Az ősrobbanás („Big Bang”) kozmológiai elmélete szerint a világegyetem egy rendkívül sűrű állapotból fejlődött ki 13,7 milliárd évvel ezelőtt. A Naprendszer, a bolygók és a Föld kialakulása 4,57 milliárd éve történt, ettől az időponttól kezdődően beszélünk földtörténetről. A földtörténeti időskála egy átlátható rendszert alkotva a földtörténetet kisebb egységekre bontja, ezek határait földtörténeti események határozzák meg, melyek együtt jártak élőlények tömeges kihalásával és új csoportok megjelenésével. A Nemzetközi Rétegtani Bizottság szerint a Föld története négy eonra osztható: Hadeikum, Archaikum, Proterozoikum, Fanerozoikum. A korokat megegyezés szerint adott színekkel jelölik. 1. táblázat, 1. ábra.
14.1. táblázat - Földtörténeti korok (mr=milliárd év, m=millió év)
Supereon | Eon | Era (idő) | Period (időszak) | Epoch (kor) | Kezdet |
Prekambrium | Hadeikum | 4,57 mr | |||
Archaikum | 3,8 mr | ||||
Proterozoikum | Paleo~ | 2,5 mr | |||
Mezo~ | 1,6 mr | ||||
Neo~ | 1,0 mr | ||||
Fanerozoikum | Paleozoikum | Kambrium | 542 m | ||
Ordovícium | 488 m | ||||
Szilur | 444 m | ||||
Devon | 416 m | ||||
Karbon | 360 m | ||||
Perm | 300 m | ||||
Mezozoikum | Triász | 251 m | |||
Jura | 200 m | ||||
Kréta | 145 m | ||||
Kainozoikum | Paleogén | Paleocén | 65 m | ||
Eocén | 56 m | ||||
Oligocén | 34 m | ||||
Neogén | Miocén | 23 m | |||
Pliocén | 5,3 m | ||||
Kvaterner | Pleisztocén | 2,6 m | |||
Holocén | 12000 |
A hadeikum jelentése „pokolbéli”, mely a fiatal Földön uralkodó viszonyokra utal. (Hadész az alvilág görög istene). A planetáris differenciálódás során az eleinte gázokból és szilárd anyagokból álló Protoföld megolvadt, a nehezebb anyagok, mint pl. a nikkel és vas a Föld középpontjába kerülve magot alkottak (vas katasztrófa), a könnyebb anyagok a felszín felé vándoroltak, kialakítva az elsődleges kérget. A mag áramlásai kiegészülve a Coriolis-erővel a Föld bolygóméretű dinamóként működik, és mágneses mezőt gerjeszt. A magnetoszféra véd a sugárzásoktól, eltéríti a napszelet, így hozzájárult ahhoz, hogy az élet kialakuljon és fennmaradjon bolygónkon.
A Föld legidősebb, 4,55-4,45 milliárd éves kőzetét Kanadában, Baffin szigetén találták 2010-ben. A köpeny eredetű vulkanikus kőzet kialakulásakor a földfelszín még magamaóceán lehetett. A „nagy becsapódás v gigant-hatás” elmélete szerint körülbelül 4,533 milliárd éve egy Mars méretű bolygó a Földbe csapódott (Theia: a görög mitológiában az egyik női titán volt, ő szülte a Holdat), s a kiszakított anyaggal együtt kialakította a Holdat. A Hold tömegénél fogva stabilizálja a Föld tengelyferdeségét, ezáltal csökkenti az extrém hőmérsékletváltozások intervallumát és gyakoriságát. Enélkül az élet nem alakulhatott volna ki a Földön.
A Hold kialakulása után a Föld lassan hűlni kezdett, bár az aktív vulkáni tevékenység és a nagyfokú radioaktivitás következményeként felszabadult hő miatt jellemző volt még az olvadás. Az elemi összetétel fokozatosan változott; a nehéz elemek tömörültek, a gázok könnyebb fajsúlyukból adódóan kiszorulnak a kőzetekből. Létrejött a reduktív jellegű őslégkör: H2, Ne, H2O, CH4, CO2, CO, NH3, H2S tartalommal.
A Föld felszíni hőmérséklete 4.4 milliárd éve csökkent 100 oC alá, így a meteoritok által szállított víz már nem párolgott el a felszínéről, megkezdődött a nagy esőzések korszaka, a világóceánok kialakulása. Erre a Nyugat-Ausztráliában (Jack Hills) talált 4,404 milliárd éves cirkónium-oxid tartalmú kőzetek utalnak, melyek kialakulása feltételezi a folyékony víz és a szilárd felszín jelenlétét. Számítások szerint az óceánok mai sótartalma kevesebb, mint 100 millió év alatt alakult ki, és azóta is folyamatosan szállítják a folyók a sót a tengerekbe. A kérdés tehát nem az, hogy miért sós az óceán, hanem az, hogy miért nem sósabb.
4,2 milliárd éve alakultak ki a mai kontinensek magjai (kraton). Az őslégkör összetétele is változott, a gázok egy része beoldódott az óceánokba. A hidrogén (igen könnyű) már korábban megszökött, csak vegyületeiben (H2O, CH4, NH3) maradhatott meg. A korai ősóceán savas volt, felszínét vulkáni tevékenység szabdalta. A levegő forró volt, szabad oxigént alig tartalmazott. A holdon talált, 100 km-nél is nagyobb átmérőjű több mint 1700 becsapódás nyoma arra utal, hogy 4,1-3,8 milliárd éve nagy meteorit eső zúdult a Földre (late heavy bombardment). Hatására a korai őslégkör és ősóceánok is drasztikus változásokon mentek át.
