1880-ban Ernst Haeckel német zoológus (művész és filozófus) megalkotta sokat vitatott – és nem feltétlenül mindig jóindulatúan értelmezett – „biogenetikai törvényét” (amely neve ellenére elméletként jelent meg, szemben von Baer megfigyelésekkel szilárdan megalapozott törvényével). A törvény (hagyományosan „alaptörvény”-ként is szerepel) leegyszerűsített formában megfogalmazható úgy, hogy „az ontogenezis a filogenezis rekapitulációja”, vagyis az egyedfejlődés a törzsfejlődés megismétlése tömörített és lerövidített formában.

Haeckel javaslata másképpen fogalmazva úgy hangzik, hogy az ontogenezis – az egyed fejlődése petéből felnőtt egyeddé – a faj evolúciójának rövidített változata. 12. ábra

A soksejtűek egysejtű petével kezdik fejlődésüket, majd blasztula és gasztrula stádiumon keresztül fejlődnek, mivel közös őseik először mint egysejtűek, majd mint a mai sejthalmazosokra (Placozoa) emlékeztető ellapult, egysejtréteges halmazok – közepükön űr, emésztő funkció nélkül, benne „gonádok” differenciált, többi sejtnél kisebb, nem csillós ivarsejtekkel –, mint blasztula és mint – valószínűleg létezett – „gastrea”-k.

Haeckel alapeszméje az, hogy az egyedfejlődés egyes szakaszai megfeleltethetőek bizonyos törzsfejlődési stádiumoknak. Az eszme újra virágzik, korlátairól szó lesz a későbbiekben.

A rekapituláció vagy “biogenetikai alaptörvény” bátor és befolyásos idea.

Az emlős embriók kopoltyújából következne, hogy ősei halak voltak.

Klasszikus példa: Pleuronectes (lepényhal), melynek egyedfejlődése során a farokúszónál megjelennek azok a stádiumok, amelyek a halak törzsfejlődése során létrejöttek. Szemléltetésképpen:

diphicercalis farok (tüdőshal) ® heterocercalis (kecsege) ®homocercalis (lazac)

tüdőshal – ősi, kecsege – kevésbé, lazac – modernebb

a faj evolúciója új szakaszok hozzáadásával zajlott –ez a terminális addícióval zajló evolúció. 13. ábra