőforrásokat megőrizze, illetve a megújulását elősegítse, így az emberi tevékenység és a táj ökológiai szerkezete között bizonyos egyensúly alakulhatott ki. Korábban a történeti táj elnevezést értették alatta, napjainkra azonban a fogalom jelentéstartalma kibővült, ma már széles körben használt örökségvédelmi kategória. Napjainkban a kultúrtáj-védelem is integratív tevékenység, amely a szaktudományok egész sorát érinti. A kultúrtáj a kulturális örökség része és nem hagyható figyelmen kívül az, ahogyan az adott területet az egyén vagy egy embercsoport szemléli. A kulturális örökség és a kultúrtáj fogalmak által megjelölt valóságtartalom még nem szilárdult meg teljesen, azaz akár még szakmai körökben is komoly eltéréseket lehet felfedezni közöttük.

Stratégia jelentőségű hágó, átjáró Bosznia és Hercegovina között a Vrbasz völgyéből a Kupresi-fennsík és Hercegovina felé. Kupres városa elhelyezkedésének fontossága miatt több alkalommal is jelentős hadi tevékenységek központjává vállt, így a második világháborúban is (1942-ben a partizán erőlenyomulás egy itteni gyászos vereséggel akadt meg) és a jugoszláv dezintegrációt kísérő boszniai háborúban is. Ekkor 1992-ben megegyezni nem tudván a horvát és szerb fél kitör a vegyes lakosságú – 51% szerb, 39% horvát, 7 % muzulmán – Kupres birtoklásáért zajló háború, melyben a szerbek megsemmisítő győzelmet aratnak, etnikai tisztogatással vallási és civil célpontok megsemmisítésével.

Törökországban a többségi kurmandzsi (badinani), melyet északon és a kisebbségi dimili (zaza) melyet inkább délen használnak. A kurmandzsit beszélők főleg szunniták, míg a dimilit beszélők többnyire síiták. Törökországon kívül beszélik még a suranit, főleg Irakban, és részben Iránban, valamint a guranit (hawranit) melyet az Iránban élők egy része beszél.

A Közel-Kelet kurdok által lakott egybefüggő területét leggyakrabban Kurdisztán névvel illetik. Noha a szó használata meglehetősen elterjedt, pontos határairól és eredetéről messze nincs egyetértés. Az első általánosan elismert időpont amikor a Kurdisztán kifejezés megjelenik, a 12. század közepére tehető. Ekkor Sandjar, szeldzsuk szultán megszervezett egy Kurdisztán nevű tartományt Bahr központtal. Ez a terület 16 kantonból állt és Azerbajdzsántól Lurisztánig, a Zagrosz-hegységtől a Zab folyóig terjeszkedett. Ez a képződmény a kurdok által lakott mai térségnek csupán egy keleti darabját foglalja magában Irán területén. Az önálló Kurdisztán létrejötte először csak az I. világháború után tűnt lehetségesnek (1920-ban a sèvres-i békeszerződés önálló államot ígért a kurdoknak). Ekkor Franciaország és Nagy-Britannia a felbomló Oszmán Birodalom egy részén egy független kurd állam létrehozását tervezték. Három évvel későbbi lausanne-i békeszerződésben visszaléptek az eredeti tervektől és a területet inkább Törökország, Irak és Szíria között osztották fel. A II. világháború után 1946 januárjában iráni területen szovjet segítséggel már létrejött egy kurd állam (az ún. Mahabad Köztársaság), mely komoly esély volt egy saját ország létrehozására. Ezt a demokratikus mozgalmat azonban az iráni hatalom gyorsan vérbe fojtotta a szovjetek visszavonulása után. A mai Kurdisztánnak nevezett terület legalább négy ország területére terjed ki. Ezek Törökország, Irán, Irak és Szíria. A „kurdok földje” több mint 400 ezer km²-en terül el. Legnagyobb egysége Törökország keleti tartományait foglalja magába. Az Anatóliai-magasföld keleti részén, nagyjából Tahtali-hegységtől keletre és az Arasi-hegységtől délre fekvő térség, egészen az iráni és szír határig. Iránban, annak nyugati határai mentén körülbelül 100-200 km széles sávban, a Zagrosz-hegységtől északnyugatra élnek zárt tömbben. Irakban a Kirkuktól és Moszultól északra fekvő hegyvidék is kurdlakta térség, ahogyan Szíria kb. 50 km-es északi határsávja is. Kurd nacionalisták szerint Kurdisztán szerves része a mai Örményország kurdok által jelentős arányban lakott része is. A kurd területek első pillantásra szegénynek tűnhetnek, azonban számos fontos természeti kincset rejtenek és nem egyszer stratégiailag fontosak. A legértékesebbnek Török-Kurdisztán tekinthető. Ez rejti Törökország teljes kőolajkészletét és jelentős króm-, réz- és vasérclelőhelyek is vannak itt. A terület legjelentősebb természeti kincse azonban mégis a víz. A Toros-hegységből (itt található a Tigris és az Eufrátesz forrásvidéke) útnak induló folyók, patakok nem csak a helyiek ivó-, öntözővíz és villamos-energia ellátásában játszanak fontos szerepet, hanem meghatározzák Szíria és Irak vízellátását is.

A kutatók által szírekkel, törökökkel, perzsákkal és médekkel is rokonított kurdok évszázadokon keresztül különböző török, mongol, perzsa vagy oszmánli elit vezette államalakulatok fennhatósága alatt éltek. A kurd napjainkban a világ egyik legnépesebb állam nélküli nemzete, számukra vonatkozóan eltérő, 13 és 25-30 millió fő között mozgó becslések láttak napvilágot. A kurd nyelv az indoeurópai nyelvcsalád iráni ágához tartozik. Vallásukat tekintve muszlimánok, nagy részük a szunnita irányzat követője. A Kurdisztán nevet viselő, több mint 400000 km2 nagyságú egybefüggő szállásterületük főként Törökország, Irak, Irán, Szíria és Örményország területére terjed ki, de kisebb számban Azerbajdzsánban és Grúziában is élnek. A legértékesebb, stratégiailag is rendkívül fontos kurdok lakta területnek Török-Kurdisztán tekinthető, mivel itt található Törökország kőolajkészletének egésze, jelentősek a króm, vas- és rézérc lelőhelyek, de kiemelkedő a szerepe a helyi vízkészletnek is. A legtöbb területen a kurdoknak hosszabb időn keresztül az alapvető jogokért kellett küzdeniük. Helyzetük Törökországban az utóbbi években valamelyest javult, miután a kormány 2005-ben elismerte a kurd-probléma létezését, majd hozzákezdett politikai és kulturális jogaik kiterjesztéséhez. Az iraki kurd autonóm területen meglehetősen nagy függetlenséggel rendelkeznek, mozgásterüket, lehetőségeiket a kőolajexportból származó bevételeik jelentősen bővítik.

Az Adriai-tenger legnagyobb öblének, szigeteinek – a nagyobbak Cres, Krk, Pag, Rab és Lošinj – és szűk partvidékének az elnevezése. A terület jellege kifejezetten maritim, jelentősebb városok, a kontinentális elszigeteltségének (a Kapelák illetve a Velebit hegyláncai elszigetelik a kontinetális területektől) köszönhetően jelentősebb városok csak a peremvidékein (azokon a pontokon ahol a kontinentális kapcsolat végpontjaként, kikötőjeként funkcionál a terület, ilyen tipikus eset Zneg/Senj és Rijeka/Fiume is), illetve a szigeteken alakultak ki. Az említett nagy szigeteken kívül még számtalan kis sziget is a Kvarner részét képezi, azonban azok közül csak néhány – Susak, Unije, Nagy és Kis Srakane és Ilovik rendelkezik állandó lakossággal.

Az etnikai homogenitás elérésének viszonylag békés és „kulturált” formája, már amennyiben ilyen célokat lehet kulturáltan elérni. Általában két etnikai csoportot érintő, a csoportokat képviselő politikai szervezetek által kötött egyezmények által szabályozott folyamat, melynek keretében a két népcsoport térben „helyet cserél”. Ilyen volt a görög-török lakosságcsere (1923), magyar-szlovák lakosságcsere (1947).

Olyan állam, amely nem rendelkezik tengerparttal - tengertől elzárt állam. Pl.: Magyarország, Svájc, Ausztria. Jelenleg 44 állam a Földön , 15 Európában tartozik bele ebbe a körbe.

Albán kriptokatolikusok gúnyos elknevezése (jelentése színét változtató, kétszínű), akik az iszlámot csak látszatra vették fel, de a keresztény hitet titokban gyakorolták. Számuk egyes forrás szerint jelentős is lehetett (több tíz, esetenként százezres csoportról is beszélnek egyes szerzők). A független Albánia megszületésével, az oszmán intézményredszer megszűnésével több csoportjuk is rekatolizálódott Észak-Albánia katolikus vidékein.

Külpolitikai elemzők által az 1990-es években alkotott országcsoport, mely azokat az államokat jelöli, melyek potenciális fenyegetést jelentenek a világbékére. Általában terrorizmust támogató, autoriter, az emberi jogokat semmibe vevő, tömegpusztító fegyvereket birtokló vagy arra törekvő államok kerültek a csoportba (Kuba, Irán, Irak, Szíria, Líbia, Észak-Korea, Szudán, Afganisztán, Szerbia). Elsősorban az Egyesült Államok és szövetségesei által használt kategória, így nem meglepő, hogy nyugat barát autoriter államok nem szerepelnek benne. A tagok közül Milosevics bukása után Szerbia, Irak és Afganisztán elfoglalása után az utóbbiak, míg Kadhafi nyugatnak adott gesztusai után Líbia is kikerült a csoportból. A megfogyatkozott tagságot a 2000-es évek elejétől nevezi az USA diplomáciája a gonosz tengelyének.

Olasz regione, a történeti core area területe Olaszországban.

A legfejletlenebb államok összefoglaló angol elnevezése és rövidítése. Azok az országok tartoznak ide, ahol a legalacsonyabb a HDI és a jövedelem. Az ENSZ ellenőrzi évente az adatokat és dönt arról hogy kik tartoznak az országok ezen csoportjába.

Az élettér fogalmat elsőként Friedrich Ratzel használta a 20. század fordulóján „Politische Geographie” és a „Der Lebensraum” című munkáiban. Ratzel magát a történelmet az élettérért folytatott permanens küzdelemként definiálta. A fogalom Karl Haushofernél politikai tartalmat kapott. Szemlélete szerint a német népnek, mint magasabbrendű fajnak joga van életterét kiszélesíteni más, alacsonyabbrendű nemzetek kárára. A területszerzés békés módon szerződéssel, vagy háborúval mehet végbe. A kifejezés 1924-ben megjelent a Zeitschrift für Geopolitik-ban, illetve Adolf Hitler „Mein Kampf” című munkájában is. A Német Birodalom 1941-es Szovjetunió elleni támadása, az elmélet gyakorlati megvalósítására irányuló törekvést takart.

Az 1919-es Tanácsköztársaság idején spontán szerveződött terrorista különítmény. A csoportot később alárendelték a Belügyi Népbiztosság Politikai Nyomozó Osztályának, ahol Szamuely Tibor irányítása alá tartozott. Az ország bármely területén felléptek, ahol a tanácsrendszert veszélyeztető megmozdulásokat sejtettek (páncélozott „halál”vonattal járták az országot). A bőrkabátos kommunisták közel száz bizonyított gyilkosságot követtek el. A Tanácsköztársaság bukása után a Lenin-fiúkat perbe fogták, majd december 18-án közülük 14-et kivégeztek.

Jelentése "Helységek Lexikona". Mária Terézia utasítására 1773-ban összeírás készült, amely az Erdély, Bánság, Katonai Határőrvidék és a Horvátország nélküli Magyarország 8920 települését írta össze, a többségi vallást és nyelvet is feltüntetve. Az összeírás a későbbiekben, 1920-ban kiadásra került.

Magyarországon 1994 óta létezik az Európai Unió NUTS struktúrájában a negyedik szintet jelentő kistérségi statisztikai-területfejlesztési szerveződési szint. A kistérségi beosztás és a számuk többször is változott. A jelenlegi rendszer 174 elemű. Statisztikai módszerekkel ezen belül többfajta tipust meghatároztak. A legszegényebb, legrosszabb állapotú kistérségek (LegHátrányosabb Helyzetű) kistérségek azok, amelyek zömmel az országhatár mentén, vagy más belső perifériákban fekszenek, a településállományukon belül a központi funkciók gyengék, a szegregáltan élő roma lakosság aránya magas, az etnikai színezetű konfliktusok megszaporodtak és amelyeken a 2010-es választásokon a nemzeti radikálisok (Jobbik) relatíve magas támogatottságot ért el. A társadalmi leszakadottság, a helyi társadalom dezintegráltsága, a közbiztonság rossz állapota miatt speciális tértípusként jelenik meg.

Illír népcsoport, amely Észak-Dalmácia és a Kvarneró területén (kontinentáéis és szigeti részein egyaránt) telepedett le a Kr. e. IX. – VIII. században. Kiváló hajósok voltak, de foglalkoztak még halászattal, kereskedelemmel is. A népvándorlással romanizált maradékuk visszahúzódik a szigetvilágba (Cres, Krk, Rab), ahol egyes nyelvi elemeiben (liburn elemeket tartalmazó romanizált nyelv) nyelvet egészen a középkorig maradtak csoportjaik. Ezt az utóbbi idők genetikai kutatásai is részben alátámasztják.

1891-ben, Bukarestben alapított román szervezet, amelynek célja a Romániában és a Magyarországon élő románok kulturális egységének elősegítése volt. A liga nemzeti egységben gondolkodó vezetői komoly propagandamunkát folytattak az erdélyi románság ügyében Nyugat-Európában.

Táji-történeti régió Horvátország hegyvidéki területein. E terület tulajdonképpen egy fennsík jellegű karsztmedence sorozat, melyet kisebb hegyláncok választanak el a Kapelák és a Velebit között. A terület fontos összeköttetési csomópont a kontinentális és a tengermelléki horvát területek között. 1991 előtt lakossága etnikailag meglehetősen vegyes volt (a szerb-horvát etnikai kontaktzóna egy jellegzetes csomópontja), 1995-ben a szerbség jelentős része elmenekült. Évszázadok óta a volt jugoszláv területeken a legtipikusabb migránskibocsátó dinári területek egyik iskolapéldája, ennek köszönhetően ritkán lakott, városhiányos terület.

A karlócai béke során megállapított dalmáciai szárazföldi határvonal a Velencei Köztársaság és az Oszmán Birodalom között. E határvonal megállapításában fontos szerepe volt Francesco Grimaninak, akiről e határvonal a nevét kapta.

A pozsareváci békével a Velencei Köztársaság dalmáciai birtokaihoz csatoltak bizonyos hegyvidéki dinári, dalmát területeket. E területek határ-megállapításánál jelentős szerepe volt Alvise Mocenigo velencei küldöttnek, akiről e határvonalat Mocenigo vonalnak, azaz Linea Mocenigo-nak nevezték el.

A krétai háborút lezáró békeszerződés által megjelölt új oszmán-velencei határvonal, mellyel a Velencei Köztársaság dalmáciai birtokai megnövekedtek. E határvonal kijelölésében jelentős szerep jutott Batista Nani velencei megbízottnak, akiről e határvonal a nevét is kapta. Ezzel kerültek jelentősebb számba ortodox keresztények a katolikus Velence felségterületére. Hasonló etnikai változásokat okoznak majd a későbbi velencei területi terjeszkedések is a velencei Dalmáciában (Linea Grimani, Linea Mocenigo).

A Završje (más néven Tropolje, azaz hármasvölgy) elnevezésű terület középső tektonikus karsztvölgye Hercegovina nyugati határán. Értékes mezőgazdasági terület, melynek, értéke ellenére, jelentős részét akkumulációs tó foglalja el, a Buško jezero, melyet az 1970-es években épített vízerőműre duzzasztottak fel. A központja a névadó Livno városa.

Feltehetően a XII. században (kevesebbek szerint két századdal később) íródott történeti mű, amely a Ljetopis Popa Dukljanina (A Diokléciai Atya Krónikája) címet viseli. A mű eredetije elveszett, de megmaradt négy átirata. Jelentősége abban áll, hogy az ötödik századtól felsorolja az összes szláv fejedelmet, azonban ezt az akkori tudományos alapon, a szlávok gót származásán keresztül mutatja be. Közeledve a keletkezésnek valószínűsített XII. századhoz a benne foglaltak egyre inkább alátámaszthatóak egyéb történelmi források által is.

(1809-1872) horvát politikus, nyelvész, író, az illírizmus legfőbb képviselője, szellemi vezetője. A mozgalom a jugoszlavizmust, a horvát, szerb és szlovén egység előmozdítását képviselte.

Azt a törvényszerűséget mutatják (Alfred J. Lotka tárta fel, Főműve: Elements of Phisical Biology. Baltimore, 1925.), hogy a népességfejlődésre is érvényesek a zárt térben folyó fejlődés, növekedés tendenciái, amelyek a logisztikai görbék immanens tulajdonságai segítségével ábrázolhatók. Az elmélet szerint a népesség számszerű növekedése, ha drasztikus külső körülmények nem lépnek fel, az exponenciális növekedés törvényszerűségei szerint alakul. A világ népességnövekedésének szakaszait tekintve megállapítható, hogy a korai stádiumát az alig észlelhető, lassú növekedés jellemezte (1. szakasz), és a demográfiai elméletek szerint be fog következni ugyanennek a szakasznak a tükörképe, a csökkenő növekedés időszakában (5. szakasz). A két viszonylag kiegyensúlyozott szakasz között (2-4. szakasz) viszont exponenciális növekedés megy végbe. Ezt élte át az emberiség időben differenciáltan a 19. és a 20. században. A 21. századra –különösen annak második felére – várhatóan a népességnövekedés lassulása lesz jellemző. Ennek ellenére a népesség valószínűleg el fogja érni a 10-11 milliárdot. Az elméletet a történelem korábbi népességnövekedési időszakaira is alkalmazták, s eszerint például Európa népességszám változását két logisztikus görbe határozta meg. Az első logisztikus görbe ideje a 11-14. század közepe közötti időszak (Rondo Cameron szerint), melynek alapja az "agrárforradalom" (pl. nehézeke, csoroszlya, borona, két- és háromnyomásos gazdálkodás, trágyázás stb.). Eredménye: a népesség dinamikus növekedése (1000 körül Európában 30 millió ember élt, 1350 körül 75 millió), a magterületekről népességelvándorlás - új területek meghódítása (pl. Hispánia, Szentföld). Mindez fontos technikai újításokkal (pl. szélmalom, hámor, óraszerkezet, pedálos szövőszék, papírkészítés, iránytű - térkép, gótikus héjszerkezet stb.) és a középkori városok városszövetségeivel (pl. Hanza, Levantei stb.), valamint  a helyi és távolsági kereskedelem megélénkülésével járt együtt. A XV. század közepén egy évszázados hanyatlás után Európa népesség ismét növekedni kezdett, mely nem volt mindenütt egyforma, de folyamatos és általános volt. A XVII. század elején megszakította pestis és a harmincéves háború. A növekedés megszűnt. E két időpont közé esik Európa második logisztikus görbéje. Sorsdöntő jelentőségűnek bizonyult a hajóépítési technikában bekövetkező újítás, ill. a puskapor gyártás feltalálása. Újításokat vezettek be a fémgyártásban. Mindezek ellenére áttörő felfedezések a mezőgazdaságban például nem következtek be, nem volt olyan, mint az első logisztikus görbe során a háromnyomásos művelés vagy kerekes nehézeke bevezetése. A kontinens belső viszonyainak átrendeződése (erősödő munkamegosztás, agrárius kelet - iparosodó nyugat), az Európán kívüli világ birtoklása és szerepe döntővé vált. A hosszú XVI. század meghatározó eredménye az európai központú modern világgazdaság születése. Ebben az időszakban tágult a földrajzi horizont, megtalálták az arabokat megkerülő tengeri útvonalakat Európa és Ázsia között. A logisztikus görbéket a társadalmai jelenségek ábrázolására használják, de a tapasztalat alapján, hogy Európában minden népességnövekedési fázishoz gazdasági növekedés is társult a stagnálási fázissal pedig mindig háború vagy belviszály, megalkották a gazdasági növekedés logisztikus görbéjét is. Ez a görbe vízszintes S alakot vesz fel és két fázisa van. Először gyorsul a második fázisban lassul a növekedés.

1912, London. A Balkán háborúk során az albán kérdés rendezése elmaradt. Az Oszmán birodalom iránt legtovább lojális balkáni népcsoportot a török után a szerb vagy a görög fennhatóság alá kerülés fenyegette, mely az albánok számára nem volt elfogadható. A helyzet rendezésére a nagyhatalmak Londonba hívtak össze konferenciát, ahol elsősorban olasz és osztrák-magyar nyomásra megszületett a független Albánia. A konferencián rögzített határok többé-kevésbé megfelelnek a maiaknak és már 1912-ben sem voltak etnikai határok, az albánság jelentős része maradt kívül a független Albánián.

Horvát jogpárti, később usztasa politikus, Ivan Lorković (horvát politikus) fia egy ideig az usztasa állam külügyminisztere, 1943-tól az usztasa vezetésen belüli szövetséges erőkhöz való közelítés szószólója, majd az elbukott szövetséges orientációváltást elősegítő Lorković-Vokić puccs fő szervezője, melynek sikertelen kiemenetele után letartóztatják és 1945-ben ismeretlen körülmények között meggyilkolják. Publicisztikai munkáiban a nagyhorvát projekt egyik kiemelkedő támogatója. Fő művében a Narod i zemlja Hrvata (A horvátok népe és földje, 1939.) ennek történeti, területi, jogi és demográfiai alapjait fekteti le.

A horvát usztasa (fasiszta) állam vezetésének bizonyos köreiben 1943-tól (Olaszország kapitulálásával) megfogalmazódik a politikai orientációváltás szükségessége. E csoport élén az akkor még külügyminiszter Mladen Lorković és a hadügyminiszter Ante Vokić álltak, akik akkor még számítva a szövetséges erők adriai (balkáni) partraszállásában a teljes usztasa hadsereget felhasználva a háború előtti legerősebb politikai tömörülést, a Horvát Parasztpárt és az usztasák pro-szövetséges szárnyát juttatták volna hatalomra. Az új államvezetés szakított volna a tengelyhatalmakkal és a balkánon partraszálló szövetséges haderőkhöz (a teheráni konferencián elvetették e tervet és helyette a normandiai inváziót valósították meg) csatlakozott volna.

Etnikai határvonal a macedón és az albán etnikum között Macedónia területén belül. Legtöbbször a Struga – Debar – Kičevo – Gostivar – Tetovo – Szkopje – Kumanovo vonalat szokták említeni, mint a macedón albán elválasztás vonalát, bár ez a koncepció nem veszi figyelembe, hogy Macedóniának csak a határmenti északnyugati (albán) és délkeleti (macedón) részei mondhatóak etnikailag homogénnek, ugyanakkor a választóvonal mentén magas a vegyes etnikumú területek aránya. Ráadásul ez az etnikai határvonal folyamatosan változik, úgy tűnik az albán etnikum javára. A maximalizált nagy-albán tervekben e határvonaltól jóval keletebbre húzódó célt határoznak meg a nagy-albán ideológiát követő szerzők.

A bolgárok a macedón nyelv és nép különállását vitatják. A történelmi Macedónia részben mai bolgár területekre is kiterjedt, ez az un. pirini-Macedónia. Görögország a névhasználata elé nehézségeket gördített. Vitatja a macedón név használatának jogosságát egy szláv nyelvet beszélő népesség által, azt ugyanis a görög történelem és kultúra elidegeníthetetlen részének tekinti. Ráadásul égei-Macedónia napjainkban egy Macedónia nevű görög tartomány. A görögországi szlávok helyzetének kérdése feszültségeket hordoz a két nép és állam viszonyában. Ezért alakult a nemzetközi elnevezése sajátosan, görög nyomásra, mint „volt jugoszláv köztársaság” (FYROM). Ez történetileg az un. vardari-Macedónia. Thesszaloniki görög kikötőjéhez ma is erős szálakkal kapcsolódik, ez a természetes tengeri kijárata a világra.

A macedón-koszovói határon a Kodra Fura nevű stratégiai magaslat és Debelde falu egyes területeinek kérdése nemzetközi vitához vezetett, mely napjainkra oldódott meg (Háry Sz. 2009).

A mai macedónok származása nem teljesen világos. A macedón többségi vélemény szerint az ókori macedón nép leszármazottai, akik feltehetőleg nyelvcserét hajtottak végre. Erre az eredetre utalnak a név mellett az állami szimbólumok (zászló, címer) is.

Kölcsönös pusztulás elmélete, amely a Mutual(ly) Assured Destruction szóösszetétel kezdőbetűiből megalkotott mozaikszó. Többek között Robert McNamara amerikai védelmi miniszter által az 1960-as évek elején megfogalmazott katona- és biztonságpolitikai elmélet. Egy esetleges atomháború mindkét fél pusztulásával végződne, így nincs értelme megindítani. Feszültségeket eredményez a fegyverkezési verseny (elrettentés), de a két fél kerülni fogja a közvetlen konfrontációt.

Szicília felett ellenőrzést gyakorló bűnszervezet, mely önmagát a Cosa Nostra néven hívja. A 19-századtól alakult ki és a családok befolyásuk alá vonták a helyi gazdasági életét. A maffia- ellenes harc újra és újra megjelent az olasz politika ágendáján, de ezidáig nem sikerült teljes sikert elérni.

A Tűzföld és Dél-Amerika kontinentális része közti átjáró, melyet a portugál Magellánról neveztek el, aki először áthajózott rajta (1520). A Panama-csatorna megnyitásáig (1914) az egyik legfontosabb összeköttetést biztosította az Atlanti- és a Csendes-óceánok között. Elsősorban a gőzhajózás korában volt kedvelt, mivel északról és délről is védett volt, de rendkívül erős és váltakozó szelek fújtak a szűk csatornában, így a vitorlások számára nehezen volt hajózható. Utóbbiak inkább a szélesebb de viharosabb és jéghegyek által veszélyeztetett Drake-átjárót részesítették előnyben. 1843 óta teljes hossza chilei fennhatóság alatt áll, melyet 1881-ben Argentína is elismert.

Az első világháborút követően a franciák által kiépített védelmi vonal a német határral szemben. A védelmi rendszer bunkerekből, tüzérségi állásokból, földalatti raktárakból, terepakadályokból állt, és főleg az első világháború tapasztalataira épült (lövészárok-háború). A német hadsereg azonban megkerülte Belgium felől és gyakorlatilag akadálytalanul jutott Párizsig. A védelmi vonal nem tudta betölteni funkcióját, a 60-as évekre pedig fokozatosan leépítették.

A Külső-Kárpátok zömmel oligocén homokkő (flis) övezetén kialakult füves hegyhátak, olyan hegyi legelők, amelyek a transhumans pásztorkodás alapját jelentették hosszú évszázadokon át. Meghatározóak az erdőhatár fölött, általában 1700-2000m magasságban az Északnyugati- és az Északkeleti-Kárpátokban. A Magurák éghajlata igen zord, a kitavaszodás csak későn kezdődik és a szarvasmarhát a kiterjedt havasi legelőkre csak júniusban hajthatják ki. Ilyen például a Nyugati-Beszkidek erdőhatár fölé emelkedő éles, kopár gerincével, valamint a Kis-Fátra hegyláncolatának legészakibb tagja az Árvai-Magura, mely hegység DNY-ÉK irányban 34 km hosszúságban és 7-11 km szélességben terül el. A hosszúra nyúló, többnyire erdős hegyhátból a főgerinc fölé aránylag kevéssé emelkedő gömbölyded kúpok sorakoznak. Legtömegesebb a hegység nyugati része, amelyben a legmagasabb tetők, például a legelővel fedett Kubini havas (Kubinszka hola, 1345 m. ), Mincsol (1341 m. ), s a dél felé kiágazó Kocska (1224 m. ) és Liszica (1213 m. ) emelkednek.

A rendszerváltozást követő első évtizedben meghatározóan a Délvidékről és Romániából érkeztek a bevándorlók Magyarországra. Manapság ez változóban van. Az eddigi kibocsátó területekről manapság Magyarországra inkább az idősebbek költöznek át, ami nem oldja meg gondjainkat. A fiatalok egyre inkább Nyugat-Európába mennek, Franciaországba, Spanyolországba, Németországba és Olaszországba. Az áttelepültek közül pedig jónéhányan a visszaköltözés mellett döntöttek. Magyarország, mint élhető és gazdasági perspektívát nyújtó hely elveszteni látszik vonzerejét. Ha viszont a felvidéki, romániai, délvidéki magyarság bevándorlása mégis fennmaradna, a határon túli közösségeik belső megroppanása okozna később óriási károkat. Így nem mondhatjuk, hogy van optimális megoldás ezekre a gondokra.

A magyarság a népvándorlás időszakában az eurázsiai sztyeppéken a türk népekkel élt együtt és kultúrájukból rendkívül sok mindent átvett. A honfoglalás korától kezdődően a különböző, un. csatlakozott népek (kabarok, besenyők, kunok, jászok) befogadásával ez az orientális jelleg fennmaradt, és részletekben gazdagodott, mindez együtt a keleties (hun, szittya) identitásunk alapja volt. Az oszmán hódítás idején részben az oszmáni törökökkel, illetve az iszlám balkáni változatával került szoros kapcsolatba, majd a hódoltság másfél évszázados időszakában, részben együtt is élt ezzel az iszlám fedést kapott orientális kultúrával. A korszak ellentmondásos szerepet játszik a magyar történelemben, de a kevés pozitívuma éppen a kultúrában jól megfogható. A török/iszlám hatás az irodalomban, képzőművészetben, zenében, konyhaművészetben stb. tetten érhető és inspirálta a magyar intellektust, gondoljunk a nemzetközi hírű orientalistáinkra (Goldziher, Stein, Vámbéry, Csoma, Germanus stb.), a kelet-kutatás, illetve őshaza-kutatás máig ívelő hagyományaira.

A “magyar orientalizmus” kivételes jelenség! Az orientalizmus, orientalisztika a “Kelettel” való sokoldalú, tudományos igényű foglalkozást jelenti. Ebben a megközelítésben megjelenik valamiféle európai felsőbbrendűség, etnocentrizmus, melyet az utóbbi évtizedekben a keletiek többször kritikai módon szóvá is tettek . Orientalizmus alapvetően olyan népek körében alakult ki, amelyek gyarmattartóként kerültek kapcsolatban a térséggel. A magyarság ezzel szemben a keleti gyökerek keresése, a sok évszázados szomszédság, illetve a hódoltsági időszak oszmáni “gyarmatosítása” révén került kapcsolatba az iszlámmal, a Közel-Kelettel és Belső-Ázsiával. Nem volt gyarmatosító, sőt az oszmáni hatalom elnyomásában szenvedett hosszú időn át. Ezzel a Kelethez fűzűdő magyar viszony speciális lehetőségként jelenik meg.

Az EU NUTS struktúrájában a második szintet jelenti. MAgyarországon hét fejlesztési-statisztikai régiót alakítottak ki, meglehetősen önkényes módon. Az elmúlt bő egy évtizedben nem történtek a vidéki Magyarországon olyan pozitív változások, amelyek legitimálták volna a régiót tartós területszervezési elemként. A 2010-es választások után az új kormány a tradicionális igazgatási egység „visszaerősítése” mellett döntött, a megyerendszert, az un. prefektúra rendszer szerint szervezi újra. A régió, mint az európai uniós támogatások elosztásának, részben felhasználásának térbeli kereteként működött és működik.

Magyarországon időről időre fellángol a vita az európaiság, illetve a magyarság európai helye kapcsán. Magyarország földrajzi helyzetét a tengerektől való távolsággal határozhatjuk meg legegyszerűbben. Európában Budapest a kontinens legészakabbi pontjától, a Nordkap-tól 2400, a legnyugatabbitól, a Roca foktól 2500, az Uraltól mintegy 2700, a kontinens legdélebbi pontjától, a Téneron-foktól 1300 km távolságra van. A fentiekből túl sok minden nem következik, de látható, hogy Európa középső fekvésű területének déli részén helyezkedik el. A vita valójában nem is erről szól, hanem egyrészt a magyar partikularitás, másrészt a „hely” kérdése körül zajlik. A partikularitás-vita az etnogenezishez kapcsolódik, ti. a keleti eredetű honfoglaló magyarság – mely már vándorlásai idején is nagyon különböző etnikai csoportokat olvasztott magába – a honfoglalást követően számos, mai szóval migránst fogadott be („csatlakozott” keleti népek és nyugati „vendégnépek”) és fejlődött ki a mai antropológiai és kulturális népközösség. A honfoglalást megelőző időszakból megőrizte finnugor nyelvét, népi kultúráját, és az erre rakódó sztyeppei török hatásokat. Ezzel szigetszerű helyzetbe került a környező indoeurópai (főleg szláv) tengerben, látványosan jelenítve meg különbözőségét. A „hely” kérdése röviden a térközösségé, tehát, hogy Magyarország az európai népek között melyekkel éljen együttműködésben, illetve, hogy milyen szerepet töltsön be, alapvetően a Kelet-Nyugat relációjában (ld. a Nyugat védőbástyája, Kompország, a legnyugatibb Kelet, a legkeletibb Nyugat stb.). A térközösség kérdését nehézzé teszik a térségbeli államokkal kialakított viszonyt megterhelő történelmi sérelmek és érdekellentétek. A szomszéd államokkal a viszonyt folyamatosan megterhelik az ott élő, magyar kisebbségekkel kapcsolatos konfliktusok (ld. a magyarok elleni támadások, kárpótlási ügyek, magyarigazolvány, kettős állampolgárság, nyelvhasználati viták, benes-i dekrétumok ügye stb.). A lengyel viszonylat szinte páratlanul áll ezek között: konfliktusmentességével és a két népet összekötő ún. történelmi barátsággal. Ugyanakkor az államközi viszonyban megjelentek az érdekellentétek is az Uniós forrásokból való részesedés, gazdasági előnyök szerzése terén a közép-európai országcsoporton belül. Magyarország „közel-külföldje” az egykori Magyar Királyságnak a mai magyar államhatáron kívüli területei. Egyrészt a közelség, másrészt az egy évezred alatt kialakult településrendszer hálózata, a közlekedési pályák futása, a magyar „történelmi emlékezet” helyei kiemelt fontosságúvá teszik ezt számunkra. Ráadásul ezeken a területeken, a Kárpát-medencén belül, a Magyar Köztársaság határain kívül két és fél millió magyar nemzetiségű, külföldi állampolgár lakik, akik a Magyar Királyságból kiszakított államszerkezetekben élnek. Különösen aktuális végiggondolnunk a trianoni békediktátum 90. évfordulóján egy reális geopolitikai víziót és alternatíváit. A magyarság már az 1920-as párizsi béketárgyalások idején sem töltötte ki ezt a teret, mint közismert, a magyarsággal többé-kevésbé összekeveredve más népek is éltek ezen a területen. Az akkori etnikai viszonyokat a Teleki Pál által készített „carte rouge” mutatta be, amely a magyar szállásterületet piros színnel jelezte. A magyar érvelés a történeti jogokra hivatkozva (az egykori Magyar Királyság teljes területére) kilátástalan volt. Az etnikai érvekre pedig a delegáció késve kezdett el hivatkozni. Gyakorlatilag kialakult az az államterület, mely a 2. világháborút követő, területileg minimális, de következményeiben jelentős korrekciót követően nyerte el mai formáját. Ezt követően a határon túl rekedt magyarok sorsa miatt, részben pedig a térközösség, az összekapcsolódó, vagy ütköző érdekek okán a szomszéd államokkal kialakított viszony mindig is bonyolult és ellentmondásos volt, nem mentes a konfliktusoktól. Az államszocialista kor idejében jellemzően a problémák negligálása, a „nacionalizmus” megfékezése volt a jellemző attitűd. Nem csak nyugat felé, de a „baráti szocialista országok” felé is meglehetősen nehézkes volt az átjárás. Az 1968-as csehszlovákiai bevonulás, az 1980-as évek romániai falurombolási programja idején tanúsított magyar állami, társadalmi magatartásban (ha ellentmondásos formában is) megjelentek nemzeti szempontok. Az 1989-es romániai forradalmat megelőző időszakban felrémlett még egy magát végveszélyben érző ceausescu-i rezsim által kirobbantott román-magyar háború réme is. A kapcsolat dimenzióiban megjelentek nemzeti-kulturális, gazdasági, területfejlesztési, közlekedésfejlesztési, vízgazdálkodási, biztonságpolitikai, migrációs és még más elemek is a rendszerváltozást követően. Az államközi, nagypolitikai kapcsolatok mellett érzékelhetően megjelentek új szereplők is, a határon átnyúló, település-, illetve területközi kapcsolatok, a civil kezdeményezések és az üzleti kapcsolatok terén is. A kooperáció – konfrontáció dimenzióban megjelentek új témák is. Az euro-régiós, illetve CBC-programok nem kis részben „magyar-magyar” együttműködésekként alakultak. Ezek a programok segítettek az évtizedekre elvágott magyar közösségek újraintegrálódási folyamataiban. A rendszerváltozást követően végzett etnikai-földrajzi vizsgálatok nyomán kirajzolódott egy a „carte rouge”-hoz képest megsoványodott kárpát-medencei magyar szállásterület (Kocsis K, 1998 munkásságához kötődően) képe. A trianoni traumát napjainkig nem tudta feldolgozni a magyarság, amely a magyar térről, államideáról való gondolkodásban meg is jelenik. A határon túli magyarság létszáma csökkenő, az egykori szállástér egyes részei (úgy tűnik) felhagyásra kerültek. Nincs egyetlen olyan számottevő politikai szervezet, vagy erő ma Magyarországon, mely az egykori Magyar Királyság területi kereteinek helyreállítását kívánná, vagy egy ilyen törekvés bármilyen realitásával számolna. Ezzel szemben az abszurd területi igényt jelző Nagy-Magyarország matricák, térképek végtelen sokaságával találkozhat a külföldi, sokszor szomszédos államból való szemlélő. A szintén abszurd trianoni kis-Magyarország, a „carte rouge” és a Nagy-Magyarország térképek között megjelenő érzelmi feszültség a magyar társadalmat átható, megosztó egyik legnagyobb politikai földrajzi bizonytalanság, illetve a nemzeti geopolitikai koncepciótlanság ékes bizonyítéka.

