Annak mértéke, hogy milyen gyors az evolúció fajok egy csoportjában.
Viszonylag pontatlanul definiált a jelentésük, megbízhatóságuk a taxonómusokon is múlik!
A taxonómiai ráta két módon fejezhető ki:
1. Közös ősből kiinduló faj, genus vagy más taxonómiai egységek száma/millió év.
2. Nagyszámú vonalból álló csoportoknál túlélési görbe mutatja, hogy a kiindulási állapothoz képest a vonalak mekkora része él túl. Gyors változások, pl. meredek esés jelzi, hogy nem ugyanaz a faj marad fenn hosszú ideig. Ennek egyik oka lehet a régi vonalakból való fajképződés, a másik a kihalás.
Steven Stanley (1979) olyan kládokat elemzett, amelyek fajdiverzitása a földtörténeti újkor során exponenciálisan növekedett. A leggyorsabban növekedő csoportok között voltak a rágcsálók (patkányok és egerek), és a Colubridae család siklói. Mindkét csoport a miocénban keletkezett, és előbbieknek 1,98, utóbbiaknak 1,24 millió évre volt szükségük ahhoz, hogy fajszámukat megkettőzzék. A ráták azt jelentik, hogy – kihalás nélkül, és természetesen átlagosan – minden egyes faj speciáción esne át a megfelelő idő alatt. Ez az időtartam megfelel (talán kicsit hosszabb is) a speciációhoz szükséges időnek, amelyet a testvérfajok elemzése alapján kaptak. Az egy speciációs esemény/ 2 millió év messzemenőkig elég a legjobban proliferáló csoportok fajszámának kialakulásához is.
Fiatal taxonok általában gyorsabban evolválnak pl. denevérek a rovarevőkből néhány millió év alatt alakulnak ki, majd 40 millió évig szinte változatlanok.
Az emlősök gyorsabban evolválnak, mint pl. a kagylók és ez a taxonómusok által használt elemzési módszerekre is visszavezethető (pl. kevesebb morfológiai változó mérhető egy kagylónál, mint egy emlősnél). Életmódtól is függ, hogy mennyi új faj alakul ki egy adott vonalban.
A cetek mindössze 12-15 millió év alatt fejlődtek áramvonalas, tökéletes tengeri lényekké. Utána morfológiai evolúciójuk lelassult, lényegileg alig változtak. 9. ábra
http://lesbaleines.net/evolution.php
1.9. ábra - A bálnák fejlődésének valószínű stádiumai. A: A vízilószerű, oligocénben élő Elomeryx párosujjú patáshoz hasonló lehetett a bálnák őse; B: A "kétéltű" életmódot élő Ambulocetus sekély vizeket lakott, lábait úszásra használta. Ujjai kis patákban végződtek; C: a középső eocénben élő Rhodocetus elsősorban a hátsó lábait használta úszásra, bokacsontjai még a párosujjú patásokéra emlékeztettek. A medenceöv gyenge volt, nem valószínű, hogy az állat szárazföldön huzamosabban mozoghatott; D: a Dorudon a középső-késő eocén időszakban már biztosan vízben élt, az előrehaladáshoz farkát használta, a medenceöv és a hátsó láb elvesztette kapcsolatát a gerincoszloppal, gyakorlatilag teljesen elcsökevényesedett; E: modern fogascet a Phocoena phocoena delfin. Orrlyukai már teljesen a fejtetőre tolódtak, hátsó végtagja teljesen eltűnt; F: recens sziláscet csontváza a medenceöv elcsökevényesedett maradványaival. (Gingerich, Muizon, Haver és Raff nyomán)
 |
Összefoglalva:
3 módszer az evolúciós ráták mérésére:
1. Olyan elkülöníthető sajátságok, amelyek folyamatos variációt mutatnak – metrikus ráta mérhető és kifejezhető darwinban.
2. Diszkrét sajátságok esetén arbitrális (önkényes) skála hozható létre, ennek alapján “szkórolás” (scoring), azaz pontszámok hozzárendelése.
3. Durvább mérése: a fajok élethossza a fosszilis rekordban – egy csoporton belül a fajok nagyobb „turnovere” gyorsabb evolúciót sejtet.
Az evolúciós ráta mértékét a paleobiológusok számos általános kérdés megválaszolásához használják. Pl. a relatív ráta a speciáció alatt és a speciációs események között módot ad annak eldöntésére, hogy filetikus gradualizmus vagy szaggatott egyensúly a valószínűbb.
A különböző ökológiai igényű csoportok fajképződési rátája is komoly eltéréseket mutat 10. ábra.
1.10. ábra - Különböző ökológiai igényű csoportok fajképződési rátája. A fűevők és lombevők evolúciója jelentősen gyorsabb, mint a mindenevőké és termeszevőké
 |