A krétában a növényzet megjelenése drasztikusan megváltozik. A virágos növények (130) vagy zárvatermők megjelenése a földi élet szempontjából jelentőségében csak kevés dologhoz mérhető változásokat hozott. Ha szigorúan vesszük, biológiai értelemben jelentőségük messze meghaladja a mesés dinoszauruszokét is. A feltűnésük bátran minősíthető a kréta legjelentősebb eseményének.

A korai krétában a cikászok, gingkók erősen hanyatlóban voltak, a benettiteszek csaknem kihaltak, a fenyők viszont a virágkorukat élték. A tájat még a nyitvatermők határozták meg 97. ábra, de a korai kréta közepén, úgy 120-130 millió éve felbukkannak a zárvatermők nyomai, egyelőre pollenek formájában (Clavitipollenites néven), elsősorban Anglia területén.

120 és 100 millió évvel ezelőtti időszakból már Észak-Amerika keleti részéről, Oroszországból és Izrael területéről virágok és gyümölcsök is előkerültek, talán olyan növények maradványai, mint a juhar és a modern magnóliák. Dél-Amerikából származnak a 115 millió éves, első fosszílizált füvek.

A zárvatermők hőstörténete máig tart és aligha képzelhető el olyan növénytani kurzus, ahol részletekbe menően ne tárgyalnák sajátosságaikat. Most csak felsorolunk néhány alapvető jellegzetességüket:

Mai vélemények szerint virágos növények már a jurában felbukkantak, de igazi, mindent elsöprő fejlődésük a krétában kezdődött. Az első élőhelyek, amelyek otthont adtak a kezdeti zárvatermőknek, talán folyópartok, vagy kiöntések voltak, vagy legalább is olyan aljzattal rendelkező környezetek, amelyeknek talaja gyakran szenvedett zavart. A gyorsan növő lágyszárúak és a kistermetű bokros növények könnyebben megkapaszkodhatnak, különösen, ha gyorsan hoznak magot. A fenyőknek át kell telelniük a megtermékenyítés után, így két évre van szükség újabb generáció kialakulásához. A dinoszauruszok taposta és trágyázta talajokon szintén előnyös lehetett a gyors fejlődés.

Érdekes kérdés a dinoszauruszok és a növények koevolúciója. Az egyik forgatókönyv szerint, amelyet Bob Bakker fémjelez, a jura növényei védelmet fejlesztettek ki a „magasan-legelő” dinoszauruszok, a Sauropodák és a Stegosaurusok (amelyek hátsó lábaikon és farkukon támaszkodva legeltek) ellen. A fenyők tüskéket, mérgeket, kellemetlen ízeket fejlesztettek ki a nagyobb pusztulás elkerülésére, magoncaikat különösebb védelemben nem kellett részesíteniük. Az óriások kihaltak, és az „alacsonyan-legelő” formák felvirágzása előnybe hozta a gyorsan növő és magot hozó fajokat. A zárvatermők „gyorsak voltak”, a fenyők nem. Eszerint a forgatókönyv szerint a dinoszauruszok voltak a zárvatermők kialakulásának motorjai.

A másik forgatókönyv szerint pontosan a zárvatermők terjedése segítette elő az „alacsonyan legelő” specialisták (pl. Ankylosaurusok) kialakulását. A kérdés eldöntése nem egyszerű, a leletek felbontása egyszer talán elég finom lesz a két verzió közötti különbségtételhez.

A kréta későbbi részében a zárvatermők tovább diverzifikálódtak, 500 modern családjukból 50 kifejlődött a kréta végéig, többek között a nyár-, nyír-, és fügefélék.

A leggyakoribb fosszíliák a levelek, amelyek eleinte aprók, szélük osztatlan, erezetük szabálytalan. A kései krétában aztán a levelek széle változatos mintázatot mutat, a vénák is szabályosabban helyezkednek el. Az átlagos levélméret is nő. Ugyanezen időre a zárvatermők pollenjeinek aránya 1%-ról 40 % -ra emelkedik; 20 millió év alatt tehát drámai változás történt.