805 km széles szoros a Maláj-fsz. és Szumátra között. Világgazdasági jelentősége kimagasló, erre haladnak a Japánból és Kínából induló tengeri útvonalak India, a Közel-Kelet, Afrika és a Szuezi-csatorna felé.

„Kis munka”, kényszermunka. A 2. világháborút követő időszakban a szovjetek több mint 100 000 magyar civilt (főként német származású) hurcoltak el kemény fizikai munkára (romeltakarítás, építkezés, bányászat) Szovjetunióbeli gulágokra.

Francia Szudán és Szenegál által 1959-ben létrehozott államszövetség, mely alig két hónapig állt fent. A szövetség kettészakadása után a szudáni rész 1960. szeptember 22-én kikiáltotta a Mali Köztársaságot.

Európa egyik legkisebb területű, de legsűrűbben lakott országa a középső Mediterráneumban. 2004-ben, Magyarországgal együtt lépett be az Európai Unióba. Történelméban az uralomváltások a meghatározóak. Stratégiai helyzete kiemelkedő. Európai identitása elvitathatatlan, ugyanakkor erős szálak kötik a maghrebi térséghez is.

Az első világháború végén (1919-ben) a vesztes Német és Oszmán Birodalom gyarmataiból/területeiből (német gyarmatok Afrikában és a Csendes-óceánon, valamint Szíria, Mezopotámia, Jordánia, Palesztina, Libanon) létrehozott, a győztes államok (többnyire Franciaország, Nagy-Britannia) által irányított területek. Elvileg a gyarmatoknál szélesebb jogkörrel rendelkeztek, a gyakorlatban azonban gyarmati/félgyarmati státuszúak voltak. A második világháború után az ENSZ fennhatósága alá kerültek, majd fokozatosan elnyerték függetlenségüket. Jelentősége, hogy a függetlenné váló államok a mandátumterületek határai alapján örökölték modern határaikat. Azaz a közel-keleti államhatárok jelentős része (Irak, Jordánia, Szíria, Libanon és részben a későbbi Izrael) a mandátumterületek európai nagyhatalmak által meghúzott határai.

Az atombomba elkészítését célzó tudományos program elnevezése az Egyesült Államokban a 2. világháború idején. Az új-mexikói Los Alamosban felállított laboratóriumban Robert Oppenheimer vezetésével készítették el az első nukleáris fegyvereket.

19. századi ideológia, melynek értelmében az Amerikai Egyesült Államok küldetése az észak-amerikai kontinens meghódítása és megszervezése. A M.D. értelmében a hódítás nem csak érdeke, hanem elkerülhetetlen feladata is az USA-nak. Ideológiaként számos fegyveres konfliktus (amerikai-mexikói háború) és a nyugati expanzió, illetve az azt kísérő amerikai-indián háborúk jogosságának alátámasztásában is szerepet játszott.

1954. szeptember 8-án az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország, Nagy-Britannia, Ausztrália, Új-Zéland, a Fülöp-szigetek, Pakisztán és Thaiföld a manilai paktum aláírásával létrehozta a Csendes-óceán délkelet-ázsiai térségét érintő kommunistaellenes Délkelet-Ázsiai Szerződés Szervezetét (SEATO). Franciaország, az amerikaiak vietnámi politikája miatt 1966-ban kilépett a szövetségből, amely 1977-ben végleg megszűnt.

1973-ban Libéria és Sierra Leone által alapított integrációs szervezet. 1980-ban Guinea, 2004-ben Elefántcsontpart csatlakozott az MRU-hoz, melynek hatékony működését sokáig megnehezítették a libériai és a sierra leonei polgárháborúk. Legfontosabb céljai közé a közös vámok, a kereskedelmi liberalizáció, a regionális együttműködés és a térség (törékeny) békéjének fenntartása tartozik.

Jelentése "menetelés Rómába". Miután Mussolini 1922 októberében szemlét tartott Nápolyban mintegy 50000 fegyverese felett, elég erősnek érezte magát ahhoz, hogy kiadja a Marcia su Roma jelszavát. Ennek során a fasiszta alakulatok ellenállás nélkül vonultak be a fővárosba, a király III. Viktor Emanuel pedig október 30-án Mussolinit miniszterelnöknek nevezte ki.

A horvát határőrvidéken létrehozott görögkatolikus püspökség, melyet az egyházi uniót elfogadó szerb és vlah határőrök részére hoztak létre 1611-ben a közép-horvátországi Marča településen. Ezzel a határőrvidéken egyre nagyobb számban megjelenő ortodox hívek egyházi unióra térítése, ennek elősegítése volt a cél, azonban ez jelentős ellenállásba ütközött a szerbek részéről, különösen a Nagy szerb kivándorlást követően (1690). E vallási, megtérítési próbálkozásnak a marcsai püspökség felgyújtása vetett véget 1737-ben, egy határőrvidéki felkelés során.

Táji-történeti mikrorégió Macedónia déli területén a görög határ mentén, a Crna reka (Fekete folyó) völgyében. A terület völgyi és fennsíki jegyekkel rendelkezik. Jelentősebb városi település nem helyezkedik el e területen, ennek is köszönhetően tipikus depopulációs, migránskibocsátó terület. Kisebb területei a mai Görögországban helyezkednek el.

1934. október 9-én Vlado Černozemski, a VMRO (Belső Macedón Forradalmi Szervezet) egy aktivistája lelőtte Jugoszlávia királyát. A merényletet a horvát usztasák (elsősorban Eugen Dido Kvaternik) tervelték ki a VMRO-val együtt, így kifejezve tiltakozásukat a jugoszláviai diktatúra ellen. A merénylet után Európa-szerte üldözték és börtönbe zárták a horvát usztasa mozgalmak vezetőit, akik 1941-től Jugoszlávia szétesésével megszervezték a fasiszta horvát bábállamot az NDH-t.

1947-ben meghirdetett és 1948 és 1952 között zajló amerikai finanszírozású újjáépítési program a háború sújtotta Európa számára. Nevét az amerikai külügyminiszterről kapta, akinek vezetésével a programot kidolgozták. Öt év alatt 14 milliárd USD segélyt kaptak a döntően nyugat-európai országok (hivatalosan azok, akik hajlandóak voltak az Egyesült Államokkal együttműködni) újjáépítésre és a gazdaságuk „újraindítására”. Az amerikai segítség természetesen nem csak humanitárius cselekedet volt, az USA számára három fontos cél elérését is segítette. Egyrészt az amerikai áruktól függő európai gazdaságok nem váltak fizetésképtelenné, nem okozott a szélsőséges importfüggőség világválságot. Másrészt a résztvevő államokban tovább erősített a pro-USA érzületet, hozzájárulva az USA körüli szövetségi rendszer kialakulásához. Harmadrészt az elégedetlenkedő tömegek körében egyre népszerűbb kommunista pártok befolyását is sikerült a támogatások következtében stabilizálódó helyzet segítségével visszaszorítani.

Az 1899-ben kezdődő összecsapásokat a harci tapasztalatokkal rendelkező búrok néhány győzelme után, mindvégig brit fölény jellemezte. 1900-ban az angolok annektálták Transvaalt, majd Oranjét is. A gerillaharcmodorra kényszerülő búr erők felszámolása után, 1902-ben került sor a pretoriai békekötésre.

Miután Franciaország beavatkozott a marokkói felkelésbe és elfoglalta a fővárost Fezt, egy német hadihajó a Panther 1911 júliusában kikötött Agadir kikötőjében. Az érdekeit féltő, a francia törekvéseket megzabolázni kívánó Németország, a helyzet rendezésére hivatott diplomáciai tárgyalásokon a brit fellépés miatt ismét meghátrálásra kényszerült. A felek elismerték a marokkói francia fennhatóságot, miközben Németország kisebb kompenzációban részesült Francia-Kongó területéből.

Az 1943-as olasz összeomlást követően a németek elismerték az egykori olaszok ellenőrizte határok között fennálló Nagy-Albánia függetlenségét. Ekkor hozták létre a Második Prizreni Ligát azzal a céllal, hogy biztosítsák az Albániából, Koszovóból és Nyugat-Macedóniából szerveződő albán nemzetállam fennmaradását.

A matica a szláv nyelveken anyácskát jelent. Az 1842-ben Zágrábban Ilirska Matica néven létrehozott horvát kulturális egyesület, 1874-től Matica hrvatska néven működött. A jelenleg is fennálló egyik legrégebbi horvát kulturális szervezet, napjainkban is igen fontos intézmény.

A magyarországi szlovákság kulturális intézményét 1863-ban hozták létre Túrócszentmártonban. A különböző adományokból gyorsan fejlődő, gyarapodó, mintegy 1300 taggal rendelkező Maticát a magyar kormány utasítására 1875-ben oszlatták fel. A máig fontos kulturális intézményt 1919-ben szervezték újjá.

1826-ban Pesten alapított szerb kulturális egyesület. 1864-ben Újvidékre költözött. Az egyesület napjainkban is a szerb kultúra tekintélyes intézménye.

1952 és 1960 között Kenya (akkori nevén Brit Kelet-Afrika területén kikujuk (a legnépesebb etnikai csoport) vezette antikolonista felkelés, amely később általános polgárháborúvá szélesedett. A konfliktus során Nairobi katonai igazgatás alatt állt, aki a Mau Mau hívének látszott, azt büntetőtáborba zárták. A felkelés brit katonai győzelemmel, de végül Kenya függetlenségével zárult.

Az 1940-es és 1950-es évek fordulóján kezdte meg működését az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság, mely az Amerikai Egyesült Államok területén rejtőzködő kommunista ügynökök felkutatására specializálódott. A korszakot a bizottság "atyjáról", Joseph McCarthy szenátorról (az egyik legismertebb kommunistaellenes közszereplő volt az Amerikai Egyesült Államokban a hidegháború hajnalán) "mccarthyzmusnak" nevezték el a történészek. McCarthy a legtöbb esetben bizonyítékok nélkül hurcolta meg az érintetteket, nagy nyilvánosság előtt. A testület tevékenysége rövid időn belül nagy társadalmi ellenállást váltott ki, melynek következménye a szenátor politikai karrierjének végét (1954) jelentette.

A helyi és helyzeti energiák természeti adottságok által determinált elemei (pl. folyami átkelőhely, folyóterasz, környező hegységek, mint ásványkincs és építőanyag forrás stb.) a térben összeadódnak és egymást erősítve olyan csomópontok alakulnak ki, amelyek eltérő mértékben és mennyiségben, de alkalmasak a gazdasági életben a központi szerepkörre. Az ember megtelepülése során e térségek kitüntetett szerepet kaptak, s később az ember által átalakított környezet gazdasági erővonalai is ide konvergáltak. A társadalmi-gazdasági fejlődés során kialakult medence (gazdasági) központok váltak egyben a hatalmi és kulturális központokká is. A medence természeti-gazdasági gyújtópontjában alakul ki a legjelentősebb központ, azonban egy-egy medence mérete és központjának nagysága között nincs szoros korreláció, azaz a társadalmi-gazdasági tényezők szerepe legalább ennyire fontos. A központ-szerepet betöltő városok tágabb környezetükkel intenzív kapcsolatokat alakítanak ki (pl. közút és vasúthálózati csomópontokká válnak stb.), mellyel további versenyelőnyük keletkezik. Tény, hogy az egyes társadalmi-gazdasági tevékenységek más-más térfelosztási egységekben bontakoznak ki, olykor túllépve egy-egy medence központon, azonban a tradicionális tényezők még ma is hatást gyakorolnak a gazdaságpolitikára. Az egyes régiók gazdasági szerepének újragondolása a kisebb medence központokat napjainkra ellehetetlenítette, s szerepük egyre áttételesebben érvényesül a kistájak egymás közötti kapcsolataiban. A nagytérségek gazdaságának egymást kiegészítő szerepe azonban nem tűnt el, melynek hatására az ott található medence központok (pl. München, Bécs, Budapest stb.) ma is nemzetközi jelentőségűek.

A média szerepe a földrajzi valóság megjelenítésében: Az emberi tevékenység szinte minden aspektusa a földrajzi, fizikai térben zajlik. Jelentősége éppen ezért olyan fontos. A földrajzi valóság szinte végtelenül bonyolult, sokszor ellentmondásos és problematikus. A média – még a legőszintébb, legtisztességesebb szándékok mellett is – sajátosságaiból adódóan válogat, kiemel és elhagy elemeket, egyszerűsít. Minthogy napjaink embere csak korlátosan tud személyes tapasztalatokból tájékozódni, ezzel szemben nagymértékben hagyatkozik a médiára, különösen pedig az elektronikus médiára (televízió, internet) nagymértékben ki van téve a médiamunkások esetleges hozzá nem értésének, vagy a szándékos manipulációnak. Itt fogható meg leginkább a geográfia, mint szakma és tudomány különös felelőssége.

A Földközi-tenger térségét az ókori görögök még „belső tenger” néven különböztették meg az Atlanti-óceántól. Medencéjét Oikumé néven az ismert és lakott világgal azonosították. Az i. sz. V. Századtól kezdték a „földek közötti tenger” (mediterrán tenger) néven emlegetni, de a mediterrán elnevezés XIX. század elejéig melléknévként, jelzőként szerepel. Ekkor vált tulajdonnévvé (Mediterráneum), megkülönböztetendő a más kontinensen fellelendő „földközi –tengerektől” mintegy kifejezve az európai világhegemóniát.

Rendszerint mecsetek mellett, azokkal együtt épült középkori muszlim iskolarendszer (közép-és felsőfokú iskolának felel meg), amely több fokozatban képezte hallgatóit. Az iszlám világban az állam és vallás kezdettől fogva összekapcsolódott, ez megmutatkozott a medreszék képzésében is. A diákok a Korán ismeretén és értelmezésén túl vallásjogot, állam- és jogtudományt, közigazgatást, orvostudományt, matematikát, fizikát, csillagászatot, filozófiát, irodalmat és művészetet tanultak. Az oszmáni Magyarországon is működött medresze, budai Szokullu Musztafa pasa medreszéje.

A "Nagy Eszme" görögül, azaz a valaha görög szállásterület egy államba egyesítésének eszméje. Elsősorban az Oszmán Birodalom fanarióta közösségei körében kialakult elképzelés.

Másnéven "Nagy Eszme". A fogalom a görög vezetésű és nyelvű hajdani Bizánci Birodalom feltámasztásának gondolatát takarta. A 20. század elejéig a görög közgondolkodás részét képezte. Leginkább a fanarióták, illetve a görög elit támogatta.

Olyan katonai akció, melyet annak érdekében indítanak, hogy a megtámadott fél ne indíthasson támadást (vagy egyszerűen csak a kezdeményező stratégiai előnyét biztosítsák). Preemptív háborúról akkor beszélünk, ha a támadást indító felet közvetlen és más módon elháríthatatlan fenyegetés éri, azaz gyakorlatilag önvédelemről beszélhetünk, de a támadás még nem indult meg. Preemptív háború esetén is a támadó szegi meg a békét. Preemptív háborúnak tekintik Izrael hatnapos háborúját, melyet az egyiptomi és szíriai hadsereg mozgósítása és Izrael felé vonulása váltott ki. A Nürnbergi perben a németek védői Norvégia lerohanását is preemptív háborúnak tartották, megelőzendő, hogy a szövetségesek foglalják el. A kategória természetesen sok szubjektív, mérlegelhető elemet tartalmazhat arra nézve, hogy mi tekinthető elkerülhetetlen fenyegetésnek. Lásd még preventív háború.

Az István korában létrehozott megye nem egyszerűen egy magyar közigazgatási, területszervezési egység, hanem a magyar nemzeti gondolkodásnak egy olyan eleme, amelyet nem technikai-adminisztratív eszközként, hanem a kárpát-medencei társadalmi lét természetes kereteként tekint a társadalom. Időről-időre, modernizációs megfontolásokból felmerült a középszintű egységnek a felváltása egy nagyobb területi keretre, de ezidáig ezek a törekvések sikertelennek bizonyultak. Vélhetőleg a megyerendszer 1000 éve alatt a településhálózatot, a közlekedési rendszereket, a helyi elitek szerveződési mintáját olyan mértékben a maga képére alakította, hogy sokkal mélyebben beágyazódott a társadalmi gondolkodásba, mint azt sokan gondolják.

Arab eredetű szó. A muszlimán hívők által a zsidó, illetve a keresztény hit hatására a 7. századtól várt messiás. Az egyes reformátorok a későbbiekben többször mehdinek tüntették fel magukat.

Muzulmán bosnyák politikus a XX. század elején az Osztrák-Magyar Monarchiában, majd a királyi Jugoszláviában. A JMO vezető politikusa 1921 után, miniszteri posztot is betöltött, az első muzulmán-bosnyák származású miniszter (minden kormányban volt miniszteri széke). A politikai pragmatizmus híve, bár kezdetben szerbpárti és szerb öntudatú, később önmagát jugoszlávnak vallotta, élesen bírálta a horvát-szerb kiegyezést (Cvetković-Maček paktumot) és aktív politikai tevékenységet folytatott e kiegyezés ellen, mely Bosznia-Hercegovina történeti egységét, és a bosnyák-muzulmán nép elismerését veszélyeztette. A megegyezés megakadályozása érdekében tett politikai tevékenységének közepette, tisztázatlan körülmények között június 29-én Belgrádban halt meg.

1868-1912 közötti korszak. Ebben az időszakban az 1850-es évektől a nagyhatalmak előtt határai megnyitására kényszerült Japán, Mucuhito, császári nevén Meidzsi uralma alatt felzárkózott a világ élvonalába. Kétkamarás parlamentáris rendszert hoztak létre, megreformálták a közigazgatást, modernizálták a hadsereget, az oktatást, földreformot hajtottak végre és erőteljes iparosításba kezdtek. Az 1904-1905-ös orosz-japán háború, amely japán győzelemmel zárult, kitűnően reprezentálta az átalakítás sikerességét.

Az USA történeti-kulturális régiója, azon terület, ahol a „déliség” a legkézzelfoghatóbb, legmarkánsabb. Eredetileg azokat az államokat jelölték vele, ahol a polgárháború előtt a leginkább jellemző volt a rabszolga-munkaerőre épülő ültetvényes gazdálkodás. Leggyakrabban Alabama, Georgia, Louisiana, Mississippi, Dél-Karolina államok teljes területét, valamint kelet-Texast és Florida északi részét értik alatta. A két utóbbi állam valaha teljes területével ide tartozott, de a nagyarányú bevándorlás megváltoztatta a társadalmi-kulturális viszonyokat. A polgárjogi mozgalmak hatvanas évekbeli sikere óta ezen államok stabil, megbízható republikánus szavazók.

A Szerb Tudományos Akadémia memoranduma, vitaanyaga, amely az 1986. szeptember 24. és 25-i belgrádi Večernje Novosti számaiban jelent meg. Tartalmilag is két részre bomlik, az első az akkori Jugoszlávia és annak társadalmi – gazdasági kríziseivel foglalkozik, a második rész pedig Szerbia és a szerbség helyzetével Jugoszlávián belül. A Memorandum szakít a titói államrendszer érinthetetlenségén erősen szerb szempontból kritizálva azt, a javaslataiban megtalálhatók a későbbi nacionalista szerb politikai retorika jelentősebb elemei (antibürokratikus forradalom, centralizáció, erős Szerbia szükségessége, elnyomott szerbség Jugoszlávián belül…)

Mercado Común del Sur, magyarul Déli Közös Piac, egy Brazília, Argentína, Uruguay és Paraguay által 1991-ben az Asúncioni szerződéssel alapított gazdasági integráció. Célja a szabad kereskedelem biztosítása és az EU-hoz hasonló három szabadság (személyek, áruk, tőke szabad áramlása) biztosítása. Társult tagsággal rendelkezik Bolívia, Chile, Ecuador, Kolumbia és Peru, Venezuela 2006-ban írt alá csatlakozási szerződést. Hivatalos nyelvei a spanyol és a portugál.

Az ortodox egyház főpapja, akinek joghatósága alatt több püspökség áll. A latin rítusú katolikus szervezeti felépítésben megfelelője az érsek (archiepiscopus).

Arab eredetű szó. A táncoló dervisek rendjének neve. A rendet a híres perzsa misztikus költő, Dzseláleddin Rúmi alapította.

A növénytermesztéshez kapcsolódó folyamatok összessége, mely sajátosan magába foglalja az egyes társadalmak hosszú évezredes tradícióit és a modernizálódó mezőgazdaság megújuló követelményeit. A modernitás és a tradíciók kettőssége leginkább e gazdasági ágban maradt fenn és itt a leglassúbb az átstrukturálódás. A természeti gazdálkodásról a termelő gazdálkodásra történő áttérés idején az uralkodó művelési mód az ún. vad-talajváltó vagy legelőváltó rendszer lehetett, melynek előfeltétele a területek ún. égetéses-irtásos birtokba vétele. A potamikus kultúrák az öntözéses gazdálkodással és később a talajerő utánpótlással ennek fejlettebb formáját valósították meg. A folyók termékeny iszapja olyan természetes talajerő utánpótlást jelentett, melynek segítségével biztonságos termelést lehetett megvalósítani anélkül, hogy a művelt területet felhagyták volna. Az öntözésre alkalmatlan területeken e tekintetben az áttörést a nyomásos gazdálkodás elterjedése hozta meg. Nyugat-Európában a VII-VIII. századtól - főként a nagyobb kolostorok -, áttértek a kétnyomásos, majd a háromnyomásos gazdálkodásra, mely a X-XI. századra meghatározóvá vált. Ezeknél a rendszereknél már megszűnt a vándorlási kényszer, és az adott földterületet egyre jobban kihasználva, a szükséges talajerő utánpótlást trágyázással biztosítva lehet teremteni. A nyomásos műveléssel egyre többet és egyre biztonságosabban lehet termelni – ez megalapozta a népességet folyamatos gyarapodásának lehetőségét. A vetésforgó és az ültetvényes gazdálkodás fejlettebb és produktívabb, mindezek ellenére csak kedvező adottságú és agrotechnikailag fejlett területeken meghatározó. A mezőgazdasági művelés következtében a természetes növénytakaró kiterjedése visszahúzódott, s a kultúrtájak váltak meghatározóvá. A mezőgazdasági művelési módokat befolyásoló tényezők mind a mai napig éreztetik hatásukat, mind a termelés fizikai feltételeit (pl. talajművelés, vízellátás, tápanyag ellátottság stb.), mind a termelés ökológiai feltételeit (a környezeti tényezők együttese és ezek összefüggése a termesztett növényekkel, állatokkal) tekintve. A mezőgazdasági termelés biológiai háttere (pl. öröklés, nemesítés, vetőmagtermesztés, fajtafenntartás stb.) folyamatos megújulásával biztosította az emberiség növekvő szükségleteinek kielégítését, olykor a bővített termelés fizikai és ökológiai feltételeit is kockáztatva. A mezőgazdasági művelési módok kockázatát napjainkban inkább tájökológiai és természetvédelmi szempontból értékelhetjük. Egy-egy szántó, rét vagy erdő szerepe a piacra vihető termékek előállításán messze túlmutat, hiszen szerepet játszik például a talajképződésben, a mikroklíma szabályozásban, a talajok vízellátottságában, de emellett sajátos életközösség (biotóp), sőt esztétikai élmény nyújt, hozzájárul egészségünk megőrzéséhez. Ugyanakkor a nem megfelelő művelési mód akadályozza az érintett életközösségek egészséges működését, vagy gyakran leromlásukhoz, megszűnésükhöz vezet.

Az olasz "Dél" elnevezése. Az elmaradottság és a szegénység szinonimája.

A kereszténység régi vitája Krisztus kettős természetének kérdése, miszerint isteni és emberi jelleg hogyan jelenik meg egyetlen személyben. A miafizitimus az antikhalkedóni egyházak álláspontja Krisztus kettős természetéről. Álláspontjuk szerint az emberi és isteni jelleg egyetlen személyben, keveredés nélkül valósul meg. Magukat ortodoxnak nvezik ("igaz hit"), de kívülről monofizitáknak tekintik őket. A közel-keleti államokban élő miafizita közösségek mindenhol kisebbségben élnek, általában muszlim környezetben. Hat egyházuk van: ide sorolják a kopt, a szír, az örmény és az etióp, stb egyházakat. A miafiziták csak az első három egyetemes zsinatot ismerik el, a khalkedóni (újításokat hozó) zsinatot (451) és az azt követőket már nem. Hibásan monofizitizmusnak is nevezik.

Tömeges helyváltoztatás, migráció: a nemzetközi közösségnek időről-időre szembe kell néznie a tömeges migráció kiváltotta kihívásokkal. Kialakult egy modern „népvándorlás”. A sűrűn lakott, rosszabb élhetőségű, és egyben kevéssé biztonságos területekről hullámokban indulnak el egyének, családok, vagy egész népközösségek a jobb és biztonságos élet reményében. Ez a mediterrán térségben fokozott problémát jelenthet, ugyanis mind tranzitterületként, mind pedig célországokként fontos szerepet játszanak az eurázsiai-afrikai világszigeten.

Macedónia északnyugati területein a Radika folyó környékén élő macedón törzs, népcsoport. Híres, tradicionálisan legelőváltó állattartók. Egy részük iszlamizálódott, másik részük ortodox keresztény. Az iszlamizált mijakok magukat torbeseknek nevezik.

Észak-amerikai, főleg a keleti parton, Boston környékén aktív ír hátterű bűnszervezet.

Olaszország Molise tartományának néhány településén élő, a mai napig a horvát nyelvet és részben a horvát identitásukat megőrző etnikai csoport. Számuk mintegy 6000 főre tehető. Feltehetően a 15. századi oszmán hódítások elől menekülő csoport lehettek, akiknek származási területéről több egymástól eltérő elmélet is született (biztos, hogy Dalmácia valamelyik területéről érkeztek). Érdekességük, hogy a nyelvük nem tartalmaz semmilyen oszmán jövevényelemet, így nyelvtörténetileg rendkívül érdekes elemeket őriztek meg az erős olasz hatás ellenére.

Szerb jogász, politikus, publicista, a csetnik ideológia egyik kiemelkedő alakja. Fő politikai műve a „Homogena Srbija” című memorandum, mely geopolitikai célként fogalmazza meg Nagy Szerbia létrehozását, annak tengeri kijáratával és homogén etnikai jellegével. Gyakorlati tanácsai e cél érdekében a horvát-szerb etnikai lakosságcserét preferálják. Elképzelt nagy Szerbiája magában foglalta volna teljes Bosznia-Hercegovinát, Macedóniát, Montenegrót, Albániából Skodrát és vidékét, Horvátországot a Gospić-Karlovac-Pakrac vonaltól keletre (egy horvát enklávét kijelölt a szerb területeken belül a gazdaságilag legértéktelenebb szlavóniai szigethegységek területén, ahol a szerbek aránya ugyanakkor jelentős volt). E területeken kívül további román, magyar és bulgár területek alkották volna a Moljević Nagy Szerbiáját.

Mester, tanító, tudós. Muszlim hit- és jogtudós tiszteletbeli címe. Azok viselik, akik szent törvénnyel kapcsolatos feladatot látnak el az iszlám világában.

1939 augusztusában Joachim von Ribbentrop német külügyminiszter és Vjacseszlav Molotov szovjet külügyi népbiztos előzetes egyeztetések után aláírta a német-szovjet megnemtámadási egyezményt. A megállapodás titkos záradékaként felosztásra került a két nagyhatalom között Lengyelország és a Baltikum, illetve a német fél Besszarábiát szovjet érdekeltségnek ismerte el.

A Kennedy-kormány titkos programja (propaganda, pszichológiai hadviselés és a szabotázsakciók) a kubai rendszer destabilizálása érdekében. A CIA, a Védelmi Minisztérium, valamint a Külügyminisztérium is érdekelt volt az 1961 novemberében indult hadműveletben, melyben ipari létesítmények elleni támadások éppúgy szerepeltek, mint merényletkísérleteket Castro ellen. 1962 októberében a szovjetek kubai rakétatelepítése a hadművelet felfüggesztését eredményezte.

Az a tevékenység, amely csak egyfajta gazdasági szerep prioritását preferálja, legyen az árasztásos rizstermelés vagy éppen vaskohászat. A társadalom gazdasági tevékenysége során csak rövid periódusokra volt jellemző a monofunkció, helyett jól elérhető funkciók skálájára van igény, mind városokban, mind a falvakban. Egy-egy régió esetében gazdasági, társadalmi és környezeti szempontból sem megfelelő a monokultúrán alapuló monofunkciós tevékenység. Napjaink történelmi, gazdasági szükségszerűsége volna a megújulás, azonban a térségi jelentőségű kereskedelmi és logisztikai területek fejletlensége miatt „monofunkciós zárványok”- kal tagolt a világgazdaság.

1823-ban James Monroe, az Amerikai Egyesült Államok 5. elnöke a kongresszushoz intézett üzenetében deklarálta máig élő geopolitikai gondolatát. Ezek szerint az USA nem engedélyezi külső hatalmak beavatkozását az amerikai kontinensen, ezzel párhuzamosan pedig kinyilatkoztatja Latin-Amerikára vonatkozó gazdasági és politikai befolyási igényét. Az elv kinyilvánításakor a világpolitika alakulására még számottevő hatást nem gyakorló USA, a későbbiekben a doktrína jegyében folyamatosan növelte területét, illetve avatkozott be a kontinensen más államok viszonyaiba.

1961 májusában Nigéria, Sierra Leone, Libéria, Togo, Elefántcsontpart, Kamerun, Szenegál, Dahomey (a mai Benin), Csád, Felső-Volta (a mai Burkina Faso), Niger, Kongói Köztársaság, Gabon, Közép-Afrikai Köztársaság, Brazzaville-Kongó, Libéria, Madagaszkár, Mauritánia, Etiópia, Szomália és Tunézia által létrehozott csoport. A gazdasági kapcsolatok összehangolásában látták afrikai egység lehetőségét. 1961 szeptemberében többségük csatlakozott az Afrikai és Malgas Unióhoz, amely politikai és védelmi együttműködést is jelentett a felek között.

A bányászatot és kohászatot magába foglaló gazdasági ágak együttes elnevezése, melybe beletartoznak az ezt kiszolgáló gazdasági tevékenységek (pl. faszén égetés, bányafa kitermelés, mészégetés stb.), az ásványkincsekben gazdag hegységek lakói számára e tevékenység alapvető fontosságúvá vált. Tágabb értelemben a montanisztikum meghatározásába bele tartoznak a jogi szabályozásnak a bányajogra, valamint a bányaigazgatás és bányahatóság szervezetére és működésére vonatkozó legfontosabb szakirodalmi ismeretek és gyakorlati megvalósulásuk is.

Egy szűk magból kiinduló, fokozatosan terjeszkedő államfejlődés, melyben az elzárt kontinentális, hegyvidéki mag (mely már az oszmán birodalomban is folyamatos adókedvezményekkel rendelkezett) folyamatos területgyarapodásokkal (és részben területvesztésekkel) nyerte el mai formáját. A szűk, területi terjeszkedés előtti montenegrói társadalom és államszervezet alapegységei a törzsek voltak melyeknek világi és egyházi vezetőik a Cetinjében székelő metropoliták voltak, akiket a Njegoš (Njeguš) törzsből származó Petrovićok adták. A társadalom alapegységei a törzsek, nemzetségek és a családok voltak. A régi Montenegró területe négy náhije (oszmán közigazgatási egység, megközelítőleg járás) adta, melyen 22 törzs helyezkedett el. Ezek a törzsek távolabbi rokonságban álltak a kelet-hercegovinai és észak-albán törzsekkel, mely rokonsági viszonyok meghatározták a későbbi területi terjeszkedést (elsősorban északi és nyugati irányban). A területi gyarapodással Montenegróhoz csatolt területeken a montenegrói nemzet különállása a szerbségtől nem volt olyan tradicionális, mint a régi Montenegró területén, ez a kettőség folyamatosan végigkíséri Montenegró történetét a középkortól egészen napjainkig.

Montenegro állami önállósága a hetedik században alapított Duklja-ra tekint vissza. A kevés és vitatott forrásanyag miatt nem teljesen világos, hogy szerbek, horvátok és/vagy a hódítók elől a zárt hegyvidékre menekült őslakos néptöredékek (illírek?) adták-e népi jellegét ennek az államnak. Egy biztos, később egyértelmű szláv jelleget kapott, a kereszténység ortodox rítusát követte és a szerb politikai alakulatokkal épített ki szoros kapcsolatokat. Később az egyik helyi folyó elnevezése alapján a Zeta nevet kapta. Az Adria menti velencei befolyás erősödése nyomán kezdték el a 14-15. századtól, a veneziano dialektus szerint Montenegro-nak („fekete hegység”) nevezni. 1499-ben került oszmáni befolyás alá, mint az utolsó független balkáni monarchia. Később egyedülálló autonómiát közdöttek ki maguknak a hegyi klánok. A terület valóságos vezetője a montenegrói ortodox metropolita, a „vladika” teokratikus jellegű uralmat alakított ki. Montenegro királyi háza a Petrović-Njegoš dinasztia lett. 1922-ben az SzHSz Királyság része lett, majd egy 2006. május 21-én tartott referendum nyomán újra elnyerte a függetlenséget.

Jugoszlávia legkisebb lakosságszámú utódállama, területe 14026 km² lakossága 672000 fő, fővárosa Podgorica, az egykori Titograd. Egy főre jutó GDP 3100 USD, melynek megtermelésében a tengerparti turizmus jelentős szerepet játszik. Az egyetlen ország a földön, ahol a legnagyobb külföldi befektető Magyarország. Feltehetően a jugoszláv átalakulás mindeddig egyik legproblémamentesebb állama Montenegró. Függetlenedése (2006. június 3.) során nem voltak fegyveres cselekmények, a területén élő kisebbségek (szerbek, bosnyákok, albánok) a jelek szerint lojálisak az államhoz. A Jugoszláviától örökölt prevlakai konfliktustól eltekintve nincsenek jelentős határproblémái. Ugyanakkor komolyan érintett a szandzsáki kérdésben, és területén az összlakossághoz képest jelentékeny számú albán kisebbség él. Rajtuk keresztül az ország folyamatosan érintett egy bármikor bekövetkezhető „Nagy-Albánia” koncepcióban. A függetlenné válás ugyanakkor belső társadalmi törésvonal kialakulásához vezetett. A 2003-as népszámlálás során a lakosság közel 32%-a vallotta magát szerbnek az 1991-es 9,3%-hoz képest, ami egyértelműen az államszövetség jövőjével kapcsolatos állásfoglalás kinyilvánítása. Kérdés, hogy a hirtelen megugró montenegrói szerb lakosság jelenléte hogyan befolyásolja Szerbia és Montenegró államközi viszonyát. Vajon ez csak egy rövid életű protest-identitásvállalás, vagy meggyőződéses kiállás az unió mellett. Utóbbi esetben a legsimább szecesszió is hosszú távon konfliktusforrássá válhat.

a tradicionális montenegrói társadalom egyik alapegysége a törzs volt, mely társadalmi egység feltehetően régi képződmény e területeken (és nem feltétlenül a szláv társadalomszervezési hagyomány része), de fontosságát a XV. századtól nyeri el, mint az oszmánoknak való ellenállás leghatékonyabb társadalomszervezési formája. Legkiforrottabb rendszere a XVIII. századra alakult ki, amikor is a pozsareváci békét (1718) követően az Ó-Montenegrói területek önállósodtak, kiváltak az Oszmán Birodalomból. A montenegrói törzseket alapvetően három nagyobb csoportra oszthatjuk, az Ó-Montenegró törzseire, Brda törzseire valamint az e kettő területen kívüli (elsősorban Kelet-Hercegovinát benépesítő) törzsekre (a XIX. századi két szerb uralkodó dinasztia a Karađorđević és az Obrenović is e törzsektől származott). Az Ó-Montenegró törzsei négy nahijét népesítettek be a Katuni, Lješnjani, Rijekai, Crmnicai, ezek közül a Katuni törzsek voltak a legnépesebbek és a legfontosabbak is (ide tartozott a Njegoš/Njeguš törzs is, mely a vallási és társadalmi vezetőnek számító metropolitákat adta). A törzsek által alkotott döntéshozó szervezet a Zbor, azaz Gyűlés volt, melynek tagjai a felnőtt férfiak voltak (úgy a Törzsi, mind a közös Montenegrói Gyűlésnek). A törzsi döntéshozatali hatalom a XIX. századi modernizációval, végleg Danilo új törvényhozási rendeleteivel (1855) szűnt meg. Ennek ellenére a törzsi hovatartozás a mai napig a montenegrói társadalom egyik identitásképző kategóriája.

Közigazgatási terület a királyi Jugoszláviában 1929 és 1941 között. Területe elsősorban Ószerbia déli és keleti területeiből, valamint egyes észak-koszovói járásokból állt. Közigazgatási központja Niš volt.

