Sok szerző gondolja úgy, hogy az evolvabilitás, azaz a vonalaknak az a képessége, hogy adaptálódjanak a változó környezethez, maga is evolúción esik át.

A különböző jellegek közötti genetikai kapcsolatok korlátozhatják az új optimum gyors elérését evolúciójuk során. Azt gondolhatjuk, hogy a funkcionális kapcsolatban lévő jellegek integrálódnak, azaz a még magasabb korreláció irányába fejlődnek, így funkcionálisan összecsiszolódnak akkor is, ha több változatuk van jelen. Így kevésbé képesek független evolúcióra, kevésbé „evolvábilisek” (ld. később is). A szelekció más esetekben a magasan integrált jellegek szétkapcsolását támogatja független modulokba (az angol „parcellation” kifejezés írja le), amelyeknek mindegyikét néhány funkcionálisan összefüggő jelleg alkotja, és képes a többi modultól függetlenül eshet át evolúción. Wagner és Altenberg elmélete szerint (1996) a soksejtű állatok tendenciaszerűen a nagyobb modularitás irányába fejlődnek, ami nagyobb evolúciós képességet jelent. Az elmélet sokrétű tesztelése még nem történt meg.

Evolúciós időléptékben az evolvabilitás azonban csökkenhet is. Az olyan vonalak, amelyek magasan specializáltak ökológiai szempontból, elveszíthetik képességüket a különböző körülmnyekhez való alkalmazkodásra, azaz a specializáció irreverzibilis lehet (Futuyma és Moreno, 1988). A részletesebb vizsgálatok azt mutatták, hogy rövidebb időtávon a generalizáció és specializáció csaknem azonos valószínűséggel következik be. Nagyon valószínű azonban, hogy hosszabb időtávon a specializáció irreverzibilissé válik, mivel gyakorta jár struktúra elvesztésével, vagy biokémiai útvonalak elvesztésével. A paraziták ősi vonalai kivétel nélkül veszítettek el érzékelő- vagy mozgással kapcsolatos struktúrákat vagy biokémiai sajátságokat, és az is teljesen valószínűtlen, hogy a cetek visszatérnének a szárazföldre.

Az evolvabilitás elvesztésének oka az is lehet, hogy a különböző jellegek genetikai és fejlődési alapjai az idők folyamán integráltabbakká válnak, ami erősebb genetikai korrelációkhoz, és bonyolultabb fejlődési útvonalakhoz vezet.

Sokszor felmerül, hogy a fejlődési útvonalak első lépései filogenetikai szempontból konzervatívabbakká válnak a továbbiaknál, mivel nagyobb rajtuk a „teher”, a további lépések az előbbiektől függenek, és könnyen félrecsúsznak, ha az előzőek megváltoznak. Ez az elmélet prediktálja, hogy a kládon belül a fenotípusos diverzitás növekszik az idővel, de egyre lassuló tempóban. Az evolvabilitás változása vonzó lehetőség, amelynek meggyőző bizonyítása várat magára.

Az állatok evolvabilitását kapcsolatba hoztuk a gének egy „toolkitjének” kialakulásával és komplexitás-növekedésével (lásd korábban).