A település fogalmának meghatározása a hazai szakirodalomban számos geográfus tett kísérletet, mintegy hallgatólagos megegyezést alakítva ki arról, hogy a település, legyen bármilyen sokféle formában megtalálható is a Földön, lényegét tekintve egységes alapokon álló jelenség. Ennek következménye viszont az, hogy a település-definíciók egyre inkább kiüresednek, hiszen egyre általánosabb érvénnyel próbálnak megfogalmazni egy voltaképpen nehezen definiálható földrajzi axiómát. Mindazonáltal ezek a definíciók elterjedtek a felsőoktatási gyakorlatban, így a legfontosabbakat itt mi is összefoglaljuk.

A leginkább klasszikus e a meghatározások közül Mendöl Tibornak az Általános településföldrajz (1963) című munkájában közzétett meghatározása. Ezek szerint a település egy embercsoport lakó és munkahelyének térbeli egysége. A meghatározásból – és méginkább, az ahhoz fűzött részletes magyarázatból – egyértelműen kiderül, hogy a minimumfeltétel az embercsoport. Ez, akár egyetlen emberből is állhat, vagyis a településfogalom minimuma, hogy legalább egy ember lakóhelyet találjon valahol. A lakó- és munkahely térbeli egysége – amelyről természetesen Mendöl is tudta, hogy nem minden esetben áll fenn – elsősorban olyan, tradicionális esetekben valósul meg, mint például a tanya, vagy a hagyományos falu, esetleg az iparosodás előtti kor városai. A települések közötti, vagy ha úgy tetszik a területi munkamegosztás elmélyülésével, a települések funkcionális differenciálódásával ez az egység egyre inkább oszladozóban volt.

A következő elterjedt definíció Beluszky Pál nevéhez fűződik, és hangsúlyozza, hogy a település a területi munkamegosztás terméke, amely egy embercsoport lakóhelyének, munkahelyének és az általa igénybe vett rekreációs térnek a funkcionális egysége. A meghatározás néhány szavas változása mögött lényegesebb, szemléleti átalakulásról van szó, amely a település határait ott jelöli ki, ameddig a lakóinak a „térpályái” terjednek, vagyis a hétköznapi tevékenységek során bejárt tér egésze alkot egy települést, függetlenül attól, hogy ez egy vagy több közigazgatási egység részét képezi. Vagyis, például Beluszky értelmezésében a Budapesti agglomeráció az egyetlen (funkcionális értelemben vett) település, hiszen például az Érden lakó embercsoport többsége Budapesten találja meg a munkahelyét, Budaörsre jár bevásárolni, és talán a mogyoródi aquaparkban piheni ki a hétköznapok fáradalmait. Ebben az értelemben, ez a definíció támadhatatlan, alkalmazása mégis számos gyakorlati problémát vet fel. Bármennyire is egységesek ezek a terek funkcionális értelemben, azért még a formális választóvonalak szétszabdalják őket. A települések közigazgatási határai nem csak önálló statisztikai egységekre bontják e csoportokat, hanem számos, a funkciókra is visszaható következménnyel bírnak: befolyásolják a közszolgáltatások igénybe vételét, a közlekedés szervezését és még számos más paramétert.

A következő, gyakran idézett meghatározás Tóth Józseftől származik, aki 1981-ben publikálta megközelítését a tetraéder-modellről. Újszerű megközelítésében a település egymással dinamikus kölcsönhatásban álló természeti (környezeti), társadalmi, gazdasági, valamint infrastrukturális (műszaki) szférák rendszere. Ezeket egy tetraéder (egyenlő oldalú háromszögekből álló test) szemlélteti, amelynek élei mentén minden szféra kölcsönhatásban áll a másikkal. A modell hangsúlyozza a településfejlődés ideális esetben harmonikus jellegét, vagyis, hogy egyik szféra sem terjeszkedhet túl a másik három rovására, valamint a dinamizmust, vagyis, hogy az egyik szférában bekövetkező változás szükségképpen változásokat generál a másik háromban is. A definícióból általában a tetraéder ragad meg a fejekben, pedig a legnagyobb értékei talán nem is ebben, hanem a rendszerszemléletben rejlenek. Azon lehet vitatkozni, hogy miért pont négy, és miért éppen e négy szféra alkotja a települést, a lényeg, hogy a település rendszer, amelynek alrendszerei vannak, és ezek folyamatos, intenzív kölcsönhatásán keresztül fejlődik.

Tóth József a későbbiekben – egy igazán pontosan soha meg nem határozott, általánosabb térelmélet részeként, melynek néhány részleteit az első fejezetben bemutattuk – egy másik megközelítést is közzé tett a települések fogalmára vonatkozóan. Ezek szerint, nem csak a település, hanem a földrajzi tér egésze értelmezhető, illetve értelmezendő a fent említett négy szféra kölcsönhatásán alapuló rendszereként (vagyis, ha úgy tetszik, tetraéderként). A település pedig nem más, mint a földrajzi térben található jelenségek sűrűsödési pontja. Ez a meghatározás megint csak új távlatokat nyit. Az eddigi definíciók azt hangsúlyozták, hogy a település többé-kevésbé zárt, elkülönülő egység, most viszont a hangsúly oda került, hogy a települések és a közöttük elterülő földrajzi tér lényegében ugyanaz, a különbség csupán annyi, hogy minden jelenség sokkal nagyobb valószínűséggel fordul elő a településeken belül, mint azon kívül. Ebben a megközelítésben a település határai bizonytalanok, sávszerűek, nem jelölhetők ki egyértelműen egy vonallal. A lényeg itt a települések beolvadása, beépülése a földrajzi térbe. Hozzátartozik ehhez a meghatározáshoz, hogy Tóth József a települést a földrajzi tér elemi, spontán szerveződési szintjének tartja (további ilyen szintek a vonzáskörzet, a régió, valamint az ország). Ebben a megközelítésben a települések léte a földrajzi tér természetéből fakadó szükségszerűség, jellegüket pedig a már említett kölcsönhatások határozzák meg.

Összefoglalva, és hozzákapcsolva saját szemléletünket: a település a földrajzi tér antropogén elemeinek sűrűsödése révén körülírható rendszer, amely azon túl, hogy lakóhelyet biztosít egy embercsoportnak, legalább egy további jellegzetes térfunkcióval is rendelkezik. Vagyis magunk részéről hajlunk afelé, hogy ne tekintsünk önálló településnek egyetlen magányos ember lakóhelyét (mivel nem alkot rendszert, és sűrűsödésnek sem tekinthetjük), továbbá pusztán lakófunkciót betöltő ingatlanok csoportját sem. Arra is felhívnánk a figyelmet, hogy a sűrűsödés meglehetősen relatív fogalom: nem okoz nehézséget ezen az alapon elhatárolni a hazánkban megszokott, kompakt településeket, de nehézségeket okozhat, ha a település sokkal kevésbé zárt: számos példát találunk erre például alpesi jellegű falvakban, ahol az átmenet településen belüli és azon kívüli tér között sokkal elnyújtottabb.