A burgenlandi horvátokkal egyidőben, a 16. században feltehetően a horvátországi Banovina (Banija) és Kordun vidékéről a mai Csehország dél-morvaországi területeire vándorolt csoport. Néhány kutató csak a burgenlandi horvátok egy ágának tekinti őket. Szállásterületük Mikulovo környékének néhány településen volt. A 20. századra az asszimilációjuknak köszönhetően három településen volt magasabb számarányuk, összesen mintegy 1500-2000 főt tehetett ki a számuk ekkor. A második világháborút követően a beneši dekrétumok értelmében, mint nem megbízható etnikai elemet (a második világháborúban a német hadseregben szolgáltak, 1948 után pedig a titóista vád érte őket) a Csehszlovák állam a csoport kollektív bűnösségének elvét alkalmazva tervszerűen kitelepítette és szétszórattatta Csehszlovákia-szerte e csoportot (helyükre más országokból származó szlovákokat telepített). Bár a cseh állam részéről megtörtént a hivatalos bocsánatkérés, a morvaországi horvátok kárpótlása mind a mai napig várat magára.

Azok a hithű muszlimok, akik az igazságtalanság, a külföldi megszállás, illetve az állami elnyomás miatt részt vesznek a dzsihádban, amely nem feltétlenül háborút jelent.

Muszlim (törvénytudó) jogtudós, aki vallási és jogi kérdésekben véleményt nyilvánít, tanácsokat ad.

Transznacionális vállalatnak is nevezik időnként (TNC). Olyan gazdasági társaságok, melyek egynél több országban folytatják tevékenységüket. Napjainkra a MNC-ok két alapvető típusát különböztetjük meg: a mikro-multikat, melyek gyakorlatilag kis és középvállalatok, jellemzően a szolgáltatási szektorból (pl. szoftverfejlesztés) és kezdetektől nemzetközi dimenzióban dolgoznak. Az „igazi” multik a nemzetközi jellegen túl méretükkel és érdekérvényesítő képességükkel is kiemelkednek a vállalatok köréből. A legnagyobbak több profitot termelnek, mint egyes államok GDP-je, képesek politikai, diplomácia eseményeket befolyásolni. Az első MNC-nek a Holland Kelet Indiai Társaságot tekintik.

Egykor Zala megye részét képező, ma (néhány Szlovéniához tartozó település kivételével) Horvátországhoz tartozó táji-történeti régió. Bár a terület Zala megyéhez való tartozása gyakran tartozott a magyar-horvát közigazgatási csatározások figyelmének központjába, csak 1920-ban csatolták el (majd 1941 és 1945 között ismét Zala megye része volt). Muraköz lakosainak etnikai összetételét illetően dominánsan horvát terület, jelentős roma kisebbséggel.

Török katona, majd a Török Köztársaság első miniszterelnöke, köztársasági elnöke (1881-1938). Miután az I. világháborúból vesztesen került ki, a győztes hatalmak a sèvres-i békeszerződéssel területének nagy részétől megfosztották az Oszmán Birodalmat. A török seregek azonban 1919 és 1923 között Mustafa Kemal Paşa vezetésével sikeresen vívták meg függetlenségi háborújúkat. A köztársaság létrejötte után gazdasági, kulturális és szociális reformokat (kemalizmus hat irányelve) vezetett be az európai mintára szervezett új államban. Kemal egy személyben volt a hatalmon lévő CHP (Köztársasági Néppárt) elnöke, az állam első miniszterelnöke, köztársasági elnöke, valamint a török parlament első házelnöke. Az Atatürk (törökök atyja) nevet 1934-ben a Török Nemzeti Országgyűlés adományozta Mustafa Kemalnak.

1962 májusában Mekkában, 22 muszlim állam által létrehozott vallási szervezet, melynek legfőbb célja az iszlám tanainak hirdetése, a muszlim közösségek támogatása, az iszlámmal szembeni előítéletek leküzdése, valamint a kultúrák közötti párbeszéd elősegítése. A Liga az ENSZ-ben megfigyelői státusszal rendelkezik.

1968. március 16-án amerikai tengerészgyalogosok azzal a céllal érkeztek Sơn Mỹ faluba, hogy ott az NFF (Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítási Front) csapataival összecsapjanak, illetve felszámolják a falut. Az akcióból azonban őrült mészárlás lett, 500 civilt – főleg csecsemőket, gyerekeket, nőket és öregeket – gyilkoltak meg az amerikaiak közel három óra alatt. A háború után csak egyetlen katonát vontak felelősségre, de 1974-ben elnöki kegyelemben részesült.

Erzurum (Törökország) és Baumgarten (Ausztria) közti tervezett, az EU által kezdeményezett gázvezeték. Legfőbb célja az orosz gáztól való függés csökkentése, az európai gázfelhasználás forrás tekintetében történő diverzifikálása. A Déli áramlat vetélytársa, hasonló futással, de nem orosz, hanem a tervek szerint azeri, iráni és iraki gázt szállítana. Az érintett tranzitországok: Törökország, Bulgária, Románia, Magyarország. Legfőbb problémája a gázforrás bizonytalansága, a térség politikai instabilitása.

Észak-Amerikai szabadkereskedelmi övezet. Tagjai: USA, Kanada, Mexikó. Gyakorlatilag az USA gazdasága által meghatározott kereskedelmi-gazdasági integráció, mely 1994. január 1. óta működik. Különböző számítási módok szerint a világ 1-2. legnagyobb gazdasági integrációja.

Általánosságban jelenti a kontinuus albán szállásterületet magában foglaló hipotetikus államalakulatot. Szintén Nagy-Albániaként jelenik meg időnként az olasz megszállás alatt álló Albánia a 2. Világháború idején, mely Albánián kívül magában foglalta Koszovó, Montenegró és Macedónia bizonyos részeit.

Politikai célként megfogalmazott maximalizált horvát államterület, melynek ideológiai alapjait elsősorban a horvát történeti jog és a horvát, mint a többi déli szláv etnikum fölött álló, (esetleg azokat a horvátból eredő) nemzeti-etnikai princípiumok alkotják. A Nagy Horvátország első kidolgozott koncepciója Pavao Ritter Vitezović nevéhez fűződik, aki (néhány XVIII. századi horvát forrásból táplálkozva) a horvátokból eredeztette az összes szláv népet. Így két Horvátországot, egy északit (Drávától északra elhelyezkedő) és egy délit (a Balkán félszigeten) vizionált, mely utóbbi további két részre – egy Fehér Horvátországra (a Skodra-Drina Száva vonaltól nyugatra) és egy Vörös Horvátországra (Szerbia, Macedónia, Bulgária, Trákia) oszlana. A következő jelentős nagyállamisági elképzelés a horvát jogpárti politikusokhoz (Ante Starčević, Eugen Kvaternik) köthető, akik már csak a Balkánban gondolkodtak, két déli szláv nemzetet elismerve csak Délkelet-Európában a horvátot és a bolgárt. Ebben a koncepcióban a horvát jogpárti ideológia a szlovéneket „alpi vagy noricumi horvátoknak” amíg a szerbeket egyfajta keverék népnek tekintette, mely megmaradását szívós természetének és az orosz politikának köszönheti, melynek célja a horvátok megosztása. Bosznia-Hercegovina területének hovatartozása fel sem merült, egyértelmű volt miden nagyhorvát állami projektben, hogy csak Horvátország része lehet. E jogpárti ideológiából született meg a Nagy Horvátország valamilyen szintű megvalósulása az usztasa állam, más elnevezéssel Nezavisna Država Hrvatska, rövidítve NDH.

Másnéven nagy egyházszakadás, amelynek során 1054-ben a keleti és nyugati kereszténység különvált egymástól. Ettől az időponttól kezdve a római katolikus és az ortodox szertartású kereszténység eltérő fejlődési utat követett.

A szerb középkori állam magterületéről és annak déli tartományaiból északnyugati irányba való tömeges (de a hiedelemmel ellentétben nem egy időben, egy vallási vezető által vezetett) kivándorlási hullám elnevezése. Miután az egyesült keresztény seregek kiűzték az oszmánokat a Kárpát-medencéből, a Morava mentén folytatták előrenyomulásukat, felszabadítva Belgrádot, Nist, Szkopjét és Prizrent is. Ugyanakkor e háborút elsősorban előremozdító Habsburg Birodalmat megtámadták a franciák, így a balkáni területekről jelentős erőket kellett viszavonni. Mindez az oszmán fennhatóság visszaállításához vezetett a Duna vonaláig. Az oszmán bosszútól tartó, Habsburgokban bízó ortodox hívek, köztük III. Čarnojević Arsenije ipeki pátriárka is Habsburg területekre menekült. A menekültek számát illetően az érintett (szerb, magyar, albán) nemzeti történettudományok között nem alakult ki konszenzus, számukat 40 000-től 400 000-ig becsülik. E migrációs hullámnak köszönhetően szerbesedett el a magyar délvidék jelentős része és alakult ki az Osztrák-Magyar Monarchián belüli szerbség területi elhelyezkedése (Délvidék és a Duna vonala egészen Győrig, Bécsig).

Mao Ce-Tung nevéhez fűződő 1958-ban megindított gazdasági és társadalmi program, amely az elmaradott Kínát volt hivatva fejlett ipari országgá változtatni. Ennek érdekében hatalmas népi kommunákba terelték a parasztokat és erőszakos, ésszerűtlen iparosításba kezdtek a vas és acéltermelést szem előtt tartva. A kísérlet súlyos kudarcba fulladt, és több millió fő életébe kerülő éhinséget idézett elő. A programot 1962-ben leállították.

A szultán után a legnagyobb hatalommal rendelkező személy az Oszmán Birodalomban. A hadsereg legfőbb vezetője, a díván elnöke. Közülük is kiemelhető az albán származású Köprülü dinasztia, amely több kiváló nagyvezírt adott a Birodalomnak.

Gyúlékony folyadék (zselésített benzin). A napalm (naftén és palmitinsav) egy sűrítő/zselésítő anyag, melyet általában benzinnel vagy más hasonló üzemanyag felhasználásával keverve katonai műveletekben terep megtisztítására alkalmaztak. A napalm által gyújtott tűz 1000-12000 fokon ég. A koreai és vietnami háborúk során emberek ellen is bevetették a napalm B változatot, amely műanyag polisztirol és a szénhidrogén benzol keveréke és a gyulladását könnyebben lehetett kontrolálni a korábbiakhoz képest. A nemzetközi jog nem tiltja a katonai célpontok elleni alkalmazását, ugyanakkor a civil lakosság védelmében egy 1980-as ENSZ-határozat lép fel szigorúan.

Szláv népcsoport, amely a Neretva és a Cetina folyók között telepedett le a 7-8. században, létrehozva egy szláv fejedelemséget a területen. Kalóztámadásaik miatt folyamatos harcban álltak a Velencei Köztársasággal, amelynek azonban nem sikerült a X. század végéig megsemmisítenie a narentánokat. Eredetükről ellentétes elméletek láttak napvilágot, melyekben vagy szerb, vagy horvát törzsnek vallják őket, megjelenik a kettőtől független önálló szláv törzsi eredetmagyarázat is, azonban a mai nemzeti kategóriákkal nehéz, sőt lehetetlen meghatározni e népcsoport hovatartozását.

(1918-1970) Egyiptomi katonatiszt, miniszterelnök, köztársasági elnök. Alexandria mellett született. Mint katonatiszt a britellenes mozgalom egyik kulcsfigurája. 1952-ben a hatalmat magához ragadó, a királyi családot lemondató és a köztársaságot kikiáltó "szabad tisztek" csoportjának egyik vezetője. 1954-től az ország miniszterelnöke és a hadsereg főparancsnoka, 1956-tól köztársasági elnök. Ebben az évben államosította a Szuezi-csatornát, amely a szuezi válság kirobbanásához vezetett. Pánarab törekvései vezették az Egyesült Arab Köztársaság 1958-as megalakításához, amelynek elnökévé választották. Ehhez ebben az évben Jemen is csatlakozott, ezzel létrejött az Egyesült Arab Államok (EAÁ). 1961-ben Szíria kilépett a szövetségből, ezzel az EAÁ felbomlott. Nagy szerepe volt az El Nem Kötelezettek Mozgalma életrehívásában és fenntartásában. 1967-ben a hatnapos izraeli háborúban vereséget szenvedett. 1970 szeptemberében hunyt el.

A rendi társadalomban a "magyar nemzet" tagjai kizárólag nemesi kiváltságokkal rendelkezők lehettek. Bár a jelző magyar, jelen esetben a román, szlovák vagy éppen német származású Magyarországon élő nemes ugyanúgy tagjai közé tartozott, mint a ruszin vagy szerb. Származás vagy anyanyelv tehát nem zárta ki az egy "nemzethez" tartozást.

1930 júliusában Wallace Fard Muhammad által alapított afro-amerikai vallási mozgalom. Az egyetemes iszlám vallás több okból (pl. Fard maga az Isten, illetve fekete tudósok alkották meg a Bibliát és a Koránt) kifolyólag soha nem fogadta el a mozgalmat. 1975-ben az NOI tagok jelentős része csatlakozott az egyetemes iszlám valláshoz, míg a többiek 1978-ban Louis Farrakhan vezetésével újjászervezték a mozgalmat (ugyanezzel a névvel). A Nation of Islam ismertebb tagjai közé tartozott Malcolm X és Muhammad Ali (később mindketten a történeti iszlám hívei lettek).

Olasz területen működő bűnszervezet, mely elsősorban Calabriában aktív. Szigorú vérségi alapon szerveződött családok hálózata alkotja, részben eltér a szicíliai Cosa Nostra szerveződési rendjétől.

A két világháború között Franciaországból indult irodalmi és ideológiai mozgalom, melynek célja az afrikai népek méltóságának elismertetése, valamint a gyarmati rasszizmus és francia politikai és szellemi hegemónia elleni kulturális harc. Képviselői főként francia nyelvterületen élő fekete értelmiségiek, írók, politikusok közül kerültek ki.

A kínai kulturális forradalom idején komoly politikai hatalommal bíró és azzal visszaélő csoportosulás, melynek tagjai Csiang Csing (Mao negyedik felesége), Vang Hung-ven, Jao Ven-jüan és Csang Csing-kuo voltak. Mao halála után őrizetbe vették őket, kirakatper keretében elítélték őket, később szabadon engedték mindannyiukat.

A királyi hatalom gyengülése következtében a királyi vármegyék válságba kerültek, szerepüket a XIII. században a nemesi vármegye vette át. A jelentős részben III. Béla és II. András nevéhez kötődő birtokadományozások következtében a királyi hatalom hagyományos intézményes formái válságba kerültek. III. Béla (1172-1196) volt az első olyan magyar király, aki egy egész királyi vármegyét adományozott el. A folyamatnak az Aranybulla volt az egyik mérföldköve, alig tíz évvel kihirdetése után a Zala megyei szerviensek kérelme (kehidai oklevél) indította el azt a folyamatot – a köznemesség megerősödésének eredményeként -, mely a vármegye szerepének és irányításának átalakulását vonta maga után. Az ispánt (később főispánt) továbbra is a király nevezte ki, de az alispánt és szolgabírákat a nemesség választotta. A szolgabírónak a szerviensek vitáinak eldöntéséből induló funkciója később őt a vármegye egyik fontos tisztviselőjévé tette. Kezdetben megyénként általában kettő-négy szolgabírót választottak. A járások kialakulásával járásonként egy főszolgabírót és néhány alszolgabírót. IV. Béla (1235-1270) uralkodása idején egyre nagyobb számban jelentek meg ezek a közösségek és a közgyűlésükön választott szolgabírák a megyei törvényszék tagjai voltak az ispánnal együtt. A megyei törvényszék kéthetenként ülésezett, igazságszolgáltatási és érdekképviseleti (pl. királyi adószedés alkalmával) szerepük is volt. A királyi vármegyével szemben a nemesi vármegyék nem jogosultak királyi adók, regálék beszedésére. A megyéknek pallosjoga is volt, bár joghatóságuk elsősorban a paraszti rétegre terjedt ki. A megye területén lévő királyi városok önálló bíráskodási jogot kaptak, a nemesség birtok- és egyéb pereiben pedig nem ítélhetett. A király által kijelölt ispán általában a bárók közül került ki, ezért gyakran nem is a megyében élt, így az általa kinevezett alispánnal (az ispán helyettese) képviseltette magát. A nemesi megyék ítélkezési szerepe a XV. századtól azonban jelentősen csökkent azáltal, hogy a legnagyobb birtokosok megszerezték az önálló ítélkezés jogát, így népeiket kivonhatták a megye bírói befolyása alól. Ennek következtében a nemesi vármegye tekintélye folyamatosan csökkent, ám politikai befolyása egészen 1848-ig töretlennek mondható. Főként a Habsburg uralom alatt nőtt meg a politikai befolyása, mivel a rendi ellenállás védbástyáiként funkcionáltak. A XVIII. században állandó jellegű megyeházák és börtönök épültek, melyek a vármegye és az önkormányzatiság hatalmát hivatottak kifejezni. Az 1520-as évektől kezdve ugyanis egyre több feladat hárult rájuk: a törvények, rendeletek végrehajtása, önkormányzati, igazságszolgáltatási feladatok ellátása, a jobbágyság feletti hatalom biztosítása, adószedés. A mindenkori megyeszékhely is attól függött, hogy hol volt alkalmas épület a vármegyegyűlés lebonyolítására és a vármegyei levéltár biztonságos elhelyezésére. 1545-ben törvénybe foglalták, hogy az vármegye ispánja nem köteles a király és a helytartóság törvénytelen rendeleteit végrehajtani, vagyis abban az esetben is a rendiség biztosítéka lehetett a vármegye, amikor a központosítás következtében az országos rendi intézmények vagy nem működtek, vagy idegenekkel töltötték be azokat. 1848-ban, majd az 1870. évi közigazgatási törvény értelmében a nemesi vármegyét népképviseleti megyévé alakították át.

A németlakta területek egyesítését Ausztria kihagyásával a Hohenzollerek Poroszországa valósította meg Otto von Bismarck kancellár vezetésével. A korabeli Európa egyik legkorszerűbb technikával ellátott, általános védkötelezettségen alapuló hadserege 1866-ban Königgrätznél tönkreverte az osztrák csapatokat. A vesztes Ausztria elismerte Poroszország jogát Németország újjáalakítására. Az újonnan létrejött Északnémet Szövetség 1870-71-ben Franciaországot is legyőzte, majd az elszakított Elszász-Lotaringiával és a délnémet államokkal kiegészülve 1871. január 18-án a versailles-i palota tükörtermében kikiáltották az egységes német császárságot.

Az államépítéssel némileg rokon fogalom, időnként annak szinonimájaként is használatos. A legfontosabb különbség abban áll, hogy az államépítés leginkább a technikai kereteket biztosítja (intézmények, politikai rendszer), míg a nemzetépítés kimondottan az állam lakosságának nemzetté válását, a nemzet identitástudatának erősödését, a társadalom kohézióját, mint a működő állam feltételét igyekszik elérni. Eszközei részben szimbolikusak (jelképek használata, nemzeti mítoszok megteremtése), részben – elsősorban a történelem- és földrajzoktatáson keresztül – nagyon is kézzelfoghatóak. Jellemzően az újonnan függetlenné vált államokban figyelhető meg (jugoszláv, szovjet utódállamok).

A nemzeti karakter kérdése vitatott. A feltételezés szerint, az egyes nemzeti közösségek rendelkeznek bizonyos közös tulajdonságokkal, mely a társadalom viselkedésében, pl. a politikai viselkedésben is alapvető szerepet játszik. Napjainkban a nemzeti sztereotípiák formájában populáris. Ezek szerint vannak katonanépek, kereskedő, földművelő, művészeti vagy tudományos tehetségben bővelkedő stb. népek, melyek ezen belül még további sajátos jellemvonásokkal is rendelkeznek.

Már az idealista külpolitika irányzatában is megjelenik (pl. W. Wilson), majd az Atlanti Cahrtában és az ENSZ alapelvei között is; a Helsinki záróokmányban is szerepel. Lényege, hogy a nemzetek szabadon dönthetnek saját sorsukról, hovatartozásukról, szuverenitásukról. Az alapelv nem tartalmaz azonban részleteket sem arról, hogy ki tekinthető nemzetnek sem arról, hogy milyen módon mehetnek végbe ezen folyamatok. Az 1. Világháború után is elvileg alkalmazták, a dekolonizáció során is, azonban az új határok meghúzásánál sok esetben más szempontok nagyobb súllyal estek latba. Az 1. Világháború után a győztesek nagy- és „kishatalmi” érdekei, a dekolonizáció során pedig az uti possidetis juris elve.

1957-ben létrejött szervezet, mely a nukleáris energia békés felhasználását és a fegyver-célú elterjedés meggátolását hivatott szolgálni.

Több szinten értelmezhető fogalom. Egyrészt jelentheti az egykori gyarmattartók formális vagy informális befolyásának megmaradását az egykori gyarmatai politikai és/vagy gazdasági életében. Másrészt jelentheti a multinacionális vállalatok harmadik világbeli ténykedését, melyet a profitmaximalizálás mozgat, ezáltal az egykori klasszikus gyarmati struktúrákra emlékeztető egyenlőtlen kapcsolatok jellemzik. Harmadrészt, legáltalánosabban jelentheti az erősebb, gazdagabb államnak a szegényebb, gyengébb állammal szemben fenntartott egyenlőtlen kapcsolatát.

A kifejezést elsőként az ausztrál régész Gordon Childe (1892-1957) használta a neolitikum időszakában a vándorló, vadászó-gyűjtögető életformáról a letelepült, földművelő életformára való áttérés magyarázatául. Gordon Childe elméletét 1936-ban tette közzé és akkor nagyon használható és jó magyarázó modellnek tűnt. Childe szerint neolitikus forradalom a Kr.e. 5000-4000 táján következett be. Az elnevezés újabban viták forrása, mivel a neolitban végbemenő általános változások már a Kr. e. VII-VI. évezrednél korábban megjelentek, ráadásul – a bírálók szerint- nem voltak forradalmi sebességűek. A viták ellenére tény, hogy az emberiség történetének említett időszakában felgyorsultak azok a társadalmi-gazdasági változások, melyek hatására öt markáns változás következett be.  Ezek: a, növények és állatok domesztikációja, b, letelepült életforma, azaz a tartós használatú települések, ill. háztípusok megléte, c, az élelem tárolására, feldolgozására szolgáló agyagedények készítése, d, csiszolt kőeszközök használata, e, a fonás, szövés általános technikáinak és általában a textilművességnek az elterjedése. Childe elméletének bírálói szerint (pl. Robert Bradwood, Gustav Kossina stb.) a változás tucatnyi különböző, és minden jel szerint egymástól elszigetelt helyen indult meg és korántsem biztos, hogy a nagy folyók völgyében (Nílus, Tigris, Eufrátesz stb.) vagy az oázisokban. A Jerikói és a Jarmói (Dzsarmó) – Zagrosz-hegység– régészeti ásatások már az 1950-es években bizonyítják Childe néhány tévedését (pl. a települések idősebbek, nem kell, hogy mind az öt childei kritérium meglegyen /pl. kerámiák/ stb.). A neolitikus forradalom megnevezést az újabb régészeti-őstörténeti irodalom igyekszik kerülni, mivel az élelemtermelés kezdete a régészet adatai szerint a mezolitikumra tehető. Később felvetődött azon elképzelés (Lewis Binford, 1981), miszerint a letelepedés megelőzte a földművelést, s az újabb régészeti adatok (pl. Chatal Hüyük) mindezt alátámasztani látszanak.

A török államnak a múlttal való viszonya meglehetősen ambivalens. Atatürk idején olyan radikálisan szakítottak az addig követett hagyományokkal, hogy hosszú ideig nem is vettek tudomást a történeti örökségről. A szomszéd, egykor oszmán fennhatóság alatt élő népek kollektív emlékezete ezzel szemben meglehetősen élénken őrizte meg a birodalmi idők negatív képét. A '90-es években feléledt az ottomán kor iránti érdeklődés. Publikációk jelentek meg erről az időszakról, hirtelen téma lett "a Török Világ újjászületése az Adriától Kínáig". Felbukkant a politikai érvelésben a történeti jogalap és a politika perifériáján irredentista erők léptek fel (például Moszul vidékét és Dodekanészoszt illető követeléssel). Míg ezt a neo-ottomanizmust alapvetően "belső fogyasztásra" szánták, addig a szomszédoknál ellenhatást váltott ki. Görögországban, mint a török irredentizmus állami szintű jelenlétét értékelték, példaként állítva Hatay és Ciprus esetét. A török vezetők több ízben deklarálták, hogy Törökországnak nincsenek expanzionista, hegemonista törekvései. Ellenben a befolyás növelése, és a befolyásolásra való képesség egy fontos, megvalósítandó cél a török külpolitikában.

Egy közösség által egy másik etnikai/vallási közösség teljes vagy részleges megsemmisítésére irányuló tervszerű, kiterjedt, szisztematikus és erőszakos tevékenysége. A holokauszt és a második világháború egyéb eseményei nyomán alakult ki a fogalom, hivatalos definíciója 1948-ból való, de a jelenség ennél régebbi. A legismertebb népirtások az örmény és a zsidó nép ellen irányultak.

Neum település és opstina Bosznia-Hercegovinában, az ország egyetlen tengeri kijárata, a partvonal mindössze 24 km hosszú. A neumi korridor megszakítja a horvát állam szárazföldi kontinuitását. A közlekedés könnyítése és nehezítése Szarajevó kezében időnként zsarolási eszközként jelenik meg (pl.: pločei különleges jogok, területen kívüliség elérése érdekében), melyre válaszul a horvátok egy, a korridort kikerülő híd építésébe kezdtek a Pelješac félsziget és a szárazföld között, mely azonban akadályozhatja a kiépítendő neumi kikötő forgalmát. Közlekedési szempontból Neumnak azonban nincs nagy jelentősége, hiszen a Pelješac félsziget mögött szűk öbölben fekszik, nincs kiépített kikötője és a boszniai hátországával is nehézkes a kapcsolattartása.

A Goldman-Sachs befektetési bank által 2005-ben a BRIC országok mellett (lásd ott) a 21. század potenciálisan legnagyobbá váló 11 gazdaságát jelöli. Banglades, Irán, Egyiptom, Dél-Korea, Mexikó, Indonézia, Törökország, Pakisztán, Nigéria, Vietnám, Fülöp-szk.

1941. április 10. és 1945. május 15. között fennálló fasiszta bábállam, mely magába foglalta a nagy-horvát államként megfogalmazott területek jelentős részét. Az államban egypártrendszer (usztasák) és a vezérük (poglavnik) személyi kultusza valósult meg, akárcsak a szerbek, zsidók és a romák genocídiuma. Az usztasa állam legtöbb áldozata a szerbek közül került ki, azonban megsemmisült szinte teljesen a horvát és bosnyák zsidóság is. Az állam részét képező Bosznia-Hercegovina iszlám híveit, horvát jogpárti tradíció szerint, iszlám hitű horvátoknak tekintették, a hivatalos nyelvhasználatban visszatértek a szóelemző helyesíráshoz és megtisztították a nyelvet a szerb jövevényszavaktól. Közigazgatási rendszerében a középkori Horvátország területi elnevezéseit felelevenítő megyerendszert hoztak létre (velike župe). A horvát tömegek kezdeti szimpátiáját hamar kiábrándultság követte, ez folyamatosan dagasztotta a partizánmozgalom híveit, mely 1943 után egyre nagyobb területeket ellenőrzött az ország (elsősorban hegyvidéki) területein. A második világháborút követő kommunisták által újra létrejött jugoszláv államban az NDH a kollaboráns horvátok megtestesült bűneként kövesedett meg. Az 1991-ben függetlenné vált Horvátországban megkezdődött ezen államalakulat egyfajta történeti újraértékelés, azonban ez esetenként komoly nemzetközi ellenállásba, rosszallásba is ütközik.

(1893-1943) Amerikai geográfusprofesszor. Nagymértékben támaszkodott Mahan és Mackinder munkásságára. Elméletében a szárazföldi, vagyis az eurázsiai magterület, illetve az ezzel egyenrangúvá váló amerikai világsziget közötti belső gyűrű, az általa Rimlandnak (peremvidék) nevezett terület kiemelt jelentőséget kapott. Ennek birtoklását a vezető hatalom szempontjából kiemelkedően fontosnak tartotta. A bipoláris világ időszakában az amerikai szuperhatalom az említett Rimlandon szövetségesek és támaszpontok kiépítésének segítségével sikeresen szorította vissza szovjet riválisát. Az amerikai geostratégia eredményessége ennek megfelelően a Spykman-i elmélet helyességét igazolta.

A korábban az Egyesült Államokban jelenlévő militarizált agresszív Japántól való félelmet a rendkívüli fejlődés, miniatürizálás, technikai újítások, folyamatos fejlesztések révén egy más típusú "nippofóbia" váltotta fel. A fogalom egyszerre takarta a túlzott Japán gazdasági felemelkedés és ezzel összefüggésben az amerikai hanyatlás érzését.

Richard Nixon amerikai elnök által 1969. július 25-én Guam szigetén meghirdetett geopolitikai stratégia. A vietnámi háború miatt az amerikai vezetést ért támadások következtében Washington újradefiniálta szerepét a kommunizmus elleni harcban. Nixon kijelentette, hogy a továbbiakban csak hadianyaggal és pénzzel segítenek a baráti országoknak, katonákkal nem.

Állatokkal egész évben vándorló, nem letelepült életforma. Általában füves sztyeppei területeken folyó nagyállattartás (pl. ló, szarvasmarha, teve stb.). A nomadizmus nem csupán az állattartás, a gazdaság egyik formája. Valójában életforma, társadalmi berendezkedés egész népek számára. Számos formája ismeretes. Megkülönböztetjük a sarkvidéki rénszarvas-nomadizmust és a száraz égövi (sztyeppi, sivatagi, félsivatagi) tevés- és lovasnomadizmust. A nomadizmus kezdetleges önellátó gazdaság. A nomád állattartó minden szükségletét ki tudta elégíteni saját életformáján belül. Az élelmezést és a lakást egyaránt a nomád állattartás termékeiből teremtette elő. Az egyszerű módszerek azonban, az időjárási viszontagságok, a természeti csapások és járványok még ezt az alacsony színvonalú önellátást is időnként lehetetlenné tették. Ilyenkor gyakori volt a teljes elszegényedés és az éhezés. Az állattartáshoz két elengedhetetlen követelményre volt szükség: legelőre és vízre, melyek megszerzése viszont folyamatos vándorlással járt. A nomád életforma tehát lehetetlenné tette a tartósan letelepült életmódot, s az azzal járó állandó települések, városok, várak építését. Ez akkor is igaz, ha állandó szálláshelyeik azért voltak a nomádoknak, télen ugyanis rendszerint folyók mellé húzódtak, s ezek a téli szállások nagyjából mindig ugyanott helyezkedtek el. A vándorlás vagy nomadizálás nem vaktában zajlott, tehát nem kóborlás volt, hanem meghatározott irányban és rendben történt. A nomadizmus történetileg elkerülhetetlen fejlődési fok, melyet a táj ökológiai lehetőségei hívtak életre és tartanak fenn. Ritkábban előfordul juh illetve kecsketartáshoz kapcsolódóan is (pl. Közép-Ázsia, Száhel-öv stb.).

1877-1933. Geológus, néprajzos, geográfus, az albánok által lakott terület kiemelkedő kutatója, a „Balkán Kolombusza”.

1945. novembere és 1946 október között zajló, a II. világháborút követő tárgyalás, amelynek során elítélték a "nürnbergi 22" gyűjtőnéven elhíresült, elfogott náci főbűnösöket. A 22 személy közől 12 esetben halálbüntetés született. Hermann Goering a Német Birodalom második embere, a kivégzés előtt öngyilkosságot követett el.

A szántók és a közös ugar éves váltásán alapuló legelterjedtebb földhasznosítási mód a feudalizmusban. Két fő formája a két- és háromnyomásos gazdálkodás. A korábbi művelési módokhoz képest az előrelépést a kétnyomásos rendszer kialakulása jelentette, amelyben évente váltva a megművelt föld felét vetették be gabonával, a másik részét pihentették. Ezt leggyakrabban legelőnek használták, így a trágyázást is részben megoldották. Az agrotechnika fejlődésének eredményeként a X-XI. században kialakult a háromnyomásos gazdálkodás. A legfejlettebb területeken alkalmazott háromnyomásos gazdálkodásnál a földet harmadolták: egyik harmadát legelőnek használták (ugar), a második harmadban ősszel, a harmadikban tavasszal vetett gabona vagy zöldség termett. Ebben a gazdálkodási rendszerben a jobbágyok csak azonos dűlőkbe vethettek őszi, ill. tavaszi gabonát, mivel az ugart és a betakarítás utáni tarlót a falusiak közösen használták legeltetésre. A megművelt földek kímélésére a szántást, vetést és aratást mindenkinek azonos időben kellett elvégeznie (ez az un. nyomáskényszer). A nyomásos gazdálkodások lényeges eleme, hogy a jobbágy illetményét több dűlőben kellett kiadni, hogy minden évben legyen megfelelő gabonatermelésre alkalmas területe. A nyomásos gazdálkodásnak az ipari forradalomhoz kapcsolódó mezőgazdasági forradalom vetett véget, melynek nyomán a vetésforgó terjedt el.

1975 májusában alapított szervezet, melynek fő célkitűzése a nyugat-afrikai egységes piac és a monetáris unió megteremtése. Tagjai: Benin, Bissau-Guinea, Burkina Faso, Elefántcsontpart, Gambia, Ghána, Guinea, Libéria, Mali, Niger, Nigéria, Szenegál, Sierra Leone, Togo és Zöld-Foki szigetek (2000 januárjáig Mauritánia is).

Régió Bosznia-Hercegovina délnyugati részén. Határai: keleten a Neretva, délen a horvát államhatár, északon Konjic és Jablanica városai, nyugaton pedig Livno város és vidéke. A terület zömmel karsztvölgyekből, fennsíkokból és hegyekből áll, vegetációja gyér, bozótos, füves jelentős a vegetáció nélküli területek aránya is. Etnikailag ez a terület a bosznia-hercegovinai horvátság magterülete, nyugat felé megjelenik a szerb krajina határán a szerbség is, északra pedig a muzulmán bosnyákok. A terület központja Mostar, mely város az 1992-1995 között zajló háborúban a horvát-muzulmán (bosnyák) szembenállás legtragikusabb színtere volt, és jelenleg is a megosztott városok egyike a Balkánon. Mivel a terület lakosságeltartó képessége nagyon alacsony (kevés munkahely, megművelhető földek aránya alacsony) a titói Jugoszlávia külföldi vendégmunkát vállalóinak egyik gócpontja volt ez a vidék.

a következő városokat és környéküket jelenti: Strumica, Bosilegrad, Caribrod (Dimitrovgrad).

A Karagyorgyevics-ház mellett az újkori Szerbia uralkodói dinasztiája. A dinasztia alapítója Obrenovics Milos, aki a második szerb felkelés következményeként 1815-től Szerbia fejedelme. 1829-től szultáni jóváhagyás teszi örökíthetővé tisztségét. 1840-től 1842-ig fia Mihailo uralkodott. 1858-tól 1860-ig ismét Milos, majd 1860-tól 1868-ig Mihailo második regnálása következett. 1868-tól a kiskorú Milan helyett régenstanács vette át az állam irányítását. 1882-ben Szerbia királyság, ezzel Milan pedig a szerbek királya lett. A királyi ház utolsó tagja Sándor 1893-ban került hatalomra, vele és feleségével 1903-ban a palotába behatoló tisztek egy csoportja végzett.

1848-ban Nagy-Britanniával kötött szerződés értelmében Oregon, Washington és Idaho államok is az Amerikai Egyesült Államok tagjává váltak, így az USA a keleti partoktól terjeszkedve elérte a nyugati partot. Vagyis a 19. század közepére megteremtődött az Amerikai Egyesült Államok óceánpajzsa, sebezhetetlenné vált a két óceánnak köszönhetően. 1957-el érvényét veszíti az elmélet, hiszen a világon először a szovjetek mesterséges tárgyat lőttek fel a világűrbe.

Táji elnevezés Horvátország egy geográfiai mikrorégiójára, mely a Lika, a Gorski kotar, a Kupa-mente és a Kordun között fekszik. Számos szakirodalom a hegyvidéki Horvátország területéhez sorolja, de tulajdonképpen a peripannon és a hegyvidéki területek határán elhelyezkedő völgyi terület.

A macedón kormány és a macedóniai albán közösség képviselői között köttetett megállapodás 2001-ben, mely véget vetett a fegyveres küzdelemnek. A Koszovóval határos macedóniai területen az UCK által elindított „felkelés” politikai céljai nem teljesen világosak, az albán lakta területek elszakításának nem volt reális esélye. A megállapodás értelmében az albán is hivatalos nyelvvé vált járási szinten, illetve az adminisztratív határokat az albánság érdekei szerint alakították át. Cserébe az albánok vállalták lojalitásukat a macedón államhoz.

Görög kifejezés, az ismert környezetet, a lakott földet jelentette. A fogalom eredetileg a hellén, illetve római birodalom által elfoglalt területre vonatkozott. Az ókori görög geográfusok és történészek (pl. Hérodotosz, Eratosztenész, Heketaiosz stb.) világtérképei, mind a görög oikumenét tüntetik fel. Augusztus császár és utódainak gondolatvilágában a Római Birodalom határai egybe estek a „lakott világ” (oikumené) vagy a „földkerekség” (orbis terrarum) határaival. Az ókori kínai oikumené minden valószínűség szerint kiterjedt a japán szigetekre, Délkelet-Ázsiára és Indiára, de nem terjedt ki a tibeti-magasföldre, ill. a Himalájára, miközben a selyemúttal kapcsolódott a Közel-Keleten át Európához. A tőkés világgazdaság kialakulásával az egyes népek oikumenéi közötti fehér foltok megszűntek. Napjainkra inkább az ismert környezetet értjük alatta. A különböző társadalmakban különböző terjedelmű és természetszerűleg változik az egyes népek által lakott területek kiterjedésével, illetve az ismeretek gyarapodásával. Az eddigiekből következik, hogy egyszerre több oikumené létezik, melyek egymással részben átfedésbe is kerülhetnek.

