Az alakváltozás (deformáció) a feszültségtér változásainak következménye. Az alakváltozás módja függ a feszültségállapottól, a feszültségváltozás sebességétől, a kőzetanyag és környezete fizikai tulajdonságaitól (pl. szilárdság, hőmérséklet, víztartalom). A litoszférában a feszültségtér változásait a rétegterhelés változása és a lemeztektonika okozza. A rétegterhelés növekszik az üledékfelhalmozódás során és csökken az erózió következtében. A litoszféralemezek mozgása során a feszültségtér folyamatosan változik.

Adott pontban a feszültségállapotot háromtengelyű ellipszoiddal ábrázolhatjuk (90. ábra). A feszültségtér a tér valamennyi pontjában fennálló feszültségállapotok összessége.

90. ábra. A feszültségteret szemléltető háromtengelyű ellipszoid. Az egymásra merőleges főfeszültség-vektorok közül a legnagyobbat σ1-gyel, a középsőt σ2-vel, a legkisebbet σ3-mal jelöljük

Az erőhatás alatt álló tér adott pontján minden esetben található két olyan, egymásra merőleges sík, melyekben nincs nyírófeszültség. Ezeket a fősíkok, a rajtuk ébredő feszültség a főfeszültség. A síkbeli feszültségi állapot szerkesztésére Mohr (1882) javasolt megoldást. A róla elnevezett Mohr-kör a legnagyobb normális feszültség és a legnagyobb nyíró feszültség meghatározására alkalmas (http://hu.wikipedia.org/wiki/Mechanikai_fesz%C3%BClts%C3%A9g#Mohr-k.C3.B6r http://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A1jl:Mohr-kor.jpg). A legnagyobb és legkisebb főfeszültség a tetszőleges síkokban ébredő normál feszültségek maximuma és minimuma. A töréses elmozdulásokat a feszültségtérben megjelenő nyíróerők okozzák. Nyíróerő csak a főfeszültségirányokra merőleges síkokon nem ébred. A főfeszültségek nem feltétlenül, de jellemzően függőleges és vízszintes síkokba esnek, a legnagyobb nyíróerők pedig ezek szögfelezőjében alakulnak ki.