A levelek és a fás szár elemzése kiválóan alkalmas arra, hogy következtetéseket vonjanak le a klímára vonatkozóan. A kisebb levelek hidegebb éghajlatot és kevés esőt, míg a nagy méret, karéjos levélszél, nagyobb vastagság és a gyors vízelvezetést szolgáló hegyes levélvég pl. trópusi körülményekre vall, akárcsak az évgyűrűk hiánya.

Újdonságot hoztak a nyitvatermők a rovarmegporzással is, legalábbis ilyen méretekben. A benittiteszekről feltételezik, hogy virágszerű reproduktív szerveik talán illatukkal és színűkkel „ráhangolhatták” a rovarokat, hogy mire érdemes figyelni. Valószínű, hogy a benetitesszek megporzói bogarak voltak. A jura és korai kréta alatt további megporzó rovarok jelentek meg, a Dipterák és Hymenopterák, és a kisebb lepkék körében.

Mára a legfontosabb megporzók (pollinátorok) a Hymenopterák. Már első, triászbeli formáik beleiben pollent találtak. A korai kréta kaparódarazsainak lábain már specializált szőrök és ízek vannak, amelyek a pollengyűjtésben segítették. A Vespoidea család a kései krétában jelent meg, akárcsak a méhek. A magnóliák első formáit még sokféle rovar porozta meg, a kései kréta Vespa-szerű darazsaival – amelyeknek utódai ma is sugaras szimmetriájú virágokat poroznak meg – megjelent a szelektív növény-rovar kapcsolat. Egyes virágok adaptálódtak azzal, hogy segítették: pollinátoraik nektárt és pollent is fogyasszanak. A növények aztán egyre inkább alkalmazkodtak egy megporzó fajhoz. A növény nyert, mert biztossá vált a megporzása, a rovar pedig kiváló táplálékhoz jutott.

A szociális rovarok kialakulása is nagy valószínűséggel összefügg a zárvatermők kiteljesedésével; ezek a csodálatos növények akár vadonatúj viselkedésformákat is indukálhattak.

Az alsó kréta folyamán jelennek meg a kígyók, talán ásó életmódú gyíkokból vagy varánuszokból fejlődnek ki.