A második világháború egyik legsúlyosabb ütközete a szigeten volt, majd 20 éves amerikai megszállás következett. A ma Japánhoz tartozó sziget a Ryukyu-szigetek legnagyobbika, az egyik legjelentősebb amerikai támaszpontnak ad helyet a térségben. A szigetek az önálló államiság hagyományával bírnak, lakói jelentős arányban magukat nem tekintik japánnak, hanem önálló kultúrával bíró népnek. Az amerikai támaszpontok kapcsán időről-időre kiújulnak a viták, a japán közvélemény megítélése negatív, sokan az amerikai megszállás szimbólumát látják benne. Az amerikai katonák erőszakcselekményei jelentős feszültséget keltenek.

Egy másik államhoz tartozó terület katonai erővel történő megszállása, okkupálása. A magyar történelem legismertebb okkupációs aktusát Bosznia és Hercegovina a Berlini kongresszuson történő megállapodás szerinti 1878-as megszállása képezi.

A Mediterráneum egységét hirdető, elsősorban francia geográfusok és történészek (BRAUDEL, F. 1996) (SIEGFRID A, 1947) érveiket elsősorban a klíma azonosságából vezetik le. Ez az alapja az egykor tényleg hasonló, ma már kevésbé egységes mediterrán mezőgazdálkodásnak, a hasonló termelvényeknek, mint a szőlő, a citrusok, az olíva. Ez utóbbiról nevezték „olajfa övezetnek” is a térséget. A mezőgazdaságon túl a gazdaság egyéb területein is sokféle hasonlóságot hoznak fel érvként az egység mellett. Ilyen például a kereskedelemre való nagymértékű ráutaltság, a természeti erőforrásokban való szűkösség, az ipar kézműves vagy kisüzemi jellege. Ezek egykor az egész medencére jellemzőek voltak, de manapság már jelentős kivételekre mutathatunk rá. Hosszú történelme folyamán a kereskedelmi tranzitfunkció mindig kiemelkedő fontosságú volt, ezt mindenképpen régióspecifikusnak ismerhetjük el. További egyesítő tényező még a települések hasonló megjelenése, hasonló szerepköre. Ennek a hagyományos építőanyagok használata idején, az egyforma klimatikus adottságok, és az építési ismeretek térségbeli cseréje révén volt alapja, de az indusztrializáció újfajta, és nemcsak a térségre specifikus homogenizációt teremtett. Felmerült még ezen túl egy önálló, ún. mediterrán rassz feltételezése is (SIEGFRID, A. 1947).

Az utolsó jelentős fegyveres konfliktus a szerb és a horvát fél között a Jugoszlávia szétesését követő háborúkban, melyben a horvát fél a Dunamente kivételével ismét integrálta a Szerb Krajinák területeit (Líka, Dalmácia, Kordun, Banija). Ezt a nagy akciót több kisebb előzte meg 1994-ben és 1995-ben (Zima 94, Skok-1, Skok-2, Ljeto-95), melyek megteremtették e nagyobb hadművelet feltételeit. A hadműveletben a horvát és a bosnyák-horvát föderációs haderő összehangoltan szüntette meg, csökkentette a bosznia-hercegovinai és a horvátországi Szerb Krajinák délnyugati ellenőrzési területeit. Az ezzel egyidőben és ezt követően Bosznia-Hercegovina területén zajló hadműveletek teremtették meg a Bihać-Cazini enklávé területi összekapcsolását a Bosnyák-Horvát föderáció területével.

1866-ban Újvidéken, Svetozar Miletics polgármester kezdeményezésére alakult szerb ifjúsági mozgalom, amely az Oszták-Magyar Monarchia, valamint Szerbia és Montenegró területén fogta össze kulturális és politikai célok érdekében az egyes ifjúsági szervezeteket. 1871-ben Magyarországon betiltották működését.

Kőolaj-exportáló Országok Szervezete. 12 nettó kőolajexportőr állam szervezete (Angola, Algéria, Irán, Ecuador, Kuvait, Líbia, Irak, Katar, Nigéria, Szaúd-Arábia, Venezuela, Egyesült Arab Emirátusok) székhelye Bécsben van. A szervezet hivatalos célja a biztonságos kőolajellátás fenntartása, az árak stabilitásának biztosítása. Gyakorlatilag azonban sokkal inkább a kartell-szerűen tömörülő tagok egyéni és csoportérdekeinek képviselete dominál. Sok kritika érte az OPEC által időnként bevetett olajfegyvert (pl.: 1973 olajárrobbanás a 4. arab-izraeli háború miatt) is. Az OPEC-en kívüli olajmezők termelésbe vonásával némileg csökkent befolyásuk az olajárra, de így is a szektor meghatározó államai szervezetéről van szó.

Az első világháborút követően az Osztrák-Magyar Monarchia szétesett, a békeszerződés VII. részének 61–66. cikkelyei kimondták, hogy azok az állampolgárok, akik illetősége azelőtt az OMM-hoz tartozott, de a békeszerződés értelmében eme illetőség kívül esik Magyarország új határain, elvesztik magyar állampolgárságukat. Ugyanakkor (63. cikk) az így elvesztett állampolgárság érdekében egy éven belül fellebbezhetnek és igényüket, opciójukat nyújthatják be annak visszaszerzésére. Ez a jog nemcsak a magyarokra vonatkozott, hanem mindenkire, akinek illetősége az említett területen, olyan helyen volt, ahol fajra és nyelvre nézve különbözött az ott élő lakosság többségétől – 64. cikkely. Ennek értelmében az érintettek optálhattak Ausztria, Olaszország, Csehszlovákia, a Szerb-Horvát-Szlovén (SHS) államba, Lengyelországba vagy Romániába. Ez a folyamat, eljárás tulajdonképpen az ún. „békés lakosságcsere” békeszerződéssel való hitelesítését, támogatását jelentette.

A gyorsan fejlődő Japán és a keleti hatalmi pozícióit féltő Oroszország között 1904-ben tört ki háború. Ennek során a japánok előbb a Port Arthurnál állomásozó orosz flottára mértek súlyos csapást, majd 1905 elején több hónapos ostrom után elfoglalták a tengeri erődvárost is. Ez év során Mukden közelében előbb döntő csapást mértek az orosz szárazföldi erőkre, majd a Balti-tengerről átirányított cári flotilla pusztult el Csuzimánál részben a vihar, részben a japán hadműveleti cselekmények következtében. A Portsmouthban 1905-ben megkötött békében Oroszország átadta Japánnak Port Arthurt és Dél-Szahalint, illetve elismerte japán mandzsúriai és koreai befolyását.

A két világháború között Magyarország tudatosan készült a trianoni békediktátum során elcsatolt területek visszaszerzésére. Erre végül német-olasz szövetségben 1938-1941 között több lépcsőben került sor. 1938 októberében az első bécsi döntés következtében tért vissza a Felvidék és Kárpátalja egy része. Ezt követően 1939 márciusában önerőből Kárpátalja egésze visszacsatolásra került. 1940 augusztusában a második bécsi döntés során Észak-Erdéllyel, majd 1941 áprilisában a háborúba való belépéssel a Bácskával, Baranya-háromszöggel, Muraközzel és a Muramentével egészült ki az ország területe. Ennek megfelelően Magyarország területe a mintegy 93000 km2-ről 170000 km2-re, lakosságszáma pedig 9 millióról több mint 14 millióra növekedett. A visszaszerzett részek elvesztését, a II. világháborút lezáró párizsi béke 1947 februárjában deklarálta.

A szó jelentése "igaz hit", a pravoszláv kifejezés ennek a tükörfordítása. Általában az egykori Kelet-Római Birodalom területén uralomra jutott kereszténység összefoglaló neve, ugyanakkor fontos tudni, hogy a keleti kereszténységnek vannak más egyházai is (ld. miafizitizmus). Az ortodoxok az első 7 egyetemes zsinatot ismerik el. Kizárólag magukat tekintik Jézus Krisztus és a 12 apostol tanításait hitelesen továbbadó legitim örökösöknek. Az ortodoxia a huntingtoni civilizációs körök egyike.Összesen 15 autokefál egyház van, de vannak továbbiak, amelyek jellegükben nem térnek el ezektől, de nem kaptak külső elismerést. A legfontosabb ortodox bázisú állam Oroszország (kb. 100 millió hívővel).

Médecins sans Frontières (MSF), 1971-ben, francia orvosok által alapított nemzetközi segélyszervezet, mely küldetésének a megfelelő orvosi ellátást nélkülözők számára a modern orvostudomány vívmányainak biztosítását tartja. Elsősorban háborús konfliktusok (Darfúr, Sierra Leone, Afganisztán), természeti katasztrófák, járványok helyszínein tevékenykednek. 1999-ben Nobel békedíjjal ismerték el tevékenységüket.

Az Antant hatalmak az Otrantói-szorosban hadihajókból és felfegyverzett halászgőzösökből létesítettek tengerzárat annak érdekében, hogy megakadályozzák az osztrák-magyar haditengerészet kijutását az Adriáról a Földközi-tengerre. 1917 májusában Horthy Miklós sorhajókapitány vezetésével a tengerzár ellen a Novara, Saida és Helgoland gyorscirkálók, illetve ezzel párhuzamosan a Balaton és Csepel rombolók sikeres hadműveletet hajtottak végre. Ennek során több gőzöst is elsüllyesztettek, majd részben a szerencsének és a felmentő erők érkezésének köszönhetően, az időközben kiérkező olasz és brit ellenséges erők meghárálása után, visszatértek a Cattarói-öbölbe.

Az Adriai-tengert és a Jón-tengert összekötő, a délkelet-itáliai és az albán partok között húzódó, legkeskenyebb pontján valamivel több mint 70 km széles szoros. Albán tengerparti része az Albán-Epirosz által nyújtott védettségének köszönhetően geostratégiai szempontból kiemelkedő jelentőségű. Évszázadok óta fontos szerepet tölt be Itália és a Balkán-félsziget közötti, illetve az Adriai-tengeren, a Jón-tengeren és a Földközi-tengeren keresztül zajló kapcsolatokban. Az utóbbi időszakban elsősorban az Albániából Olaszországba irányuló illegális migráció kapcsán került a figyelem középpontjába.

Bahrein, az Egyesült Arab Emírségek, Katar, Kuvait, Szaúd-Arábia és Omán által 1981-ben létrehozott gazdasági közösség, melynek létrejöttében a közös gazdasági érdek (kőolaj) mellett a bizonytalan közel-keleti helyzet (irak–iráni háború) is meghatározó szerepet játszott. 2007-re megvalósult a tagállamok közötti vámunió, 2013-ra közös valuta bevezetését tervezik.

Olyan kisebbségi csoportok, melyek önkéntesen, kényszer hiányában vándoroltak, migráltak olyan területekre, melyeken kisebbségi népelemnek, nemzetnek számítottak, és hosszú időn keresztül is megőrizték identitásukat. Jellemzően ilyen csoportok a középkor és a koraújkor gazdasági migránsai (pl. a magyarországi németség nagy része), valamint az Oszmán Birodalom délkelet-európai hódításai során létrejött közép-európai kisebbségek (pl. morvaországi horvátok, burgenlandi horvátok, magyarországi szerbek).

A tizenhárom első amerikai állam közül azok amelyek a polgárháború során a déliek oldalán álltak. Virginia, Maryland, Észak- és Dél-Karolina, Georgia. Nem azonos a Deep South-al, sokkal inkább történeti, örökségbeli (pl. épített) kategória. Politikailag sem annyira homogén, északi államai (pl. Maryland) sokszor inkább demokrata beállítottságúak.

Iszlám jogtudósokból álló intézmény, lényegében az iráni parlament „felső háza”. Hat tagját a parlament, hat tagját Khomeini ajatollah nevezte ki. Az Őrök Tanácsának joga és hatalma van a parlament (az „alsóház”) által hozott törvényeket felülvizsgálni és leszavazni, valamint felügyeli a parlamenti és köztársasági elnöki választásokat.

Egy adott állam frontvonalai mögött, az ellenséggel együttműködő, azt segítő személyek, ügynökök együttes megnevezése. A kifejezést először a spanyol polgárháború idején használták, amikor Francisco Franco erői négy hadoszloppal vonultak Madrid felé. Az ötödik hadoszlop alatt Franco és követői, a fővárosban a mellettük álló, a hatalmon lévő kormány ellen tevékenykedő falangista fasiszta erőket értették

A 19. és 20. század fordulóján megerősödött az afrikai egység eszméje,  melynek központi gondolata az afrikaiak védelme és közös képviselete. A pánafrikanizmus az 1945-ös, manchesteri pánafrikai kongresszussal vált igazi tömegmozgalommá. A gyarmati rendszer megszűnése után, az újonnan függetlenné vált afrikai államokban háttérbe szorult és a hatalmi érdekek, nacionalizmusok kerültek előtérbe.

1903-1979 között állt fenn, a Panama-csatorna mindkét oldalán 5-5 mérföldes szélességben az Egyesült Államok fennhatósága alá tartozó terület. 1979 és 1999 között már csak a csatorna állt közös amerikai-panamai ellenőrzés alatt, az övezetet felszámolták. Feladata a csatorna biztonságának és amerikai ellenőrzésének biztosítása, az amerikai stratégiai érdekek szerinti használat lehetővé tétele volt.

Csatorna Panama területén, mely összeköti az Atlanti- és a Csendes-óceánt, lehetővé téve így a kapcsolattartást Európa és az USA keleti partvidéke valamint a Távol-Kelet és az USA nyugati partvidéke között Dél-Amerika megkerülése nélkül. Stratégiai jelentősége mindenek előtt az USA számára van, a két partvidéke közti kereskedelmi és haditengerészeti kapcsolat lényegesen egyszerűsödött, a távolság a felére csökkent. A csatorna megépítését a szuezi sikerek után a franciák kezdeményezték, de a számításaikban nagyságrendekkel tévedtek. Teljesen más éghajlati, domborzati és kőzetminőségi feltételek mellett kellett Panamában építkezni. 1880-ban kezdődtek a munkálatok, de a munka felénél a tervezett költségek kétszeresénél járt a társaság. A csőd komoly politikai vihart és társadalmi felzúdulást váltott ki Franciaországban. 1914-re, amerikai közreműködéssel készült el, az USA gyakorlatilag megvette a csatornát.

Magyarul serpenyőnyél. Az angol terminológiában a politikai entitások elnyújtott, hosszúkás részének az informális neve. Gyakorlatilag ezek korridor-formájú részek (és az amerikai angolban sokszor a korridorokra is használják a foglamat), de a nem feltétlenül rendelkeznek a korridorok összekötő, avagy elválasztó jellegével. Ilyenek pl. Florida, Oklahoma, Idaho államok nyúlványai. Ha nem „elég” keskeny és hosszúkás a nyúlvány akkor bootheel-nek, azaz csizmasaroknak hívják (Missouri, Új-Mexikó).

1953-ban ebben a faluban írták alá a Koreai-háborút felfüggesztő fegyverszünetet. A határvonal ma is kettészeli a települést.

Horvátország kontinentális területeinek elnevezése. Ezt az elnevezést a horvát szakirodalom használja leginkább, míg a magyar a Kárpát-medencei területeknek is nevezi, bár többször követi már a horvát tudományos elnevezést is. Határainak meghúzása függően attól, hogy a jelenlegi horvát megyerendszer szerint (Károlyvárosi megye), vagy a természetföldrajzi határok mentén (Kapelák vagy a Kulpa folyó) történik, eltérő lehet.

A 19. századi mozgalom a szláv népek azon törekvését takarta, hogy Oroszország vezetésével közös birodalomban egyesüljenek. Képviselői legnagyobb ellenségüknek Ausztria-Magyarországot, illetve az Oszmán Birodalmat tartották, mivel létükben törekvéseik akadályozóját látták. Az Orosz Birodalom főként a Krími háború után látott perspektívát segítésében, ellenfelei meggyengítése érdekében.

Német hadijhajó, amely a hírhedt "párducugrást" végrehajtva a második marokkói válság idején kötött ki 1911 júliusában Agadir kikötőjében.

A katolikus egyház feje. A legnagyobb katolikus egyházi méltóság, Péter apostol utóda a római püspöki székben (a hagyomány szerint Péter apostol Krisztus után 67-ben Róma első püspökeként halt vértanúhalált), Vatikánváros teokratikus monarchia államfője. A pápának legfőbb, teljes (törvényhozói, kormányzati és bírói), közvetlen és egyetemes hatalommal bír az egész katolikus egyházban. A pápa címet jelenleg a kopt ortodox egyház és az alexandriai ortodox egyház feje is viseli.

Azokat az államokat nevezzük pária államoknak, melyeknek a működése eltér a „nemzetközileg elfogadott sztenderdektől”. Nem bukott államok (még), bár általában ez a „státusz” előszobát jelent. Nem feltétlenül lator államok, hiszen fenyegetést a világbékére nem igazán, csak saját polgáraira jelentenek. Leginkább a saját lakosság elnyomása, a szabadságjogok nem tiszteletben tartása jellemzi őket. Természetesen a „nemzetközileg elfogadott sztenderdeket” a nyugati liberális demokráciák alkották meg, így sok esetben egyszerűen a más elvek alapján szerveződő államok is pária államoknak minősülhetnek. Mivel nincs egzakt definíciója, az elnevezés sokakra alkalmazható és mindig politikai célja van. Így nevezték már Szaúd-Arábiát, Oroszországot, Kínát, Argentínát sőt Izraelt is pária államnak annak ellenére, hogy előbbiek és a szintén ebbe a kategóriába tartozó Mianmar, Eritrea, Haiti vagy Zimbabwe között minőségi különbség van.

1946. áprilisától 1947. februárjáig tartott a II. világháborút győzelemmel záró 21 ország béketárgyalása a vesztes államokkal. Végül a békét 1947. február 10-én írták alá Párizsban, 5 ország, Magyarország, Románia, Finnország, Bulgária és Olaszország képviselőivel. Mivel Németország és Japán békeszerződésének kérdésében nem tudtak megegyezni, illetve megnyugtatóan egyelőre Ausztria helyzete sem rendeződött, ezért ezeket az államokat továbbra is megszállás alatt tartották.

oszmán tartományi kormányzó, katonai rangként a tábornoki fokozat megfelelője.

Az egyházmegyei székvárosban (metropolis) székelő püspök. Az ortodox egyházaknál az eredeti négy (konstantinápolyi, alexandriai, antiochiai és jeruzsálemi) méltóság mára kilenc (moszkvai, román, grúz, bolgár, szerb) ortodox patriarchátusra bővült. A patriarchátusok autonóm közösségek, rangban egyenlőek, bár a konstantinápolyi pátriárka „egyenlőbb az egyenlők között”. A katolikus egyház és az ókeleti egyházak legfőbb püspökét is hagyományosan pátriárkának nevezik.

Horvát politikus, a fasiszta Horvátország nemzetfője, vezére. Fiatalon csatlakozik a Horvát Jogpárthoz, később a Horvát Blokk képviselőjeként került a királyi Jugoszlávia parlamentjébe. Szélsőséges nézetei, melyek majd az 1941-től önálló Horvátország (NDH) nemzetfőjeként érvényesít, Stjepan Radić (és több egykori párttársa) meggyilkolása utáni emigrációjában (Magyarország, Bulgária, Olaszország) alakult ki. Ekkor alakítja meg az usztasa mozgalmat, mely folyamatosan a nemzetszocialista ideológia irányába tolódott el, Pavelić, mint megkérdőjelezhetetlen vezér irányításával. 1941-ben Jugoszlávia szétesésével megalakul az önálló Horvátország az usztasák és Pavelić vezetésével, Németország és Olaszország protektorátusaként. E támogatásért Pavelić lemondott a Rapallói Egyezményben olasz igényként megjelölt horvát területekről. Az általa vezetett államban a szerbek, zsidók és cigányok nyílt üldözése folyt, mely párhuzamban állt Pavelić eszméivel. Az NDH bukásával Argentínába menekült, ahol 1957-ben a titói jugoszláv titkosszolgálat az UDBA merényletet követett el ellene, melyet túlélt és Franco Spanyolországába menekült, ahol 1959 hunyt el, felelőségre vonás nélkül. A horvát politikában ismeretes egy másik Ante Pavelić is, őt mint id. A. P. vagy A. P. (fogorvos) szokták említeni (bár nem az itt leírt politikus apjáról van szó).

Magyarország ötödik legnagyobb városa, Baranya és a dél-dunántúli térség központja. A horvát határtól 30 km távolságra fekszik, egykori bányászati központ. A rendszerváltás után súlyos válságba jutott, funkcióváltásra kényszerült. Jelenleg iskolavárosként, kereskedelmi, kulturális és turisztikai központként határozza meg önmagát. A Nyugat-Balkán térsége felé (Szeged mellett) Magyarország egyik kapuvárosa.

Az első világháborút követően Délnyugat-Magyarország bizonyos részei (Bács, Baranya, Tolna és Somogy megyék déli részei) egészen 1921 augusztusáig szerb megszállás alatt voltak. Ez a terület volt a Pécs-Baranyai Szerb-Magyar Köztársaság, amelyre az SHS állam is igényt tartott (részben a nemzetiségi indokkal, de valójában stratégiai, gazdasági okai voltak e területi pretenziónak). Az említett három év alatt a megszállt területek szerb és horvát nemzetiségű lakói körében nagyon komoly szerb propaganda zajlott, amely az itteni kisebbségek öntudatébresztését és ezt követő elszakadási (SHS érdekek szerinti) szándék megerősítését tűzték ki célul. Az SHS állam célja másrészt az volt, hogy, amennyiben a területet nem sikerül elszakítani saját javára (és ez a béketárgyalások lezárulásával ki is derült) az itt lévő horvát és szerb lakosságot minél nagyobb számát sikerüljön rábírni az optálásra, majd betelepítve őket az akkor zömmel német és magyar többségű bácskai és baranyai területekre, gyengítsék az ottani nem déli szláv nemzeti túlsúlyt, a magyarok kitelepítésével (optációs kényszer) párhuzamosan.

A rendszerváltozás idején, illetve után, több műhelyben és több diszciplínában is megindultak a Balkánt illető intenzív kutatások. A magyar egyetemi hálózat egyes egységei a Balkán témát beemelték kutatási profiljukba. Az első lépést Pécsett tették meg, ahol 1988-ban, a Soros Alapítvány támogatásával, Hóvári János vezetésével jött létre Balkanisztikai Szeminárium és lendületet kaphattak a balkanisztikai kutatások is. Sajnálatos módon a JPTE BTK akkori vezetése 1993-ban feleslegesnek látta az oktatási-kutatási irány további folytatását, így néhány évre megszűnt a kutatás intézményi kerete, bár több oktató-kutató egyéni munkájában folytatta a megkezdetteket. A balkanisztika további művelésére elsősorban a JPTE/Pécsi Tudományegyetem Kelet-Mediterrán és Balkán Tanulmányok Központja vállalkozott, amelynek alapítását az egyetem akkori rektora 1999-ben kezdeményezte. A központban többszintű multidiszciplináris képzés, doktoriskolai aktivitás, folyóirat- és könyvkiadás zajlik. A Központ konferenciái a balkanológiai tudományos vita centrumává váltak Magyarországon. A kutatóhely profilja elsősorban politikai földrajzi.

A Prizreni Liga szétverése után továbbra is rendszeresek voltak a portaellenes lázadások, amelyek az 1880-as, 1890-es években elsősorban Koszovó területét érintették. 1899-ben 450 küldött képviseletével a prizreni események folytatásaként került sor a Pejëi Liga megalapítására, amelynek élére a radikális autonómia pártján álló Haxhi Mulla Zekát választották vezetőül. A radikális autonómia hívei a négy albánok lakta vilajet egyesítését és autonómiáját, valamint az albán kormányzási és oktatási nyelv bevezetését tűzték ki célul. Bár a Ligát a következő évben feloszlatták, a megkezdődött, függetlenedés irányába tartó folyamatot már nem lehetett visszafordítani.

Területi elnevezés az antik Makedóniában és a mai macedón területeken, eltérő határokkal. Napjainkban egy síkvidéki terület elnevezése Északnyugat- Görögországban és Délnyugat-Macedóniában. Jelentős mezőgazdasági tevékenységre alkalmas terület (dohány, gabonanövények stb.), ami a balkáni félsziget szűkös hegyvidéki területein különösen nagy értéket ad a területnek. Nagyobb városai Prilep, Bitola Macedóniában, valamint Florina Görögországban. Jelenleg Pelagóniának nevezik Macedónia említett területet lefedő egyik statisztikai régióját is.

A Neumi korridor által megszakított horvát szárazföldi kontinuitás miatt tervezett és jelenleg is építés alatt álló híd a Peljesac félsziget és a szárazföld között, a Neumhoz vezető szűk öböl fölött. Célja a szárazföldi kontinuitás biztosítása, ugyanakkor számos kritika érte. Egyrészt gazdasági szempontból kérdőjeleződött meg a szükségessége, másrészt ökológiai szempontok alapján is kritizálták. Legjelentősebb ellenérdekeltje azonban Bosznia-Hercegovina, mondván, hogy az esetlegesen kiépítendő Neumi kikötőforgalmát korlátozhatja a bejárat fölött húzódó híd. A jelenlegi tervek szerint a híd 55 méter magas és közel 2,5 km hosszú.

Átalakítás. Mihail Gorbacsov által 1985-ben útjára indított (de rövid időn belül csődöt mondott) gazdasági-társadalmi reformcsomag, melynek központi gondolata a termelői önigazgatás volt.

Azon államokat nevezzük perforált államnak, melynek területébe enklávéként más állam területe ékelődik. Ilyen országok ma pl.: Dél-Afrikai Köztársaság és Olaszország.

Két vagy több független állam szövetsége, melyet a közös uralkodó személye kapcsol össze (pl. Magyar Királyság és Horvátország között 1102 és 1918 között). Az államok mindvégig megtartják önállóságukat, a perszonáluniónak nincs közös neve, ezért gyakran a nagyobbik ország nevén említik.

Olyan államszövetség két ország között, melyet a közös uralkodó személye kapcsol egybe. Az országok összefogásának egy sajátos formája - igen gyakran a külső veszéllyel szemben -, melyben mindkét ország megőrzi a belső autonómiáját és önállóságát. Európa több országa között volt perszonálunió (pl. lengyel-magyar, lengyel-litván stb.). Az országok saját alkotmánnyal, kormánnyal és törvényhozással is rendelkezhetnek. A világtörténelem leghosszabb perszonáluniója Horvátország és a Magyar Királyság között állt fenn, ahol belügyekben a horvát szábor és a horvát bán volt illetékes.

Ma Oroszországhoz tartozó terület a finn-norvég-orosz határon. Az első világháborút követően a Tartu-i béke (1920) Finnországhoz csatolta a területet, melynek jelentőségét a jégmentes kikötője és a húszas években felfedezett nagy mennyiségű nikkel adja. A második világháború során a Szovjetunió elfoglalja a területet, majd a háborút lezáró béke is a Szovjetuniónak ítéli Finnország egyetlen Barents-tengeri (ezáltal egyetlen jégmentes) kikötőjét.

Olyan gazdaság, amelyet alapvetően a piaci viszonyok irányítanak, az állam nem avatkozik bele a gazdaság működésébe, csupán annak működési keretfeltételeit biztosítja. A piacgazdaság nem képes a gazdaság egészére kiterjedő egyensúlyt megteremteni, ezért szükség van az állami intézmények bizonyos mértékű beavatkozására. A modern gazdaságok piacgazdaságok, melyek három legfontosabb jellemzője, hogy a termelőeszközök túlnyomó többsége magántulajdonban van és a piaci folyamatokat a kereslet és a kínálat alakítja, valamint az árucsere a pénz közvetítésével zajlik. A piacgazdaságban természetes, hogy mindennek (pl. munkaerő, áruk, szolgáltatások, szellemi termékek stb.) ára van. Az anyagi és szellemi javak annál értékesebbek, minél több közvetlen és közvetett tőkebefektetést tartalmaznak. A termelési tényezők (pl. humán erőforrás, föld, ásványkincsek és nyersanyagok, ipari üzemek stb.) a tőkebefektetések számos formáját összegzik, melyek megtérülési módja, ideje és lehetősége is rendkívül változatos lehet. A piacgazdaság keretei között is érvényes, hogy bizonyos tőkebefektetések nem térülnek meg, azaz veszteségesek, azonban világgazdasági szinten a tőkebefektetések hozamai kiegyenlítik egymást. A piacgazdaság természetéből fakad, hogy a kereslet és kínálat kielégítése (árucsere) során a nyertesek profitot (haszon) a másik fél viszont veszteséget halmoz fel.

Az adott piacközpont hatásköre, amelyet döntő módon határozott meg a megközelítés lehetősége (közlekedési lehetőségek) és ezzel összefüggésben a természeti környezet (pl. hegyvidék, árterület, időjárás stb.) adottságai. E viszonyok a feudalizmus és az azt megelőző társadalmi-gazdasági formációk idején kaptak kitüntetett szerepet, s határozták meg egy-egy piacközpont hatósugarát. Az ipari forradalom előtt a rövid szállítási rádiusz volt jellemző. Általában egy-két napi járóföldre (szekérrel is 25-50 km) terjedt ki a megtermelt javak zömét (tömegtermékek) tekintve. Csak kivételesen kedvező esetben (pl. folyóvízi vagy tengeri szállítás lehetősége) és/vagy szűk termékkörre (luxuscikkek, élő állat, tartósított élelmiszerek, fűszerek stb.) vonatkozóan volt lehetőség a piacközpontok kereskedelmi rádiuszának bővítésére. E termékek azonban zömmel színező elemei voltak a vásároknak, semmint alapvető igényeket kielégítő termékei.

Város és kikötő Szlovéniában, lakossága 4500 fő körüli. A második világháborúig a város döntően olasz lakosságú (90% felett) ami gyökeresen megváltozik az olaszok”távozásával”. A város ma is kétnyelvű igaz 2002-ben csak mintegy 7% vallotta magát olasz anyanyelvűnek. Politikai földrajzi jelentőségét a horvát-szlovén szárazföldi határvita a Dragonja-patak mentén és az olasz-horvát-szlovén trilaterális tengeri határvita adja. A tengeri határvonalak eltérő értelmezése következtében más-más területet tartanak felségvizeiknek az érintett államok. A kérdés jelentőségét nem a néhány km²-nyi terület (bár a térségben zajlik szénhidrogéntermelés is) adja, hanem az, hogy Szlovéniának van-e közvetlen kijárata a nyílt tengerre, avagy az olasz és horvát vizek előtte „összeérnek”. A kérdés elsősorban az észak-adriai kikötők (Trieszt, Rijeka, Koper) versenyében fontos. Szlovénia válaszul sokáig blokkolta Horvátország EU-csatlakozási tárgyalásait.

A mackinderi világmodellben (1904) Eurázsia belső, kontinentális, hegyektől és a hajózhatatlan Északi-, Jeges-tenger által övezett térsége. Praktikusan ez az Orosz Birodalom volt. A globális politika erőviszonyainak döntő földrajzi térsége.

Törökország legaktívabb kurd szervezete az 1978-ban Abdullah Öcalan vezetésével létrejött PKK (Partiye Karkeran Kurdistan). Ideológiájában baloldali, marxista, bizonyos vonatkozásaiban maoista szervezet, mely antiimperialista, szecesszionista elveket vall. Fő célkitűzése a kurd nép kulturális és emberi jogainak javítása, illetve a kurdlakta területek szuverenitásának kiharcolása. Néhány évnyi szíriai „felkészülés” után, 1984-ben a PKK megindította máig is tartó kegyetlen harcát Kurdisztán függetlenségéért. A véres harcok tizenöt évig (Öcalan fogságba kerüléséig) tartottak és a legszerényebb becslések szerint is legalább 30-40 ezer fős emberáldozattal jártak. Bár Öcalan három önkéntes fegyverszünetet is elrendelt harcosai körében, késve próbálta meg visszaterelni a kurdkérdést tényleges politikai keretek közé.

1985. szeptember 22-én a New York-i Plaza Hotelben Franciaország, Nagy-Britannia, Japán, az Amerikai Egyesült Államok és a Német Szövetségi Köztársaság kormánya megkötött egy szerződést, hogy stabilizálják az amerikai dollárt a japán jennel és a német márkával szemben, és így megerősítsék a nemzetközi pénzügyi rendszer működését. Két évvel később a párizsi Louvre-szerződéssel a stabilizáció további erősítése is megtörtént.

René Pleven francia miniszterelnök 1950-ben megfogalmazott javaslata egy közös – az Európai Gazdasági Közösséget alapító hat országot érintő – hadsereg létrehozásáról. Az Európai Védelmi Közösség tervét azonban a francia nemzetgyűlés leszavazta, arra hivatkozva, hogy a gazdasági együttműködésnek van prioritása, és ennek megvalósulása után következhet a politikai és katonai integráció. Az EVK helyett Franciaország, Németország, Olaszország és a Benelux-államok 1954-ben létrehozta biztonságpolitikai szervezetét, Nyugat-európai Unió néven.

Kikötő és város Horvátországban, egykori neve Kardeljevo, lakossága 6500 fő, többségében horvát. Az V/C páneurópai korridor végpontja, ide fut ki a Budapest–Pécs–Eszék–Szarajevó vasút és közút is. A modern kereskedelmi kikötőt már az Osztrák–Magyar Monarchiában elkezdték kiépíteni, de fő fejlődési időszaka a 60-as évek, amikor megépül az adriai autóút és a Mostar–Ploce vasútvonal. A kikötő jelenleg Bosznia-Hercegovina legfontosabb tengeri kijárata, az állam speciális jogokat (területenkívüliség) szeretne elérni a horvát államnál. A kérdés egy bonyolult, a neumi korridort és a peljesac-hidat is magában foglaló diplomáciai alku tárgya jelenleg is.

Valamely nemzetiség, vallási kisebbség ellen irányuló, kormányzati és/vagy katonai hatóságok által engedélyezett vagy megtűrt, csoportos vagy tömeges erőszakcselekmény. A kifejezést – mely az orosz pusztítás szóból származik – eredetileg a zsidók ellen az Orosz Birodalomban elkövetett erőszakra használták. Számos eset hozható fel példaként: az 1984-es szikh pogrom Indiában, az 1955-ös isztambuli pogrom a görög lakosság ellenében, szumgaiti pogrom az azeri örményekkel szemben 1988 februárjában stb.

Horvátország egy területének táji-történeti elnevezése a Kupa folyó mentén Karlovac/Károlyváros központtal. A terület völgy és dombvidéki, mezőgazdasági hasznosításra közepesen jól használható terület. Természetes központja Károlyváros, mely az egykori határőrvidéki központból lett iparváros a titói Jugoszlávia idején. Közlekedésileg fontos peripannon terület a kontinentális pannon vidékek és az Adriai-tenger között.

Kommunista politikus, 1975 és 1979 között Kambodzsa vezetője volt. 1928-ban Saloth Sar néven gazdag khmer-kínai parasztcsaládban született. Phnompeni tanulmányai után Ho Si Minh kommunista pártjának tagja lett. 1949 és 1953 között Párizsban elektrotechnikát tanult, majd hazatérve harcolt a franciák elleni indokínai háborúban. 1960-ban a Kambodzsai Kommunista Párt tagja, három évvel később főtitkára lett. 1975 májusában vörös khmer csapatainak élén hatalomra jutott Kambodzsában és alig másfél ezer napos uralma alatt igyekezett megvalósítani az igazi kommunizmust. Pol Pot alatt közel 2 millióan haltak meg Kambodzsában. Többségük járványok, éhínség következtében, ugyanakkor több százezren népirtás áldozatai lettek, ugyanis a vörös khmerek tudatosan gyilkolták az „alacsonyabb rendű’ nem khmer népességet. 1979-ben Kambodzsába bevonuló vietnámi hadsereg távolította el pozíciójából. A nyugati, thaiföldi határ vidékére vonult vissza, ahol 1989-ig komoly politikai hatalmat képviselt (Kína és Thaiföld is támogatta).

A vizuális köztéri szimbólumok, zászlók, uniformisok, a települések szimbolikus képe stb. mindig is a hatalom megjelenésének, propagálásának lehetőségét kínálta, egyben eszköz is volt a szuverenitás megjelenítésére, megerősítésére az adott terület felett (Békési L, 2004). Az ICT eszközök felerősítik a szimbólumok erejét és nagy távolságokra eljuttatják, megjelenítik azokat. A kulturális különbségek bemutatása, a konfliktusok megjelenítése felértékeli a feliratok, szimbolikus építmények, a köztéri szobrok és az emlékművek szerepét. Az internet új lehetőséget nyújtott a virtuális térben az erőteljes szimbólumok politikai célzatú, vizuális megjelenítésére. A közelmúlt balkáni háborúi során lezajlott, kulturális emlékeket érintő barbár rombolás, az „urbicídium” jelenségköre ráirányította a figyelmet a szimbólumok politikai földrajzi jelenségére, akár a háborús helyreállítás során történő dzsámi/minaret kontra ortodox vagy katolikus templomok tömeges helyreállítása, vagy házgyári technológiával zajló megépítése. A napszimbólum, illetve a név- és zászlóvita Macedónia és Görögország között, a békésebb, demokratikus berendezkedésű államokban a graffiti, a burka, vagy a hidzsáb1 viseletének eltűrése, vagy éppen tilalma, a közintézményekben elhelyezett keresztek eltávolítása/eltűrése körüli, vagy mecsetépítési viták a szekularizációra és a vallásbékére eddig büszke, toleráns európaiság elgondolkodtató új jelenségei.

