Gingerich: 521 különböző rátabecslést vetett össze 409 fosszilis leletegyüttesben (rekordban).

A populációs genetika két fő evolúciós mechanizmust ismer: a természetes szelekciót és a random driftet. A mesterséges szelekciós kísérletek során 5 nagyságrenddel nagyobb rátákkal folyik az evolúció, mint azt a fosszilis emlékek mutatják. A populációs genetikából ismert mechanizmusok és az ott tapasztalt evolúciós ráták bőven elégségesek minden evolúciós esemény magyarázásához.

Ráták mérése: - geológiai források

- egybeolvadási módszer:

Eldredge és Gould szerint két extrém evolúciós mintázat lehetséges. Ezeket részleteiben másutt tárgyaljuk, itt csak röviden áttekintjük őket.

1. Filetikus gradualizmus: Az evolúció rátája állandó. Az új faj fokozatos transzformációval jön létre, az új faj létrejötte idején is hasonló a tempó, mint máskor.

2. Szaggatott egyensúly (punctuated equilibrium): ez a preferált hipotézisük. A fajképződés perifériás izolációs modelljét vették alapul. Ha az új faj allopatrikusan és kis izolált populációkban van jelen, akkor teljesen kialakultan bukkanhat fel ugyanott, mint az őse. Természetesen ekkor a fosszilis rekord kis eséllyel mutatja ki a fajképződést. Az érdekes „evolúció” máshol zajlott le, mint a végleges elterjedés.

A „szaggatott egyensúly”-elmélet szerint az evolúció viszonylag gyorsan zajlik speciáció idején, míg fajképződések között viszonylag állandóak a fajok („sztázis”, lásd eleven fosszíliák).

Ha gyors evolúciós változás van, akkor van speciáció is? Gould szerint a rapid (gyors) evolúció egyértelműen speciációval jár együtt, azaz „hasad a vonal”. Ugyanakkor nagy populációkban is bizonyítottan lehet evolúció. A „klasszikus”, a vonalak gyors hasadásán alapuló és a filetikus speciáció fosszilisan megkülönböztethetetlen egymástól. Az elmélet bizonyításra vár.