Angliai leletek alapján a kréta első időszakának domináns dinoszauruszai ezen a vidéken az ornithopodák (madárlábúak) közé tartozó Iguanodonok voltak. Elöl nem voltak fogai, de a kialakult kávaszerű felülettel könnyen csípte le a növényi részeket. Kifinomult mechanikai megoldások segítségével táplálékát péppé apríthatta, míg a sauropodák egészben nyelték le. Az Iguanodon két lábon állva elérte a fák koronáját, de négy lábon is haladt, amit mellső lábának patái erősen valószínűsítenek. Az utóbbi évtizedek egyik legszenzációsabb felfedezése a Baryonyx, amely a theropodák közé tartozott, hatalmas sarlós karmai voltak a mellső lábain, feje pedig a krokodilokéra emlékeztet. Minden bizonnyal halakkal táplálkozott. Egyéb “karmos” dinoszauruszok kerültek ki a dromesauridok és troodontidok közül, amelyek a kréta időszakban éltek Mongóliában és Észak-Amerikában. Ide tartozik a 3 méter hosszú, egy méter magas, 60-75 kilogrammos Deinonychus. Farka és gerince vízszintesen állhatott, mellső végtagjain három ujjon hosszú karom meredezett. Négy lábujja mindegyikén volt karom, de a másodikon külső, sarlószerű képlet nőtt, amelyet különleges ízülete segítségével futás közben távol tarthatott a talajtól. Támadáskor talán felugorva hasították fel áldozatukat a lábukon lévő karommal, mellső végtagjukkal megkapaszkodtak rajta. Áldozataikat, elsősorban a nagyobb ornithopodákat csapatosan üldözték. Ornithopoda: Iguanodontidae a krétában diverz igazán, növényevők, 2 és 4 lábon is jártak. Kora krétában még az Iguanodonok átjutnak Amerikába, később a kapcsolat megszakad: Amerikában a Tenontosaurusok és más Ornithopodák irányába halad a fejlődés, míg Európában az Iguanodonok továbbfejlődnek. Iguanodonok és Hypsolophodonták kozmopoliták, ekkor a legelterjedtebb dinoszauruszok az Ornithopodák. A késő kréta mongóliai dinoszauruszai közé tartoztak a hadrosaurusok, vagy kacsacsőrű dinoszauruszok, amelyeknek testformája és koponyája egységes volt, de különleges fejdíszeik voltak, amelyek valószínűleg hangképző szervként működtek. További ornithopodák a Pachycephalosaurusok, amelyek koponyatetője 25 cm vastagságot is elérhette; talán a hímek küzdelmeiben volt szerepe. A cerathopsidák hatalmas, tankszerű állatok voltak, a kései formákra jellemzőek a szarvak és a csontos “körgallér”. Legismertebbek a Tricerathops, a Styracosaurus és a Torosaurus, melynek 2,6 méter hosszú koponyájához foghatót szárazföldi állat nem hordott. Az ankylosaurusok csontlemezekbõl álló páncélt, és farokbuzogányt hordoztak, sohasem voltak igazán dominánsak. A Tarbosaurus félelmetes ragadozó volt, észak-amerikai rokonával, a Tyrannosaurus rexszel együtt a kor legnagyobb ragadozói voltak. A T. rex hossza 14, magassága 6m, tömege 5 tonna körüli volt. Koponyacsontjai tömörek, talán pörölyként használta. Miután hosszú távú üldözésre aligha lehetett képes, nagytestű növényevőkre támadhatott, felmerült, hogy csakis dögevő volt. Fontos észak-amerikai lelet a Maiasaurus, amelynek apró fiókái és előkerült fészke arra vall, hogy a kicsiket szüleik, esetleg testvéreik kikelés után táplálhatták. A kréta végén aztán ez a csodás lényekkel benépesített korszak, a dinoszauruszok kora szomorú véget ért. Hogy egy, vagy két óriási becsapódás, esetleg más katasztrófa vetett véget a középkornak, máig vitatott (ld. később). Ornithopoda: Hadrosauridae kimondottan kréta kori, fejlett növényevő dinoszauruszok, 2 és 4 lábon járásra is képesek voltak. Ceratopsia (Marginocephalia): Növényevők, 4 lábon jártak, hordában éltek. A kréta elején jelennek meg. Csak a fej páncélozott, „papagájcsőr”, csak az „Óvilágban” (Ázsia és Amerika) élnek. Ankylosauria: Nodosauridae Strutiosaurus Magyarországon is megtalálták, Ceratopsia-ba helyezik egyes rendszerek. Ankylosauridae: a Stegosauriat cseréli. Hasonlóak a Nodosauria-hoz, de farkuk végén bunkó található. Theropoda húsevők radiációja: Titanosaurusok a kréta végéig élnek főleg Gondwanan (lent; max 15 m). Pterosaurusok (Pteranodon 98. ábra, Quetzalcoatlus) folyamatosan háttérbe szorulnak, madarak pedig előtérbe kerülnek. Hatalmasra növekedtek, a Quetzalcoatlus szárnyfesztávja pl. 11 - 13 m. Modern krokodilok kifejlődnek (Sarcosuchus, Deinosuchus) Teknősök néha hatalmasra nőnek, mint a 3-4 m-es Archelon.

Sphenodontia (pl. Tuatara) szerepét a Squamata veszi át. Egyik vonaluk hatalmas vízi gyíkokká fejlődik, mint a Cladistes és a Mosasaurus, a maastrichti szörny. A varánuszok rokonai. A kréta végét az Ichthyosaurusoknak csak egy családja éri meg. Hanyatlásuk valószínűleg a cápák előretörésével függ össze, amelyek a középső krétában nyerik el mai formáikat. A Plesiosaurusok viszont divergálódnak, új formák jelennek meg, mint az Elasmosauridae fajai, melyek közül az Elasmosaurus platyurus (12 m). Nyakában 70 csigolya is lehetett. Az Ammonitesek és Belemnitesek új csoportokkal jelentkeztek, az Ichthyosaurusok gyakorlatilag eltűntek, helyüket csontos halak és cápák vették vissza, amelyek között 1,5 tonnás is akadt.