Az integráció legmagasabb szintje. A kormányzás és törvényhozás jelentős része, a kül- és a belpolitika, illetve az igazságügy is integrációs szinten történik.

Táji-történeti régió Dalmáciában a Cetina folyó, a Žrnovnica patak valamint a tengerpart által határolva, mely elsősorban a Mosor hegytömbjének és a hozzá tartozó számtalan kisebb völgynek, poljének (innen ered a neve is) elnevezése. A terület különállásának, lehatárolásának történeti előzményét a jelentős autonómiával rendelkező Poljicai Köztársaság (Poljička Republika) egyesek szerint Poljicai Kenézség hagyománya és határai jelentik.

A középkori Horvátországban a XIII. században jelentős autonómiai elemekkel rendelkező kenézség, megye, melyet egyesek köztársaságnak (republika) tartanak. Területe megegyezik a ma Poljicanak nevezett régióval, melynek központját a Mosor hegytömbje alkotja. Az 1490-ből származó Statutuma meghatározza a terület határait, belső adminisztrációjának és berendezkedésének, büntető és polgári törvényeinek alapjait. 1444-től velencei, 1537-től oszmán, 1699-től (a karlócai békétől) ismét velencei fennhatóság alá tartozott, de autonómiájának valamely szintjét végig megőrizte. E területi autonóm egységet az 1807-ben a bevonuló napóleoni francia seregek szüntették meg.

Macedónia táji-történeti területe, mely a Sar-hegységtől délkeletre elhelyezkedő völgyi területet jelöli, napjainkban ezen elnevezés használatos a terület (egyes magasabb Sar hegységi járásokkal) statisztikai régióként való megnevezésére. A terület mezőgazdasági adottságai jók, lakosságának 75%-ot meghaladó többsége albán.

Az Északkeleti-Kárpátok hegyi legelőinek helyi elnevezése. Zömmel a Keleti-Beszkidek és a Máramarosi-havasok, Kraszna-havas, Róna-havas, Szidovec, Cserna gora vonulatain található hegyi legelők, rétek és kaszálók, amelyek a törpecserjésekkel (törpe fenyvesek, Rhododendronosok stb.) egy övben - gyakran ezek kiirtása után alakultak ki. Az erdőhatár fölé tornyosuló kopár gerinceik éles ellentétben állnak a terjedelmes erdőségekkel és legelőkkel borított széles flishátakkal. Az emberi tájhasználat e földrajzi környezetben is a kiterjedt havasi legelők, gyepek és rétek természeti potenciáljának maximális kiaknázására törekedett. A széles hátakon az erdők nagy részét már kiirtották, ezért ma terjedelmes legelők, rétek és kaszálók jellemzik, melyek tavasztól őszig üde zöldek.

A pomákok összlétszáma meghaladja a félmilliót (Bulgáriában, Törökországban, Görögországban és bolgár álláspont szerint Macedóniában és Albániában is élnek). Egységes identitásuk nem alakult ki. Bulgáriában mintegy 300 ezres közösségük él. A Macedóniában és Albániában élők önmagukat goránnak, vagy torbesnek nevezik, a helyi többségi társadalom muszlim macedónoknak tekinti őket.

Elit elleni társadalomfelfogás, politikai ideológia; a nép részvététele a vezetésben. A populisták elsődleges célja a politikai, gazdasági, kulturális stb. intézmények visszahódítása a saját érdekeit szemei előtt tartó hatalmi elittől a népnek, a nemzetnek.

A világ nagyvárosait tekintve nagy részük e funkciónak köszönhetően vált fontossá. A kikötő egy külön világ, az igazi hajós nemzeteknél a társadalmi élet központja és a kialakuló városközpontok legfontosabb része. E tekintetben egy-egy hajó érkezése vagy távozása komoly társadalmi eseménynek számított. Napjainkban talán az ausztrál nagyvárosok esetében figyelhető meg még mindez. Sajátos a latin-amerikai nagyvárosok esete, melyek a tenger felőli sebezhetőségük – a spanyol Nagy Armada pusztulása (1588) után – miatt a parttól néhány kilométerre fejlődtek ki (pl. Lima), portusuk pedig önálló településsé vált (pl. Callao), napjainkra – a demográfiai és urbanizációs robbanás – eredményeként gyakorlatilag egybeépültek. Az európai kontinensen a legszebb példa e tekintetben Athén és portusa Pireusz. A magyar államalapítást követően tengerhajózásról még nem lehetett szó (a dalmát tengerpart kikötői a későbbi évszázadokban hosszabb ideig tartoztak Velencéhez és Ausztriához, mint Magyarországhoz), s a folyami hajózás megindulásáról is egy 1148-ban kelt oklevél tanúskodik. Ebben II. Géza rév- és vásártartási jogot adományozott a budai káptalannak, s ugyanitt említés történik a pesti ('portus Pesth') folyami kikötőről és a kerepesi révről is. A hajóépítőket és hajósokat tömörítő legrégibb hajóscéh a pozsonyi volt, amely kiváltságlevelét 1297-ban kapta. A 14. századi adománylevelek már messzemenő önkormányzattal rendelkező hajóstestületekről tesznek említést, de a folyami portusaink jelentősége Komárom kivételével messze elmaradt a tengeri kikötőktől.

Korunkat az információs társadalom és gazdaság terminusa mellett sok más elnevezéssel is illették: Daniel Bell amerikai szociológus 1973-ban kiadott könyvének címe alapján terjedt el a posztindusztriális társadalom kifejezés, Anthony Giddens interpretálásában „a fejlődés ipari koron túli szakasza következik be” napjainkban (Giddens 1997). Bell a foglalkoztatási struktúrákban kialakuló arányok változása alapján az emberi társadalmak történetét a fejlődési módok szerint három – agrár, indusztriális és posztindusztriális – korszakra osztotta. Korszakolásával nem szándékolta érvényteleníti a tulajdonviszonyokra alapuló termelési módok szerinti (rabszolgatartó, feudális, kapitalista) felosztást, hanem azzal átszőve, azzal együtt tartotta érvényesnek. A különböző fejlődési módokban eltérőek a domináns erőforrások: az agrártársadalmakban a termőföld, az indusztriális korszakban a nyersanyagok (szén, vas), a posztindusztriális társadalomban az információ válik primer erőforrássá. Imponáló, hogy Bell már a hetvenes évek közepén úgy látta, hogy a posztindusztriális társadalmak kialakulását segítő stratégiai erőforrások az információ és az elméleti ismeretek lesznek, köszönhetően egyfelől a társadalmakat behálózó közlekedési- és energia-hálózatok mellett kialakuló új infrastruktúrának, azaz az emberek közötti kommunikációt és adatátvitelt lehetővé tevő telefon, számítógép, fax, kábeltelevízió, internet hálózatoknak, másfelől a számítógépes adatfeldolgozás és kommunikációs technológiák összeolvadásának. Az indusztriális kor válságaira és ellentmondásaira választ kereső információs társadalom kora egy merőben új fejlődési modell adaptálását feltételezi, ehhez paradigmaváltásokra van szükség. A posztindusztriális társadalom paradigmái közül néhány: Az információs társadalom első jellemzője a globalizálódás. A gazdaság transznacionálisan szerveződik. A nemzetállam politikai-gazdasági szerepe csökken, az integrációk és a transznacionális vállalatok politikai szerepe nő. Kialakulnak a globális információs hálók és az egységes tömegkultúra. A második átfogó paradigma a globalizálódással párhuzamosan futó, azzal ellentétes irányú regionalizálódás. A transznacionális vállalati szerveződéssel párhuzamosan a munkavégzés helyileg decentralizálódik. A politikai hatalom eltolódik a nemzetállami szintről a lokális szint felé. A globális információs hálók helyileg elérhetővé válnak. Erősödik a helyi identitás szerepe. A harmadik fontos paradigma az individualizálódás. A munka és a szakma egyoldalú szociológiai meghatározó ereje gyengül. Az életutak elágazóvá, variábilissá válnak. A tradicionális morális kötöttségek fellazulnak. Kialakul az erkölcsi és kulturális normák pluralizmusa. Emiatt az egyén állandó választási kényszerbe kerül, mintegy naponta kell identitását megteremtenie. Manuel Castells háromkötetes -The Information Age- című művében, amely az információs korszak első szintetikus elméleti összegzése az alábbiakat írta: „századunk (20. század) utolsó negyedében egy információ-középpontú technológiai forradalom átformálta gondolkodásmódunkat, azt, ahogy termelünk, ahogy fogyasztunk, kereskedünk, szervezünk, kommunikálunk, ahogy élünk, meghalunk, ahogy háborúzunk, s ahogy szeretkezünk…”

A gyarmati kort követő időszak. Ez természetesen kontinensenként is értelmezhető, ekkor más-más időszakot jelent. Pl. a poszt-koloniális Latin-Amerikáról a 19. század közepétől beszélhetünk, de poszt-koloniális Afrikáról csak több, mint egy évszázad múlva.

A termelőgazdálkodás terjedésével a neolitikus kultúrák a folyamok mellé kényszerültek települni. Az őskörnyezet kutatói szerint a folyóvölgyek jellegzetes ökológiai határfelületet alkotnak, ahol mind a természeti, mind a termelői gazdálkodásnak meg voltak a feltételei. Az ókori történelem meghatározó geopolitikai gócpontjai azok a potamikus kultúrák voltak, ahol a folyóvíz évi járásához kötődött az év kezdete és vége, s ahol közvetlenül a víz határozta meg az emberek mindennapi életét. Ebben az időszakban a potamikus kultúrák jelentették a centrumokat, a kulturális, társadalmi és gazdasági fejlődés gócpontjait. Nagyságukat és gazdagságukat nagyrészt a folyónak, illetve az ott lakók szorgalmának és tudásának köszönhették. Potamikus (öntözéses földművelésen alapuló) társadalomról lévén szó a lakosság jóléte az öntözőcsatornáktól és a biztonságot adó gátaktól függött. Az e folyók által lehetővé tett földművelési mód ugyanis megkövetelte a szervezettséget és nagy tömegek együttműködését. Mindez szerepet játszott az államok keletkezésében is. Ezek az un. potamikus államok nagy területi kiterjedésűek és despotikus jellegűek voltak, politikai viszonyaikat pedig az évszázados stabilitás jellemezte.

gúnyos, pejoratív elnevezés, mely a félig eliszlámosodott (eltörökösödött, ahogy a déli szláv nyelvekből eredő kifejezés jelenti po-fél, tur-török), eltörökösödött csoportokra, egyénekre értették a XVI – XVIII. században az Oszmán Birodalom részeit képező boszniai, horvát, montenegrói, hercegovinai, szerbiai és magyarországi területeken. Az elnevezés később általános értelművé vált és a kiismerhetetlen, kétszínű, megbízhatatlan, meggyőződését könnyen váltó egyénekre is értik.

Eleve elrendeltetés. A kálvinista egyház tanítása, melynek lényege, hogy az ember egyéni sorsa eleve el van döntve, el van rendelve.

A feudáliskori mezőgazdasági termelés színterei a prediumok, azaz a földesúr saját kezelésű, jobbágyok munkaerejével és a földesúr munkaeszközeivel művelt földterületei, melyek egymástól távol, szórtan helyezkedtek el. A kisebb birtokok 2-5 tagból, míg a nagyobb birtokok 10-15 tagból (prédiumból) álltak. Kristó Gyula professzor szerint Erdélyben a XI-XIII. században éppen úgy archaikus berendezkedést találunk, miként mindenütt másutt a Magyar Királyság területén. A termelés színtere a robotoltató "földesúri üzem", a prédium volt, melynek helyére a jobbágytelek lépett. A pusztásodás folyamatának felgyorsulásával a prédium fogalma is más értelmezést nyert. A XIV. századtól a praedium vagy prédium elnevezés a magyar történelemben olyan területet jelöl, amelyen valaha lakott település volt, de valamilyen (természeti, társadalmi, politikai vagy gazdasági) oknál fogva elnéptelenedett, lakói falujukat elhagyták, a határbeli földek pedig rövidebb esetleg hosszabb ideig műveletlenül maradtak. Nagyméretű pusztásodás megjelenése elsősorban a török hódoltság korára és területére jellemző. Az adományozással, vásárlással, zálogosítással, hosszú távú műveléssel stb. birtokba vett puszták tulajdonjogát a legtöbbször jogi eszközökkel is körülbástyázták. A prédium területe nem egyenlő a füves pusztával, csak a település pusztul el az ahhoz tartozó - olykor területének döntő többségét kitevő – erdők, mint az egykor földesúri kezelésű birtok részeként az elpusztult település (puszta) bérlőjének tulajdonában maradtak.

az ipari forradalom előtti korszakot szokás így nevezni. Szűkebb értelemben csak tőkés gazdaság megteremtésének 17-18. századi előzményeit értik alatta, míg tágabb értelmezésben a gépek és gyárak megjelenése előtti évezredeket. Az agrártársadalmak kora ez, ahol a legfőbb érték és erőforrás a termőföld. E termőföld megművelésének módjában az évezredek során több forradalmi változás is bekövetkezett, azonban a mezőgazdaságban foglalkoztatottak száma mindvégig domináns maradt egy-egy ország vagy régió vonatkozásában. Mindez alapvetően meghatározta a társadalmi-demográfiai változások lehetőségeit is. A preindusztriális korszak népességnövekedését ugyanis a legtöbb esetben az élelmiszertermelés korlátozott lehetőségei határolták be, ez a korlát szűnt meg a 18. század mezőgazdasági forradalmával, vagy legalábbis emelkedett meg jelentősen a korábbiakhoz képest. Az ipari forradalom előtt a gazdasági és a társadalmi élet évezredeken át a hagyományos gazdálkodás lassú ritmusa szerint működött, a falvak és a városok „hamónikus kapcsolatot tartottak fenn a természetes környezetükkel”, azaz mintegy szimbiózisszerű kapcsolat alakult ki. Persze ez alatt a nagyon hosszú preindusztriális korszak alatt is születtek nagyvárosok, mint például Babilon, Róma, Konstantinápoly, Bagdad, Peking stb. A társadalomnak természetesen volt lokális hatása a környezetére, de ahhoz nem volt elég ereje, hogy veszélybe sodorja az ökoszisztéma egyensúlyát. Azaz alapjaiban nem borította fel a város és a vidék közötti egyensúlyt, s nem forradalmasította a társadalmi viszonyokat. A neolitikum mezőgazdasági forradalmától – mely lehetővé tette a letelepedett életmódot és a népesség koncentrálódását – a 19. századig a gazdasági fejlődés korlátozott maradt.

Albán többségű terület délnyugat-Szerbiában a szerb-koszovói-macedón hármashatárnál. A koszovói harcok idején albán fegyveresek a Presevo-völgyben is aktívak voltak, azóta azonban viszonylagos nyugalom uralkodik a térségben. A preševo-völgyi (Preševo, Bujanovac opstinák) albán–szerb etnikai határ azonban a mai napig komoly feszültségeket hordozhat. A koszovói rendezés idején felmerült egy etnikai alapú területcsere, melyben az észak-mitrovicai körzetet a presevo-völgyre cserélték volna, de ez több szempontból is beleütközött mind a szerb, mind a nemzetközi közösség érdekeibe. Stratégiai jelentőségük miatt elképzelhetetlen, hogy Szerbia bármiféle területcserébe belemenjen, hiszen ezen a két općinán halad keresztül a Belgrád–Thesszaloniki vasút és közút is, mely Macedóniával, Görögországgal és az Égei-tengerrel köti össze Szerbiát, a nemzetközi közösség pedig ismét a precedens-jellegtől tart.

Preventív háborúról akkor beszélünk, ha egy állam az őt potenciálisan fenyegető másik állam ellen háborút indít annak érdekében, hogy a feltételezett, potenciális támadást elhárítsa. Nincs közvetlen fenyegetés, nincs önvédelmi helyzet, csak feltételezés. Preventív háborúnak tekinthető – bár erről a neokonzervatív amerikai tanácsadók feltehetően mást gondolnak – az Egyesült Államok Afganisztán és Irak elleni második háborúja. Sem a talibán nem jelentett közvetlen háborús fenyegetést, sem az iraki tömegpusztító fegyvereket nem találták meg.

Történeti régió Horvátországban, a Medvednica és a Száva, illetve Žumberak és Moslavina között, melybe a középkorban Zágráb területe is beletartozott. A határőrvidéki rendszerek és újkori közigazgatási változások után a horvát fővárost már nem értik e területi egységbe tartozónak.

Akkor beszélhetünk primate-city jelenségről, amikor a rang-nagyság vizsgálatok eredményeként egy ország településrendszerére az egy kiugró, domináns nagyváros és az ezt jelentős leszakadással követő többi város jelenléte jellemzi. A magyar köznyelvben sokszor „vízfej-effektusnak” titulált helyzet többféle folyamat következtében alakulhat ki. Egyrészt egy területvesztésből következő relatív növekedés lehet az ok (Magyarország, Szerbia, Ausztria, de pl. a gyarmati birodalomhoz méretezett fővárosok, mint London vagy Párizs is), másrészt számos egykori gyarmati/harmadik világbeli országra hasonló településrendszer jellemző (Thaiföld, Mexikó, Chile).

Közigazgatási terület a királyi Jugoszláviában 1929 és 1939 között. Területét közép-, észak- és dél-dalmáciai (a szigetekkel együtt), hercegovinai és egyes boszniai (pl. a legészakibb Travnik 1931-ig) területek képezték. Észak- és Dél-Dalmácia jelentős részei nem tartoztak e közigazgatási területbe (pl. Zadar városa Olaszország része volt, a Pelješac-félsziget és a Dubrovniki Köztársaság egykori területei sem, melyek a Zeta bánság részei voltak). Az 1931-es közigazgatási reformmal elveszti közép-boszniai területeit, de hozzá csatolják Korčula szigetét és a hercegovinai Stolac járását. 1939-ben, akkor is jelentős határmódosításokkal a Horvát bánság részévé vált. Központja Split volt.

A San Stefanóban történt események után 1878 áprilisában, az albán elit felismerve a gyors cselekvés szükségességét, népük védelmének érdekében bizottságot alakított Isztambulban. Az Abdyl Frashëri, Sami Frashëri, Pashko Vasa, Jani Vreto és Konstandin Kristoforidhi nevével fémjelzett csoportosulás néhány nappal a berlini kongresszus megnyitása előtt, Prizrenbe hívott össze nagygyűlést. A főként Prizrenhez közelebb eső északi és keleti albán területekről érkező, mintegy 80 küldött által alapított Prizreni Liga néven ismertté vált szervezet, június 10-én Abdyl Frashëri elnöklete alatt kezdte meg munkáját. A Ligában eleinte két irányzat küzdött egymással. A magas rangú egyházi személyek, pasák és bégek egy olyan – a bosnyákokat is magában foglaló – iszlám szervezet létrehozását tűzték ki célul, amely a Birodalom integritásának biztosítására fektette volna a legnagyobb hangsúlyt. Ezzel szemben a későbbiekben dominánssá váló, Frashëri vezette nacionalista csoportosulás, a katolikus, ortodox és muszlimán albánok teljes egészére támaszkodva követelt autonómiát a Portától. A küldöttek Vasa vezetésével dolgozták ki programjukat. Deklarálták a négy, etnikailag albán vilajet sérthetetlenségét, létrehozták központi tanácsukat, amely szinte egyfajta kormányként funkcionált, majd hozzákezdtek a regionális bizottságok kialakításhoz. A Liga legfontosabb törekvései közé tartozott a nagyobb fokú autonómia elérése, az albán nyelv hivatalos használatának, az albán nyelvű iskolák létrehozásának, illetve egy önvédelmi funkciót ellátó hadsereg felállításának kérdése. Memorandumukat a berlini kongresszushoz is eljuttatták, azonban nagyhatalmi támogatást nem kaptak, sőt az elnöklő Bismarck az albán nemzet létezését is kétségbe vonta. 1879-ben a Liga már a teljes adminisztratív autonómia mellett szállt síkra, 1880-ban pedig követelte, hogy a török hadsereg és az oszmán hivatalnokok hagyják el a térséget, illetve maguk választhassanak fejedelmet. Ezt követően fegyveres csapataik ellenőrzésük alá vonták Észak-Albánia nagy részét, illetve Koszovóból is kiszorították az oszmán erőket. A nyílt fegyveres felkelést Dervis pasa vezetésével 1881 tavaszán fojtották el, a Liga vezetőit letartóztatták, majd távoli területekre deportálták. Bár a Liga ezzel az akcióval megszűnt létezni, az albánok valódi összefogással létrejött szervezete volt az első kiemelkedő állomása a független Albánia létrejöttének, igen fontos szerepet játszott a nemzeti egység megvalósulásában, de abban is, hogy a környező államok területszerző vágyai nem teljesültek maradéktalanul.

A tömegpusztító, elsősorban a nukleáris fegyverek elterjedését illető törekvéseket értjük alatta. Az un. ABC fegyverek elterjedése elleni küzdelem a világbéke fennmaradásának alapvető feltétele.

A szőlőskertek és ültetvények a promontóriumnak (= szőlőhegynek) a délies expozíciójú, meleg lejtőit, az ún. málokat foglalták el. A 15-30°-os lejtőket hasznosító szőlőtermelő zóna, mely kb. 250-300 m, ritkábban 350 m magasságig terjedt a Kárpát-medencében egy-egy történelmi borvidéken (pl. Tokaj-Hegyalján, Arad-hegyalján, Verseci borvidéken stb.) összefüggő zónát alkotott. A Tokaj-hegyaljai szőlők maximális kiterjedése elérte a 14 000 kat. holdat (= 8056 ha), de a XVIII-XIX. század fordulójától - a Habsburgok számunkra kedvezőtlen gazdaság- (vám-) politikája miatt - a szőlőterület fokozatosan csökken. 1873-ban alig 10 500 kat. hold (= 6042 ha) szőlőt rögzítenek a statisztikák. A XVIII. században 9%-kal, 1873-ban 6,8%-kal részesedett a szőlő a mikrokörzet teljes földalapjából (Frisnyák S. 1990). Az intenzív szőlőművelés és a borászat a mikrokörzet legfontosabb és jellegadó ágazata volt, de nem volt szőlő monokultúra, melynek értéktermelése többszöröse lehetett a területi arányának. Tokaj-Hegyalja allodiális és paraszti gazdaságainak mindenkor a szőlő- és bortermelés jelentette a legfőbb jövedelmi forrást. A szőlő- és bortermeléshez, mint gazdasági alapágazathoz egy sor kisipari tevékenység (pl. hordókészítés, karógyártás stb.) kapcsolódott.

Egy erősebb és egy gyengébb állam közötti bilaterális egyezményen alapuló nemzetközi jogi formula, melyben az erősebb állam nemzetközi védelmet biztosít a gyengébb államnak az utóbbi szuverenitása bizonyos elemeinek feladásáért cserébe. A gyakorlatban a protektorátus sokszor kényszerhelyzet következménye és de facto megszállást (Cseh-Morva protektorátus), gyarmati státuszt jelent. Elvileg a különbség a gyarmati helyzethez képest az, hogy a protektorátusban az alávetett fél is megőrzi államiságát, a nemzetközi jog alanya marad, de mozgásterét a hatalmasabb fél korlátozza.

A reformáció során jöttek létre a 16. század során. A római katolikus egyházból váltak ki, elvetik a római pápa vezető szerepét, Mária és a szentek tiszteletét, a katolikus egyház kialakult felépítését. Számtalan kisebb-nagyobb egyházra oszlanak. A név a latin protestatio, „tiltakozás” szóból ered: a Speyerben 1529. április 19-én tartott birodalmi gyűlésen a reformációhoz csatlakozott fejedelmek és birodalmi városok tiltakozásukat fejezték ki a katolikus többséggel szemben, mely a reformáció terjedését területi elv alapján akarta fékezni.

A VMRO radikális vezetője Aleksandar Protogerov és az albán felkelők (kacsakok vezetője), Hasan-beg Prishtina közötti 1920-ban kötött egyezmény, melyben az albán felkelők elkötelezik magukat a történeti Macedónia határainak sérthetetlenségéért (itt a macedón albán határról volt szó, csak Debar városának kérdését rendezték volna népszavazással) és felszabadításáért. Mindkét felkelő csoport a királyi Jugoszlávia megsemmisítésén fáradozott, és komoly problémát jelentettek a dél-szerbiai tartományokban.

Előiparosodás (Franklin Mendels szerint: az iparosodás első fázisa). A paraszti munkára alapozott, olyan kiegészítő jövedelem, amely nem közvetlenül a piacra, hanem a felvásárlóknak termel, gyakran külföldre. Főleg a textiliparban, a kohászatban és az üveggyártásban terjedt el a XVIII. századi Nyugat-Európában. A városok ekkor még csak kiegészítő szerepet játszottak, mint a termékek piacközpontjai funkcionáltak. Makroregionális szervezettség jellemezte, valamint a falusi háziipar szoros kapcsolata a helyi régió mezőgazdasági fejlettségével, ugyanis zömmel a mezőgazdasági nyersanyagok (pl. len, kender, erdő stb.) bőségére és jó minőségére alapozódott. Ekkor már jelentős a vidéki ipar koncentrációja, léteztek elszórtan még bedolgozó háziipari egységek, azonban inkább a nagyipari formák jelennek meg. Fontos, hogy mennyiségét tekintve tömegtermékeknek tekinthetők és meglehetősen nagy tőke (pl. Fuggerek) koncentrálódik az iparban. Az ipari forradalom előtti állapot, már alapvetően bérmunkán alapul a termelés, jelentős a szakosodás: megjelenik a szakképzett munkaerő. Kialakulásának néhány alapvető feltétele: a mezőgazdaság súlyának relatív csökkenése, a mezőgazdasági technika fejlődése, munkaerő felszabadulása a mezőgazdaságból stb. Következményei: egyre nagyobb munkaerő szabadul fel az ipar számára. Lehetővé teszi, hogy a mezőgazdaságból élők felesleget termeljenek és az a piacra kerüljön ösztönözve a belkereskedelem fejlődését. A mezőgazdaságban tőkefelesleg alakul ki, ami az iparba áramlik. Mindez együtt jár a kereskedelmi és pénzviszonyok fejlődésével. A protoindusztrializáció kihívásai megérintik a felvilágosult abszolutizmus uralkodóit a Habsburg Birodalomban, melynek térhódítása érdekében reformok sorozatára kerül sor, amelyek a jövedelemforrások bővítését és a gazdasági egység megteremtését eredményezik (pl. 1754: egységes külső vámok, pénzrendszer, mértékrendszer, alattvalókról való gondoskodás (egészségügy, oktatás, szociális ellátás), aktív külkereskedelmi mérlegre való törekvés, 1767: úrbéri rendelet, állami védelem jobbágyoknak, majorsági földek bővülésének tiltása, ha a jobbágytelkek rovására megy, szilárd telekrendszer, ipar támogatása, manufaktúráknak kedvez a céhekkel szemben, 1775: jobbágy szabadon eladhatja a munkatermékét, munkaerejét stb.). Alapvetően különbözik a merkantilizmustól, attól szélesebbkörű és komplexebb. Magyarország a XVIII. században még alig jut túl a protoindusztrializáció megjelenésének fázisán.

Hatalomátvétel, melynek során általában a törvényes hatalmat egy kisebbség, többnyire erőszakos, katonai eszközök alkalmával megdönti és a kisebbség átveszi a hatalmat. Ez a csoport, mivel tömegbázis híján van, erőszak segítségével biztosítja hatalmát. A puccsot többnyire a hadsereg vagy annak egy része hajtja végre, de nem mindig katona lesz az új vezetés feje.

Az Alföldön a 14. században kialakult a pusztai pásztorkodás, a pusztabérletek rendszere. A pusztai hús jellegű szarvasmarha-tenyésztés előfeltétele volt a középkori „pusztásodás”, a legelőbérletek, pusztabérletek megjelenése. A 14. századi „szabad bérlők” az akkor kialakult mezővárosok gazdagodó, vállalkozó módosabb parasztjai közül kerültek ki, akik a bérbe vett legelőkön szállásokat építettek és gulyáikat fizetett pásztorokkal őriztették. Ebben az időben lett a vágómarha az ország egyik legfőbb kiviteli cikke, melyre ráépült a tőzsérek és a hajtók (hajdúk), hajcsárok társadalma. Ez a pusztai pásztorkodás a legeltető állattartás egyik közép-európai típusos formája volt a 14–18. század folyamán. Olyan szilaj- vagy ridegtartás volt, ami egész évi legeltetéssel, legelőn tartózkodással járt.

A görög episzkoposz szóból eredeztethető kifejezés, jelentése felügyelő, őrködő. A püspök egy területi alapon szerveződő keresztény közösség vezetője, akinek lelki, tanításbeli és kormányzati feladatai vannak. A katolikus hagyományok szerint a püspökök a Jézus által kiválasztott 12 apostol utódai. A katolikus egyházban a pápa nevezi ki, míg a protestáns közösségekben – mint minden tisztséget – választás útján kerül hivatalába a püspök. A katolikus egyházakban a püspököket avatják, míg a protestánsoknál iktatják.

Kelet-kanadai tartomány francia anyanyelvű többséggel, az egykori Francia-Kanada területe. Az egyetlen tartomány Kanadában ahol tartományi szinten csak a francia a hivatalos nyelv, a lakosság (közel 8 millió fő) 80%-ának francia az anyanyelve. A quebeci politikában fontos szerepet játszik a függetlenség, önrendelkezés, széleskörű autonómia, ugyanakkor a 2010-es felmérések szerint a lakosságnak csak valamivel több mint egyharmada támogatná a függetlenséget, identitásában, jelképeiben (Anjou liliom) azonban nagyon erős a francia kötődés.

Lelki vezető, hittudós a zsidó vallásban. Hasonlóan az iszlám vallás imámjához, a rabbi nem pap, hanem a vallás tanítója.

Indiát és Pakisztánt elválasztó határvonal, a brit politikusról elnevezve, aki a tárgyalásokat irányította. 1947 július-augusztusában jelölték ki, miután az angol parlament elfogadta India függetlenedését. A gyarmatból két államot terveztek létrehozni, a hindu többség számára Indiát és a muszlim kisebbség számára Pakisztánt. A határ kijelölése nem volt mentes a vitáktól, ugyanis a hinduk és muszlimok közötti határvonal nem volt könnyen meghúzható, keverten éltek. Ha a fizikai infrastruktúra elhelyezkedését és a földbirtok struktúrát is figyelembe vesszük még nehezebb lett volna a határmegvonás. Nem is beszélve a hindu (Nehru) és muszlim (Dzsinna) vezetők geopolitikai igényeiről. A határkijelölés következtében 14 millióan kellet hogy lakhelyüket elhagyják, a fegyveres konfliktusok és a nélkülözés következtében 200 ezer és 2 millió közé tehető a halottak száma. A határkérdés mai napig tartó következménye a Kasmíri konfliktus.

A Vörös Hadsereg Frakció (RAF) szélsőbaloldali diákmozgalomból alakult radikális fegyveres politikai csoport, melyet az 1970-es évek elején kommunista terrorszervezetnek nyilvánítottak. 1998-as önfeloszlatásukig 58 halálos áldozattal járó merényletet követtek el főként (Nyugat-Németországban) állami szervek apparátusai, katonai szervek (például amerikai támaszpontok) vagy politikai ellenfelek ellen.

Az arab eredetű szó jelentése „nyáj”. Az Oszmán Birodalomban a nem muszlimán, főként keresztény alattvalók megnevezése.

A gazdasági körzetelmélet (rajonelmélet) téziseit a késő 19. század során, Franciaországban dolgozták ki, majd később a Szovjetunióban, illetve a volt szocialista államokban élő geográfusok – a marxista gazdaságföldrajz keretében – fejlesztették tovább. A gondolatrendszer rendező elve a társadalom gazdasági aktivitása, szem előtt tartva a területi munkamegosztás sajátosságait. Az irányzat hívei úgy tartják, hogy a gazdaság alapvető hatást gyakorol a társadalom területi szerkezetére. A gazdasági körzetelmélet térkategóriái elsősorban a gazdasági aktivitás által generált kapcsolatrendszert, térszerkezetet tükrözik, feltételezve, hogy az időben viszonylag stabil. Ezeket a gazdasági körzeteket a társadalomszervezés alapjaivá kívánták tenni. Ennek napjainkban is megmutatkozó hatása érződik a területfejlesztési régiók (ld. makrokörzetek) kialakítása kapcsán.

A rajonírozás összefüggött azzal az igénnyel is, hogy a gazdaság területi folyamatait az állam szerette volna befolyásolni, szabályozni. Így például az I. Világháború után Franciaországban Clemental kereskedelmi miniszter egy korszerű közigazgatási területrendszer kereteinek kialakítását kezdeményezte („Clemental-régiók”).A tervezési munkálatokat Hauser, Henri francia geográfus végezte el. Elképzelése szerint 18 régió határolható le Franciaországon belül. A területi egységeket természeti alapon határozta meg , de amelyek eltérő gazdasági sajátosságokkal rendelkeznek és így mint gazdasági körzetek határozhatók meg. Ajánlása szerint erre a rendszerre felépíthető a francia állam regionális közigazgatási beosztása.

Az iszlám lunáris naptár 9. hónapja, a szaum (böjt) ideje az iszlám világban. A test és a lélek megtisztulásának időszaka. Ramadán havában (a holdnaptár miatt évről évre 11 nappal korábban van) a muszlimok arra emlékeznek, hogy Mohamed próféta, miután megkapta a Koránt Allahtól a 7. század elején (a hagyomány szerint 610-ben), visszavonult Híra hegyére elmélkedni és böjtölni. Ebben a hónapban a muszlimok megvonnak maguktól mindenféle italt, ételt, tartózkodnak a szexuális együttléttől hajnaltól napnyugtáig.

Amerikai katonai hadművelet (hivatalosan 1962 és 1970 között) a vietnami háborúban, melynek célja a fák lombkoronáinak és a sűrű aljnövényzet eltávolítása, valamint a kommunisták által ellenőrzött területek élelmiszernövényeinek megsemmisítése. Légi úton, növényirtószerek (Agent Orange, Agent Blue – a szerek elnevezése a szállítására szolgáló hordók színéből ered) permetezésével hajtották végre az akciókat. 1969-ben egy ENSZ-határozat a növényzetpusztító szereket alkalmazó katonai eljárásokat a vegyi hadviselések közé sorolta, így a hadműveletet felfüggesztették.

Az Auerbach által megfogalmazott rang-nagyság vizsgálatokat a 20. század elején kezdték alkalmazni a városhálózatok szabályszerűségeinek bemutatására. Ez a mutató a településhálózat arányos fejlődéséről ad képet, a harmonikusan fejlődött rendszer szabályos görbét alkot. Auerbach elmélete szerint azt a városhálózatot tartjuk optimálisnak, ahol a városok lakosságszáma annyiad része a legnépesebb városénak, ahányadik helyen találhatók a lakosságszám-szerinti sorrendben. Az ettől való eltérések a városhálózat különböző zavarait, aránytalanságait jelölik. Legjellemzőbb eset, amikor a legnagyobb város (általában a főváros) sokkal nagyobb, mint az őt követő település (ez a helyzet Magyarországon is). Ennek fordítottja is előfordul, amikor több közel azonos méretű város található a rangsor elején (erre hasonlít pl. Olaszország városhálózata). Végső soron az index fontos és könnyen összehasonlítható információkat nyújt a városhálózatok vizsgálatához. Elsősorban az egy-, illetve többközpontúsággal, valamint a városhálózatok belső arányainak megértésével kapcsolatban használható és az alábbi matematikai képlettel számolható:

, ahol

N_(n)=a városok sorában n-edik helyet elfoglaló város lakossága

N₍₁₎=a legnagyobb város lakossága

R_(n)=az n-edik város rangja, a sorrendben elfoglalt helye

A Nagy Háborúban vesztes Németország, illetve Oroszország szerződése, amelynek segítségével kitörtek diplomáciai elszigeteltségükből. A két hatalom külügyminisztere 1922-ben írta alá a megállapodást, amelyben kölcsönösen lemondtak a háborús jóvátételek megfizetéséről, diplomáciai kapcsolatokat létesítettek és kereskedelmükben a továbbiakban a legnagyobb kedvezmény elvét alkalmazták.

Táji-történeti elnevezés Horvátország tengermelléki régiójának egy kisebb területére, mely Zadar kontinentális síkvidéki hátországára értendő (az elnevezés jelentése síkvidéki járás) a Nini-öböl és a Krka között. Dalmácia legértékesebb mezőgazdasági területe, klímája, vízellátottsága és jó talajainak köszönhetően, ugyanis északi részén még a lösz is megjelenik. Az oszmánok dalmáciai hódításával a terület elnéptelenedik és legelőváltó állattartó vlahok telepítik be, akik a szerb ortodox egyház nemzetépítő tevékenységének köszönhetően a XIX. század nemzeti integrációiban a szerb nemzet tagjaivá váltak. Ennek köszönhetően a terület elsősorban nem a mezőgazdaságáról, hanem a különböző szerb-horvát ellentétek helyszíneként ismert leginkább napjainkban. 1991 és 1995 között több genocídium is zajlott a területen, amely 1990 előtt vegyes, horvát-szerb lakosságú volt, szerb többséggel. Az említett háborús időszak eredményeképpen a szerbek nagy része elmenekült a területről, és csak csekély mértékben tért vissza.

