A biofáciesek fő típusainak meghatározásához a fosszíliákból kiolvasható jellemzőkön kívül üledékbélyegeket, üledékjellemzőket is felhasználunk.

A biofácieseket jelölhetünk a jellemző és egyben fáciesmeghatározó ősmaradványok nevével. Ilyen a nyílttengeri ammoniteszes mészkő vagy a graptolitás pala. Sekélytengeri eredetű pl. a krinoideákat (tengeri liliomokat) tartalmazó mészkő (128. ábra). A padokat alkotó fosszíliák sekélytengeri környezetet jeleznek. Ezek átmenetet mutatnak a biogén szerkezetek felé. Az osztrigák például egymásra növekedve zátonyokat hoznak létre. A zátonyokat (biohermákat) rögzített életmódú (szesszilis), leggyakrabban mészvázú szervezetek hozzák létre. Ma a leggyakoribb zátonyépítők a kőkorallok, míg a paleozoikumban az ősi korallok mellett gyakoribbak voltak a szivacsok és a mohaállatok, a mezozoikum során pedig a kagylók is.

128. ábra Crinoideákat tartalmazó sekélytengeri mészkő (Marokkó)

Az üledékföldtani jellegek (üledékes litofácies) és az ősmaradványtartalom (biofácies) együttes értékelése alapján rekonstruálható az eredeti üledékképződési környezet. Ez az aktualizmus elvén alapul, amely szerint a földtani folyamatokat meghatározó tényezők a földtörténeti múltban is hasonlóképpen működtek, mint a jelenben.