AZ ÉLET KIALAKULÁSA
Nincs olyan elfogadott egységes fogalomrendszer, amely az élet, élőlény, életjelenség szavakat egyértelműen definiálná. A továbbiakban a teljesség igénye nélkül röviden tárgyaljuk ezeket a fogalmakat. Élőlénynek nevezzük az anyagnak azt a szerveződési egységét, amely életjelenségeket mutat, azaz él. A legkisebb ilyen (élő- vagy biológiai-) rendszerek sejtes szerveződésűek.
Az élőlények legfontosabb életjelenségei, tulajdonságai:
A sejtek belső terét membrán határolja a külső környezettől.
Komplex biokémiai rendszerek.
Anyagcsere (anyag- és energia átalakítás): környezetükből felvett anyagokat (táplálkozás) átalakítják, ezáltal jutnak energiához. A szükségtelen anyagokat a membránon kívülre juttatják (kiválasztás).
Növekedés: az élőlények anyagcsere során képesek növekedni.
Fejlődés: az élőlények a növekedés során minőségileg változnak.
Szabályozás: az anyagcsere folyamatok belső szabályozás alatt állnak.
Homeosztázis: a szabályozás révén minden élőlény a környezetétől eltérő, dinamikusan állandó belső állapottal rendelkezik.
Érzékelés: az élőlények külső és belső környezetük változásait (inger) érzékelik és ezekre az ingerekre válaszreakciókat adnak (ingerlékenység) anyagcsere változás révén (ingerület), ezáltal tartják fenn homeosztázisukat.
Az élő rendszerek autonómok, önfenntartóak.
Halál: az önfenntartó, szabályozó folyamatok leállásával az élőlény megszűnik létezni.
Élettartam: az élőlény kialakulása és halála közti időtartam.
Információtárolás: az élőlények önfenntartó folyamataihoz szükséges információkat nukleinsav molekulák (DNS) tárolják.
Származás, öröklődés, osztódás, szaporodás: az élőlények élőlényekből jönnek létre (leszármazás), melyektől DNS replikáció révén megkapják az önfenntartáshoz szükséges információkat (öröklődés) és egy reakcióhálózat másolatot sejtes formában. Az utódsejt osztódással jön létre. Azt a folyamatot, mely során egy szervezet önmagához hasonló szervezetet reprodukál, szaporodásnak hívjuk.
Változékonyság: a DNS replikáció többnyire nem tökéletesen történik és az utód szervezetbe a DNS módosulással kerül (mutáció), mely következtében az egyedek tulajdonságai eltérőek lehetnek.
Ahhoz hogy egy organizmust élőlényként definiáljunk, nem kell az összes felsorolt tulajdonsággal rendelkeznie. Bár az élőlények szaporodás révén jönnek létre, nem mindegyik fog szaporodni. A fejlődés bármely stádiumában lévő egyedet nevezhetjük élőlénynek. Ide értjük az ivarérett kor előtti többsejtűeket, vagy a már nem szaporodóképes organizmusokat. Élőlények a szociális rovarok dolgozói (pl. méhek, termeszek), a hibridizációval kialakult egyedek (pl. öszvér) is.
Azokat a szerveződési formákat, melyeket más élőlények hoztak létre és potenciálisan képesek életjelenségeket produkálni (DNS tartalmuk révén) – annak ellenére, hogy adott pillanatban ezeket nem mutatják - szintén élőlényeknek nevezhetjük. Ide sorolhatjuk a magokat, spórákat, a kriptobiózis állapotában lévő medveállatkákat, a rovarok petéit, a megtermékenyített tojásokat stb.
A vírusokat a többi intracelluláris parazitával ellentétben azért nem tekintik élőlényeknek, mivel nincs önálló nukleinsav másoló rendszerük, anyagcseréjük és sejtes struktúrájuk.
Először a szovjet A. I. Oparin 1924-ben, majd 1929-ben a brit J. B. S. Haldane jutott arra a következtetésre, hogy az élet kialakulása a maitól teljesen eltérő környezetben történt. Megállapították, hogy az élőlények legtöbb szerves vegyülete oxigén jelenlétében nem stabil, tehát az élet keletkezése feltehetően oxigénmentes körülmények között történt. A szabad oxigén hiánya nemcsak a kémiai, hanem a fizikai állapotot is a maitól jelentősen különbözővé tette. Az alsóbb, oxigénben dúsabb troposzféra és a felette lévő sztratoszféra határán a kétatomos oxigénmolekulákból ózon keletkezik, mely a 300 mikronnál rövidebb hullámhosszú ultraibolya sugarakat elnyeli. Oxigénmentes légkörben viszont ez a sugárzás akadálytalanul érte a Föld felszínét, sőt a vízbe is kb. 10 méterig hatolt. Ezáltal energiaigényes kémiai reakciók is végbemehettek a felsőbb vízrétegekben. A szerves makromolekulák (organikus monomerek) abiotikus szintézise történhetett az atmoszférában, az óceánparti tócsákban vagy mélytengeri hőforrások (hidrotermák), füstölgők környezetében. A létrejött monomerek polimereket képeztek tengerparti szikláknál, agyagban vagy mélytengeri füstölgőknél; maguk a polimerek proteinek és/vagy RNS-ek voltak. A polimerek aggregálódtak egy membránnal elhatárolt térben, ez a protocell. Ha az óceán felsőbb rétegeiben jött létre akkor heterotrófok, ha füstölgőnél vagy hévforrásnál, akkor kemoautotrófok voltak. Amint a protocellben DNS gének vagy RNS van, az már valódi sejtnek nevezhető. A legelfogadottabb elmélet szerint az első organizmusok kemoautotróf baktériumok voltak, mélytengeri hidrotermáknál alakultak ki.
Elképzelhető, hogy az élet már a hadeikumban 4 milliárd éve kialakult.