A politikának és mindenek előtt a nemzetközi kapcsolatoknak, diplomáciának az az iránya, mely az erőt, hatalmat és a praktikus megfontolásokat részesíti előnyben döntései során az ideológiai megfontolások, a moralizálás helyett. A realpolitik realista és pragmatista. Főbb képviselői: Metternich, Bismarck, Kissinger.

Államok közötti olyan kapcsolat, amelyet nem csak a közös uralkodó személye hoz létre, mivel az azon kívül egyes állami intézmények közösségén, közös ügyeken is nyugszik. Az 1867. évi osztrák-magyar, illetve az 1868. évi horvát-magyar kiegyezés reáluniót eredményezett.

Jelentése "visszahódítás". Nyolc évszázadon át tartó folyamat, amelynek során a hódító arabokat kiszorították az Ibériai-félszigetről. A harcoknak a Kasztíliai Izabell és Aragóniai Ferdinánd házasságával létrehozott egységes Spanyolország vetett véget 1492-ben, amikor is az utolsó pireneusi arab terület Granada elfoglalására is sor került.

Kálvin János tanai alapján létrejött egyház, híveit kálvinistáknak, gyakran reformátusoknak is nevezik. A kálvinista egyház egyik legjobban ismert tanítása a predesztináció. A reformátusok száma világszerte mintegy 75 millió, Európában főként Hollandiában, Skóciában, valamint Svájc és Magyarország egyes részein élnek nagyobb számban. Ám a legtöbb református Indonéziában és az USA-ban él.

Az egyik legalapvetőbb probléma, hogy a társadalom az életét a legkülönfélébb tevékenységekre milyen területi keretben szervezze meg? Miféle földrajzi absztrakciók alkalmasak erre, esetleg tevékenységenként egymást is erősítő keretben? A probléma rendkívül összetett, számos szempont megjelenik, közöttük legjelentősebb a térhatékonyságé. A társadalmi, politikai, gazdasági érdekek különböző területi megoldásokat preferálnak. Úgy tűnik, a „régió” fogalom kellően rugalmas bármiféle megoldáshoz. Ez nem utolsósorban kommunikációs/technológiai és kulturális kérdés. Ezek a jelenségek viszont általában nem nélkülözhetik a földrajzi tartalmat, identitást, helyhez kötöttséget. Például az Ibériai-, és az Appennini-félszigeten a regionális struktúrák, a Balkánon ezzel szemben az államosodás kínál (a helyi többség szerint legalábbis) megoldást.

Alulról szerveződő, azaz „belső hatóerők” eredményeként összekapcsolódó spontán folyamatok által gerjesztett integráció, mely a tartósan érvényesülő történelmi és társadalmi-gazdasági tényezők hatására egyre mélyülő gazdasági kapcsolatrendszert eredményez. Olyan természetes kapcsolatalakulás, melyben közös érdek, közös identitás is lesz. A régiószervezés alapja a regionalizmus kellene, hogy legyen, melyhez a régió belső kohéziója kell. A regionalizmus során kialakuló régiók csak akkor maradhatnak fenn tartósan és fejlődnek sikeresen, ha érvényesül a négy alapelv:

E tekintetben elfogadható Tóth József professzor megállapítása, mely szerint: „… a régiók csak attól kezdve értelmezhetőek, amikor a termelőerők fejlődési folyamata eljutott abba a fázisba, amelyben a munkamegosztás területi aspektusának megfelelően olyan térségek különülnek el egymástól, amelyeknek saját fejlődési ívük, struktúrájuk, jövőjük, így fejlesztési problémáik is vannak, amelyek bizonyos belső kohézióval rendelkeznek, textúrájuk a magterületen sűrű és a perifériák felé ritkul, az ott élő lakosság tudatában entitásként tükröződnek, s bizonyos komplexitásuk van…”(Tóth J. 1999. 128.o.). E meghatározás egyben azt is jelenti, hogy a társadalmi-gazdasági önfejlődésből születő régiók megjelenése és kutatása a legfontosabb, s nem a mindenkori felülről kiinduló regionalizációs – zömmel igazgatási – átszervezési kísérletek.

Bizonyos intézményekhez kötődő a mindenkori államhatalom által felülről (kívülről) irányított, vezérelt folyamat, amelynek területe és határai az állam érdekeinek megfelelően alakíthatók ki és húzhatók meg. A történelmi Magyarországon ilyen volt II. József (1780-1790) vagy a Bach-rendszer közigazgatási-adminisztratív határokkal kialakított régiói. Napjainkban is találunk példát a regionalizációra, ilyen az Európai Unióban kialakított NUTS 2 régiók egy része. Adminisztratív határokkal történő lehatárolást jelent, melyben minden terület és település hovatartozása egyértelmű, intézményekhez kapcsolható.

„A maradék maradéka”. Horvátország oszmán hódítások általi, jelentősen megkurtított területeit jelentette a XVI. század második felében. Horvátország ezen területi kiterjedése kisebb, jelentéktelen területi változásokkal egészen a Nagy Bécsi háborúig fennállt.

A horvátországi szerbek által egyoldalúan kikiáltott nemzetközileg el nem ismert kvázi-államalakulat Knin központtal, mely tartalmazta Szlavónia, a Drávaszőg, a horvát Duna-mente, Lika, Banija, Kordun és Dalmácia bizonyos területeit. Az 1991-es népszámlálás alapján a területnek csak 52% többségét alkották a szerbek, mely arányt nem egész egy év leforgása alatt a nem szerb lakosság tömeges elüldözésével és genocídiumával megközelítően 88%-ra változtatták. A terület teljesen Szerbia, illetve az akkori Jugoszláviától függött, belső viszonyaiban a káosz (hiperinfláció, terv nélküli gazdálkodás, a nem szerb lakosság szabad rablása, az elhagyott nem szerb ingó és ingatlanok fosztogatása stb.) és az egyéni érdekek (politikusok és katonák, félkatonai szervezetek vezetőinek érdekei) pillanatnyi állása irányította. Ennek köszönhetően, amikor a milosevicsi rezsim levette kezét az általa kreált kvázi államalakulatról az összeomlott. A horvát haderők 1992-től fogva folyamatosan kisebb stratégiailag kifejezetten fontos területeket szakítottak ki a Republika Srpska Krajina területeiből, majd a 1995-ben a Vihar és a Villám hadműveletekkel végleg megszűnt e területi formáció. Legnyugatabbi Duna-menti területei az Erdődi Egyezménnyel, békés reintegráció során (az ENSZ kéksisakosainak átmeneti kétéves igazgatása után) 1998-ban váltak ismét Horvátország részeivé.

A latin kifejezés jelentése kötelezvény. A katolikus egyház rendelkezése szerint katolikus csak abban az esetben köthet házasságot nem katolikussal, amennyiben az utóbbi fél írásban kötelezi magát arra, hogy születendő gyermekei a katolikus vallást fogják követni.

Az albán kulturális ébredés és felemelkedés korszakának, amely a 19. század második felében a Rilindja (Újjászületés) nevet kapta, olyan központjai, szellemi centrumai voltak mint Janina, Bukarest, Isztambul vagy Alexandria. Kiemelkedő egyéniségei közé tartozott többek között Naum Veqilharxhi, De Rada Jeronim, Zef Jubani, Konstantin Kristoforidhi, Pashko Vasa, Jani Vreto vagy éppen Naim és Sami Frashëri. Veqilharxhi az 1820-as és 1840-es évek között az addig használatos arab és görög helyett már önálló albán ábécé kidolgozását tűzte ki célul, amelyet a kialakulás kezdeti fázisában lévő albán nemzet politikai és kulturális fejlődése érdekében tartott szükségesnek. Az italo-albán író és költő De Rada Jeronim, az első albán nyelven is publikáló újság, a „L’Albanese d’Italia” nápolyi kiadója, aki a Rilindja mozgalom több tagjával, többek között Zef Jubanival is kapcsolatban állt, újságcikkein, történeti és nyelvtudományi jellegű művein keresztül ismertette meg a széles olasz nyilvánossággal az albán nemzeti mozgalom törekvéseit. A toszk és a geg nyelvjárás határán, Elbasanban született Kristoforidhi, aki szintén az egységes albán írás szükségessége mellett szállt síkra, többek között az Újtestamentum teljes szövegének, illetve az Ótestamentum egy részének albán fordításával írta be magát az albán nemzeti Pantheonba. Vasa az oszmánli államférfi, albán 128hazafi és író Isztambulban az erősen görögbarát Vretoval, illetve Sami Frashërivel együtt fáradozott a legmegfelelőbb albán ábécé és egy ábécéskönyv kiadásán, mindemellett egy társaságot is alapítottak az albán nyelvű könyvek kiadásának érdekében. Mint magas rangú hivatalnok, pasa, Libanon kormányzója, nem az autonómia vagy a független Albánia híveként vált ismertté. A tervei között egyetlen vilajetben egyesített albán szállásterület szerepelt, amelynek közigazgatását albánok vezetik, és ahol a vallási megosztottság ellenére is testvériség, egység uralkodik. Sami Frashërit leginkább az Oszmán Birodalom sorsa, a keleti kérdés, illetve ezzel összefüggésben a környező balkáni államok által fenyegetett albán területek jövője foglalkoztatta. Vretoval ellentétben erősen támadta a Janiai vilajetre igényt tartó görög politikusokat, a nagygörög eszme híveit. Legjelentősebb albán nyelvű műve az „Albánia – ami egykor volt, ami most, és ami lesz” című munka 1889-ben jelent meg Bukarestben, „Gondolatok az anyaország megmentéséről, olyan veszélyekkel szemben, amelyek fenyegetik” alcímmel. E politikai kiáltványában fogalmazta meg az Oszmán Birodalom várható felbomlását, illetve annak szükségességét, hogy az albánok saját kezükbe vegyék sorsuk alakítását. Egy kikötőkkel, utakkal, fejlett iskolahálózattal, akadémiával, polgári parlamentáris rendszerrel bíró modern agrár-ipari államot képzelt el, amely az albán szállásterületeket egyesíti, és amelyben az egyház és az állam elválik egymástól. Testvérének Naim Frashërinek, az albanizmus apostolának hazafias versei, munkái, szintén jelentős mértékben segítették a vallási megosztottságot áthidaló egységes albán nemzet kialakulását.

Itália egyesítési folyamata. A legtágabb kerete 1815 és 1918 között zajlott. Különböző elképzelések versenyeztek egymással az egyesítés célját és módszerét illetően. Radikális köztársasági, monarchista és a kialakult uralmi viszonyokat-tradíciókat tiszteletben tartó föderalista berendezkedés pápai vezetéssel voltak a főbb áramlatok. Végül a monarchista szcenárió lett sikeres: 1861-ben, a szárd-piemonti uralkodóház koronája alatt jött létre az Olasz Királyság. 1866-ban került olasz kézre Veneto, 1870-ben pedig Róma és környéke.

A Vietnami Demokratikus Köztársaság (Észak-Vietnam) 1965 márciusától 1968 novemberéig tartó intenzív bombázása amerikai és dél-vietnami részről. Annak ellenére, hogy a hadműveletben észak-vietnami stratégiai célpontokat bombáztak, többségében civil áldozatai – kb. 75 000 fő – voltak a légitámadás-sorozatnak.

Három egyezmény elnevezése, melyet a fasiszta Olaszország (Olasz Királyság) és az 1941-ben megalakult független Horvátország NDH képviselői írtak alá Rómában 1941. május 18-án. E három egyezmény közül csak a két állam határairól szóló harmadik egyezményi pont valósult meg: az NDH lemondott a dalmát tengerpart jelentős részéről Olaszország javára (bár az eredeti tervezetben a horvátokat még tengeri kijárat sem illette volna meg, tehát tulajdonképpen nem lemondásról, hanem engedményekről beszélhetünk az olasz fél részéről).

(1906-1991) Nagyszebenben született székely vasutas családban. Kolozsvárott a piarista gimnáziumban érettségizett, majd egyetemi tanulmányokat Budapesten a Műegyetem Közgazdasági Karán folytatott. 1927-től Gr. Teleki Pál „felfedezettjeként” az Államtudományi Intézet munkatársa, 1940-től igazgatója. A Közép-Európa atlasz szerkesztője. 1941-től Teleki tragikus halála után a Műegyetemen tanszék- és intézetvezető, 1942-től a Magyar Földrajzi Társaság Gazdaságföldrajzi Szakosztályának elnöke. Közép-Európa területét, főként a Kárpát-medence térségét vizsgálva végzett a politikai határokra, államterületekre, nemzetiségi problémákra és néprajzi térbeli eloszlásra vonatkozó kutatásokat. A kommunista hatalomátvétellel párhuzamosan rövid időre kiszorult a magyar tudományos élet fő sodorvonalából, majd kényszerűségből elszakadva a politikai földrajzi kutatásoktól a Magyar Állami Földtani Intézetben dolgozott. Itt előbb a Térképszerkesztői Osztály, majd 1954-től 1986-os nyugdíjazásáig a Síkvidéki Kutató Osztály vezetőjeként tevékenykedett. Új munkaköreiben, mint hidrológus, hidrogeológus és geológus is nemzetközi hírnévre tett szert. Politikai földrajzi munkásságában a földrajz a politikánál nagyobb hangsúlyt kapott, kutatásait a széles látókör, a nagyfokú objektivitás és tárgyilagosság jellemezte.

1994-ben bekövetkezett véres etnikai konfliktus a hutuk és tuszik között Ruandában. A konfliktusnak számtalan oka volt: a Burundiban zajló események (a hutu és tuszi konfliktus kiéleződése 1963 után), a Ruandai Hazafias Hadsereg (RPA), hutuellenes csoportosulás ugandai megalakulása és a Habyarimana (Ruanda hutu elnöke) és Ntaryamira (Burundi hutu elnöke) elleni sikeres merénylet (az elnököket szállító francia katonai repülőgépet lelőtték, máig nem tudni, hogy a merényletet kik követték el). A két elnök április 6-án bekövetkezett halála után közel 100 nap alatt lezajlott népirtásban a hutu milíciák 937 000 tuszit és mérsékelt hutut (10%) mészároltak le.

Rum, vagyis Görögország törökök általi meghódítása után, az Oszmán Birodalom anatóliai résszel szembeni balkáni területének megnevezése.

A ruszinok nagyarányú betelepedése Halicsból (Galícia), Podóliából és Bukovinából a Magyar királyság területére a 13. században a tatárjárás után kezdődött. A 17. század közepéig tartó szervezett telepítések és a hosszabb ideig elhúzódó spontán migráció hatására főként Zemplén, Ung, Bereg, Ugocsa és Máramaros kapott új népességet. Ez utóbbiban a rutén nemzetiséget a Tisza forrásvidékétől délre a román etnikum váltotta fel, míg az egybefüggő etnikai szállásterület legnyugatibb részén Ungban, Zemplénben, Sáros és Szepes megyében a szlovákokkal erősen összekeveredve éltek. A döntően görög katolikus vallású nemzetiség sorsa a trianoni békediktátumig egybefonódott a Magyar Királyság történetével, ezt követően pedig legnagyobb részük előbb Csehszlovákia, illetve ismételten Magyarország, a II. világháború után pedig a Szovjetunióhoz csatolt Zakarpatyja (Kárpátontúl) területén élt. A jelenleg Ukrajnához tartozó Kárpátalján tömörülő ruszinságot a hivatalos ukrán álláspont nem tekinti különálló nemzetiségnek, nyelvüket az ukrán egyik dialektusaként tartják számon. A magukat különálló nemzetiségnek vélő ruszinok nyelvüket a keleti szláv nyelvek önálló ágaként kezelik. Ennek megfelelően a rutének tekintélyes része nemzeti autonómiát követel Kijevtől, miközben egyes prominens politikai és egyházi vezetőik Kárpátalja elszakadását támogatják.

Olasz, pugliai területen létrejött, viszonylag újonnan alakult bűnszervezet.

Hitvallás, az iszlám vallás első és legfontosabb oszlopa. Az iszlám alaptétele, mely szerint egyetlen Isten létezik, Allah, és Mohamed az ő prófétája.

A San Marinói Köztársaságot a hagyományok szerint 301-ben alapították. Önmagukat a világ legrégebbi, folyamatosan létező köztársaságának tartják. Első alkotmányuk 1263-ból származik. A Risorgimento idején emigránsok (pl. Garibaldi) menedékhelye. Az olasz monarchiához nem kívánt csatlakozni, így az 1862-es védelmi szerződés biztosította különállását. Megszállás alatt csak rövid ideig állt 1944-ben. Lakói olaszok és „san marinóiak”. Nyelvük az olasz Emilia-Romagna-ban beszélt dialektusa.

Az 1875-ben Hercegovinából kiinduló felkelés a következő években általános keleti válsággá fejlődött, amelyben a fő szerepet Oroszország, az Oszmán Birodalom, Szerbia, Montenegró, Bulgária és az albánok játszották. Ez utóbbiak egy része bár eleinte kereste az oszmánellenes együttműködés lehetőségét, hamar rá kellett ébredjen, hogy a környező népek közül a montenegróiak és a szerbek északról, a görögök délről, a bolgárok pedig keletről fenyegetik feldarabolással szállásterületüket. Az oszmán vereséggel végződő harcokat lezáró, a nagyhatalmak körében felháborodást kiváltó békeszerződés aláírására 1878. március 3-án került sor. Ennek értelmében Montenegró többszörösére növelhette területét, miközben az új balkáni középhatalom Bulgária a tényleges nemzeti területen kívül megszerezte Makedónia egészét, illetve bekebelezhetett egyes kelet szerbiai területeket is. A szerbek csak Mitrovicáig tolhatták délebbre határaikat, miközben Koszovó nagy része török kézen maradt.

A Földközi-tenger nyugati medencéjének szigete, melynek lakói a szárdok és a katalánok (Alghera környékén) nyelvileg és kulturálisan is jelentősen különböznek az olaszoktól. Szeparatista mozgalma nem igazán aktív, de az egyik legnagyobb múltra visszatekintő.

Egyrészről jelenti az Allah által emberek számára előírt helyes iszlám életformát, életmódot, másrészről rendszerbe foglalt vallásjog, az iszlám alapvető vallási vezérelve. A klasszikus iszlám jog két elsődleges jogforrást ismer el, a Koránt, illetve a hadíszokra épülő Szunnát. A másodlagos források (adott muszlim közösségen belüli konszenzus, analogikus következtetés) elfogadása az iszlám világban nem egységes, vallásjogi iskolánként eltérő.

Alfred von Schliffen vezérkari főnök dolgozta ki 1905-ben. A terv szerint a német haderő csaknem egésze Franciaország ellen vonul fel amellett, hogy egy kisebb rész a francia-német határon kiépített erődrendszerre támaszkodva védekezik. Ezalatt a jobbszárny átkarolja, majd megsemisíti a határon, illetve a párizs védelmére összevont francia csapatokat. Schliffen ugyan számolt Oroszország háborúba való belépésével, ugyanakkor az Osztrák-Magyar Monarchia erőit elegendőnek tartotta annak lekötésére, esetlegesen kisebb német haderővel kiegészítve. Schliffen tehát német szempontból egyetlen egyfrontos, esetlegesen egymást követő kettő egyfrontos háborúra készült. A terv némileg módosított formában került megvalósításra az I. világháború idején. Sikertelenségéhez nagyban hozzájárult, hogy a következő években az 1905-ben aktuális állapotok jelentősen megváltoztak.

Jean Monnet francia közgazdász, politikus által a második világháború után kidolgozott terv a francia–német kapcsolatok megoldására. Lényege a szupranacionalitás elvén nyugvó gazdasági együttműködés (szén- és acéltermelés összehangolása, egyesítése) megteremtésében állt. A Schuman-terv (francia külügyminiszter, a terv ismertetője és politikai felelőse) lehetőséget adott Németországnak arra, hogy beilleszkedjen a nyugati államok közösségébe. Az Európai Szén- és Acél Közösséget tekintjük az európai integráció alapkövének.  

A magyarországi németek településterületei közül kitüntetett szerep illeti meg az egykor „Schwäbische Türkei” néven emlegetett vidéket, mely a Dél-Dunántúl keleti, Duna menti területeit jelöli. Ez a terület, mely Tolna és Baranya megyéken keresztül húzódik, ma a hazai németség egyik legfőbb településterülete. Németekkel történő benépesülése a 18. századra nyúlik vissza, amikorra a habsburg–török háborúk és a Rákóczi szabadságharc következtében a terület szinte teljesen elnéptelenedett. Míg a 15. században Tolna megyében 561 volt a lakott helyek száma, addig két évszázad múlva ez a szám 45-re apadt. Ennek oka legfőképpen az volt, hogy a legfontosabb hadi (és kereskedelmi) utak, melyek Belgrádot és Budát (azon keresztül pedig Bécset) összekötötték mind erre, a Duna mentén haladtak. Miután helyreállt a rend, és a földbirtokosok is szembesültek a siralmas demográfiai helyzettel, rövidesen megindult a vidék újratelepítése. A betelepülők közül messze kimagaslott a németség aránya. Ennek okai szerteágazóak, itt csak a legjelentősebbeket említjük meg, úgy mint egyes dél-német területek relatív túlnépesedését, az ottani életkörülmények kedvezőtlen alakulását (éhínségek, vallásháborúk, fokozódó adók…), valamint az új magyarországi földesurak német kötődését (Savoyai Jenő, Mercy gróf, Schilson báró, Eszterházyak…). Az azonban Tolnára és Baranyára nem igaz, hogy az állami szervek vagy az uralkodó szervezetten telepített volna a térségbe németeket bármiféle céllal. Az államilag szervezett német betelepítés elsősorban a Bácskára és a Bánátra volt jellemző.

Állambiztonsági Osztály, 1948-tól 1989-ig a román kommunista diktatúra titkosszolgálata. A Ceauşescu-korszak alatt a Securitate 11 000 ügynököt és fél millió informátort – számos tizenévest – „foglalkoztatott”.

Arab eredetű szó. Az iszlám hit koránon alapuló vallási törvényeinek megnevezése.

Stabilization Force, az IFOR-t 1996-ban felváltó NATO által vezetett ENSZ felhatalmazású nemzetközi békefenntartó haderő Bosznia-Hercegovinában, melynek fő feladata a Daytoni béke eredményeinek fenntartása. Megbizatása 2004-ig tartott.

A 30-as évektől kiépített erődített védelmi rendszer a francia-német határ német oldalán szemben a Maginot-vonallal. Franciaország lerohanása után kiürítették, majd 1944-ben reaktiválták, de már nem volt képes megállítani a szövetséges előrenyomulást.

Az iszlám világ 10-13%-át magába foglaló irányzat (Irán, Azerbajdzsán és Irak területén). A sííiták tagadják Mohamed halála utáni három kalifa jogosságát. Véleményük szerint a legitim utód kizárólag a Próféta veje-unokatestvére, Ali és az ő utódai lehetnek, akiket számos síita irányzat isteni rangba emel. A sííizmus eleinte politikai irányzatként működött, hosszú évszázadok alatt vált vallási jellegűvé.

A Brezsnyev-doktrína érvénytelenségét kimondó, Gennagyij Geraszimov, a Szovjetunió Külügyminisztériuma Információs Osztályának vezetője által megfogalmazott politikai elmélet. A szovjet vezetés 1989 októberében kifejezésre juttatta, hogy a baráti országok függetlenek Moszkvától, a Varsói Szerződés államai számára biztosított a választás szabadsága, kül- és biztonságpolitikai kérdésekben saját belátásuk szerint dönthettek az országok. Az elnevezés Frank Sinatra „My way” című slágere alapján történt.

1905-ben alapított, de jelenlegi formájában 1970 óta létező ír politikai párt, mely Írországban és Észak-Írországban is aktív. A Sinn Féin fő célja az Egyesült Királyság fennhatósága alatt álló északír megyék Írországhoz történő visszacsatolása és a Nagypénteki egyezmény módosítása. A párt az IRA politikai szárnyának tekinthető.

(1861-1947) Brit geopolitikus, munkáiban nagy hangsúlyt helyezett a szárazföldi és a tengeri haderők, hatalmak versenyének, természetének elemzésére. Elméletében a világot három nagy részre osztotta. Az alapvetően szárazföldi magterület (Pivot Area, Heartland) Eurázsia hegyek által körbezárt részét, nagyjából Oroszországot jelentette. Ezt a területet kívülről érkező hatalom sohasem tudta elfoglalni, ugyanakkor a történelem folyamán az itt élő népek innen külső irányba gyakran sikeres expanziót hajtottak végre. Ez a magterület a kolumbiánus kort követően a 19. század közepétől a gyorsan kiépülő vasúthálózatnak, majd a robbanómotoros közlekedési eszközöknek köszönhetően egyenrangú partnere lett a tengeri hatalomnak. Ezt a szívterületet egy belső gyűrű, az eurázsiai kontinens tengerparttal is rendelkező része övezi. A tengeri hatalmak külső gyűrűjét Anglia, Amerika, Afrika, Ausztrália és Japán képezi. Az említett belső gyűrű a szárazföldi magterület, illetve a tengeri hatalmak ütközőzónája. Mivel a magterület Közép-Európán át közelíthető meg, aki ezt a területet uralja, az uralja a Heartland-ot, az ezt körülvevő peremterületet, szigeteket és ezáltal az egész világot. Ennek megfelelően elgondolása szerint mindenképpen meg kell akadályozni a magterület Németország és Oroszország általi teljes egyesítését.

Elvakult patriotizmus, ahol a nemzet kritika nélküli imádata párosul a más (ellenséges) nemzetek racionalitást nélkülöző gyűlöletével. Alapvetően ideológiai-politikai kategória.

A gyorsan fejlődő Amerikai Egyesült Államok a 19. század végén a belső építkezés után külső irányba fordulva, óriási befektetéseket eszközölt a karibi-térségben és Latin-Amerikában. Az útjában álló egyetlen rivális hatalommal, Sapanyolországgal való leszámolás ürügyét 1898-ban egy amerikai hadihajó havannai kikötőben való felrobbanása szolgáltatta. A háborúban Spanyolország gyors vereséget szenvedett, és miközben lemondott Kubáról, Puerto Ricoról és a Fülöp-szigetekről, végleg kiszorult a térségből.

Spanyolország területi vitákat folytat Marokkóval és az Egyesült Királysággal. A brit gyarmat Gibraltár 6,5 km2 -én nem egészen 29.000 fő él, többségében spanyol anyanyelvűek. A sajátos közös történelmi élményanyag miatt erős azonosságtudat alakult ki bennük, ami azzal jár, hogy Gibraltárt sajátjuknak, és nem spanyolnak tekintik. Az afrikai partvidéken Ceuta és Melilla városai, valamint három sziget (Islas Chafarinas, Penon de Alhucemas, Penon de Vélez de la Gomera) hovatartozása miatt folynak viták Marokkóval, melyeket az afrikai ország magának követel.

Szigetek a Dél-Kínai tengeren. Hovatartozásuk vitatott, a Kínai NDK, a Kínai Köztársaság (Tajvan), Vietnám, Fülöp-szk. és Malájzia is magának követeli az alig négy km²-nyi szárazföldet jelentő több 10 000 szigetet, zátonyt és atollt. Állandó lakossága csak egy, Tajvan által birtokolt szigetnek van, a szárazföldektől távol a szigetek gazdasági jelentősége gyakorlatilag nulla. Ugyanakkor lehetőséget biztosítanak tengeri határok és zónák kialakítására, ami a környező selfterületek gazdasági kiaknázását tenné lehetővé. Vizei halban gazdagok és nagy mennyiségű szénhidrogén-kincset is sejtenek a közelében.

A Boszniai Szerb Köztársaság hadserege 1995. július 11-én elfoglalta az addig nemzetközi erők által is védett Srebrenica városát és közvetlen környékét, mely enklávéként ékelődött a boszniai szerbek által ellenőrzött területbe. Ezután a szerbek a muzulmán-bosnyák menekültekből elválasztva a férfiakat és a nőket (azzal az ürüggyel, hogy szervezetten a bosnyákok által ellenőrzött Kladanjba szállítják őket), mintegy 6000–8000 muzulmán-bosnyák főleg férfit gyilkolnak meg, több helyszínen. Ez a népirtás (genocídium) az egyik legsúlyosabb emberiség elleni tett Európában a második világháború óta.

Jelentése: a háború előtti helyzet. Akkor alkalmazzák, elsősorban szerződésekben, ha a konfliktus lezárásakor a háború előtti kiindulási helyzet visszaállítását tűzik ki célul. Ebben az esetben senki nem szerez és veszít el területeket a háború következtében. Az uti possidetis elvének ellentéte.

Horvát politikus a Horvát Népi Parasztpárt (1920-tól Horvát Republikánus Parasztpárt, 1925-től pedig Horvát Parasztpárt) megalakítója és haláláig karizmatikus vezetője. A két világháború között fennálló Jugoszlávia kíméletlen belső kritikusa, antiunitarista, antimonarchista, ugyanakkor pacifista politikusa. Politikai harcának céljai a föderalista államberendezkedés és a horvát autonómia voltak. Halála – a belgrádi parlamentben testvérével és egy másik párttársával együtt meggyilkolja egy szerb radikális párti képviselő – sokban hozzájárult az első Jugoszlávia belpolitikai káoszának elmélyüléséhez. Alakját és eszméit minden horvát politikai mozgalom igyekezett kihasználni. Jelenleg is inkább idealizált, mint valóságos kép létezik róla a horvát közgondolkodásban.

1954-ben aláírt egyezmény a két emigráns politikus részéről a titói Jugoszlávia három részre osztásáról (Szerbia, Szlovénia, Horvátország). Az egyezménynek, melyet Buenos Airesben írtak alá erős antikommunista jellege volt, és egy új horvát-szerb egyezménynek volt tekinthető. A két emigráns politikus súlytalanságánál fogva azonban nem jelentett gyakorlati veszélyt Titó Jugoszláviájának. Az egyezmény határai érdekes kompromisszumot tartalmaztak a nagyhorvát és nagyszerb projektek között, ugyanis e tervezetben felosztották Bosznia-Hercegovinát a Boszna és a Neretva folyók mentén, és a Neretva torkolatától keletre fekvő dalmáciai területek is (Dubrovnikot is beleértve) Szerbiához tartoztak volna.

Görög (esetleg albán vagy szerb) eredetű katonák, és leszármazottaik, akiket Bizánc majd később a Velencei Köztársaság telepített saját görög kolóniáiból a határmenti szárazföldi vagy tengerparti területeire (szigetek és kikötővárosok) határőrvédelmi célból.

(1815-1905) Diakóvári (Djakovo) római katolikus püspök, a horvát nemzeti mozgalom egyik meghatározó képviselője, a Nemzeti Liberális Párt vezetője. Adományából hozták létre 1860-ban a zágrábi Délszláv Tudományos és Művészeti Akadémáit, mint az egységes délszláv kultúra leendő fellegvárát.

Horvát történész, az albanológiai kutatások egyik úttörője. A horvát középkor jeles kutatója, Thalóczy, Jiriček tanítványa, munkatársa. Jogpárti szimpátiája miatt az 1918-ban megalakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyságban hazaárulásért három és fél év börtönre ítélik, melyet le is tölt. 1931-ben a jugoszláv diktatúra legsötétebb időszakában Zágrábban a rezsim rendőri ügynökei meggyilkolják. Az albánok kutatásában elért eredményei a mai napig megkerülhetetlen tudományos mérföldkövek.

Horvátországi szerb politikus a huszadik század elején. A szerb-horvát koalíció egyik legjelentősebb politikusa, Szerb-Horvát-Szlovén királyság megalakulásánál jelentős szerepe volt Horvátország csatlakozásában e államalakulathoz, amikor is az egyik legerősebb unitarista szemléletet valló politikus volt. A Demokrata Párt színeiben többször is az SZHSZ Királyság parlamenti képviselője, a kormány tagja. Az 1920-as években csalódva a szerb radikálisokban és a Karagyorgyevics dinasztiában, ellenzékbe vonul Stjepan Radić Parasztpártjával. A királyi diktatúra kihirdetése után letartóztatják, majd emigrációba kényszerül (Prága), ahol megírja politikai memoárjait, „Sándor király diktatúrája” címmel, melyben saját, az unitarista állami berendezkedés felállításában játszott szerepét marginalizálja, átlépi.

Franciaország, Nagy-Britannia (és bizonyos területek esetében Oroszország) 1916-os titkos megállapodása az Oszmán Birodalom felosztásáról. Az egyezmény értelmében Franciaországé lett volna a mai Észak-Irak, Szíria és Libanon, valamint Anatólia délkeleti része, az angolok a mai Jordánia és Dél-Irak, illetve Haifa területével gazdagodtak volna, míg Palesztina közös felügyelet alá vonásáról is döntöttek a felek.

A kereskedelmi együttműködés tagjai az egymás közötti vámokat és az egyéb kereskedelmi akadályokat leépítik, a külső országokkal szemben egyéni vámokat és kereskedelempolitikát alkalmaznak.

(1901-1965) Pécsett született földrajztudós, történész, a bölcsészettudomány doktora. Tanársegéd Gr. Teleki Pál budapesti tanszékén, majd Pécsett a földrajz tanszéken Prinz Gyula munkatársa. 1943-tól haláláig a Dunántúli Tudományos Intézet igazgatója, 1962 és 1965 között a Magyar Földrajzi Társaság elnöke. A természeti földrajzon belül elsősorban morfológiai, hidrológiai vizsgálatai, illetve karsztkutatásai emelhetők ki. Történeti és politikai földrajzi munkássága, Pécsről szóló értekezései, a Balkánra, Horvátországra vonatkozó kutatásai szintén jelentősek.

A horvát tartománygyűlés neve. A magyar, illetve horvát kutatók jelentős része eltérő módon használta a terminológiát, mivel a magyar kutatók tartománygyűlésnek, a horvátok pedig gyakran országgyűlésnek nevezték. A tartalmi eltérés abból adódott, hogy a magyar felfogás szerint Horvátország Magyarország tartományi része, míg a horvátok állásfoglalásukkal azt hangsúlyozták, hogy Horvátország önálló országként, saját döntése alapján lépett perszonálunióra Magyarországgal. Jelenleg a horvát országgyűlés megnevezése.

A Szahara déli szegélyén található, kelet-nyugati irányban a kontinenst a Vörös-tengertől az Atlanti-óceánig átszelő biogeográfiai övezet. Gyakorlatilag a szavanna övhöz tartozik, de átmenetet képez a sivatag és a szavanna között. Az éves csapadékmennyiség 200 és 800 mm között ingadozik, az évben rendkívül egyenetlenül oszlik el és csökkenő tendenciát mutat, mely részben globális (éghajlatváltozás), részben térségbeli antropogén hatások (erdőirtás, túllegeltetés) számlájára írható. Aszályos időszakokban (pl.: 1914, 1968-74) nagyarányú éhínségek, tömeges migráció és politikai destabilizáció jellemzi a térséget.

A 2. világháborút követő magyarországi politika egyik sajátosságának köznyelvi megnevezése. A Magyar Kommunista Párt – Rákosi Mátyás vezetésével – módszere a többi párttal szemben, a totális hatalom megszerzése érdekében. Az ellenzéki pártokat megfosztották vezetőiktől, koholt vádak alapján emigrációba kényszerítették, vagy ártatlanul elítélték őket. Ezáltal a meggyengített/megfélemlített pártok szép lassan rövid idő alatt megszűntek (feloszlottak, „feldarabolódtak, felszeletelődtek”). Tipikus példája az FKgP ellehetetlenítése.

Ima, az iszlám második oszlopa. Minden muszlimnak naponta ötször (hajnalban, délben, kora délután, alkonyatkor és éjszaka) kell imádkoznia. A szalát célja az Allahhal való személyes érintkezés és mindig a mekkai Kába-szentély irányába kell elvégezni. A modernkori iszlám tesz engedményeket (ruházat, ima időpontja, testtartás) a napi ima kapcsán, ellenben az öltözet és a hely tisztasága mellett elengedhetetlen a rituális mosakodás (kéz, láb, arc).

A mai Koszovóval együtt került szerb fennhatóság alá 1913-ban, délnyugati része ugyanekkor került Montenegróhoz. Léte a keleti kérdéssel szorosan összefügg, a szerb hatalmi törekvéseket megakadályozandó jött létre 1878-ban, hogy elválassza Szerbiát és Montenegrót. Koszovóval ellentétben nem albánok, hanem többnyire ortodox és iszlám hitű délszlávok lakják és stratégiai fekvése miatt (ÉK–DNy – Belgrád útja a tengerhez, Montenegró kapcsolata a „szerb testvérhez”; ÉNy–DK – a legészakibb balkáni iszlám csoport, a bosnyákok kapcsolata Koszovóval, azon keresztül a többi iszlám közösséggel, „a zöld félhold”) soha nem alkothatott egységes területi vagy etnikai alapú autonóm körzetet. Amellett, hogy Montenegró és Szerbia között is megosztásra került, szerbiai része két körzet között oszlik meg (Raška, Zlatibor), melyek Szandzsákon kívüli tisztán szerbek által lakott területeket is felölelnek. A függetlenné váló Bosznia-Hercegovina és a kikristályosodó bosnyák nemzet a Szandzsákban is érezteti hatását, ma már a szandzsákiak is bosnyáknak vallják magukat és egyre terjed körükben a Bosznia iránti szimpátia. Négy ország és két bizonytalan státusú terület magas hegyvidéki határán (Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Albánia, Montenegró, valamint Koszovó és a Boszniai Szerb Köztársaság), mindegyik területén élő nemzettársakkal, a kedvezőtlen gazdasági és a kedvező geopolitikai helyzetben a legális, fél-legális és illegális kereskedelemben kimagasló szerepük van. Hosszú távon azonban Szerbia számára egy mindenképpen kezelendő problémát jelentenek, melynek hogyanja és mikéntje a koszovói rendezéstől és annak tanulságaitól is függ. A területén húzódó új szerb–montenegrói államhatár leginkább éppen a bosnyákokat sújtja. A 2006-ig csak belső közigazgatási határként funkcionáló vonal, ma két szuverén állam között húzódik, elválasztva egymástól összetartozó közösségeket, területi struktúrákat.