http://www.elasmo-research.org/education/evolution/evol_s_predator.htm

A jurában kialakuló újabb csontoshalak a krétában továbbfejlődnek, sokuk rákapott a fenéken élő kagylókra. Félelmetes ragadozókká válnak a Neogastropodák, amelyek csigaházas puhatestűek. A vadászat legkülönfélébb, néha meglepő formáit fejlesztették ki: egyesek más puhatestűekre támadtak, megfúrták azok héját és kiszívták belőle az áldozatot, mások a szó szoros értelmében mérgeztek, megint mások halálos lövedéket lőttek ki vagy kíméletlenül egészben nyelték le táplálékukat, elsősorban kisebb halakat. Kifejlődtek a homárok, amelyek ollóval nyitották fel a kagylók héját. Az új ragadozók elleni védekezésül a kagylók egyre mélyebbre ásták magukat, masszívabb héjat fejlesztettek vagy felszíni képletekkel riasztották el támadóikat. A pörgekarúak és tengeri liliomok hanyatlásnak indultak. Kétéltűeket csak ma is létező formák (békák és szalamandrák) képviselik, leszámítva a Temnospondyliák egy ágát, mely a karbontól a késő juráig (korai krétáig) túlél.

Emlősök ma élő 3 csoportja megjelenik (125 millió éve): méhlepényesek, erszényesek, kloakások + a kihalt Multituberculata (sokgumósfogúak), amely valószínűleg rendet alkottak, de taxonómiai státuszuk bizonytalan. Valószínűleg a rágcsálók (Rodentia) szorította ki az oligocénben. Méretük egér és hód közötti volt. A főemlősök (Primates) 75 millió éve jelentek meg.

Foraminifera (meszes vázú egysejtű): a krétában jelentek meg a Nummulites-ek is (Szent László pénze). A hagyományos írókréta foraminifera házakból van.

Bár a Tercier (Paleocén-Pliocén) már nem hivatalos geológiai időszak, de a kréta végi kihalást rövidítve csak K-T kihalásnak hívják. A 65 millió évnél fiatalabb kőzetekből eltűnnek a dinoszauruszok és ammoniteszek, egyre több a madár és az emlős. A fajok kb. 70%-a kihal.

1980 Luis Walter Alvarez és Walter Alvarez. Apa és fia, ír-spanyol származású család, az apa fizikus, a fia geológus. Az ún. Alvarez-esemény mellett szóló érvek jó alappal feltételezett hatásai:

A globális környezeti rendszerek újjáépülése 2,5 millió évig eltarthatott. Chicxhulub kráter a Mexikói öbölben a Yukatán félsziget közelében éppen 65 millió éves: 180 km átmérő, 1,6 km mély. Kb. 6-15 km átmérőjű lehetett az őt létrehozó meteorit. Alan Hildebrand 40Ar/39Ar mérése alapján az időpont megfelelő. A Shiva kráter az Arab tengerben szintén 65 millió éves, 600 x 450 km, 12 km mély, 40 km-es bolidot (aszteroidát) becsülnek. A K-T határon lerakódott réteg 2,3 cm-es, 2 részből áll: Magic Layer és Ejecta Layer.

Kémiai bizonyítékok:

Dewey McLean: vulkanizmus-üvegház (vulcano-greenhouse) teória

http://filebox.vt.edu/artsci/geology/mclean/Dinosaur_Volcano_Extinction_pages/studentv.htm

Irídium a föld mélyén is gyakori. A Dekkán-fennsíkon hatalmas lerakódások, a Dekkán csapdák, melyek 150 m vastag és több 100 000 km2 kiterjedésűek. Az ebből eredő hőhatás is létrehozza az említett kvarcformákat és tektiteket. Újabb kutatások szerint a feltételezett becsapódások után 300 000 évig még éltek dinoszauruszok. A fenti helyek közelében is találtak kövületeket és egy későbbi becsapódásra következtetnek. A változás nem annyira éles, egyes álláspontok szerint a dinoszauruszok már előtte is leszálló ágban voltak.