A vilajeteket alkotó kisebb közigazgatási egység az Oszmán Birodalomban, amely nahijékre tagolódott. Élén a szandzsákbég állt.

Az indoeurópai nyelvcsalád indo-iráni csoportjába tartozó nyelv, mely a hindu és buddhista vallási szertartások, valamint az irodalom „szent nyelve”. A buddhizmus terjedésével jutott át más országok vallási gyakorlatába. Bár ősisége miatt gyakran holt nyelvként kezelik, napjainkban körülbelül 200 000-en beszélik.

1940-2006. A Türkmén Kommunista Párt első titkára 1985-1990 között, majd haláláig a Türkmén Köztársaság elnök (valójában mindenható ura). Sztálini típusú személyi kultuszt hozott létre Türkmenisztánban, ahol Türkménbasi (türkmének atyja) néven kénye-kedvére irányította országát. 2001-ben megírta Ruhnama (A lélek könyve) című önéletrajzi és történelmi elemekkel, illetve versekkel is díszített lelki és erkölcsi útmutatót, amely Nyijazov szerint a türkmén kultúra és irodalom alapját képezi. Ismerete elengedhetetlen feltétele az iskolai vizsgák sikeres teljesítésének, a munkába állásnak, és a jogosítvány megszerzésének is. Számos érdekes reform köthető a nevéhez. A hónapokat és a napokat (családjáról és türkmén történelmi szereplőkről) átnevezte; 2005 februárjában bezárta a vidéki kórházakat és könyvtárakat, mivel aki beteg az úgyis a fővárosba utazik, másrészről a vidékiek nem olvasnak könyveket. Többek között várost, iskolát, repteret és meteoritot is neveztek el róla. Magának (színarany) és szüleinek is hatalmas szobrokat emeltetett, országa bevételének nagy részét saját nagyságának kifejezésére fordította. Nyijazov 2006-ban bekövetkezett halála után az addigi miniszterelnök-helyettes, Gurbanguly Berdimuhamedow lett a Türkménbasi utóda. Berdimuhamedow igyekszik országát visszaterelni normális keretek közé, fokozatosan építi le a széleskörű személyi kultuszt.

1914. június 28-án, Szent Vid napján az Ifjú Bosznia és a Fekete Kéz szerb titkos szervezet merényletet készített elő a Szarajevóba látogató osztrák-magyar trónörökös és felesége ellen. Az akciót Gavrilo Princip szerb diák hajtotta végre a Miljacka folyó hídjánál, halálos lövéseket leadva Ferenc Ferdinándra és Chotek Zsófiára. A gyilkosság casus belli-t szolgáltatott az I. világháború kirobbantására.

Böjt. A test és a lélek megtisztulásának időszaka. A Korán a böjtnek három típusát különbözteti meg: a vallás által előírt rituális böjt (ramadán hónapban), engesztelő böjt (valamilyen parancs elmulasztása miatt) és az aszketikus böjt. A ramadán havában tartott böjt minden muszlimnak kötelező, akik számára nem jelent veszélyt (a serdülőkor alatti gyerekek, az idős emberek, a terhes vagy szoptató nők, a cukorbetegek és minden más beteg, illetve az utazók kivételt képeznek). Szaum idején a muszlimok megvonnak maguktól mindenféle italt, ételt, tartózkodnak a szexuális együttléttől hajnaltól napnyugtáig és arra törekednek, hogy ne kövessenek el bűnt.

Közigazgatási terület a királyi Jugoszláviában 1929 és 1939 között, mely elsősorban a történeti Horvát- és Szlavónország területeit foglalta magában. Közigazgatási központja Zágráb volt. Az 1931-es közigazgatási reformmal jelentős kelet-szlavóniai és szerémségi területeket csatoltak e bánsághoz, bizonyos 1931 előtti nyugati területeit (Bela Krajina) pedig a drávai bánsághoz csatolták. 1939-ben a tengermelléki (Primorska) bánsággal együtt e két közigazgatási egység összevonásával (kisebb határmódosításokkal) alakult meg a Banovina Hrvatska, azaz a Horvát Bánság.

Az államvezetésnek az egyházi hatalom befolyásának visszaszorítására irányuló törekvése, melynek során az alapvető cél a vallás kiszorítása a társadalmi nyilvánosságból, illetve a vallás és az állam szétválasztása.

Az első államalkotó török nép a Közel-Keleten, a szeldzsuk volt. Az iszlámot i. sz. 956-ban vették fel, ezt követően rövid idő alatt meghódították Perzsia, Irak és Anatólia területét. 1071-ben Manzikertnél legyőzték a bizánciakat, és betörtek a szűkebben vett Kis-Ázsiába. Uralmuknak a mongolok támadása vetett véget, mivel 1243-ban vereséget szenvedtek a Kösze-Dağ-i csatában.

A kommunista diktátorok felülről gerjesztett, kritika nélküli dicsőitése, illetve a hozzájuk fűződő nimbusz építése során alakult ki. A Szovjetunióban Sztálin, Romániában Ceausescu, Észak-Koreában Kim Ir Szen, Magyarországon Rákosi Mátyás nevével forrt össze.

(1175-1235) nemanjida szerb herceg (Rastko), a szerb ortodox egyház első érseke volt. Fiatal korában szerzetesnek állt és az Athos hegy (Chalkidiki) kolostoraiba vonult vissza. Az anarchiába süllyedt Szerbiába csak 1208-ban tért vissza, ahol a dél-szerbiai Studenica kolostorban állította fel székhelyét. A szerb területeket kivonta az Ohridi Érsekség fennhatósága alól és I. Manuel bizánci uralkodó engedélyével létrehozta a Szerb Ortodox Egyházat (szerb autokefál egyház), melynek első érseke lett.

A Szerb-Horvát-Szlovén Királyság első hivatalos alkotmánya, melyet 1921. június 28-án, Szent Vid napján fogadott el az ország alkotmányozó nemzetgyűlése. Az alkotmány a déli-szláv államot, mint alkotmányos, parlamentáris, örökletes monarchiát definiálta, melyben a törvényhozást a király és az egykamarás parlament közös feladataként határozta meg. Ezen alkotmányt (több a szerb-horvát-szlovén egyesülést megelőző és megalapozó dokumentummal pl. korfui deklarációval ellentétben) nem kétharmados, hanem egyszerű (az 50%-ot jelentő 210 szavazatot csak 13 szavazattal meghaladó többséggel) fogadta el az alkotmányozó nemzetgyűlés. Az erősen centralista, a legnagyobb nemzet, a szerbek és az uralkodó Karađorđević dinasztia unitarista érdekeit szolgáló alkotmány egészen 1929. január 6-ig volt érvényben, amikor is a király feloszlatta az országgyűlést és diktatúrát vezetett be. Az alkotmány kikiáltásának dátuma nem volt véletlen, ugyanis a középkori Szerbia bukását eredményező, mítosszá vált koszovói csata napja szent Vid napja (ezen a napon történt az 1914-es szarajevói merénylet is, melyben a szerb Gavrilo Princip meggyilkolta Ferenc Ferdinándot az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét és feleségét).

Alapját tekintve egy expanzív, történeti-etnikai-vallási-nyelvi alapokra helyezett nagyállamiságra törekvő geopolitikai gondolat, melynek kialakulása egyidős a XIX. századi szerb állam megszületésével. Ideológiai alapjait Ilija Garašanin nevéhez szokták kötni (Načertanie című műve 1944-ben íródott, amikor az Oszmán Birodalmon belüli Szerbia belügyminiszteri posztját töltötte be) de a nyelvi szerbség alapjait lefektető Vuk Stefanović Karadžić is ebben az időben jelentette meg fő műveit. E geopolitikai gondolatban jellegzetes keverékét találjuk a historicizmusnak (nagyállamiság), valamint az egyházi és nyelvi (kulturális alapú) területi törekvéseknek. A szerb geopolitikai gondolat területi kettősége egy speciális jellegzetesség, mely folyamatos jelenlétű, de változó téma- és terület-orientáltságú, alapja a dél-észak (balkániság-európaiság, a két autonóm köztársaság Koszovó-Vajdaság, a Habsburg Birodalom szerbjei és az Oszmán Birodalom szerbsége) kettősség, nem a nyugat-kelet. Jugoszlávia szétesésével és konkrét területi veszteségek (Koszovó) által e nagyállamisági geopolitikai gondolat jelentős átalakulásban van, melynek alapját az európai gondolathoz való közelítés adja.

A mai szerb ortodox egyház intézményének rangja és elnevezése, mely az Ipeki patriarchátus megszűnésétől fogva (1766) alakul ki elsősorban a Habsburg területeken (Karlóca központtal) és a XIX. században folyamatosan önállósodó oszmán Szerbiában (Belgrád központtal). Patriarchátusi rangját 1920-ban több területi szerb egyház (Dalmácia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Horvátország és Szlavónia, Belgrád és az Osztrák-Magyar Monarchia délvidéki szerb egyházak területei) egyesítésével nyilvánítja ki Karagyorgyevics Sándor király.

A nemzeti autonómiával nem rendelkező vajdaságot 1849-ben hozták létre Temesvár központtal. Fennállása az 1860. évi Októberi Diploma kiadása után szűnt meg. Ezt követően a terület ismételten a Magyar királyság integráns részévé vált.

A XX. század elején alakult politikai koalíció egyes horvátországi szerb és horvát pártok között. A koalíció céljai a rijekai és a zadari határozatokban meghatározott célok voltak. A koalíció egészen az első világháború végéig fennmaradt, bár politikailag több nézőpontot, irányt is felvállalt ebben az időintervallumban (Frano Supilo majd Svetozar Pribičević irányítása alatt különösen a magyarpártiságban voltak jelentős fordulatok). Később az SZHSZ Királyság megalakulásában e koalíció vezető személyiségei fontos szerepet játszottak.

A Földközi-tenger középső nagy szigete, mely kulturálisan és földrajzilag is különáll Itáliától. A Mezzogiorno jellegzetes része. A Mafia uralma, az olasz államhatalom gyengesége, a helyi társadalom sajátos szerveződése politikai földrajzi szempontból teszi figyelemreméltóvá.

A 2000-es évek elejének (nagyrészt) erőszakmentes civil kezdeményezésű megmozdulásai, melyek az érintett országokban (szovjet utódállamok, Balkán, Közel-Kelet) jelentős politikai változásokat hoztak, általában az autoriter rendszerek/vezetők bukását. Jelentősége, hogy megmutatta a civil kezdeményezések, a diákság erejét egy olyan térségben, ahol ezek a mozgalmak kevésbé erőteljesek. Több vád is érte a nyugati világot, mindenek előtt az Egyesült Államokat, hogy aktív részt vállalt a felkelők kiképzésében, szervezésében, támogatásában. Konkrétan George Soros és az Open Society Institute, valamint az USAID neve merült fel. A legjelentősebb megmozdulások: Szerbia 2000, Grúzia 2003, Ukrajna 2004, Kirgizisztán 2005, Libanon 2005.

Egyházi gyűlés, a világ katolikus püspökeinek egyetemes gyűlése, amely fontos egyházjogi és hitelvi kérdésekről határoz. A római katolikus egyház megkülönböztet egyetemes, illetve részleges (plenáris, nemzeti, tartományi, egyházmegyei) zsinatot. A protestáns egyházakban az egyházi önkormányzat legfelsőbb közege.

Terv az 1918 után alakult csehszlovák és jugoszláv államokat összekötő, ugyanakkor Ausztriát és Magyarországot elszigetelő folyosó, korridor megvalósításáról. A korridor etnikai alapját a vendvidéki szlovének és a burgenlandi (Gradišće) horvátok adták volna (még ha kisebbségben is voltak a területen, ahol a többséget a magyarok adták). A korridor létrehozását a nagyhatalmak és természetesen Magyarország és Ausztria tiltakozása, és a szerb érdektelenség (ez a képződmény megerősítette volna a horvátok pozícióit) meghiúsította.

Ján Kollár pesti szlovák evangélikus lelkész nevéhez fűződik. Az elmélet szerint a különböző szláv népeknek meg kell ismerniük, illetve meg kell tanulniuk egymás nyelvét, ezáltal ugyanis elmélyíthető a szlávok összetartozásának tudata.

Horvátország Dráva és Száva közé eső területének keleti része, melyet keletről a Szerémség, északról a Dráva, délről a Száva, nyugatról pedig megközelítőleg a Sziszek Csazma és Verőce mentén meghúzott vonal határol. A középkorban (egészen az oszmán hódításokig) e területi elnevezés a mainál jóval nyugatabbra – a mai horvát-szlovén határig – és délebbre, a mai észak-nyugat boszniai területeken elterülő jelentős autonómiával bíró területi egységet jelölt. A jelenlegi területi kiterjedését és határait az Oszmán Birodalom kárpát-medencei hódításai és visszaszorulása után nyerte el.

A Karantánia hercegséget, melyet az első szlovén állami alakulatnak tekintenek a VII. században alapították, majd önálló hercegségként 828-tól a Német-Római Birodalom részévé vált. A Habsburg fennhatóság 1335-ben következett el. A 19. század közepétől Klagenfurtban és környékén kulturális intézmények, majd kétnyelvű iskolák alakultak és ezzel megjelentek a nemzetiségi konfliktusok is. Az 1945-ös alkotmány, majd az 1955-ös Alapszerződés is garantálta a nemzetiségi, nyelvhasználati jogokat, de azokat kezdetektől támadták az osztrák nemzeti-hazafias szervezetek.

1991 májusától de facto állam Szomália területén. Az 1991-ben kitört polgárháború miatt az egykori Brit Szomáliföld elszakadt az ország többi részétől. Területét szinte teljesen elkerülte a polgárháború, stabilan működő állam, ugyanakkor függetlenségét egy ország sem ismeri el, továbbra is Szomália részének tekintik.

A hruscsovi időszakban a desztalinizáció útján jelentősen előrehaladt Szovjetuniót a konzervatív kommunista Kína a forradalom elárulásával, illetve az imperialistákkal való lepaktálással vádolta meg. Az éles hangú viták után a szakításra 1964-ben került sor.

Nehézfegyveres lovas katona az Oszmán Birodalomban. Szolgálataiért mint katona és nemes a meghódított területek egyes településeinek egyes adónemeit kapta.

Kolostor az albán-macedón határ macedón oldalán, a Drim forrásánál, az Ohridi-tó partján. E fontos ortodox zarándokhely kolostor miatt módosították (nagyon kis mértékben) a jugoszláv-albán határt a második világháborút követően, a célból, hogy ez a vallási komplexum ne az albán területen legyen (az akkori jó albán-jugoszláv viszonyok ezt lehetővé tették). E kolostor is példa a szimbólum értékű kulturális és vallási helyek politikai értékére, még két ateista eszméket valló, kommunista ideológiát elfogadó ország között is.

Csatorna Egyiptom területén, mely összeköti a Földközi-tengert a Vörös-tengerrel, így lehetővé teszi az Európa és Dél-, illetve Délkelet-Ázsia közti kapcsolatok fenntartását Afrika megkerülése nélkül. Stratégiai jelentősége megépülte óta töretlen, kezdetben a Brit birodalom számára volt nélkülözhetetlen India elérésében, ma pedig az Ázsia és Európa közti tengeri kereskedelem legfőbb útvonala. A csatornát eredetileg a franciák építették és 1869-ben nyitották meg, de a britek hamar bevásárolták magukat a csatornát üzemeltető társaságba, majd Egyiptom elfoglalásával (1882) ellenőrzésük alá került a csatorna. A térség konfliktusai során többször zárva volt (arab-izraeli hatnapos háború, Szuezi válság)

1993 szeptemberében, a sikertelen júliusi próbálkozás után az abház szeparatisták újabb támadást indítottak Szuhumi városa ellen. 10 napos véres harc után a grúzok feladták a várost. Azt követő hetekben az abházok több ezer, a városban maradt grúzt öltek meg.

A szunnita muszlimánok által fizetett vám, amely a siítáknak járt a területükön való áthaladásért cserébe.

A „közösség követői”, azaz ők követik Mohamed próféta szokásait, cselekedeteit és életmódját. Az iszlám világ 85-90%-át magába foglaló irányzat. Véleményük szerint Mohamed nem jelölt ki utódot, az utódválasztás joga a muszlim közösségé. A saria (szent törvény) négy forrását – Korán, a próféta hagyománya (hadísz), a vallásjogtudósok konszenzusa és az analógiás következtetés – ismerik el.

A hidegháború idejének terminus technikusa, amely az egyéb nagyhatalmak fölé növő két kiemelkedően erős világhatalmi tényező, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok megjelölésére szolgált.

Az 1960-as katonai intervenciót követően Törökországban népszerűvé váltak mind a (szélsö)jobb- és baloldali politikai eszmék. A politikai bizonytalanság időszakának egyik meghatározó csoportosulása volt a Nacionalista Cselekvés Pártjának ultranacionalista, újfasiszta, katonai ifjúsági szervezete, az Idealista Fiatalok (ismertebb nevükön a Szürke Farkasok). Csak az 1974 és 1980 közötti időszakban közel 700 politikai indíttatású gyilkosságot követtek el, melyek közül az 1978-as Kahramanmaraş-i mészárlás (105 alevi áldozattal) a legbrutálisabb. Az 1981 májusában II. János Pál pápa elleni merénylet elkövetője, Mehmet Ali Ağca is a Szürke Farkasok közé tartozott.

Az eredetileg természetföldrajzi kategória az idők során egyre újabb tartalmakkal gazdagodott. Az elmélet hívei a természeti környezet és a településhálózat, gazdasági tevékenység, közigazgatási térbeosztással kapcsolatos összefüggéseket, problémákat is ezen keretekben próbálták magyarázni. „A táj fogalma átfogó, totális rendszerező kategőriává válik, amelyben minden jelenséget értelmezni kell és értelmezni lehet. A sajátos struktúrák elemzésére kialakul a természeti táj, a gazdasági táj, a kultúrtáj, a közlekedési táj, a politikai táj fogalma ...” írja Hajdú Zoltán. Az újabb földrajzi gondolatrendszerek térhódításával a tájat – így például ideológiai megfontolásokból a marxista gazdaságföldrajzban – természetföldrajzi kategóriává minősítették. Az ideológiai szigor enyhülésével újból a tájalkotók közé sorolták az antropogén tényezőket is. Napjaink magyar geográfusai közül Marosi Sándor 1981-ben így fogalmazta meg tájdefinícióját: „A táj, ... a térnek olyan ... többé-kevésbé elhatárolódó egysége, amely a természeti és – egyre inkább – az antropogén folyamatok és törvényszerűségek kölcsönhatására egyéni sajátosságokkal rendelkezik.” Ugyanakkor hangsólyozta a természeti tényezők alapvető, meghatározó jelentőségét. A tájelmélet kiemelkedő teoretikusai a nemzetközi geográfiai irodalomból: Alexander von Humboldt, Vidal de la Blache, a magyarok közül Teleki Pál, Cholnoky Jenő, Prinz Gyula voltak.

A természeti táj által kínált erőforrások (talaj, ásványkincsek, energia, esztétikai érték, tevékenységek elhelyezése) helyi társadalom általi használata. A levéltárak térképtáraiban őrzött kéziratos térképek a tájhasználati múlt szempontjából különösen nagy értéket képviselnek. A nyilvánvaló esztétikai és eszmei szempontok mellett információtartalmuk (pl. művelési ágak változása stb.) a történeti tájhasználat és az egykori gazdálkodás tekintetében rendkívüli tudományos jelentőséggel bírnak.

Titkos Macedón-Drinápolyi Forradalmi Szervezet. 1902-ben a Balgarsko Makedonsko-Odrinski Revolucionni Komiteti szervezet elhagyja a bolgár elnevezést felcserélve azt a Tajno (titkos) előtaggal, ezzel is propagálva autonomista céljukat, nem pedig bolgár függésüket. E változtatással a szervezet (a komitet- tanács, változtattak szervezetté) egyre nyitottabb lett a nagyon is heterogén etnikai összetételű macedón területek többi (nem csak szláv és bulgarofil) lakója, politikai csoportja számára. Ezután a szervezet egyre több görög és vlah csapattal (gerillaharcossal) bővült.

a táj teljesítőképessége, amely az adott tájegység egymással kölcsönhatásban álló ökológiai, ökonómiai és tájképi potenciáljainak összességéből áll. Kifejezi a tájhasználat (a tájpotenciál adottságainak társadalmi célú érvényesítése) lehetséges mértékét és azt, hogy egy táj milyen nagyságrendben alkalmas a társadalom sokrétű igényeinek kielégítésére. A tájpotenciál nagysága több tényező csoport (pl. földrajzi helyzet, éghajlat, domborzat stb.) együttes eredménye, amelyet az emberi tevékenység számára hasznosítható és mobilizálható helyi és helyzeti energiák értéke is nagymértékben befolyásol. Ugyanazon táj teljesítőképessége a termelő erők fejlődésével növekedhet, de ehhez olyan tájhasználat vagy tájhasznosítás szükséges, amely a tájpotenciál megőrzésére és/vagy növelésére irányul.

A természeti gazdálkodásról a termelő gazdálkodásra történő áttérés idején az uralkodó művelési mód az ún. vad-talajváltó vagy legelőváltó rendszer lehetett, amelyben az erdőirtással vagy a sztyepp-területek feltörésével nyert földet általában 10-30 évig műveltél, majd kimerülésük után elhagyták, és új területet vontak művelés alá. Az ún. parlagoló rendszerben a műveletlen földet feltörés után éveken át pihentetés nélkül gabonatermesztéssel hasznosították, kimerülése után pedig parlagon hagyták és újat szántottak fel. Kezdetben a település határának csak kisebb hányadát művelték meg, a nagyobbat ugaron hagyták és legelőnek használták, azaz pihentették. Amikor a szántóföld kimerült, az ugart (legelőt) fogták szántás alá (legelőváltó módszer). A potamikus kultúrák az öntözéses gazdálkodással ennek fejlettebb formáját valósították meg. Az állati trágyát a termékeny iszap helyettesítette, olyan természetes talajerő utánpótlást biztosítva, melynek segítségével tartósan biztonságos termelést lehetett megvalósítani.

Tan, tanulmány. A zsidó irodalom legnagyobb és egyértelműen legfontosabb, tematikus rendszerbe foglalt, héber és arámi nyelven írt gyűjteménye. Tulajdonképpen a zsidóság enciklopédiája, amely jogi és vallási alapvetés, szokásjogi gyűjtemény, Bibliaértelmezés.

Tanaka Giichi japán tábornok, külügyminiszter és miniszterelnök 1927-ben dolgozta ki Japán terjeszkedési programját annak érdekében, hogy a gyorsan fejlődő és növekvő lakosságszámú ipari hatalom számára elegendő mennyiségű ásványkincs, nyersanyag és élelmiszer álljon rendelkezésre. A Tanaka-terv Mandzsúria, Mongólia, Kína, India, Délkelet-Ázsia és Közép-Ázsia meghódítását tűzte ki célul. A terv megvalósítását 1931-ben Mandzsúria meghódításával kezdték meg.

Arab vezér, aki 711-ben mintegy 10-12000 fős sereggel kelt át a Gibraltári-szoroson az Ibériai-félszigetre, majd Jerez de la Frontera mellett tönkreverte Roderich nyugati gót uralkodó hadait. Ezzel a nyugati gót királyság elbukott, a hódítók a félszigetet elfoglalták. A Gibraltár földrajzi név a Jabval Tariq, vagyis Tarik-sziklája arab elnevezésből ered.

A kisebbségek létrejöttének módja szerinti felosztás, miszerint Teleki hagyományos, önkéntes és kényszerkisebbségeket különböztetett meg. Ez a koncepció elsősorban a trianoni határokon kívül rekedt magyarság, valamint az 1918 előtti magyar határokon belül elhelyezkedő kisebbségek létrejöttének módja közti különbségek hangsúlyozásán alapszik.

Azok az országos és nemzetközi jelentőségű közlekedési és kereskedelmi útvonalak (pl. közutak, vasutak, folyók stb.) és övezeteik, melyek a személyszállításban és az áruforgalomban meghatározó szerepet játszanak. Általában két eltérő gazdálkodású régiót vagy kultúrtájat kapcsolnak össze, lehetővé téve az anyagi és szellemi termékek áramlását. Egyre inkább erősödik a történeti földrajzi folyamatok elemzésének eredményeként az a felismerés, hogy az egyes történelmi korok meghatározó közlekedési-kommunikációs folyosói nem csupán a régiók közötti gazdasági feszültségek mérséklésére képesek, hanem minden korban befolyást gyakoroltak az etnikai, vallási, kulturális struktúrák, valamint a politikai-igazgatási téralakzatok kialakulására és fejlődésére. Azaz a közlekedés már régóta a termeléssel és az infrastruktúra más ágazataival kölcsönhatásban levő egyik legmarkánsabb tér- és településszerkezet-formáló erő, nem véletlen, hogy a forgalmi folyosókat a mindenkori gazdaság ütőereiként tartják számon. A közlekedési infrastruktúra rendkívül drága beruházásai hosszú idő alatt térülnek meg, pálya-hálózata csak nagy anyagi erővel változtatható meg, ezért általában tartós, illetve meglehetősen rugalmatlan technogén és funkcionális eleme a térségeknek. A 19. századi vasútépítés oly mértékben hagyta rajta a nyomát az egyes országok térszerkezetén, annyira meghatározó tényezőnek bizonyult a gazdasági és települési térstruktúra alakulásában, hogy a többi közlekedésfajta képtelen volt alapvetően új orientációkat és viszonylatokat kialakítani. A közúthálózat - beleérve az autópályákat is - térformáló ereje még a legújabb időkben is csak módosításokra volt elegendő. Ezeknek az övezeteknek sűrű a településhálózata, magas a népsűrűsége, erőteljes a gazdaság koncentrációja, összességében sűrű textúrájú a térszerkezet, s a kedvező adottságok eredményeként dinamikusan fejlődő zónák. Az egyes településekhez jelentős, de fejletlen hinterland területek kapcsolódnak, melyek számára a forgalmi folyosó centrum települései elsődleges innovációs centrumot jelentenek. A különböző színvonalú forgalmi folyosók előnyei és hátrányai egyaránt érintik ezeket a településeket is. Fejlesztésük ezen az alapon meghatározó fő tényezői: az elérhetőség, a hazai, sőt nemzetközi gazdasági–termelési kooperációs készség és lehetőség, a falvak számára is fontos ellátások fejlesztése. Általában jóval magasabb urbanizáltság jellemző, mint környezetükben, melynek kedvezőtlen hatásait ellensúlyozandó kerültek kialakításra a modern környezetgazdálkodás zöld(ökológiai)folyosó-rendszerei, melyek általában azonosak a tengely-forgalmi folyosókkal. A két “folyosó-rendszer” (forgalmi és zöld) konfliktusterületeinek meghatározása és problémáik feloldása igen fontos feladat.

Európa első államait a kontinens nagy déli félszigetein, szigetein élő szervezett társadalmak hozták létre. A kialakult birodalmak térbeli keretei nem korlátozódtak egyetlen kontinensre, egyidőben gyakran terjedtek ki európai, afrikai és ázsiai területekre is. A gazdasági, kulturális és politikai tevékenység kerete a Földközi-tenger medencéje volt. A mindenütt jelenlévő tenger, az erős parttagoltság, a sok sziget, félsziget, a szárazföldi közlekedést igen megnehezítő terepadottságok (hegységek, mocsarak) a kezdetektől nélkülözhetetlenné tették erős tengeri hatalom kiépítését minden, a medencében meghatározó szerepet játszani kívánó állam számára. A térségben a gazdasági élet – a halászat, a kereskedelem, és a kalózkodás – alapja egyaránt a hajózás volt, ahogyan a biztonságot és a területi terjeszkedést is az ütőképes hadiflotta kiépítése tette lehetővé. Egy kortárs geopolitikai gondolkodó szerint „a Mediterráneum a kikötőkön és városokon áthaladó utak együttese” (Etienne, V. 1987). A tenger az a legfontosabb földrajzi tényező, mely alapvető befolyást gyakorolt, és bár csökkenő mértékben, de gyakorol napjainkban is a térség politikumára. A források az egyik első ismert dél-európai hatalommal, a Krétán és az Égei szigeteken létrejött Minószi Birodalommal kapcsolatban tájékoztatnak annak thalasszokráciájáról (tengeri uralom). Az állam és a kultúra hanyatlását valószínűleg a Thíra vulkán kitörése (i. e. 1450 körül) és ezáltal flottája pusztulása váltotta ki.

A partmenti országok a tengerpartjaiktól (illetve annak alapvonalától) bizonyos távolságban speciális jogokkal rendelkeznek a tengerek felett. A tengerparttól 12 tengeri mérföldig húzódnak az állam felségvizei. Ez az adott ország szuverén területéhez tartozik, de más országok hajói áthaladhatnak rajta. Ettől 200 tengeri mérföldig a kizárólagos gazdasági övezet húzódik, ahol a tenger élő és élettelen erőforrásai az adott országot illetik (halászat, bányászat). Ezeken kívül létezik még az ún. csatlakozó övezet (contiguous zone), amit a fentiekkel ellentétben igényelni kell, nem “jár” automatikusan. Ez egy az adott ország biztonságát szolgáló zóna, ahol intézkedéseket foganatosíthat az adott ország a kalózkodás, a csempészet, illegális migráció vagy egészségügyi veszélyek ellen. Ez a felségvizektől maximum 24 tengeri mérföldre terjedhet ki, azaz a kizárólagos gazdasági övezet magában foglalja a csatlakozó övezetet. A selfterületekre külön jogi szabályozás létezik, 1964 óta a tengerparti ország az előtte fekvő selfterületen gazdasági tevékenységet végezhet (ha nem akar vagy tud, más ország nem léphet a helyébe), de a kizárólagos jogok a halászatra nem terjednek ki. A selfterületet a jog nem geológiai értelemben határozza meg, hanem vagy a 2500 m-es tengermélységtől számított maximum 100 mérföldes vonal a határa, vagy a kizárólagos gazdasági övezettől 150 mérföld (a parttól 350).

A tengerpartok geostratégiailag legmagasabb helyi értékű, legkeskenyebb vízfelszínű földrajzi pontja. Ellenőrzésének kiemelkedő értékét adja, hogy birtokosa megfelelő erő birtokában a vízvelszínt és ezáltal a szoroson keresztül megvalósuló forgalmat lezárhatja. Mivel egyetlen pontot képez, a tengerparttal szemben általában egy katonai művelettel is birtokba vehető.

Olyan politikai rendszer, amelyben a főhatalom a papság, illetve a főpap, vagy ez utóbbi tisztséget is viselő uralkodó kezében összpontosul. Az állami és egyházi intézmények e hatalomgyakorlási formában nem válnak el egymástól. Napjainkban a teokratikus berendezkedéssel kapcsolatban Iránt említik gyakran példaként.

Hegy- és dombvidékek nagyobb vízfolyásai által kialakított völgyek, amelyek eróziós-akkumulációs úton keletkeztek. Domborzati képét a magas árterek formái és a teraszt borító általában löszös eróziós, itt-ott deráziós formakincsek határozzák meg. Kialakulásuk a pleisztocén időszakban következett be a folyók vízhozam változásának, a tektonikus mozgásoknak és a folyók eróziós, illetve akkumlációs munkájának együttes eredményeként. E teraszos folyóvölgyek gazdasági szerepe kiemelkedő jelentőségű. A környezet-átalakítás és gazdálkodás hatására kialakult kultúrtájak az alföldi területek felől fokozatosan behatoltak a fél medencékbe, a teraszos folyó és patakvölgyekbe és a magasabban fekvő kismedencékbe. Az egyes gazdálkodási formákat a felszín makro- és mikroreliefjéhez igazodva alakították ki, összhangban a természeti adottságok biztosította lehetőségekkel. A folyóvölgyek teraszai nem csak a mezőgazdasági termelés ármentes térszíneiként váltak fontossá, hanem két eltérő táj anyagi javainak áramlásában, mint gazdasági tranzit vonalak, beleértve az ipar, a közlekedés és a gazdaság különböző tevékenységi produktumait és formáit.

A fogalmat az egyiptológus James Henry Breasted vezette be 1916-ban, mint a civilizáció bölcsőjét. A fogalom rendkívül találónak tűnt a térképen felvett alakja és termékeny földje folytán. A Közel-Kelet félhold alakú területe, ami eredetileg Mezopotámiát és Palesztinát foglalta magában, de később hozzáértették a Nílus-völgyét is. Éghajlati, földrajzi és a gazdálkodás jellege szerint sem egységes ez a terület, mindezek ellenére a XX. század közepéig úgy gondolták, hogy a termékeny félhold volt a mezőgazdaság kialakulásának területe. Az ekkori új ásatások eredményeként a régészek és történészek arra a következtetésre jutottak, hogy az élelemtermelő gazdálkodásra való áttérésre a termékeny félhold peremterületein (pl. Zagrosz, Torosz-, Libanon-hegység stb.) került sor. Napjainkra az anatóliai Çatal Hüyük és más lelőhelyek feltárása alapvetően változtatta meg ezt a képet is, az i. e. 9000 és i. e. 7000 közötti időszakban ez a terület észak felé Anatólia délkeleti részeire, kelet felé a Zagrosz-hegység egész északnyugati felére is kiterjedt. Roaf Michael szerint (A mezopotámiai világ atlasza, 1998) ie. 5000-re a termékeny félholdon kívüli területeken is léteztek egyidejűleg kultúrák (pl. DK.-Európa, Kaukázus stb.).

A földművelés és állattenyésztés megkezdése értendő, mely kb. 10 000 évvel ezelőtt indulhatott meg. A termelés nagyságát és irányát nagyban befolyásolja a talaj és az éghajlat. A halászattal, vadászattal, gyűjtögetéssel szemben ez már célirányos, tudatos termelési tevékenység, ami eleinte csak kiegészítette a természetből nyert táplálékokat. A termelő gazdálkodás "megszületésének" helye, elterjedésének módja ma is vitatott kérdés. A régészek egy része úgy véli, hogy a földművelés kialakulása több helyen egyidejűleg történt. Gordon Childe elmélete szerint ez a termékeny félhold területén következett be, mert a vadbúza olyan sűrűn nőtt, hogy abból – amint azt Jack R. Harlan növénykutató kísérletei bizonyították – puszta kézzel és még inkább kőkorszaki eszközökkel háromhetes érésidőn belül a gyűjtögető család többet tudott learatni, mint amennyit egész évben felhasznált. Mindez nagyon biztonságos táplálkozási lehetőségeket nyújtott, melynek következményként valóságos népességrobbanás következett be: véleménye szerint a paleolitikum végén, úgy 30 000 évvel ezelőtt 6 millió ember élhetett a Földön. A neolitikumban, i.e. 8000 és 6000 között már mintegy 80 millió. A földművelés Braidwood elméletében viszont olyan kedvező területeken fejlődött ki, ahol az emberek, állatok és ehető növények régóta tartósan egymás mellett éltek. Mai ismereteink szerint a földművelésre legkorábban áttérő közel-keleti emberek hozzávetőleg 12-13 ezer évvel ezelőtt változtatták meg gyökeresen életmódjukat, s a termelő gazdálkodás kezdetei a Kebara-kultúra (i. e. 18000–11000) embercsoportjaihoz köthetők, melynek elterjedési területe a mai Palesztina. A későbbiekben e terület, mint kisugárzási gócpont elősegítette a környező területek és kultúrák fejlődését, ezek az alábbiak:

A föld és a termőföld a klasszikus politikai földrajz 19. századi kialakulásakor is már a legfontosabb erőforrások közé tartozott. Jelentősége azóta relatíve csökkent, ugyanakkor a legutóbbi időkben ismét növekvőben van, ahogy a túlnépesedett vagy kevés jó minőségű termőfölddel rendelkező államok igyekeznek földigényüket más országok területén kielégíteni. Kína Afrika-szerte vesz tartós bérletbe földeket (pl. Madagaszkár, Angola) és Szibéria irányában is hasonló törekvéseket jelenít meg.

Jelentése "senki földje". Elfoglalását a jog nem tiltotta, napjainkra ezen területek elfogytak. A terra nullis elvét a fejlettebb államok terjeszkedésük során gyakran alkalmazták abban az esetben is, ha alacsonyabb kulturális és társadalmi szervezettségi szinten lévő népek területét vettek birtokba.

A kisebbségben élő közösség célja, hogy a legteljesebb mértékben beleszólhasson az őt érintő döntésekbe, lehetősége nyíljon saját ügyeinek intézésére. A kisebbségi jogok vonatkozásában az egyik legfontosabb elvárás a területi autonómia megszerzése. Területi autonómia létrejöttére ott nyílik lehetőség, ahol a kisebbség egy viszonylag nagyobb kompakt térben többségben van. A területen élő kisebbség (aki az adott térségben a többség) választás útján a végrehajtó hatalmat ellenőrző képviseleti szervet hoz létre, emellett saját kormányt és hivatali-, illetve igazságszolgáltatási apparátust épít ki, vagyis önálló intézményi rendszerrel irányítja az ott élők életét. Sajátossága, hogy magában foglalja a kulturális autonómia szintjét is pl. oktatás, nyelvhasználat, s ez kiegészül különböző gazdasági, szociális jogosítványokkal is. A területi autonómia képviselői részt vesznek a központi kormányzatban is, ezzel a kisebbség érdekeltté válik az állam ügyeiben is. Az autonómia ezen formája biztonságot nyújt a kisebbségnek, valamint jelentős gazdasági és politikai befolyást teremt. Megvalósulása a fejlettebb demokráciákban, így Nyugat-Európában, ahol a kisebbségek jogainak széleskörű biztosítása egyfajta irányelv, nem ütközik a többségi társadalom ellenállásába. Ezzel szemben azokban a volt szocialista országokban, ahol jelentős számú kisebbség él, az államhatalom és a többségi társadalom részéről ellenállás mutatkozik a területi autonómia törekvésekkel szemben. Az Európában megvalósult autonómiák közül a katalán és a baszkföldi Spanyolországban, a dél-tiroli Olaszországban, az Aland- szigeteké Finnországban illetve a moldovai gagauzok autonómiája azt jelzi, hogy a kisebbségek helyzetének megoldására a legkövetendőbb út a területi autonómia.

Északkelet- és Közép-Itália neve, mely az 1980-as évek nagy modernizációs/felzárkózási hullámában kapott nagy szerepet.

A testvérvárosi mozgalom gyökerei ugyan régebbre nyúlnak vissza, de igazi elterjedése a második világháborút követő évtizedekre tehető. Eredetileg a kezdeményezés olyan különböző országokban található települések együttműködéseként alakult ki, amelyek rendelkeznek valamilyen hasonlósággal, közös problémával, jellegzetességgel, esetleg közös múlttal, történeti kapcsolatokkal. A mozgalom korai időszakában fontos szempont volt a testvértelepülések lakosságának eltérő kultúrájának, szokásainak, művészetének stb. megismerése. Az együttműködések általában a települések intézményei, (civil) szervezetei, illetve önkormányzati testületei közti együttműködéssel indulnak, amit sok esetben konkrét gazdasági együttműködés is követ. A testvérvárosi mozgalom hazája Európa és mind a mai napig itt található a legtöbb testvértelepülés-pár, bár gyorsan terjed a mozgalom világszerte. A 2000-es évek elején több mint 30 000 regisztrált testvérvárosi kapcsolatot ismertünk a világon. A közép-európai rendszerváltozások következtében megszaporodtak az egykori „nyugati” és „keleti” városok közti partnerségek, az együttműködések új területtel bővültek ki: a gazdagabb város által nyújtott támogatásokkal. Ezek a támogatások pénz, használt, de még használható eszközök (tűzoltóautó), ismeretek, stb. átadása formájában is megnyilvánulhattak. Ennek a 90-es évek folyamán a magyar települések is haszonélvezői voltak, a 2000-es évekre azonban megfordulni látszik a trend. Ma már sokkal jellemzőbb, hogy a hazai települések nyújtanak segítséget a rosszabb helyzetben lévő romániai, ukrajnai, szerbiai vagy távolabbi testvértelepüléseiknek. A magyarországi testvértelepülési mozgalom rendelkezik egy fontos sajátossággal, mely a világ többi részén nem mindenhol érhető tetten. Ez a magyar-magyar kapcsolatok preferenciája a partnerségek kialakításában. A nagyszámú határon túli magyarság, az ő szétszórt településstruktúrájuk, sokszor nehéz helyzetük magyarázza, hogy a hazai testvérvárosi kapcsolatok kialakításakor sokszor a földrajzi racionalitással szemben is a nemzeti érdekek, nemzeti értékek érvényesülnek. Ez elsősorban a magyarországinál hátrányosabb helyzetben lévő ukrajnai, szerbiai és romániai településekkel kapcsolatban figyelhető meg. Ma Magyarországon a testvérvárosi kapcsolatok száma meghaladja a 2000-et, de önálló szervezete nincs a testvérvárosoknak, az együttműködéseket összefogó és támogató legjelentősebb szervezet a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége. Nemzetközi dimenzióban a legfontosabb európai érdekképviseleti szervezet az Európai Települések és Régiók Tanácsa (CEMR).

1968. január 30-án az ÉVH és NFF meglepetésszerű támadást indított Vietnam középső és déli területén lévő városok ellen. Annak ellenére, hogy kommunista erők hosszabb ideig nem tudták fenntartani a nyomást, jelentős emberveszteséget szenvedtek és általános felkelést sem sikerült kirobbantaniuk Dél-Vietnam területén, mégis sikerként könyvelhették el a hadműveletet, fordulatot hozott a háborúban.

A források az egyik első ismert dél-európai hatalommal, a Krétán és az Égei szigeteken létrejött Minószi Birodalommal kapcsolatban tájékoztatnak annak thalasszokráciájáról (tengeri uralom). Az állam és a kultúra hanyatlását valószínűleg a Thíra vulkán kitörése (i. e. 1450 körül) és ezáltal flottája pusztulása váltotta ki.

1856-1916. Történész, Bosznia, Horvátország és Szerbia történelmének kutatója. 1915-16-ban a megszállt Szerbia kormányzója volt.

(1887-1947) Szlovák katolikus pap, szélsőjobboldali politikus. A Szlovák Néppárt tagja, majd vezetője. 1938 októberétől 1939 márciusáig az autonóm szlovák kormány, majd az 1939 márciusában kikiáltott "független" német szatellitállam Szlovákia miniszterelnöke, később államfője.

A triádokhoz hasonló kínai bűnszervezet, mely a korai kínai emigráció célterületein alakult ki, elsősorban Észak-Amerikában.

1964. augusztus 2-án és 4-én a Vietnámi-öbölben (Tonkini-öböl) történt konfliktus. Az incidens után az amerikai kongresszus rövid időn belül 88:2 arányban elfogadta a Tonkini-öböl határozatot (a vietnámi háborúban való fokozott katonai részvétel). Az észak-vietnámiak csak a Maddox romboló-felderítő elleni torpedó- és géppuskatámadást ismerték el utólag, míg a Turner Joy romboló elleni második támadás soha nem történt meg.

Héberül tanítás, törvény. A Biblia ótestamentumi részének első öt Mózesi könyve, melyet Krisztus előtt 2. századig egy könyvként kezeltek és Tórának neveztek. A zsidóság legrégibb írásos emlékeit tartalmazza, leírja a zsidó nép őstörténetét a Mózes közvetítése által kapott törvényekig. Később öt könyvre osztották és Pentateukhosznak is nevezték (pente = öt és teukhosz = tekercs, könyv görög szóból ered).

Iszlám vallású macedónok Macedónia (FYROM) észak-nyugati területein. Bár a torbes elnevezés gúnyos, pejoratív értelmű (torba – tarisznya), helyette nem használatos más tradicionális elnevezés erre a csoportra. Szállásterületük közvetlenül érintkezik a macedóniai albánokéval, mely csoportba erős az iszlámon keresztüli asszimilációs nyomás, ugyanakkor a macedón nemzet is szeretné megtartani e csoport macedón öntudatát. Macedóniában a gorani csoporttal egységes civil szervezetekbe tömörülnek.

A rendszerben a térszerkezet alapkategóriája a település. A tér legfontosabb rendezőelve a települések közötti ellátási viszony és a vonzáskörzetek kialakulása adja a tér legfontosabb hierarchiaszintjét. Az efölött kialakuló régiók „a társadalmi – gazdasági tér szekuláris fejlődése, a térszerkezet, a textúra változása és konfigurációja révén értelmezhető ország részei, határai a peremterületeken egyben az ország határai is. Hangsúlyozza, hogy nem összekeverendőek a település – önkormányzat, a régió – megye, a vonzáskörzet – járás, az ország – állam kategóriák. Míg a kategóriapárok első tagja a társadalom hosszabb időn keresztül történő önszerveződése kapcsán jött létre a földrajzi környezet megannyi tényezőjének közreműködésével, addig a kategóriapárok második tagja alkalmi, változó jelenségekből áll, melyeket időleges emberi megállapodások hoztak létre, s melyek könnyen megváltoztathatók.

Az állam geostratégiai helyzete kiváló. Európa és Ázsia találkozási pontjánál fekszik, keleten "parancsnoki pozícióban" a Közel-Kelet északi része, a Balkán és az Öböl felett. Kelet-nyugat relációban ellenőrzi a közlekedési vonalakat, melyek a Fekete-tengertől futnak Gibraltár és Szuez felé. Ezekért a kiváló adottságokért Nagy Péter óta háborúk sorát vívták az oroszok az oszmánokkal a Balkánon, a Fekete-tenger régiójában és a Kaukázusban. Az oroszok visszaszorulása ellenére (1991) Törökország geostratégiai értéke nem csökkent. Az egykori Jugoszlávia szétesése, az Öböl-válság, a posztszovjet térség biztonsági problémái, a palesztin-zsidó konfliktus miatt fontossága még nőtt is a térségben.

Az első világháború által kimerített és kivéreztetett dél-európai társadalmakban teret nyerhettek a birodalmi örökség megőrzését hirdető, vagy azt éppen hogy elvető, nacionalista, bezárkózást hirdető, európaizálás-ellenes autoriter vagy totalitárius erők, és az 1920-as években autoriter rezsimek rendezkedtek be mindenütt a térségben. Portugáliában a „luzitán integralizmus”, Spanyolországban a „Hispanidad” eszméje, Olaszországban az „Új Római Birodalom”, Görögországban a „Harmadik Görög Kultúra”, a délszláv államban a „jugoszlavizmus” álarcát öltött nagy-szerb törekvések, Törökországban a kemalizmus lépett a korábbi reform-konzervativizmus és a korábbi liberalizmus helyére. Ezek a megfogalmazódott történeti hivatástudatok egy korábbi, esetleg nem is létezett állapot „helyreállítását” tűzték ki célul, esetenként egymást kizáró, egymásba ütköző térbeli keretben.

Portugáliában a „luzitán integralizmus”, Spanyolországban a „Hispanidad” eszméje, Olaszországban az „Új Római Birodalom”, Görögországban a „Harmadik Görög Kultúra” megteremtése emelkedett az állami ideológia rangjára, a korábbi liberalizmus helyére. Ezek a megfogalmazódott történeti hivatástudatok egy korábbi, esetleg nem is létezett állapot „helyreállítását” tűzték ki célul, esetenként egymást kizáró, egymásba ütköző térbeli keretben.

Feltehetőleg északkeleti irányból a Fekete-tenger partvide mentén, három nagyobb hullámban migráltak a Balkán-félszigetre a neolitikum végétől nagyjából a Kr. e. 1200-ig terjedő időszakban. Szállásterületük ezt követően Macedóniától a Fekete-tengerig, illetve a Kárpátoktól az Égei-tenger partvidékéig húzódott. Magterületük a mai Bulgária területén helyezkedett el. A trákok rokon törzsei feltehetőleg nem egységes, csak egymáshoz többé-kevésbbé közel álló nyelvjárásokat beszéltek. Egységes trák birodalom a történelem folyamán először a Kr. e. 5. század folyamán alakult. Ennek bukását a térségben felemelkedő makedón nagyhatalom okozta, majd a terület a kelták uralma alá került. Ugyan a kelta főség alól sikerült függetlenedni, a területen a Kr. e. 3. század végén megjelenő Római Birodalom előbb a görögöket, makedónokat és illíreket igázta le, majd az egyes törzseket egymás ellen kijátszva Kr. e. 15-ben a trák területeket is vazallusává tette. Kr. u. 45-ben a rómaiak megszervezték Thrakia provinciát. Ezzel a trákok nagy része római uralom alá került.

Megtelepült életmódot folytató népesség pásztorkodási módja, amely olyan egész évi legeltetésen alapul, ahol a nyári és a téli legelők használatát ritmikusan váltogatják. E pásztorkodás fő állata a juh, kisebb számban a kecske. A téli és a nyári legelők közötti távolság, az un. migrációs útvonal hossza esetenként több száz kilométer is lehet. Fontos, hogy a legelőkön és a vándorlások alkalmával csak a pásztorok követik a nyájakat. Nem tartanak velük családok, népes közösségek, mint a nomád társadalmak esetében. A pásztorok lényegében két legelőt használnak, ezért kétlegelős vagy legelőváltó pásztorkodásként is ismert, azonban markánsan különbözik az alpesi (havasi) pásztorkodástól. A transhumance pásztorkodás is két természetes fűforráson (takarmánybázison) alapszik, de nem gyűjt szénát és az állatokat télen sem tartják istállókban, azaz rideg állattartásról beszélhetünk, ezért általában olyan hegységekben és régiókban terjedt el, ahol a tél nem elviselhetetlenül hideg, inkább csak hűvös. A Földközi-tenger térségében az ókorban és a feudalizmus századaiban is virágzott. Legnagyobb jelentőségre valószínűleg az Ibériai-félszigeten tett szert a 13–14. században, nyomokban azonban napjainkig fennmaradt a Pireneusokban. A gyarmatosítás idején spanyol telepesek honosították meg Kaliforniában, Argentínában, Chilében, sőt Közép-Amerikában trópusi változatát is kialakították. Magyarországon a Balkánról a Déli-Kárpátokba felhúzódó vlach csoportok honosították meg. Nyaranta a havasi legelőket keresték fel, ősszel-télen pedig lehajtották nyájaikat az Al-Duna mellékére és Dobrudzsába, illetve Moldvába.

A 20. század második felének világgazdaságát az ún. Triád uralta. Ez jelentette az EGK/EU-t és holdudvarát (európai, észak-afrikai államok), Japánt és Kelet-, Délkelet-Ázsiát, valamint az USA-t és gazdasági érdekszféráját, a NAFTA-t. Mindegyik gazdasági erőtér centrumból (USA, Japán, Ny-EU/Németország), félperifériából (NAFTA, Kistigrisek, Közép-, Észak- és Dél-Európa), valamint perifériából (Latin-Amerika, Dél-Ázsia, Észak-Afrika) állt. Az ezredforduló folyamatai (BRIC államok felemelkedése, világválság, nyersanyagárak emelkedése) megkérdőjelezik a klasszikus triád uralmát, ugyanakkor az eredeti modell gondolata, hogy a nemzeti gazdaságok helyett regionális gazdasági erőcentrumok, integrációk határozzák meg a világgazdaság folyamatait, továbbra is érvényes.

Kínai bűnszervezet a Népköztársaság, Macau és Hong Kong területén, továbbá a kínai diaszpóra körében.

Az I. világháborút lezáró, Magyarországgal 1920. június 4-én a Nagy-Trianon palotában kötött békeszerződés. Ennek értelmében a Magyar Királyság területe (Horvátország nélkül) mintegy 282000 km2-ről 93000 km2-re csökkent, miközben lakóinak száma az 1910-es népszámlálás során számba vett 18,2 millió főről 7,6 (egyes források szerint 7,9) millióra redukálódott. A döntés értelmében mintegy 3,3 millió magyar került a szomszédos országok – túlnyomóan határmenti – területére. Az elcsatolások legnagyobb nyertese Románia szerezte meg Erdélyt, a Partiumot és a Bánság keleti felét, míg Csehszlovákia a Felvidéket és Kárpátalját, az újonnan alakult Szerb-Horvát-Szlovén Királyság a Bánság nyugati felét, Vajdaságot, a Baranya-háromszöget, Muraközt és a Muramentét, Ausztria pedig Burgenlandot kapta meg. Kisebb területi nyereséget könyvelhetett el Lengyelország, illetve Fiume és környéke megszerzésével Olaszország is. A magyar haderő létszámát 35000 főben maximálták, az országot jóvátétel fizetésére kötelezték.

A második világháborút követően Trieszt városára igényt tartott a győztes és a városba bevonuló Jugoszlávia. 1947-ben létrejött az ENSZ igazgatás alatt álló Trieszti Szabad Állam, mely egy a nyugati szövetségesek által ellenőrzött (A zóna) és egy a Jugoszláv Néphadsereg által ellenőrzött (B zóna) egységből állt. 1954-ben a Szabad Állam megszűnt, a város a háborúban vesztes Olaszországé maradhatott (A zóna), a környéke (B zóna) viszont Jugoszláviához, azon belül a szlovén és horvát tagköztársasághoz került. Ma ez gyakorlatilag a szlovén tengeri kijárat, Koperrel, Pirannal és Portoroz-zsal, valamint horvát-Isztria északnyugati része Novigrad-ig. 1975-ben az Osimo-i szerződéssel vált véglegessé a terület megosztása.

A Szovjetunió agresszív és hódító politikájára válaszul, Harry S. Truman elnök 1947 márciusában kongresszusi beszédében meghirdette a feltartóztatás politikáját. Ezzel kinyilatkoztatta, hogy az Amerikai Egyesült Államok nem tűr el semmiféle, a II. világháború utáni status quo, vagyis a kialakult erőviszonyok megváltoztatására irányuló tevékenységet. A kommunista térhódítás elhárítása érdekében, az USA gazdasági segítséget nyújt vagy akár katonai erővel is beavatkozik. Ennek fényében az 1944 óta tartó görög polgárháborúban az USA vette át a meggyengült Nagy Britannia szerepét a kommunista hatalomátvétel, illetve ezáltal a dominó-elv lehetséges érvényesülésének megakadályozása céljából.

Táji-történeti régió Horvátországban a Száva és a Kulpa között Velika Gorica központtal. A területnek több lehatárolása is létezik. A legszűkebb a Velika Gorica központú Szávától délre eső területeket fedi le, amíg más lehatárolások egészen a Kulpa vonaláig terjedhetnek. A terület egyes lakói IV. Béla magyar királytól nemesi privilégiumokat kaptak, területük pedig önigazgatási jogokat, és mint a Turopoljei (Túrmezei) nemesi kerület volt ismeretes (a magyar és a horvát történetírás nem egységes e terület különjogainak eredetében), melynek speciális jogállása kisebb szünetekkel egészen 1922-ig megmaradt, csak a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság első közigazgatási törvénye szüntette meg.

Rendszerint nyolcszögletű, boltozott muszlimán sírkápolna. Magyarországon Idrisz Baba türbéje Pécsett, míg Gül Baba türbéje Budán maradt fenn, mint jelentős építészeti emlék, zarándokhely.

A Web2.0-ás alkalmazások (Twitter, Facebook) segítségével szerveződő megmozdulások összefoglaló neve. 2010-11 fordulóján mind a Tunéziai, mind az Egyiptomi események teljes egészében a világhálón szerveződtek, hiszen az autoriter rezsimek a hagyományos médiát szoros kontroll alatt tartják. Ezen új platform segítségével azonban gyorsan és nehezen ellenőrizhetően sikerült mobilizálni nagyszámú tüntetőt. Nem véletlen, hogy Egyiptomban a megmozdulások után hamarosan lekapcsolták az internetet. A webes szervezés korábban a színes forradalmak idején is zajlott, de nem ilyen mértékben.

1960. május 1-jén a mai Jekatyerinburg közelében a szovjet légelhárítás lelőtt egy Lockheed U–2 típusú amerikai felderítő repülőgépet. Az Eisenhower-kormány az affért meglehetősen rosszul kommunikálta. Washington ugyanis mindvégig kitartott azon „álláspontja” mellett, hogy a gép az időjárást kutatta és a szovjetek ok nélkül lőtték le a NASA gépét. Az amerikai kormánynak arról nem volt tudomása, hogy a sérült gépről tárgyi bizonyítékok kerültek elő, illetve a sikeresen katapultált pilótát, Francis Gary Powers tisztet elfogták. Az incidens két héttel Eisenhower és Hruscsov Párizsban tartott csúcstalálkozója (Eisenhower nem kért bocsánatot az incidensért, a tárgyalás kudarcot vallott) előtt történt, így tovább fokozta a hidegháborús feszültséget.

Az Egyesült Államok északkeleti államait (Maine, New Hampshire, Vermont, Rhode Island, Connecticut, Massachusetts) jelölő elnevezés. Ezen államok területe a gyarmatosítás során az elsők között került benépesítésre, a bevándorlók ősei többségükben a Brit szigetekről érkeztek. Mindig is élen járt az oktatásban, az ipari forradalom által először érintett térsége volt az Egyesült Államoknak. Ma is a high-tech, a felsőoktatás (MIT, Harvard, Yale…) a magas szintű szolgáltatások hazája. Az USA gazdasági, társadalmi, kulturális elitjének jelentős része ide kötődik.

Türk eredetű etnikum, döntően Kína nyugati részén élnek (Xinjiang autonóm tartományban), legnagyobb városuk Ürümcsi (ahol azonban már a kínaiak vannak többségben). 2009 nyarán véres események zajlottak le elsősorban Ürümcsiben, melyet a kínai hatóságok az ujgurok szeparatista mozgalmaként értelmeztek és véres összecsapásokban levertek.

A titói Jugoszláviában a Matica Srpska részéről 1954-ben kezdeményezett nyílt vitaanyagot lezáró nyelvi konszenzus a szerb, horvát, montenegrói (és bosnyák) írók, nyelvészek, akadémisták részéről. A megállapodás a szerbek és a horvátok (montenegróiak, ekkor még a bosnyák nemzet megléte tabu) nyelvét egy nyelvnek tekinti két egyenrangú dialektusként és két egyenrangú írásmóddal (ciril és latin). Továbbá a nyelvet szerbhorvátnak, illetve horvátszerbnek nevezi el. Ezen megegyezés alapján születnek meg az 1960-as években a horvátszerb-szerbhorvát nyelvek szótárai, helyesírásai és nyelvtanai. E nyelvpolitikai kurzusnak a horvát tavasz politikai-kulturális irányzata vetett véget a hatvanas évek vége felé.

Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete. Az 1945. november 16-án létrehozott szervezet célja, hogy megteremtse a civilizációk, kultúrák és emberek közötti párbeszédet az oktatás, a tudomány, a kultúra és a kommunikáció segítésével. Napjainkban 193 ország tartozik a tagjai közé.

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UN High Comissioner for Refugees) 1950-ben alakult és a világ menekültjeivel, elűzötteivel, azok problémáival, támogatásával, védelmével foglalkozik. Az 1956-os forradalom idején a magyar menekülteknek is segített, de ott volt/van a közelmúlt konfliktuszónáiban is: Ruandában, Boszniában.

A Szovjetunió felbomlását követő időszak, amikor az egyik szuperhatalom kiesésével csak egy a többi államnál lényegesen erősebb hatalom maradt a nemzetközi politika porondján. Az USA által meghatározott unipoláris világ a 21. század elejére változóban van, de még nem kristályosodtak ki az új szembenállások. Ami biztos, Kína felemelkedésével új szuperhatalom van születőben, de egy új bipoláris világ létrejötte nem valószínű, sokkal inkább a multipolaritás felé haladunk. Általánosságban jelenti az egy hatalom által meghatározott világrendet (pl.: Római birodalom ie. 2. sz.- isz. 4. sz.)

Település Bosznia-Hercegovinában, melynek egyetlen elérési útvonala a horvátországi Kijevo felől lehetséges, ugyanis Bosznia-Hercegovina területe felé a Dinara masszívumának 1800 méteres csúcsai szigetelik el. A település közlekedésileg enklávéként funkcionál. Jugoszlávia szétesése előtt a település etnikai összetétele erősen vegyes volt (horvát és szerb) enyhe horvát többséggel. A horvát hadsereg oluja hadműveletében érintett vidékről a szerbek nagy része elmenekült. Jelenleg mintegy 15 állandó lakója van e falucskának mely nevének jelentése „a semmibe”.

Az ENSZ felhatalmazása alapján működő nemzetközi misszió Koszovó civil közigazgatásának irányítására, az intézményrendszer kiépítésére, az államépítésre.

A városok szándékos pusztítása, rombolása, a fogalom a genocídium (népirtás) mintájára született a boszniai háborúk során. Lényege, hogy a városok alapvetően a liberális gondolatok, a tolerancia, az egymás mellett élés, a multikulturalizmus fellegvárai, hiszen a több ember, a nagyobb népsűrűség eleve feltételezi a másság gyakoribb előfordulását, az együttélés elemi követelményei pedig ennek a másságnak az elfogadását. Ezzel szemben a vidék a tradíciók, a konzervativizmus, az állandóság, a nemzeti kultúra otthona. A jugoszláv utódállamok háborúja egy etnikai homogenizációs, területszerző háború volt, melynek célja a nemzet szállásterületének egy politikai államba terelése, illetve az állam egy nemzet szállásterületéhez igazodó nagyságúra növelése. Emellett a 20. század végének délszláv nacionalizmusai szélsőségesen kirekesztők, sok esetben nem csak a más nemzethez tartozókat, de a multikulturalizmus eszméjét sem tartják kívánatosnak. Ezért, ahol nincs homogén szállásterület, ezáltal kérdéses a politikai entitás iránti lojalitás ott meg kell teremteni ezt a helyzetet. Ennek legfőbb terepe pedig a város. A multikulturalizmus, az etnikai, nyelvi heterogenitás megszüntetése előfeltétele a homogenizációnak. Alkalmazzák még olyan összefüggésben is, amikor egy város karakterének, atmoszférájának a szándékos megváltoztatása, átalakítása zajlik, nagy méretekben, de nem háborús cselekmények révén (pl.: Dél-Bronx, NYC)

Gyorsítás. Mihail Gorbacsov által 1985-ben útjára indított reform (leginkább látszatcselekvés) a gazdasági fejlődés gyorsítása érdekében.

ustaša – hor – jelentése felkelő, lázadó. Jelentése elvesztve az általános tartalmat, kizárólag az Ante Pavelić által létrehozott politikai, katonai ellenállási mozgalmakat, később szervezeteket, pártokat és ezek tagjait jelenti. Miután 1928 júniusában a belgrádi parlamentben Puniša Račić szerb radikális képviselő merényletet követ el a horvát ellenzék vezéralakjaival szemben, a horvát ellenállás radikalizálódik. Különösen jellemző ez a jogpárti gyökerű Pavelić által vezetett szárnyra, mely megszervezi a Hrvatski Domobran-t (horvát honvéd), mely kezdetben még szélesebb társadalmi-politikai támogatottságot is élvez. 1929-ben a szervezet a „Szófiai deklarációban” a Macedón Nemzeti Tanáccsal szövetséget köt a jugoszláv rezsim ellen az önálló Macedónia és Horvátország megalakítása céljából. Ezt követően a mozgalom vezetői száműzetésben is folyamatosan szövetségeseket keresnek a jugoszláv állam szétrobbantására. Így alakulnak meg a horvát diaszpóra tagjaiból az usztasa honvédő csoportok Európa-szerte. 1934-ben a macedón VMRO-val sikeres merényletben Marseillesben megölik Jugoszlávia királyát, I. Sándort. Az usztasák ezután folyamatosan a nemzetszocialista ideológia felé tolódnak el és a tengelyhatalmak közvetlen támogatottjaivá válnak, annak ellenére, hogy ez a mozgalom céljaként kitűzött önálló (nagy) Horvátország területi egységét veszélyeztető szövetségesek pártfogását jelenti (Magyarország, Olaszország). 1941-ben a széteső Jugoszlávia hamvain megalakul az usztasák, Pavelić, mint nemzetvezér (poglavnik) által vezetett önálló Horvátország (NDH), mely jelentős (a Római szerződésben igényelt) tengerparti területeket adott át Olaszországnak, a Muraközt, Baranyát pedig Magyarországnak, de teljes Bosznia-Hercegovinát birtokolta. Az usztasa államban, amely tulajdonképpen egy fasiszta bábállam volt, folyamatosan a terror és a diszkrimináció (politikai ellenfelek, szerbek, zsidók, romák elleni) uralkodott el. 1945-től az usztasa Horvátország bukásával a győztes kommunista ideológusoknak köszönhetően az usztasa jelző egybeforrott a horvátok kollektív bűnösségével és genocídiumra való hajlamával. Ezt a pecsétet Franjo Tuđman államelnök történészi tevékenysége és az 1991 utáni horvát történettudomány igyekezett enyhíteni, reálisabbá tenni.

Nemzetközi jogi alapelv, melynek lényege, hogy felbomló államok, entitások esetében az újonnan létrejövő politikai képződmények a korábban fennálló közigazgatási-adminisztratív határok között jönnek létre. Ennek előnye, hogy nem képződik terra nullis, mely alapja lehetne egy harmadik fél beavatkozásának. Hátránya pedig, hogy ilyen módon nincs tekintettel az etnikai, nyelvi, kulturális stb. adottságokra. Az alapelvet alkalmazták a dekolonizáció során, Jugoszlávia és a Szovjetunió felbomlása esetén is.

Latin kifejezés, jelentése: ahogy birtokoltátok. A nemzetközi jogban azt jelenti, hogy a konfliktus lezárultakor fennálló helyzet az irányadó. Azaz a háború során megvalósított területi hódítás elismerésre kerül. Ennek módosított változata az uti possidetis juris elv.

1965 júliusa és 1966 januárja közötti időszak az Európai Közösség történetében, ugyanis De Gaulle francia államfő utasítására Franciaország visszavonta minisztereit az EK Miniszterek Tanácsának üléseiről, mivel a francia államvezetés szerint az EK politikája (minősített többségi döntéshozatal bevezetése) veszélyeztetette a francia érdekeket. Az 1965 decemberi francia választásokat követően a francia álláspont megváltozott és a luxemburgi kompromisszumot (nemzeti vétójogot hozott létre) követően a Tanács működése helyreállt.

Az űrkutatás 1957 és 1975 közötti korszaka, amely egy nem hivatalos fejlesztési versengést jelent a hidegháború két szuperhatalma között. Az időszak végét az 1975 júliusában lebonyolított közös szovjet-amerikai repülés, az Apollo-Szojuz-program jelentette.

Egymással szemben álló, rivalizáló országok közé ékelődő olyan független állam, amely elhelyezkedése folytán elősegítí a közvetlen konfliktus elkerülését, vagy tompítja azt.

A korridorok többségével ellentétben a Wakhan korridor nem valaminek az elérése, vagy két terület összekötése, hanem ellenkezőleg, területek elválasztása miatt jött létre. Afganisztán északkeleti részén a Pamír és a Karakorum hegységek magas, nehezen járható vonulatai között, kelet-nyugati irányban mintegy 200 km hosszan elnyúlva Brit India és az Orosz Birodalom közti közvetlen kapcsolatot volt hivatott megakadályozni. A britek hozták létre több szerződés (brit-orosz 1873, brit-afgán 1893) megkötése révén, hogy ezzel is elejét vegyék a legfontosabb gyarmatukat fenyegető dél-ázsiai orosz terjeszkedési terveknek, ilyen értelemben gyakorlatilag pufferzóna. Stein Aurél is bejárta a térséget.

Az építész szakma által használt kifejezés a háború „építészeti” településformáló hatásaira. A háborús cselekmények során megsérült, részben vagy egészében összedőlt épületek által jellemzett településkép az eredménye.

White Anglo-Saxon Protestant – fehér angolszász protestáns. Negatív konnotációjú kifejezés és rövidítése a többnyire brit (de nem feltétlenül), protestáns (feltétlenül) fehér amerikai társadalmi csoportnak, mely a lakosságon belüli részarányánál jóval nagyobb gazdasági és politikai befolyással bír az Egyesült Államokban. Ők alkotják a hagyományos amerikai felső tízezret, a társadalom elitjét. Az elnevezés nem önmegjelölés egy WASP nem hívja magát WASP-nak, azt a csoporthoz nem tartozók használják negatív éllel.

Egy demokratikus rendszer fokozatos diktatúrába történő átmenete. Jellemző, hogy a diktatúra kiépülése demokratikus eszközökkel zajlik, az egyébként legálisan létrejött pártok fokozatosan indulnak el a szélsőségek és az erőszak alkalmazásának irányába. Az erőszak monopóliumát az állam fokozatosan elveszíti, a helyébe a pártok erőszakszervezetei lépnek, melyek a választókat megfélemlítik, más pártok képviselőit, támogatóit, szimpatizánsait bántalmazzák, politikai gyilkosságokat hajtanak végre. Mindez az állam fokozatos destabilizálódásához vezet, mely mögött más társadalmi, gazdasági problémák is meghúzódnak. Az 1. világháború utáni Németországban lezajlott folyamatok alapján kapta a nevét.

Egészségügyi Világszervezet. Az ENSZ 1948. április 7-én létrehozott egészségügyi szervezete vezető szerepet vállal a globális egészségügyi kérdések terén. Meghatározó az egészségügyi kutatás terén, felállítja az egészségügyi normákat és standardokat. Technikai támogatást biztosít 193 tagországa számára.

Nemzetközi nonprofit szervezet, amely kiszivárogtatott kormányzati és egyéb dokumentumokat (p. katonai- és egyéb titkos dokumentum) publikál 2006-ban indult internetes oldalán. Forrásainak névtelenséget biztosít. Adatbázisa több millió dokumentumot tartalmaz.

Kereskedelmi Világszervezet. Az Általános Vám- és Kereskedelmi Egyezmény (GATT) utódaként 1995. január 1-jén létrehozott multilaterális kereskedelmi szervezet. Célja nemzetközi kereskedelem liberalizációja (tarifális és nem tarifális akadályok leépítése) révén az életszínvonal, a teljes foglalkoztatás, a jövedelmek és kereslet folyamatos növelésének biztosítása, valamint a termelés és kereskedelem bővítése.

Közép-, Dél- és kisebb részt Észak-Dalmácia hegyvidéki területeit magába foglaló földrajzi elnevezés, mely Dalmáciának nem a maritim jellegű területeit foglalja magában. A területfejlesztési, geográfiai szakirodalomban néha e fogalom keveredik a Dalmát Zagora területének lehatárolásával, amely egy újabb, mintegy 60 éves terminus. Tipikusan hegyvidéki és hegyvonulatok közötti medenceségekkel jellemezhető karsztvidék felszíni vízfolyások nélkül. Több részmedencéből áll, melyek mintegy csomópontot alkotnak a meglehetősen ritka és alacsony lélekszámú településeknek. A XX. század fellendülő tengerparti turizmusának és a tengermelléki területek folyamatos modernizációjának köszönhetően a Zagora tipikusan migráns-kibocsájtó terület.

Alamizsna, az iszlám vallás egyik oszlopa. Eredendően a túlzott vagyoni különbségek csökkentése érdekében bevezetett alamizsnaadás. A zakát kötelező, a család jövedelmétől függően változik, de a hagyományok szerint egy hívő muszlim vagyonának 2,5%-át teszi ki.

A horvátországi és dalmáciai szerb pártok, valamint a monarchiai parlament szerb képviselőinek határozata, mellyel támogatják a Fiumében aláírt horvát-magyar egyezményt (fiumei rezolúciót). A szerbek feltételei megegyeztek a horvátokéval: a szerbeknek is biztosítsanak egyenlő jogokat (szerb oktatás és ciril betűs írás használata stb.). A két említett rezolúció alapozta meg a szerb-horvát koalíciót, mely meghatározó politikai erő maradt 1918-ig és tagjainak jelentős szerepe volt az első Jugoszlávia létrejöttében.

Karl Haushofer által 1923-ban alapított német geopolitikai folyóirat. 1924 január 1-től megjelenő számaiban több kiemelkedő jelentőségű, tudományosan igényes munka is helyet kapott. Haushofer és munkatársai a folyóirat segítségével gyakran a Közép-európai német vezető szerep, illetve a világhatalmi tényezőként való szerepvállalás szükségességét hangsúlyozzák. Hitler hatalomra jutásától a náci propagandagépezet egyik jelentős szócsöve. 1944-es megszűnéséig havi rendszerességgel jelent meg.

Az első világháború végéhez közeledve az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregéből dezertált és Szlavónia erdeiben bujkáló horvát és szerb katonákból (részben pedig parasztokból) formálódott banditacsapatok, akik nagybirtokosokat, kereskedőket, uzsorásokat támadtak meg és fosztottak ki, esetleg gyilkoltak meg. Célpontjaik gyakran zsidók voltak, ami ténykedésüknek nemcsak szociális, hanem etnikai színezetet is adott. Legnagyobb akciójuk Nova Gradiška városának felgyújtása volt 1918-ban. A háború végeztével e csapatok megmaradnak és csak a formálódó SZHSZ Királyság rendőri és katonai alakulatainak sikerül megszűntetni tevékenységüket. A zöld káder elnevezést erdőben való bujkálásuk miatt kapták.

Közigazgatási terület a királyi Jugoszláviában 1929 és 1941 között, mely Montenegró, Dél-Dalmácia, Koszóvó nyugati metóhiai területéből, egyes ószerbiai területekből és az ortodox többségű Kelet-Hercegovinából állt. Adminisztratív központja Cetinje volt. Az 1931-es közigazgatási változások során egyes északi (ószerbiai) és hercegovinai területeiből veszített.

A német államok között létrejött vámszövetség, amely porosz kezdeményezésre 1834-ben lépett életbe. Ausztria nem volt tagja. A szövetség nagy mértékben elősegítette a német területek gazdasági fejlődését, és jelentősen hozzájárult a későbbi politikai egység megvalósíthatóságához.

Itália középső régióiban, elsősorban Emilia-Romagna, Toscana, Umbria területén hosszabb időn keresztül az Olasz Kommunista Párt jelöltjei magas arányban nyerték meg a választókörzeteket. ennek alapján a helyi hatalomban baloldali-kommunista többség alakult ki. Ennek alapján nevezték "vörös zónának" ezt a nagyjából összefüggő, közép-olaszországi térséget.

1947. szeptember 22. 1947 szeptemberében létrejött KOMINFORM, -a Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodája- fő ideológusa Zsdanov, akinek eszmefuttatása "aki nem kommunista, az reakciós". A világot két részre osztja: „imperialista országok” vezetője az Egyesült Államok, illetve a „demokratikus országok” vezetője a Szovjetunió.